Az idei évben az egyik legjobban várt kötet ez volt. Mégis nehezen írok róla. Kedveltem is, meg nem is. Akadtak hibái, de mégis tetszett. 

A könyv keltette hangulat a legjobb benne, darkos, sötét, néhol hátborzongató. Csodaszépek a leírások, a metaforák is kitűnőek és remekül is vannak beleépítve a történetbe.  De mégis kicsit gyerekes az írásmód, a főszereplők párbeszédei, cselekedetei. Olykor értelmezhetetlen egy-egy szituáció. Sok az elírás, értelmetlen párbeszédek, zavaros, érthetetlen leírások voltak eredetileg benne vagy a fordításban. Például mióta van foga és nyelve egy pontynak? Ez megragadt benne erőteljesen. 

Szerettem viszont a világot, amit létrehozott az írónő. Érdekes és nagyon egyedi. De ráfért volna némi ráncfelvarrás is. Feltöltésre, jobban kibontott karakterekre, a kapcsolatok megerősítésére, élőbb, hihetőbb párbeszédekre lett volna szükség, hogy teljesen megértsük és ne a mi képzeletünkre legyen bízva minden...Néhol úgy éreztem, sok kihagyott ziccer maradt vissza benne. A mágia, a sötét erők, mitológiai dolgok, sajátos szabályok, babonákhoz és a mítoszokhoz való hozzáállás viszont nagyon  izgalmassá, egyedivé tették. 

Effy egy érdekes szereplő. Sem a családja, sem pedig az iskolatársai, tanárai nem állnak ki mellette. Senki sem veszi őt elég komolyan. Ő amolyan láthatatlan lány, akin mindig átgázolnak. Olyan tanulmányokat végez, ami egyáltalán nem érdekli és nem mozgatja meg. Amivel szeretne foglalkozni, ami kitölti a napjait, a felszínen tartja, az az írás, az olvasás, az irodalom és kedvenc írója, Emyrs Myrddin művei. De nem foglalkozhat vele publikusan. Van egyfajta betegsége is, hallucinációk, melyre gyógyszert szed. Ám a kötet végére magára lel, megerősödik megfelelő segítséggel. Viszont nagyon sokszor nem értettem a cselekedeteit, merő butaságnak éreztem, amiket tett.  Valahogy nehezen tudtam megbarátkozni vele ezáltal. Az erős Effy, aki tudja végre mit akar, mer tenni érte, már sokkal szimpatikusabb volt. A jellemfejlődés erősen sokat nyomott a latba.

Preston Héloury, a férfi főszereplő nagyon talányos ember. Nem igazán érthetőek a cselekedetei, mondanivalója. Nem értettem, mit szeretett volna igazából. Úgy érzem, ha folytatás várható, fog okozni még meglepetéseket. Igazán kiismerhetetlen és megfejthetetlen szereplő, akiről nem sokat tudunk meg. Kettősük szerintem kedvelhető volt, bár az első szerelem ügyetlenkedése nagyon tettenérhető benne.

A borítója az, amit még nem említettem. Pontosan ezért szerettem bele a kötetbe. Valami nagyon izgalmas, vonzó borítót kapott. Ez volt az, ami felkeltette a figyelmem. 

Összességében voltak momentumok, amelyekért szerettem a könyvet, a világfelépítés, mitoszok, a fantasy elemek, a leíró részek. Viszont a párbeszédekre, a nyelvezetre, a karakterekre ráfért volna némi javitás, utómunka, bővebb kidolgozás ahhoz, hogy maximálisan szerethető, élvezhető legyen.. 

A könyvet köszönöm az Anassa kiadónak!

Fülszöveg:

Effy-t, ​az építészhallgatót sok mindennek nevezték már: hazugnak, cédának, problémás fiatal nőnek, de ő mindenekelőtt túlélő. Amikor megpillant egy pályázati hirdetést kedvenc írója, Emyrs Myrddin családi birtokának megtervezésére, biztos benne, hogy ez a végzete. A férfi leghíresebb művének, az Angharadnak – ami egy lányról szól, aki beleszeret a Tündérkirályba –, szakadt, szamárfüles példánya állandóan Effy éjjeliszekrényén hever. Míg mások kitalációként olvassák a történeteit, a lány tud valamit, amit ők nem: a Tündérkirály valóságos.

Amikor Effy megérkezik a Hiraeth Kúriába, egy süllyedő házba az éhező tenger szélén, találkozik egy földhözragadt, fiatal akadémikussal, Preston-nal, aki azzal a szándékkal érkezett, hogy bebizonyítsa, a lány kedvenc írója csaló volt. Preston a tanulmányainak szentelte az életét, nem hisz a végzetben vagy a mágiában. Azonnal versengeni kezdenek; a levelek, könyvek és naplóbejegyzések alapján rakosgatják össze a nyomokat, de sötét erők, mind halandó, mind mágikus egyaránt összeesküvést szőnek ellenük, és az igazság mindkettőjüket a vesztükbe sodorhatja.

Eredeti mű