Egy kis Itália és aki mögötte van. Most nem a gyönyörű és napfényes országról lesz szó a cikkben, illeve csak közvetett módon, hanem Kingáról.

Semperger Sommariva Kinga maga a napfény, a ragyogás, a vitalitás. Szívesen olvasgatom a blogját, az Egy kis Itáliát. Imádom Olaszországot. Innen jött az ötlet, hogy őt is meginterjúvoljam. Hosszú lett, de megéri végig olvasni, ígérem!

Én lettem az a magyar lány Olaszországban, aki azokat a csodás területeket és térségeket, szokásokat, történelmi városkákat kezdte el felfűzni történetei és írásai által is, amelyeket mi magyarok is kevésbé ismerünk

- Mit tudhatunk rólad? Milyen embernek tartod magad?

A barátaim azt mondják, az életem olyan, mint egy kalandregény. A magyar családom szerint szerethetően őrült vagyok és irigylésre méltóan lázadó, szenvedélyes és energiabomba. Anyukám sokszor mondja, sokkoló, hogy mennyire nem ijedek meg semmi új dologtól az életben. A férjem szerint, olyan vagyok, mint amikor kisüt a nap, az energiáimmal beborítok mindent. Szerinte én már eleve olasznak születtem anno, csak eddig nem találtam az utam.

Erős lelkű, életigenlő, nagyon kíváncsi, sokat látott, humánus, érdeklődő, segítőkész embernek tartom magam. Aki egy dolgot sosem adott fel az életben, a szenvedélyét. Vidéki lány vagyok, aki mindig világfelfedező akart lenni és a lehető legmesszebb helyekre elutazva, feltérképezni a nagyvilágot. Tanultam a világ legtávolabbi részein kalandos ösztöndíjakkal, majd szállodaipar és turisztikai területen kezdtem a karrierem, ahonnan a média és a film világa csábított el, s 2004-től hazánk EU-s csatlakozása után egyre nagyobb és egyre több fejlesztési és beruházási projektet menedzseltem. Hihetetlen sokat dolgoztam, mert mindig is szerettem a munkám és csapatban sikereket véghez vinni és így visszagondolva azt hiszem sok csodadolgot építettem fel.

Nagyon sokszor akartam bebizonyítani dolgokat magamnak és másoknak, megfelelni elvárásoknak, de hála istennek ezen akcióim keretei között, többször kényszerültem térdre, tanulni és megtapasztalni, milyen a nagybetűs élet. Több éven keresztül volt életem része a „tökéletes karrier”. Ami amúgy nincs és nem is létezik, csak időszakosan azt hisszük, hogy milyen fontos. Megannyi díj, megannyi elismerés, s amikor az ember lánya eljut a TOP-TOP-ra mindenben, (Jövü ígérete, TOP 25 legtehetségesebb női vezető, Év vállalkozója, stb.) akkor felteszi magának a kérdést, hogy hova tovább?

Kaptam sok pofont, mint amennyi elismerést is, de azt hiszem, mindenkinek kellenek a pofonok, mert anélkül nem tanulunk, s nem tanuljuk meg milyen felkelni, ha elesünk az életben. Rájöttem, hogy a megannyi sztereotípiának megfelelni, amit oly sokszor magunkra ragasztunk, nem egészséges. S rájöttem arra is, hogy a tökéletes életet erőltetni nem érdemes. Mert nincs és nem is kell.

