Imádtam a Rókatündért és hamarosan sorra kerül az Északról fúj a szél című kötet is Eszes Ritától. Nem beszélve arról, hogy mennyire várom, hogy megkaparinthassam legújabb történetét is az írónőnek, mely fantasztikus borítót kapott. De addig is, készítettem vele egy interjút nektek.

- Hogyan jött az életedbe az írás?

Egy konkrét pillanatot nem tudnék megnevezni, de arra emlékszem, hogy általános iskolában valahányszor otthon voltam betegen, mindig nekiálltam egy regénynek – amit persze abbahagytam, amikor meggyógyultam, mert másra kellett az idő. A gimnáziumban végig naplót írtam – amiben időnként kikerekítettem a sztorikat, ha nem éreztem elég regényesnek. A főiskolán pedig előszeretettel megírtam mások beadandóit, ha valami novella vagy jelenet volt a feladat. Kommunikációs pályán is helyezkedtem el, de igazából sosem indultam pályázatokon vagy versenyeken, egészen addig, amíg jóval később, már harmincon túl megírtam az első regényemet, az Illangókat, amivel bekerültem a Könyvmolyképző Kiadóhoz.

- Minden regényed erősen misztikus és különleges. Hogyan állsz neki egy történet megírásának? Vannak rituáléid vagy szisztémád?

Nem szándékos a rituálém, inkább az élet hozza, örülnék is, ha nem így lenne: sajnos nincs időm mindennap írni, inkább az a helyzet, hogy amikor már nagyon motoszkál bennem egy történet és nem tudok neki ellenállni, akkor ülök neki. Mindig más kelti fel az érdeklődésemet, jól látod, a misztikus háttér nagyon gyakran vonz, de végül a szereplők azok, akik már hangosan kiabálnak, hogy ne toljam őket félre. Az ő egymáshoz fűződő viszonyaik és interakciójuk az, ami az egészet beindítjam végül.

- Mennyi időt fordítasz kutatásra egy-egy regényednél? Mennyit olvasol, kutatsz utána a helyszínnek, a helyi mitológiának és hasonlóknak?

Nehéz ezt lemérni időben, de elég sokat. Mániám, hogy minden pontos legyen, akkor is, ha rajtam kívül senki nem ellenőrzi. A távolságok, az útvonalak, az elrendezés, az évszámok, mindennek klappolnia kell. És persze ha mitológiát teszek a történetbe, azt is minden irányból igyekszem megvizsgálni, mert szörnyen zavarna, ha hibáznék. De igazából élvezem is ezt a fajta kutatást nagyon, ezzel is csak jobban ráhangolódok a történetre, és segít elképzelnem az apró részleteket.

- Melyik különleges lények állnak a szívedhez legközelebb?

Az alakváltók, a sárkányok, a tündérek és a boszorkányok. Mindről írtam is már, de még biztosan fogok is, kimeríthetetlen a téma.

- Különleges helyet foglal el a szívedben Japán. Honnan a rajongás? Jártál már ott?

Igen, a középiskolában japánul tanultam, és közben egy évet Oszakában töltöttem ösztöndíjjal. Nagyon nagy hatással volt rám ez az időszak, az országban is többször jártam azóta is látogatóban, illetve az akkor szerzett barátok még most, több mint húsz évvel később is az életem részét képezik. Valószínűleg ez az oka, hogy bár csak egy regényt terveztem, ami Japánban játszódik (a Rókatündért, ami főként az ottani élményeimen alapul), mégis mostanra három lett belőle. Nekem nosztalgikus utazás, az olvasóknak őszinte vallomás, úgyhogy mindenki örül.
 
- Karaktereidből ki az, akivel a legjobban hasonlítotok? És ki volt az, akit a legszívesebben írtál, formáltál?

Hűha, ez egy nagyon jó és nehéz kérdés, kicsit meg is kerülöm. Az Illangók sorozatból Tartodot borzasztóan szeretem, ő egy valós mitológiai alak, egy gonosz tündér az erdélyi folklórban. Nem mondom, hogy hasonlít rám, mert én általában nyugodt vagyok, szeretek haverkodni mindenkivel és meglehetősen vidám természetnek tartom magam. De mondjuk úgy, hogy ő az én rosszabbik énem. Amikor mindenből elegem van, amikor csalódott vagyok, hogy merre tart a világ, hogy mennyire nemtörődömök vagyunk mi, emberek, akkor nagyon tudom érezni az ő dühét és nagyon bele tudom magam élni abba, hogy miért nem szeret minket. Ő a legcinikusabb női karakterem, akit igazán felszabadító volt megírni.

Fotó: reading_ismytherapy

- Mesélnél a legújabb könyvedről? Kiknek szól elsősorban?

Ez egy, az 1600-as évek végi Japánban játszódó romantikus történelmi fantasy, alakváltókkal és nindzsákkal. 16+-os zafír pöttyös kötet, ami azt jelenti, hogy van benne némi erotika is, de szerintem alapvetően egy pörgős kalandregény. A főhőse egy albínó nindzsa lány, aki, hogy végrehajtson egy fontos küldetést, csapdába csal egy alakváltó nyestkutyát, azaz tanukit. A pasas eléggé életunt és nincs sok kedve hősködni, úgyhogy a sok baj között jó sok konfliktusba is keverednek egymással. És menet közben kiderül, hogy talán a küldetés és a főhősök sem azok, akiknek eleinte látszottak.

A könyv leginkább talán huszonéveseknek szól, bár elég széles az olvasórétegem, én magam is ilyen könyveket preferálok, pedig már régen elmúltam húsz. De nagyon szerettem a húszas éveimet, talán ezért is erre emlékszem a legélénkebben, ehhez tudok leginkább visszanyúlni íróként.

Fotó: reading_ismytherapy

- Mivel foglalkozol szívesen, mikor nem írsz?

Családi életet élek, olvasok, sétálok, szórakoztatom a kutyámat és a két nyuszimat, valamint más írókkal fantáziálok. Más nem is kéne, csak mindebből egy kicsivel több! Mondjuk egy kétszer olyan hosszú nap megoldaná.

- Egy kis kulisszatitkot is elárulsz nekünk? Mit írsz jelenleg?

Sajnos most éppen semmit, mert épp ötletek között vagyok. Öt regény van, amit nagyon szeretnék megírni, de még nem alakult ki közöttük az a sorrend, amit korábban említettem, vagyis, még nem hallom, melyiknek a szereplői a leghangosabbak, akik elsőbbséget követelnek maguknak. Nagyon szeretném befejezni az Illangók-trilógiát, aminek az utolsó kötete már régóta várat magára, egyszerűen mindig közbejött valami más, évek óta adós vagyok vele. És borzasztóan szeretnék írni egy Szaffi-retellinget is, ami fantasy lenne: tarot-kártyával, jóslással és egy boszorkányos macska-ember alakváltó főhősnővel.

Rita elérhetőségei:

#könyv #könyvmolyképző #readblog #interjú #illangók #rókatündér #perkák