Hajdú-Antal Zsuzsanna bizonyára sokaknak ismerősen csenghet. A négykötetes szerző (Léggömbök, Utánad, Visszatérünk - Ciceró kiadó, Belvárosi srác - Erawan kiadó) mindig valami izgalmas témába nyúl, ha könyvet ír. Erről is beszélgettünk és a hazai írók nehézségeiről is, interjúnk során.  Fogadjátok sok szeretettel!

- Első könyved, a Léggömböket, 2017-ben a HUBBY az Év Gyermekkönyve Díjra jelölte ifjúsági kategóriában. Azóta jó sok idő eltelt. Számos könyved megjelent. Mennyit változott a stílusod, az írásmódod, azok a témák, amikről szívesen írsz?

Az írásmód, a stílus és a témák is változnak, ahogyan érik az ember, és tágul az érdeklődési köre, de egy hétköznapinak tűnő esemény is válhat értékes, erős alappá, csak szem kell hozzá. Az írás úgy működik, hogy minél többet gyakoroljuk, minél többször kerülünk ki a szöveggel a közönség elé és kapunk visszajelzéseket, valamint minél többet és többfélét olvasunk, úgy formálódik, csiszolódik és bővül az eszköztárunk, egyre nagyobb valószínűséggel lesz merszünk kipróbálni új dolgokat, vagy nem a megszokott hangon szólalni meg.

A díjjelölések szempontjából mindenképpen szerencsés vagyok, mert két évvel a Léggömbök után ugyanerre a díjra jelölték a Visszatérünk – A pipacsok ártatlanok című könyvemet is, előtte pedig az Utánad lett Merítés-díjjelölt, amivel bekerült a legjobb hat hazai kötetbe 2018-ban. Bár a Léggömböket a Márai-programba, valamint a Libri Aranykönyv szavazáson a TOP50-be is beválasztották, az egyik legnagyobb elismerés mégis az számomra, hogy a Pázmány tanítóképzőjén tananyag lett az egyik órán, ami véletlenül jutott a tudomásomra.

- Mit tartasz a legnehezebb a könyvírásban? A téma megtalálását, a történet megszületését, a kiadás folyamatát, vagy a legvégét, mikor az olvasókhoz el kell juttatni?

Minden stációnak megvannak a maga nehézségei, de örömei is. A legizgalmasabb számomra a témára való rábukkanás után a szöveg formálása, az átírás, átfogalmazás, és az ezekben rejlő, szinte végtelen lehetőségek, tehát jobbára a technikai része.

A kiadóra való rátalálás más hozzáállást igényel. Ha nem a magánkiadás ösvényét választja a szerző, az egy rögös és hosszú út, amíg egymásra találnak a kiadóval. A végtelennek tűnő várakozás, a visszautasítás, vagy épp a visszajelzések hiánya az, ami sokakat elkeserít, és sokan fel is adják az elején, mert a kiadóknak nincs feltétlenül kapacitásuk beleolvasni heti több száz kéziratba, és meghozni a döntést, hogy egyáltalán beleillik-e a kézirat a profiljukba, vagy sem, látnak-e benne fantáziát. Ráadásul, mint minden percepció, ez is szubjektív. Azt is nehéz lenyelni, hogy nem feltétlenül a kézirat minősége, nyelvi megformáltsága a döntő – bár a nagyobb kiadóknál szerencsére még ez is számít –, hanem csúnya szóval a piac, a piaci igények.

Ha a szerződés megköttetett, következik a főszerkesztővel való közös munka, és kiderül, mennyire képes a szerző elfogadni, hogy a kézirata kisebb-nagyobb módosításokra szorul. Tőle függ, mennyire sérül az önbizalma, képes-e tanulni a szakmai háttér tanácsaiból, avagy sem. Ez nyilvánvalóan nem egyszerű, és nem is való mindenkinek.

De azt kell mondjam, mégiscsak az olvasókhoz való eljutás a legnehezebb. A kiadónak sincsenek végtelen forrásai reklámra, a szerzők nagy része pedig minden, csak nem marketingszakember; van, akinek az online platformokon történő személyes kitárulkozás is komoly traumát jelent, ami pedig egy bizonyos szintig korunk egyik kimondatlan elvárása.

- Mit gondolsz, mennyire van nehéz dolguk a hazai, kortárs íróknak? Elég megbecsülést kapnak?

A könyvpiaci tendenciák, a dömping, valamint az, hogy a trendek nem feltétlenül jelentenek minőséget, elég sok terhet ró mindenkire, aki írásra adja a fejét. Hazai szerzők esetén ma már egy ezres-kétezres olvasói tábor is irigylésre méltónak minősül itthon; gyakori, hogy a célközöségének akkor is csak egy kis hányadát sikerül elérni, ha a könyve bolti forgalomba került – elkeseredés, hullámvölgyek, raktárba visszaküldött kötetek, a mit-rontottam-el érzése; ezt mind-mind fel kell tudni dolgozni. Bár elengedni nem hiszem, hogy teljesen el lehet, hiszen az írót igazán az olvasói teszik azzá, ami, és nyilván fáj, hogyne fájna, ha nem jut a könyv azok kezébe, akik örömüket lelnék benne.