Így aztán az élet hozta a történéseket és felismertem, hogy a legjobb dolog önmagamnak lenni, nem tökéletesen, de legalább nyitott lélekkel büszkének lenni arra, amit letettem az asztalra. Pillanatok alatt teremtek kapcsolatokat, és szeretem az őszinte helyzeteket. Volt az életemnek egy szakasza, amikor azt hittem a rózsaszín felhők megoldanak mindent, de hála istennek rájöttem, hogy onnan bizony jó dolog leesni is, mert az igazi élet nem a felhők felett mutatja meg az arcát, hanem itt lent, a hétköznapokban. Ahhoz pedig, hogy a jó dolgok megtaláljanak bennünket, szembesülnünk kell a realitások talajával is. Örülök, hogy egy nagy törés történt az életemben, mert legalább választhattam egy új utat, amelyhez igaz rengeteg erő kellett, sok fájdalommal járt, de felvállaltam, eldobtam a sok sztereotípiát és 40 évesen egy teljesen új életet kezdtem, amiben igazán érzem, nagyon boldog vagyok.

- Milyen örökséget kaptál a szüleidtől, családodtól, milyen útravalót az élethez?

Sokszínű családból érkezem, ahol a szeretet és a családon belüli kommunikáció nagyon erős kötelék volt. Függetlenül attól, hogy anyukám elvált, mikor én kisgyermek voltam, egy nagyon szerető közegben nőttem fel. Mind anyukám és apukám szülei, a nagyszülők rengeteget foglalkoztak velem és olyan igazi amerikai gyermekfilmbe illő gyermekkorom volt, vicces, jófej, humoros, sokat utazó, mesélő, tanító nagyszülőkkel. Anyukám egy igazi szeretetbomba, tele félelmetes energiákkal, apukám pedig egy nagyon okos ember, akire sok szinten felnézek, még akkor is, ha évekig volt olyan is, hogy kapcsolatban sem álltunk egymással, de hála istennek ez mára már megváltozott. 3 féltestvérem van, akik fantasztikus emberek és nagyon szeretem őket – s azt gondolom, hogy a világban akármerre sodródunk ezeknek a kötelékeknek meg kell maradnia.

Mindig is érdekelt a családom, sokat kutattam családfa és egyebek mentén, megannyi titkot és történetet sikerült is felfedeznem, az sem volt valószínű véletlen az életemben, hogy Ausztrál ösztöndíjam mellé egy új nagynéni is csatlakozott a családhoz, aki éppen Melbourne-ben élt akkor és a családom igazi új szerves része lett. ( Tőle nagyon sokat tanultam a főzés területén, amit most nagy örömmel hasznosítok az olasz családomban)

Az én családom mindig is nagy érzelmek, szavak, dinamikus kommunikáció keretei között él - élt, azt hiszem ebből rám is ragadt, sokan azt mondják, olyan igazi mediterrán habitusom van, így ezt biztos, hogy hoztam magammal. Mindig arra tanítottak, hogy legyek jó ember, segítsek, ahol kell, mert az mindig visszajön majd sokszorosan és folyamatosan ösztönöztek arra, hogy csak tanuljak és tanuljak, ne riadjak vissza semmitől sem az életben, amiben hiszek. Merthogy mindig lesznek úgyis segítőim. Igazuk volt, remek emberek állnak és álltak mindig is mellettem az életben. Csodalelkű, fantasztikus emberekkel hozott össze a nagybetűs élet, amiért nagyon hálás vagyok. S valahogy azt hiszem sokszor szerencsém is volt, bár erre a nálam sokkal okosabb emberek azt mondják – ezek a dolgok az élet nagykönyvében meg vannak írva.

Függetlenül attól, hogy messzire kerültem, mindig nagy örömmel megyek haza szülővárosomba és ápolom a gyökereim, mert szerintem nagyon fontos az, hogy honnan jövünk, merre tartunk. S mindezek a dolgok alázatra is nevelnek minket, amely nélkül az életben sikeresnek lenni, szerintem nagyon nehéz.

- Van valami mottód, életszemlélet, ami szerint élsz?

Igen, van egy nagyon fontos szemlélet, amire Ausztráliában mentorom Charles Kovess nyitotta fel a szemem. Sokáig csak azt éreztem, van ott belül valami, ami mindig robbanni akar, meg tombol ott legbelül és mindig súgja a dolgokat, merre menjek, mit csináljak. Aztán megtanultam bánni a belső energiákkal. A szenvedélyem már-már igazi útvonaltervező nekem.

