2022. jún 16.

Filter nélkül

írta: Mayerné Répási Adrienn
Filter nélkül

m02a1264.jpg

Mészáros Dorka számára kiemelten fontos, hogy egy olvasmány ne csak egy olvasmány legyen, adjon valami pluszt is az olvasónak! Ma vele készítettem interjút. 

- Író vagy, kriminológus, és kommunikációs szakértő is. Eléggé szerteágazó az érdeklődési köröd ezek szerint. Mennyire segítik ezek a szakmák egymást? Hogyan segítenek az írásban?

Azt gondolom, hogy ezek a szakmák nagyon jól kiegészítik egymást – ha nem is egyszerre. Kommunikációs szakértőként fontos, hogy pontosan, helyesen fogalmazzak, ismerjem a magyar nyelvet és merjem használni is. Szóban és írásban egyaránt. Az írásban szintén. És az íráshoz rendkívül jól jön a kriminológia, a karakterek építésében, hátterében, pszichológiai, szociológiai profiljában rengeteget segít. Egy-egy jellemvonás így biztos alapokon tud állni, van gyökere, nem lóg a levegőben mondjuk az, hogy valaki szorong. Meg tudom indokolni a miértet is.

- Ifjúsági és felnőtt történet is származik a tolladból. Melyik, miért nehéz? Mennyivel másabb a két korosztálynak írni?

Egyiket sem tartom nehéznek. Mielőtt felnőtt történetet írtam volna, úgy gondoltam, az szabadabb, abban több mindent megtehetek, csak mert lehet benne káromkodni és szexelni. Aztán rájöttem, ez nem igaz, a felnőttek sokkal nehezebben fogadnak be gátlástalan, megbotránkoztató témákat, sokkal jobban ragaszkodnak a saját megszokott kereteikhez. A kamaszok nem, ők szeretik átlépni a határaikat, szeretnek új dolgokat (esetemben új könyvet) kipróbálni, és nekik kizárólag őszintén lehet írni. Azonnal rajtakapnak, ha füllentesz, vagy nem vagy egyenes. Mindig azt a korosztályt érzem könnyebbnek, amelyiknek aktuálisan írok. Most épp a felnőtteket.

- Milyen zsánerben írnál még szívesen? Mi az, amit kifejezetten nem szeretnél írni?

Nagyon szeretnék fantasyt írni, rengeteg ötletem van, mindenféle sztori. Remélem, nemsokára kipróbálhatom magam benne. Nem szeretnék szerelmes-romantikus-szenvedős könyvet írni, amiből ezermillió van a piacon, és ugyanarra a sablonra épülnek. Ezeket egyébként olvasni, sőt, nézni sem szeretem. Nem kötnek le.

- Milyen pozitívumokat kaptál eddig az írástól, a könyveidtől, külön-külön? Mit tanítanak neked?

Hűha, rengeteg dolgot. Az írás nekem létszükséglet, akkor is csinálnám, ha nem jelennék meg. Kikapcsol, átállít, muszáj alkotnom, különben megőrülök. Az életem szerves része, mint a lélegzés.

Hogy mit kaptam a könyveimtől, azt nem tudom megfogni, megfogalmazni. Érdekes érzés. Valami éli a saját kis életét, amit te készítettél, benne vagy az utolsó sejtedig, mégis tőled független.

en_vagy_senki_borito_kiterit-page-001.jpg

Az Én vagy senki megmutatta, hogy képes vagyok írni, izgalmas, amit csinálok, és folytatnom kell. A karakterekhez nagyon kötődöm, problémás tinédzserek, akik a mai napig velem vannak, egy bűnmegelőző előadás keretében segítenek a kamaszoknak elfogadni önmagukat.

1808647.jpg

A Kiszámolós nagy kihívás volt, és tudom, szerelmes-romantikus történet, de mégsem az. A kaland-játék-kockázat könyvekre hajaz, és ehhez nem mertem nehezebb témát választani, hiszen a különböző befejezésekre koncentráltam. Ez a kötet megmutatta, tudunk a férjemmel együtt dolgozni.

206039703_509297453652933_2630516080968783658_n.jpg

A Felelsz vagy mersz? egy különleges könyv. A felnőttek utálják, a kamaszok, akiknek íródott, imádják. Fel kellett dolgoznom, hogy vannak történetek, amelyek nem tetszenek mindenkinek, és hogy a célközönség igenis fontos elem.