- Kiket olvasol te magad szívesen a hazai írók közül rendszeresen? Kiket tartasz példaképnek?

Ilyen szempontból konzervatív vagyok, mert nálam még mindig Gárdonyi Géza, Szabó Magda az etalon, de Kosztolányi prózáiban sem sikerült még csalódnom. Példaképnek is többek között őket tekintem, illetve azokat a hazai, akár kortárs szerzőket, akik némi irodalmi értéket is képviselnek, amellett, hogy szórakoztatnak.

- Milyen pozitív dolgokkal jár a könyvírás? Mit tanítottak/tanítanak neked a könyveid? Az írás maga?

Az írás igazi flow-jelenség, amiről Csíkszentmihályi Mihály beszélt, és amit nem egyszerű megélni a hétköznapokban; a tevékenység puszta öröme, a külvilág teljes kizárása, egy másik tudatállapot. Kiszakadás a hétköznapok sodrásából, és átlépés egy másik – bár a realista szerzők esetén, aminek én is tartom magam, egy egészen valóságközeli – univerzumba. A könyveim közül egy-kettőnek van valóságalapja, így főleg az utánajárás az, ami empátira tanított, valamit arra, hogy mindenből fel lehet állni, akkor is, ha ehhez olykor segítő kezekre van szükség.

És persze van egy nagyon jó hozadéka az írói létnek: nekem például lelkes, olykor kifejezetten vagány, értő olvasóim vannak; sokukkal dedikálásokon vagy online ismerkedtünk meg – néhányuk élete megérne egy külön regényt.

- Milyen stílusban, zsánerben készítenél szívesen könyvet, amit még eddig nem tettél? És mi az, amit mindenképp kerülnél?

Mivel eddig csak az ifjúsági-felnőtt realista irodalomban próbáltam ki magam, és az utóbbi zsánerben még csak a Belvárosi srác című regényem született meg – a Visszatérünk – A pipacsok ártatlanok is a fiatal felnőtt-felnőtt irodalom határán mozog ­–, szeretnék egyelőre ezen a területen maradni. Horror, sci-fi, fantasy zsánerben nem hiszem, hogy egy ideig születne könyvem, nem vagyok az a vérfarkasos-alakváltós-küklopszos alkat – kaszabolással, levágott végtagokkal meg kifejezetten ki lehet kergetni a világból –, de soha ne mondd, hogy soha.

- A legújabb, megjelent könyved fontos témát dolgoz fel, a Down-szindrómás gyermekekét és az őket nevelő szülőkét. Mesélnél róla, hogy honnan jött az ötlet?

2020 őszén szembejött egy újságcikk egy orosz apáról, aki egyedül maradt Down-szindrómás kisfiával, Misával. Egyre többet jártak a fejemben, így kitaláltam egy idősebb és cinikusabb, pesti apuka-karaktert, Balázst, egy szintén Misa nevű, Down-szindrómás kisfiúval, történetet kerekítettem köréjük, és szegény fickót többek között önismereti utazásnak és egy kis kalandnak vetettem alá a Belvárosi srác lapjain. Egy blogger úgy fogalmazott, hogy számára Balázs az év legjobban eltalált könyves karaktere, én meg örülök, hogy át tudtam lényegülni egy negyvenes pasivá, ezek szerint valamennyire hitelesen; csak visszatérni volt nehéz a saját bőrömbe.

Személyes vonatkozása is van? Miért tartod fontosnak, hogy ilyen társadalmunkat érintő témákról készíts könyvet? Mindegyik eddig megjelent köteted hasonló, fajsúlyos témát dolgoz fel? Melyiket miért tartottad fontosnak?

Magam is, ahogy sok olvasó írta, a téma megismerése közben kerültem közel a Down-szindrómához. A felkészülés, anyaggyűjtés folyamata elfogadóbbá és nyitottabbá tett, főleg amikor megismerkedhettem downos kicsiket nevelő, akár egyedülálló szülőkkel. Érdekes dolog ez.

Igaz, hogy többségében komoly témákat dolgozok fel a köteteimben, de mindig az a célom, hogy egyfajta fogódzót nyújtsak azoknak, akik esetleg szintén akadályokkal teli, vagy esetleg súlyos élethelyzetbe kerülnek. A család, a barátok, a jószándékú ismerősök, kollégák, a környezet és olykor a humor életmentő lehet. Vagy akár egy hasonló témájú könyv.

- Min dolgozol jelenleg? Hamarosan kapunk új könyvet tőled?

Jelenleg sajnos nincs sok időm és energiám írásra, de remélem, hamarosan ez megváltozik, és hasonlóan villámcsapás-szerűen talál rám egy következő kötetre való ihlet, és ismét fontos szerepet tölt majd be az írás az életemben.

“Ennek a könyvnek lelke van” – írta egyszer egy fiú a Léggömbökről. Ez alá a jövőben sem adnám szívesen.

Zsuzsanna könyveit itt tudjátok megrendelni: ITT, vagy ITT

https://www.facebook.com/hajduantalzsuzsanna