Mindez olyan erő és energiák találkozása, melyet meg kell tanulni kezelni, ellenkező esetben szép és jó, de fel is robbanthatja az embert „persze nem fizikai értelemben”. Nagyon sokat tanultam a szenvedély és az energiák használatáról Charles mellett és így léptem be az első olyan élettapasztalat térbe, ahol egy világhíres üzletember mellett megismertem az üzleti világot Melbourne-ben és az egyetemi tanulmányaim mellett az ország leghíresebb szakértőivel találkozhattam, s tudhattam meg azt, hogy miként érdemes emberi értékeket építeni, fejleszteni, mivel Charles akkor már a vezetője volt egy hatalmas tanácsadó cégnek, ahol a legnagyobb vállalatoknak állítottak össze szervezetfejlesztési metódusokat. Végtelen hálás vagyok, hogy ebbe én is betekintést nyertem, mert hihetetlen sokat adott hozzá az életemhez.

Emellett pedig vallom azt, hogy az embernek kellenek példaképek, mentorok, akik mutatják nekünk az utat, akik nem a családunk, nem barátaink, hanem akik elvárásokkal teli próbára tesznek minket a való élet megannyi színterén, s akik megtanítják, hogy nem minden rózsaszín és nem is fekete – fehér. Nagyon boldog vagyok, hogy nekem több ilyen mentort és életutamat segítő embert adott az élet, akikért nagyon hálás vagyok.

- Mindig mosolygós, vidám, színes képeket kapunk rólad, tőled. Tudatosan figyelsz arra, hogy jól érezd magad a bőrödben? Hogy minden klappoljon körülötted?

A rengeteg utazás, megannyi földrészen megélt iskolai, egyetemi évek és emberi tapasztalatok nagyon sokat adtak hozzá ahhoz, amilyen vagyok. Szeretem az élet színes momentumait, s leginkább a pozitív dolgokra koncentrálok, azokra melyek előre visznek, s nem arra, ami hátráltat vagy ami destruktív. Szerintem negatív hullámokból így is van elég, én igyekszem a jó dolgokat megfogni, amiből több mindenkinek lehet jót sugározni, mert ettől többen leszünk és érezzük majd magunkat jobban.

Nekem is vannak jó és rossz napjaim, mint ahogyan mindannyiunknak. Javarészt a jót szeretjük mutatni, a rosszat meg próbáljuk véka alá rejteni, pedig nem kell. Én elkezdtem írni az érzéseimről, és nagyon sok követőre leltem, mert szerintem, ahogy elkezdünk megnyílni a világ és az emberek felé, az emberek is elkezdenek megnyílni előttünk. Elkezdtem olyan dolgokat kimondani, ami szerintem ugyanúgy nyomja az emberek lelkét, mint ahogyan az enyémet nyomta, így sokakkal kimondattam dolgokat.

Mióta Olaszországban élek, a környezet nagyon sokat hat rám, és hát itt nálunk már egy reggeli kávé mellett kisüt a nap, még a legnagyobb zuhogó esőben is. Az olaszok nagyon kedves és nyitott emberek, mindenki köszön a másiknak itt a mi régiónkban és ez engem is még nyitottabbá tesz.

Családom női tagjai miatt is tudatosan figyelek magamra, mert egy olasz családban a Nőnek – mindig jól kell kinéznie, ha kilép az utcára, ez alapkövetelmény! S tulajdonképpen emögött rengeteg dolog van: adjuk meg az időt magunknak, mert megérdemeljük, érezzük jól magunkat a bőrünkben.