A Nem biztos, hogy visszajövök egy olyan krimi lett, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. Viszont akik megértették, például a végét, üdv a magyar valóságban, azoknak remélem, útravalót is adott. Én imádtam írni, elég pofátlan lett, a karaktereket nagyon szerettem alakítani, beszéltetni, cselekedtetni. Talán eddig ez volt a legnagyobb kalandom, amit maradéktalanul élveztem – a témája ellenére.

A Filter nélkül behúzott, elképesztően azonosultam Írisszel, és ezt emiatt borzasztó nehéz volt írni. Nem egy délutáni olvasmány, masszív, lélekbe mászó. Azt mondják, akik olvassák, hogy rengeteget gondolkodnak közben. Írisz megmutatta, mit tudok kihozni magamból, milyen egy mély történet tőlem, ami biztosan megragad.

-  Műveiben nagy szerepet kapnak az érzések, a fiatalság, az útkeresés, az emberi kapcsolatok,  az érzékenyítés. Ezen felül a  nyitottság és az empátia is. Direkt alakult így? Miket tartasz még fontosnak egy jó regényben? 

Igen, ezek azok a háttérüzenetek, amiket mindig igyekszem beleszőni a műveimbe. Fontos, hogy egy olvasmány ne csak egy olvasmány legyen, hanem adjon valami pluszt is. Nyissa fel a szemet, bírjon gondolkodásra, fogalmaztasson meg kritikát. Egy jó sztori alap manapság, amikor ennyire telített a piac. Szerintem mindenképp fel kell tölteni tartalommal a sorok közti részt is.

286398303_686488415751300_225613056881235950_n.jpg

- A legújabb, megjelent könyved igazán izgalmas és fontos témára építetted fel. Mesélnél róla? Miért tartottad fontosnak feldolgozni?

 Abból indultam ki, hogy a legtöbb kamaszkönyvben a főhős egy rút kiskacsa, aki egyszer csak hercegnő lesz, kiderül, hogy nagyon tehetséges valamiben, beleszeret a menő fiú, és a többi. Na, én kíváncsi voltam, mi történik fordítva. A főhős tökéletes, gyönyörű, népszerű, rengetegen követik, a menőkkel barátkozik, a sztár pasi akarja felszedni. Csakhogy mindez őt nem érdekli, sőt, zavarja. Egy erősen introvertált személyiség, aki nem szép akar lenni, hanem csak okos.

A téma teret engedett az online zaklatás, a párkapcsolati erőszak, a szexuális ragadozók témakörének kidolgozására. Azt hiszem, olyan dolgokat penget a könyv, amikre ma mindenképp oda kell figyelni.

Írisz, a legújabb karaktered egyszerűen tökéletes. Szerinted előny vagy hátrány a jó külső?

 Ha Írisznek kellene válaszolni, ő hátrányt mondana. Én azt mondom, nem számít a külső. Vagy nem a külső számít. De sajnos most, 2022-ben majdnem mindennél fontosabbnak tartják. Agyonfilterezett, agyonplasztikázott embereket követünk a neten, ha szembe jönnének az utcán, fel se ismernénk őket. És rájuk akarunk hasonlítani. Torz valóságot mutatnak, viszont erre nagyon kevesen világítanak rá. 

20220609_114020.jpg

Fotó: Manó Könyvek

- Vannak kedvenc írós zenéid, melyeket beteszel? Vagy jobban szeretsz teljes csendben alkotni?

 Minden sztorihoz más lejátszási listám van, ez soha nem szándékos, mindig alakul valahogy. Most egy krimit írok, és az öcsém Spotify listáin lógok, elsősorban drum and bass-t, riddimet, dubstepet hallgatok, és már többen megkérdezték, mióta szeretem az ilyen zenéket. A Mimézis írásának elkezdése óta.

nem-biztos-hogy-visszajovok-fb-banner_1.jpg

 - Mit csinálsz szívesen, mikor nem dolgozol, nem írsz?

Színházba járok a férjemmel vagy a kutyámmal sétálok. Sajnos elég kevés szabadidőm van, de szívesen hoznám fel magam sorozatokban is, elképesztő elmaradással küzdök már egy éve.

 - Mivel készülsz következőnek az olvasóknak?

 Egy krimin dolgozom, a címe Mimézis, várhatóan ősszel jelenik meg. Durva gyilkosságokkal és egy régi ismerőssel készülök, izgalmas és kriminológiai szempontból nagyon érdekes sztori lesz.

 Mészáros Dorottya könyveit ezen a linken éred el: ITT

És további érdekességekért keresd a facebook oldalát Itt: facebook.com/meszarosdorka

 

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#könyv #írás #interjú #könyvek #menokonyvek #menőkönyvek #líra #coolbookz 

Szólj hozzá

Könyv Interjú