Ez a könyv tipikus példája annak, hogy egy egész életet hogyan tud romokba dönteni egy trauma, egy kritikus, nem túl kedves beszólás, és az emberek közönye, nemtörődömsége, rosszindulata. Amikor nem kap segítséget, nem kezelik a traumáját megfelelően, elkendőzik, figyelmen kívül hagyják. Elárulva érzi magát és elhagyatva. Már maga a trauma is az egész életét tönkre tudja tenni, hát még az a tény, hogy azok bántják a legjobban, akik a legközelebb állnak hozzá, akikben bízik és meg kellene tartaniuk őt. 

Eden egy szerethető, egyszerű kislány, akit magára hagynak a gondjával és egy olyan történéssel, ami mindenkit padlóra küldene. Ő próbál valahogy túlélni és nem összetörni. Megkeményíti magát és nem kér segítséget. Az ő életét követhetjük nyomon a könyv során. A kötet nagyon nyersen, brutális őszinteséggel mutatja be a nemi erőszakot, az érzést, amit átél egy ember közben és a rövid, illetve hosszútávú hatásait is. Mert nem csak testileg törnek ilyenkor össze, hanem lelkileg is az áldozatok. Eden megküzd az érzéseivel, az emberekkel, a helyzettel, bár nem a legjobb stratégia által. Teljes fordulatot vesz és a jó kislányból, a jó tanulóból, a mindenki kedvencéből átvált egy teljesen más személyiséggét. Csúszik lefelé a lejtőn, egy olyan úton halad, amely még tovább rombolja őt. 

Nagyszerűen ábrázolja a kötet a fájdalmat, a kilátástalanságot, az elveszettséget, azt, ahogy az emberhez állnak ilyenkor. Legszívesebben megráztam volna a főhős körül lévőket, hogy vegyék már észre, valami történt azzal az okos, kedves kislánnyal, aki Eden volt. Edent pedig meghallgattam volna, észrevettem volna, megölteltem volna, hogy tompítsam azt a sok szenvedést, amit átélt. A könyv ezernyi érzést vált ki az olvasóból. Dühöt, fájdalmat, felismerést, bátorságot...

Sajnos még mindig divat az áldozathibáztatás. Még mindig aktuális, hogy valakit megbélyegeznek egy apró történés miatt, sokszor tévesen. Még mindig nem tudjuk, hogy a tetteinknek, a kimondott szavainknak és a ki nem mondott dolgoknak súlya van! Egy ember életét totálisan lerombolhatjuk vele. 

Ez a kötet és a mondanivalója fájt, pedig rengeteg emberrel megtörténik nap, mint nap. Nem fikció. És talán ezért annyira húsbavágó!

Hogy kinek ajánlom a könyv olvasását? Mindenkinek!

Fülszöveg:

Eden ​legszívesebben visszamenne az időben. Arra a bizonyos napra. Hogy mindent másképp csináljon: ne nevessen a srác poénjain, kerülje a pillantásait az este folyamán, és mindenképpen zárja be a hálószobája ajtaját.

A szóban forgó éjszakán ugyanis Edent a bátyja legjobb barátja megerőszakolta, a lány világa pedig összeomlott. Ami egykor egyszerű volt, most komplikálttá válik. Amit Eden egykor szeretett – akit egykor szeretett –, most gyűlöli. Amit egykor igaznak vélt, abból most hazugság lett. Már semminek sincs értelme, és bár Eden tudja, hogy el kellene mondania valakinek a történteket, nem képes rá. Ezért inkább eltemeti. Azzal az emberrel együtt, aki valaha volt.

Idézet:

Hagytam, hogy olyan embert csináljanak belőlem, aki nem tudja, mikor kell kiállnia magáért, aki feladja az irányítást az élete, a teste, mindene felett. […] Miért nem tanítottak meg arra, hogy a magam ura legyek?