Nonna például a szakadt farmereket egy pillanat alatt legszívesebben levágná rólam és kihajítaná, mint ahogyan anyósom is mindig gondosan figyel arra, hogy milyen kiegészítőket, színeket válogatok össze és sokszor segítettek már olaszos stílus tanácsadásban. S rá kellett jönnöm, hogy ez nekem jólesik, ez én vagyok. Igen, szeretek magamra figyelni, szeretek feltenni élénk rúzst, szeretem rendbe tenni a haja. S ahogy a Dolomitokban, ha kell, hegymászó cipőben szelem a sziklákat, a férjemmel boldogan magamra öltök egy estélyi ruhát, ha nagyobb eseményre megyünk, vagy otthon szívesen vagyok a rénszarvasos papucsban és pizsamában is, mert abban ott és akkor úgy érzem jól magam.

Egy dolog nagyon fontos szerintem mindezek mellett, hogy tudjunk mosolyogni. Minden helyzetben. Erre engem még a nagymamám tanított, mikor kicsi voltam. Anyukám és ő is kozmetikusok voltak, emberekkel foglalkoztak és mindig azt mondták:

Kinguskám nagyon fontos dolog az életben, hogy minden helyzetben tudj csakúgy mosolyogni, ahogy ha kell és úgy érzed, akkor sírni is. Mert az is nagyon fontos. Én emlékszem milyen furcsán néztem rájuk, míg ők azzal folytatták: Magaddal teszed a lehető legjobbat, ha ezt megtanulod, mert nagyon sok helyzetben sokkal könnyedebben tudsz majd továbblépni.

Így nekem a mosoly az olyan sajátos gesztus lett. Rá kellett jönnöm, hogy tényleg ajtókat, nehéz kapukat nyit ki és a kommunikációnak is multikultúrális eszköze, nyelvtudás sem kell hozzá és mindenhol működik. Amikor a férjem bemutatott az olasz családjának és egyáltalán nem beszéltem még a nyelvet is, egy közös nyelv volt: a mosoly.

Annak idején mikor 2004-től uniós forrásokkal kezdtem foglalkozni és megannyi vállalkozás vezetőjével, leginkább férfiakkal kellett tárgyalnom, üzleti terveket készítenem és projektek finanszírozását segíteni, - azt hiszem, ha nem tudtam volna mosolyogni, szerintem egy pillanat alatt radíroztak volna le az asztal mellől. De én mindig kiálltam magam mellett, és a mosoly volt az, amibe nem tudtak sosem belekötni. Mosolyogva könnyebb, természetesebb és kedvesebb dolog győzni. Csakúgy ahogy megtanultam azt is, hogy nem zárom magamba az érzelmeim. Ami a szívemen az a számom, és amit csak lehet, kimondok, s rájöttem mióta kimondom ezeket a dolgokat sokkal könnyebb. Mindenkinek. Nekem is és a másik félnek is. Sírni pedig csakúgy kell néha, mert jólesik az embernek, hiszen minden fájdalmat és szomorúságot nem nyelhetünk le, mert azt pedig ahogy Nonna mondja: ártana a szépségnek.

- Rengeteg dologgal foglalkozol egyszerre. Mesélnél arról, hogyan alakult a karriered, mivel foglalkozol a mostani új életedben? Hogy néz ki egy napod?

Azt hiszem, kicsit olyan vagyok felnőttnek is, mint gyermeknek. Mindig szerettem több dolgot csinálni párhuzamosan. Annak idején is zongoráztam, versenyszerűen síeltem, néptáncos voltam, de mellette a kerámiáimat állították ki több helyen, szavaló és prózamondó versenyeket nyertem, s már gyermekként novellákat és verseket is írtam.  Aztán eldöntöttem, hogy utazni szeretnék, tanulni a világ legtávolabbi helyein, s addig küzdöttem ezekért a célokért, míg elértem. A hazai tanulmányaim után Kanadában, majd Ausztráliában tanultam, leginkább nemzetközi közgazdaságtan és marketing és stratégiai kommunikációs területeken. Itthon elsőként turizmus ágazatban kezdtem a Radisson Hotel láncnál, majd a média világában dolgoztam évekig, s nemzetközi filmstúdiók (Warner Bros. MGM) képviseletét segítettem vezetőként a Közép Kelet Európai régióban. Hatalmas élmény volt amerikai sztárokkal találkozni, nagyon szerettem az Intercomnál dolgozni, mert hihetetlen tapasztalatokat, ahogy fantasztikus kapcsolatrendszert is adott.

