2021. okt 20.

Első kötete nem adta könnyen magát

írta: Mayerné Répási Adrienn
Első kötete nem adta könnyen magát

 OMEGA – A VÉGSŐ ERŐ

mockups_omega11.jpg

ROBERT MACLEOD Éjszakánként idegen bolygókon csatázott ismeretlen szörnyekkel. A történetek csak jöttek és jöttek, ő pedig rászánta magát, hogy végül le is írja őket.  Így született sok év távlatából az OMEGA – A VÉGSŐ ERŐ című kötet, mely a Marysol kiadónál jelent meg.

Omega Trilógiájának első kötete meglepő fordulatokban gazdag, olvasmányos sci-fi. Ma róla lesz szó és írásról, a kezdetekről. 

- Hogyan jött a könyvírás ötlete?

- Már gyerekkoromban imádtam történeteket kitalálni, és azokat papírra vetni. Rövid, csupán pár oldalas novellákat írtam, de a sport mellett ez volt a másik dolog akkoriban, amit soha nem kötelezettségként (mint, pl a tanulás), hanem egyfajta szórakozásként éltem meg. Egy félresikerült pályázatot követően azonban (amire, mint kiderült be sem érkezett a pályaművem), gyerekfejjel annyira megharagudtam magára az írásra, hogy teljesen elfordultam tőle. Úgy 9-10 éve talált vissza hozzám az alkotói kedv és az ihlet.

 - Hány történetet vetettél el, mielőtt megszületett az első, kiadott könyved?

- Talán csak egyet. De igazából azt sem vetettem el teljesen, hiszen a fejemben a mai napig ott motoszkál a sztori. Egyetlen baj van vele: nincs se eleje, se vége, és ezek valahogy nem is akarnak összejönni.

 - Hogyan inspirálódsz?

- A zene az, ami engem a legjobban inspirál. Főleg a klasszikus zene, szimfonikus zene. Vivaldi: Négy évszak - Tél című műve egyszerűen leírhatatlanul felemelő, ösztönző és egyben megunhatatlan számomra. De van jó pár '80-as, '90-es disco, valamint rock zene, ami szintén egy csettintésre beindítja az elmém legkreatívabb zugait.

ami szintén egy csettintésre beindítja az elmém legkreatívabb zugait.

 - Voltak írói megakadásaid? Mikor nem tudtad, mi legyen a következő lépés?

- Már Omega első része is döcögősen kezdődött. Részletesen összeraktam a fejemben, hogyan is fogom elkezdeni a sztorit, majd leültem a számítógéphez, és... órákon keresztül nem csináltam mást, mint leírtam egy mondatot, amit azonnal ki is töröltem. Viszont ezt leszámítva, nem igazán voltak fennakadások. Talán egyszer-kétszer fordult velem elő, hogy mérgesen kikapcsoltam a gépet, mert annyira nem tudtam mit és hogyan írjak. Ilyenkor napokig csak gondolkoztam és gondolkoztam.

rmcl-300x290.png

 - Mesélnél az első kötetről? Kiknek íródott elsősorban?

- Én azokat a filmeket, és könyveket szeretem, amikben, ahogyan én hívom, kevés  az "üresjárat", és így az elejétől a végéig leköt és szórakoztat. Éppen ezért a történeteim is eseménydúsak, pörgősek, kevés szünettel, és itt-ott néhány csavarral megfűszerezve. A célom, hogy az olvasó egy pillanatra se tudja letenni a könyvet a kezéből, egészen addig, amíg végig nem olvasta. Üljön le egy kényelmes kanapéra, vigyen magával enni-innivalót, és élvezze, ahogy magával rántja a sztori. A könyv, életkortól függetlenül azoknak készült, akik ilyen élményre vágynak.

 - A karaktereid kikről mintázod?

- Ez egy jó kérdés! Nem igazán tudod megfogalmazni, hogy kiről is mintázom a karaktereimet. Mindegyikük "csak úgy jön". Behunyom a szemem, elindítom a történetet a fejemben, és közben a karaktereim szépen lassan alakot öltenek.

- Rád igaz az a mondás, hogy íróként mindig nyitott szemmel jársz és az aktuális történéseket, egy-egy ember típust beleírsz a könyvedbe valahogy?

- Nem igazán. Inkább az jellemző rám, hogy miután kitaláltam egy karaktert, vagy háttértörténetet, akkor futok bele hasonló típusú témákba, és emberekbe.

 - Honnan a vonzódás ehhez a stílushoz, zsánerhez?

- Gyerekkorom óta imádom a sci-fit. Talán azért is, mert az ember ebben a zsánerben engedheti igazán szabadjára a fantáziáját. Fogalmunk sincs róla, milyen élet lehet valójában a naprendszerünkön kívül. Sokan úgy gondolják, hogy amit a sci-fi írók megalkotnak, az erős túlzás. Én viszont azt mondom, a fantáziánk alkotta világ eltörpül mindamellett, ami az Univerzum más szegleteiben "élet" címszó alatt történik.

 - Megszabott menete volt a könyvednek, kutatás, vázlat, tervek vagy érzésből írtad, ahogy kibukott belőled?

- Mielőtt nekiálltam megírni a sztorit, a szereplők nagy része, és a cselekmény iránya már nagyjából készen állt a fejemben. Írás közben, ha kérdések merültek fel bármivel is kapcsolatban, csak akkor folytattam a munkát, amikor az adott kutatómunkával teljesen végeztem.

 - Mi volt a legnehezebb kezdő íróként?

- Valójában felsorolhatnék most rengeteg dolgot, de még sem fogok. Mégpedig azért nem, mert még így visszagondolva is, én az elejétől fogva élvezem azt, amit csinálok. Nekem az írás öröm. Tanulni, és fejlődni benne pedig még nagyobb élvezet.

 - Mesélnél a kiadásról? Melyik része a legnehezebb és a legizgalmasabb?

- Talán azt mondanám, hogy nincsen könnyű része a folyamatnak. Viszont minden egyes pillanata izgalmas, a szerkesztéstől a kész borítótervig. Látni, ahogy formálódik, ahogy lépésről lépésre alakul, hogy a végén olyan legyen, mint amilyennek megálmodtad. Ez fantasztikus érzés.

 - Mik a terveid a jövőre nézve?

- Először is szeretném befejezni az Omega II. illetve III. részét. Elkészült egy novellám is, Újraélt múlt címmel, ebből szeretnék egy regényt írni, ahogy eredetileg is terveztem. Valamint, van még egy befejezett történetem, ami szintén arra vár, hogy papírra vessem. Egyelőre ezzel az öt könyvvel tervezek a jövőben, de ki tudja? Határ a csillagos ég!

A könyv Marysolbooks oldalon tudjátok megrendelni.

Az író további elérhetőségei itt. FB oldal, Weboldal

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#cikk #interjú #sci-fi #könyv #megjelenés

 

Szólj hozzá

Interjú