2024. feb 20.

Főállású anya, vagy anya két főállásban?

írta: Mayerné Répási Adrienn
Főállású anya, vagy anya két főállásban?

427934639_931700765216640_8000822061611769371_n.jpg

Hatalmas kihívást jelent az anyaság mellett dolgozni, vállalkozni pedig még inkább. A rengeteg fellépő akadály mellett talán az egyik legnagyobb feladat az időmenedzsment. A család és a munka közötti egyensúly megfelelő kialakítása nagy teher az anyák vállán. Hiszen a munka, egy vállalkozás fenntartása hatalmas elkötelezettség, ahogy az anyaság is és gyakran egyedül kell szembenézniük akár mindkettő feladattal egyszerre. Viszont amellett, hogy egy jól felépített vállalkozás lehetőséget adhat az anyáknak arra, hogy megálljanak önállóan a lábukon és karriert építsenek, fontos, hogy szakmailag is kiteljesedhessenek, értékes, alkotói tevékenységet végezhessenek. Szerencsére így lehetőség adódhat a társadalmi kapcsolati háló kiterjesztésére és támogató közösségek részesei is lehetnek a munkájuk által. A gyermeknevelés több emberes feladat. Még akkor is nehéz bármi mással bármit foglalkozni mellette, ha minden családtag kiveszi a részét a feladatokból. Kijelenthető, hogy a szülőség, az anyaság mellett vállalkozni nehéz, de számos előny is társul hozzá, amelyek segíthetnek az anyukáknak abban, hogy kiegyensúlyozott és teljes életet éljenek.

Kiss Lola Virág, a Lola's Art megálmodója mesél erről bővebben.

Nagyon sokféle beállítottságú ember létezik, és mindenki másban teljesedik ki. Az anyaság főállás, bárki, bármit mond, csak éppen nem jár érte fizetség. Hacsak nem a gyöngyöző kacajokat is annak számítjuk, mert akkor nagyon gazdagok vagyunk, mi anyák. Emellett viszont nem csak és kizárólag a gondoskodó háttér szerepét szeretnénk betölteni. Manapság megvan a lehetőségünk (még ha sajnos nem is volt ez mindig így), nekünk, nőknek is kiteljesedni, saját gondolatokkal és célokkal. Lehet ez bármi, amiben az örömünket leljük és szívesen szánunk rá időt és pénzt. Ilyen lehet egy jó hobbi, de akár egy jó munkahely is.

400881361_936923971277468_1728696610300976778_n_1.jpg

Dr. Kiss Lola Virág vagyok, a gödöllői egyetemen kutató, kézműves kisvállalkozó és nem mellesleg édesanya. Lassan három éves kisfiam mellett lavírozok a tudományos élet, a művészet és az otthoni teendők között.

Kisgyermekként édesanyám azzal az útravalóval indított neki a nagyvilágnak, hogy nincs olyan, amire ne lennék képes, ha kellő mennyiségű energiát belefektetek. Soha eszembe se jutott, hogy kevesebb lennék társaimnál azért, mert más a nemem. Természetesen engem sem került el a manapság teljesen - szomorúan írom ezt le-, de átlagossá és szinte megszokottá váló utcai zaklatás. Az első alkalommal általános iskola másodikos osztályosként szembesültem egy villantó férfivel az iskolából hazafelé, a buszmegállóban. Ezek után az ártalmatlan beszólogatástól a teljesen idegen általi fogdosásig mindent megtapasztaltam. De úgy vélem ezzel nem vagyok egyedül! Sajnos minden nőnek van néhány hasonló vagy sokkal megrázóbb története…

346973556_799012901412964_8956301724394328427_n_1.jpg

Ezeket az élettapasztalatokat mindenki másképp dolgozza fel. Nekem tudat alatt beépültek és még nagyobb hajtóerőt adtak ahhoz, hogy kellő bátorsággal nézzek szembe az előttem álló buktatókkal. Minden esés, minden rosszízű hozzászólás, minden negatív élmény eltökéltebbé és kitartóbbá tett. Így haladtam tovább az életben, magam alá gyűrve az újabb és újabb kihívásokat. Motivált és megerősített.

Nem mondom, hogy kifejezetten szerencsés alkat lennék, de valahogy sorsszerűen alakultak a dolgok az életemben. Olyan egyetemi szakot sikerült választanom, ahonnan egyenes irány volt a doktori, majd amikor azt befejeztem, várandós lettem és épp a legjobb időszakban érkezett az életembe a csöppség. A vállalkozásom is úgy alakult, ahogy lennie kellett, nem nagy berobbanással, millió követővel a közösségi oldalakon, hanem szépen lassan, fejlesztgetve, fejlődve. Addig, hogy most már három alkalmazottal együtt dolgozunk azért, hogy a világ megismerje az alkotásaimat.

382784910_903807671255765_3378014255637257466_n_1.jpg

Szülőként alapvetően sok új helyzettel, problémával szembesülünk, anyaként ez hatványozódhat, ha nem megfelelő társat választottunk magunk mellé. Sokszor szembesülök vele, hogy ha gyermek beteg, vagy szünet van a bölcsiben, oviban, az édesanyák kényszerülnek táppénzre vonulni. Sok helyen fel sem merül, hogy az apuka hagyja ott ilyenkor az állását. Ebben a helyzetben jó választás lehet egy saját vállalkozásba kezdeni. De azt mindannyian tudjuk, hogy gyermek mellől dolgozni, ha nem is lehetetlen, de ezerszer nehezebb, mint egyedül. Szerencsére az én párom velejéig apa és minden feladatból kiveszi a részét, legyen az pelenkázás, altatás, főzés, vagy takarítás. Így én is meg tudom tenni, hogy a munkámra koncentrálok, nem csak és kizárólag a gyereknevelésre. Sajnos azt kell mondanom, hogy az, hogy egy apa nem csak nevében, hanem a tetteiben is édesapja legyen a gyereknek még manapság sem nevezhető általánosnak.

 277796485_503045194665350_4132667380461046276_n_1.jpg

A művészet és a tudomány teljesen jól megférnek, megfelelően működnek egymás mellett. Mindkettőhöz jó szervezőképesség, kreativitás és kitartás kell, és idő. Pont, mint az anyaságnál. Viszont az idő rendkívül véges. Így jutottam el odáig, hogy idén ismét bővíteni kellett a csapatunk létszámát. Ami természetesen nagy öröm, hiszen elmondható, hogy az embereknek van igénye a munkánkra. A munkatársak visszajelzése alapján a legnagyobb előnye ennek a munkának, amellett, hogy nem monoton és nagyon kreatív, hogy ténylegesen megértő és baráti légkörben telnek a napjaink. Mint anya, soha nem vonom kétségbe, ha bármilyen teendő, betegség van a gyermekükkel.

361647123_861430592160140_4758599260070033981_n.jpg

A sok nehézség mellett rengeteg örömet is ad nekem a vállalkozás. Mivel én a művészet terén tevékenykedem, minden egyes alkotásban benne van a lelkem egy darabja és külön öröm, ha ezzel boldogabbá tehetek másokat. A munkából a kreatív energiákkal feltöltődve szívesebben vetem bele magam az anyai teendőkbe is és látunk neki egy közös játéknak vagy olvasásnak. De azt sose felejtem el, hogy a két főállás mellett, mindig is anya leszek, tehát így már három munkahely várja, hogy teljesítsek nap, mint nap.

 

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#interjú #PR #anyaság #karrier

Szólj hozzá

Kitekintő