Aztán 2004-től, ahogyan Magyarország belépett az Európai Unióba, beruházási projekteket kezdtem el menedzselni és felépíteni, amely mellett az akkori uniós pályázati tanácsadói piac egyik legnagyobb tanácsadó cégét építettem fel. 2007-től pedig már saját tanácsadó vállalkozással dolgoztunk hazai és nemzetközi színtéren. Több mint 16 év tapasztalata van mögöttem e téren, amelyben csodálatos embereket ismertem meg és szuper eredményeket értem el. A lehető összes díjat és elismerést megkaptam a munkáink miatt, a csapatunk és a cégtársammal együtt. Írd és mond heti 5 napban legalább 24 órát dolgoztam, sokszor hétvégén is, vagy éppen utaztam, konferenciákon adtam elő és mellette feleség is lettem…

Rengeteget utaztunk, dolgoztam, s csak ment az élet. 2014-ben történt egy nagy változás, amely átírta az életem. A magánéletem és a házasságom tönkrement. S egy nap alatt omlott össze minden. Ott álltam a nullán, egy támogató családdal, csodás barátokkal, egy fantasztikus cégtárssal és remek csapattal, de olyan magányosan, mint egy darab fa. Összeomlottam. S tudtam ebből valahogy ki kell lépnem, mert ez nem maradhat így. Aztán elteltek a hetek, hónapok és egy Eus projekt kapcsán, beléptem egy projektcsoportba a LinkedIn oldalon, ahol megismertem a jelenlegi férjem. Egy pillanat alatt történt minden – s bár nagyon nem volt könnyű összehangolni az életünk, de tudtuk nagyon akarjuk, s elég gyorsan az is eldőlt, hogy én szeretnék kimenni Olaszországba, mert valahol azt hiszem ez mindig is az álmom volt. Aztán az álmok egyszerre csak valóra váltak. A szerelemből egy házasság lett, s bekerültem egy nagy hangú, filmbe illő olasz családba.

A férjemmel több vállalkozást hoztunk létre Észak Olaszországban, mivel Ő és családja is már évekre visszamenőleg a turizmus ágazatban tanácsadóként dolgoztak. A célunk az volt, hogy olyan olaszországi régiókkal és mikrotérségekkel dolgozzunk, amelyek kevésbé felfedezettek, kevésbé ismertek és őket mutassuk be a nagyvilágnak, a magyar piacnak és más célterületeknek is, s ezen térségekkel építsünk együtt turisztikai fejlesztéseket, projekteket.

Az egyik szerelem projektünk – Grado tengerpartja kapcsán létrehozott turisztikai együttműködésünk egyik oldalát Itt meg tudjátok tekinteni.

Így lettem én az a magyar lány Olaszországban, aki azokat a csodás területeket és térségeket, szokásokat, történelmi városkákat kezdte el felfűzni történetei és írásai által is, amelyeket mi magyarok is kevésbé ismerünk. A munkánk professzionális oldalán ez azt jelenti, hogy térségi turisztikai  hálózatokat,együttműködéseket építünk és segítjük partnereinket turisztikai termék és szolgáltatásfejlesztésben.

Nagyon sok tematikus, történelmi és gasztroturisztikai projektünk is van, de több tengerparti, hegyvidéki régióval is dolgozunk, ahol az adott olasz mikrorégiók promócióját tervezzük és szervezzük meg adott célpiacokra, study-tour-okat szervezünk, sajtó és média kapcsolatokat vonunk be. Emellett turisztikai támogatásokkal és projektekkel is foglalkozunk mint projektmenedzserek

Az egyik szerelem projektünk Friuli tartomány első, kevésbé ismert mesés homokfövenyes strandjain és lagúnái között elterülő: Grado. Ez a csodás tengerparti kisváros eddig kevésbé volt ismert a magyar utazók felé, pedig a környék is nagyon sok történelmi és megannyi vonatkozást rejt a magyar utazóknak, így itt felépítettük a magyar utazói közönség végtelen dinamikus és stabil érdeklődését. Ennek a középpontjába a helyi embereket, történelmet, a halászkultúrát a frenetikus gasztronómiát helyeztük, mert tudtuk ezek az apró szépségek nagyon fogják érdekelni a magyar utazókat, a tenger, mint adottság mellett.  

Emellett megannyi apró turisztikai régiót kapcsolunk össze projektek révén,  kutatjuk a „zéró km” olasz konyhát, a Velence feletti csodás lagúnák világának élelmiszereit és régi történelmi receptjeit. Nagyon sok Európai célpiacot képviselő stratégiai média, és turisztikai szakmai kapcsolattal szervezünk és tervezünk közös együttműködéseket, hogy Itália mesés és titkos kis régiói is bemutatkozhassanak más piacok felé és az ország azon arcát mutassuk be inkább az embereknek – ami iránt a legtöbben érdeklődnek, amelynek a közepén ott áll maga az „olasz ember”.

- Hogyan tudsz mindent kézben tartani? Megfelelni minden téren? Hogyan osztod be az időd, hogy mindenre jusson pont elég?

Megtanultam nem megfelelni, megtanultam nemet mondani. Ez nekem óriási kihívás volt, mert kényszeres mindent felvállalok, mindenkinek segíteni akarok típus voltam, de rá kellett jönnöm, nem morzsolhatom szét az életem, amit már megtettem előzetesen. Kellenek a prioritások és persze ahová csak tudom, odateszem az energiáim és boldogan adok, de kapnunk is kell, hogy töltődjünk. A férjem ebben a folyamatban nagyon nagy segítség, mert Ő az, aki nagyon sokszor rám szól, hogy vasárnap ne dolgozzak, éjszaka csukjam már le a laptop-ot, pedig Ő is nagyon sokat dolgozik. Nálunk még a szombat is iskola és munkanap, és apósom is reggel 5.30-6.00-kor indul otthonról. Sokszor a férjemmel munka előtt mennek teniszezni és már 8-ra az irodában vannak. Az olaszok itt nálunk Északon zseniálisak az időbeosztással, Azt gondolnánk, hogy persze az olaszok sziesztáznak meg ilyenek, de nem. Mi csak leülünk ebédelni, meg ebédidőben elintézünk dolgokat, mert az kell és elengedhetetlen, de nagyon hatékonyan dolgozunk délelőtt és délután és az esték pedig szentek és sérthetetlenek, ahogyan a vasárnap is.

- Blogod maga a napfény, a ragyogás. Mesélnél róla, miért kezdted el vezetni? Milyen plusz dolgokhoz juttatott az életben? Kiknek íródik és miért tulajdonképpen?

Az Egy kis Itália Fb oldal egy női oldal volt – majd ahogyan egyre elmerültem az új olasz életem rejtelmeiben, rájöttem, hogy az ott velem szembejövő érzésekről szeretnék írni. Mindig is az volt a vágyam, hogy könyvet, novellákat írjak, anno gyerekként is nagyon sokszor tettem mindezt, nagypapám motivált is ebben. Láttam, hogy nagyon sok utazós, fotó és helyszíneket bemutató olasz oldal van, sokan mondták, is, hogy ugye majd írok útikönyvet, de hozzám az érzések és az emberek közelebb állnak. Így róluk kezdtem el megírni a mindennapi boldogságmorzsáimat. Ezáltal közelebb hozva minden kedves olvasómnak a régiót és az embereket, az olasz életérzést, és a hagyományokat, melyekre Friuli –ban nagyon büszke vagyok. Az Egy kis Itália FB oldal mellett van egy blog.hu oldal is a hosszabb történeteknek, s hamarosan érkezik egy mesés weboldal is, amely egy igazi kis Itália platform lesz, megannyi meglepetéssel. Az oldal elhozza az olasz élet mindennapjainak hangulatát, érzéseket, embereket, pillanatokat, a kávé illatát, a tengerparti naplemente narancsos hangulatát. Szól utazóknak, Olaszország imádóknak, életszerető embereknek, s azoknak akik szeretik a „napsütötte oldalt”. Nagyon sokan olvasnak, nők, férfiak, tinilányok, idősebbek is, s az oldalamnak az egyik legfőbb üzenete, hogy mindenhol élhetünk olaszosan – ez leginkább csak rajtunk múlik. Igyekszem a mindennapok apró és szép pillanatait összefonni, történeteken és érzéseken keresztül bemutatni mesés, és olyan eldugott, kevésbé ismert vidékeket, ahol az ember áll a középpontban, az ő története, hagyományai, történelmi emlékei, ízek, receptek vagy éppen az olasz családom történetei. Nagyon jó leírni olyan sorokat, melyeket sokszor nem mondunk ki és jó látni, hogy mit indít el ez az olvasókban. Kibontakoznak, megkönnyebbülnek, vagy sokszor mellém ülnek a repülő szőnyegre és mesés tájakra viszem őket, ahol szokásokat és olyan dolgokat ismerhetnek meg Itáliáról, melyek nem turista nevezetességek. Nem utolsósorban pedig imádok írni, játszani a szavakkal és lefesteni minden érzést, amit látok és érzek.

- Van olyan, mikor legszívesebben kivonulnál az életedből pihenni? Hogyan töltődsz fel?

Szeretem az életem és elfogadtam – elfogadom annak minden elemét, amit kaptam. Jót és rosszat is. Nagyon hiszek abban, hogy minden történik valamiért, s hogy mindennek üzenete van. Persze, kinek nincsenek olyan napjai, amikor „eddig, eddig, eddig” vagyunk – de az olasz élet kellős közepén ez normális, ha nem lenne ilyen, akkor unalmas lenne az életünk. Én elég magas tűzön égek, így nekem nagyon kellenek az adrenalinnal teli helyzetek, ahogyan a pihenés is. Olaszországban élni olyan, mintha az ember nap, mint nap töltődne. A színekből, az illatokból, a tájból, az épületek történelmi meséiből, az emberek mosolyából is. Én nagyon élvezem ezt a színes palettát, ami körbevesz. Mivel egy olyan régióban élünk ahol 40 perc tőlünk a tenger vidéke, a gyönyörű lagúnákkal körbevett meseszép Grado hosszasan elnyúló tengerpartjai, ahol szintén 30 percre van tőlünk a térség mesés teraszos dombokkal teli borvidéke, ami gyönyörű és teljesen „Toszkána” hangulatát varázsolja elénk, remek borokkal és gasztronómiával, úgy azért nagyon könnyű kikapcsolni. De ha éppen hegyekre vágyunk, szintén egy óra és fent is vagyunk a mesés Dolomitok sziklái, zöld tavak, hegyek között, ahol természetesen síelni is remekül lehet. Nagyon sokat utazom a férjemmel, eleve az Udine – Budapest útvonalat sokszor megjárjuk. Nekünk pihenés a családdal és barátokkal lenni, de néha fogjuk magunkat és kicsit elmenekülünk. Leszaladunk Nápoly mellé a barátokhoz, vagy egy bécsi hétvégén nosztalgiázunk, de mint legutóbb, beültünk az autóba és elmentünk Toszkána legbelsejébe egy ismerősünk villájába, ahol jó volt elbújni a világ elől. De ami a leginkább kikapcsol az az, mikor az Udine mellett gyönyörű dobok közé kimegyünk a kutyánkkal, leülünk az oliva fák tövében, egy jó pohár illatos Friulano borral a kezünkben nézzük a naplementét.  Nagyon szeretek emberek között lenni, nekem külön feltöltődés, amikor magyar barátok, családok, megannyi vendég érkezik hozzánk a régióba, imádom nekik megmutatni azt a sok rejtett csodát, amikre oly nagyon büszkék vagyunk. Csakúgy feltöltődés az írás és a fotózás és nyaranta augusztusban a Dolomtokban a hegy és sziklamászás, ami ki nem maradhat egy évben sem, mint program. De a lagúnáink között is megvannak azok a kis titkos szigetek, ahová szívesen kihajózunk csakúgy kiülni a homokba és kinézni a fejünkből a naplementében. Szerintem ezek a pillanatok azok, amik nagyon fontosak az életben.

- Úgy érzed megtaláltad önmagad, a lehető legjobb helyen vagy most, ahol élsz?

Erre a legjobb válasz „ Assolutamente SI” azaz igen nagyon-nagyon, abszolút nagyon. Azt hiszem, földrajzilag is olyan helyen élek, ahol az emberi értékek nagyon intenzívek, ahol a kommunikáció és az érzelmek „flow-ja” elengedhetetlen, ami nekem lételemem. Ahol szeretünk jókat enni és inni, nagyokat nevetni, sírni, ha éppen úgy alakul, s ahol az én dinamikus lelkem és el tud kicsit csendesedni. Ahol végre igazán nőnek érezhetem magam, egy igazi és csodás férj oldalán, aki társ, üzleti partner és az egyik legfontosabb mentor is az életemben. S persze mindez megannyi kompromisszumra, sokszor hangos vitára épül, de végre nem szab semmi sem gátat az érzelmeimnek, s ahogyan másokhoz is, végre magamhoz is őszinte lettem. Igen, megtaláltam önmagam és a helyem is a nagyvilágban.

-10 év múlva? Mit gondolsz, mivel fogsz foglalkozni, hol élsz, milyen formában?

Szeretném, ha bővülne a család, hogy még hangosabbak lennének a mindennapok. Szeretnék még jobban főzni, s még több olaszos „multitasking” módszertant megtanulni a család, munka és az élet menedzselésére, mert ebben az olaszok zseniálisak. Élni itt szeretnék, Friuli Venezia Giulia régióban, ahol most is élünk, ezen a mesés vidékén, ahol a hegyek összeérnek a tengerrel, ahol az embereknek még fontos a nagycsalád, a tűzhely körüli történetek, s ahol a nagypapik szeretnek régi meséket mondani az unokáknak egy színes és nagy asztal körül, miközben a nagymamik tésztagyúrásra tanítják a kicsiket. Szeretném ezeket a hagyományokat megörökíteni és minél többet beszippantani belőlük, s továbbörökíteni mindezt az utókornak.

Szeretném mihamarabb befejezni a könyvem és egyre többet írni, minél több színes és mesés régiót megismerni, megmutatni nektek az ottani rejtett csodákat, történelmet, embereket, hiszen Itália tájai kifürkészhetetlenek, s ebben a mese csizmában annyi csoda van, hogy az idő végtelensége sem lenne elég arra, hogy mindent lássunk belőle.  Így azt hiszem egy olyan feladatot vállaltam, mely életem végégig bőven kitart és nem lesz hiányérzetem.

 Köszönöm szépen a nagyszerű interjút. 

Ha szeretnétek még egy kis olasz életérzést, keressétek fel Kingja instagramját, fb oldalát, blogját vagy nézzétek meg a lenti klippet Rúzsa Magdival, ami kint, a csodás Gradoban készült.

#Itália #Olaszország #bloggerélet #bloggerlife #interjú #blog 

ReAd-blog