Bizony már tavaly olvasott könyv, de most hozom csak az értékelését, mert első körben nem tudtam objektív maradni. Át és átírtam a véleményem róla.  Jó könyv volt, könnyen olvasható, gyorsan haladós, kellő izgalommal, alapos "fűszerezéssel", jó nyelvezettel, szuper fordítással, de mégis maradt benne egy óriási tüske, amit a bejegyzés végén ki is fogok nektek fejteni bővebben. Forrtak bennem az indulatok, így kicsit jegeltem a kötet recenzióját, de ma újra megpróbálom. Remélem sikerülni fog átadni vagy egy kicsit legalább éreztetni, mennyire szerettem és gyűlöltem is egyben. Azt remélem, eltávolodva tőle, higgadtan, talán a teljes képet fel tudom vázolni, nem csak a sérelmeim, aggályaim. A könyv fülszövege izgalmakat ígért és sötétséget. Ebből kapunk talán a legkevesebbet. Az utolsó oldalakon érkezik meg, egy kis vigaszt nyújtva, hogy "nyugi, nem felejtettem el, ígértem, kapsz egy keveset mutatóba azért". A bemutató szöveg alapján, én egy krimit, sok-sok apró információt, nyomozást vártam, nagyon sötét érzelmeket, történéseket, nem pedig azt, amit kaptam, egy izgalmas lélektani könyvet helyette. Viszont van benne potenciál, figyelemreméltó karakterek, szarkazmus, szeretlek-gyűlöllek, erotika, talányok, jellemfejlődés, melyek azért kárpótolnak bőven.

A főszereplő, Sparrow (veréb) egy karakán, a határait feszegető nő, aki próbál nehéz gyermekkorán túllépni, túlélni, boldogulni. Szeretethiányos. Magáért roppant mód nehezen áll ki, ám az élet úgy hozza, hogy muszáj lesz neki, ha nem akarja, hogy pokollá változzon az élete. Szerettem a szókimondását nagyon. Viszont dühített az a tény, hogy sokszor beletörődött a dolgokba, nem vállalta a saját véleményét, nem állt ki magáért csak néha, ha olyanja volt. Máskor, kevésbé fontos kérdéskörben, apróságból meg patáliát csinált. Kiismerhetetlensége is hajtott az oldalak falásában. Ő egy igazi lázadó, aki nem mindig törődik bele az elkerülhetetlenbe, talán ezért került közel hozzám és tudtam megszeretni butaságai ellenére is. Kíváncsi voltam, milyen jellemfejlődésen fog keresztülmenni, mi lesz végül a sorsa, megtalálja múltját, jelenét, az élete célját az életben vagy sem. Ám végül nem is miatta olvastam végig, hanem a férfi szereplő által.

Troy, a nehézfiú nem egy papírmasé, megszokott karakter. Nem csak úgy fél percig nehézfiú, akit egy mosollyal, némi szexszel meg lehet szelídíteni. Nem árul zsákbamacskát. Mutatja, mondja, minden módon jelzi, hogy milyen ember ő. Az oka is megvan, miért lett ilyen, ami kicsit érthető. Kifejezetten szerettem, hogy nem megjátssza morózus viselkedését, főlényességét, erőszakosságát, hanem őszintén vállalja, amilyen. Tüskéket növesztett a túlélés érdekében. Az pedig végképp jót tett a könyvnek, hogy a szerelem rózsaszín köde nem változtatta rögtön papuccsá. A halálom, mikor egy jónak induló könyvben a női főhős rögtön átformálja a keményfiúnak titulált szereplőt és nyálgúnárrá változtatja két pillogással. A mellékszereplők jöttek, mentek, nem kaptak túl sok jelentős részt a könyvben, csak alátámasztották a történéseket, szálakat kuszáltak és hasonló jók. 

A kerettörténetre mondhatnám, hogy sablonos, de annyira izgalmas módon nyúlt az írónő hozzá, hogy nem vált azzá. Nagy vonalakban egy érzékeny, zaklatott életúttal rendelkező hölgyeményt meg kell védeni az ehhez nagyon nem szokott gonosz, erős, maffiózó alfahímnek, bármi áron. Itt egy kicsit elvesztem, mert talán nem lett eléggé kidolgozva, ráerősítve a miértekre. Lassan adagolva a végén kapunk magyarázatot, amit kevésnek éreztem. Az érzelmi szál, a múltba való visszatekintések, a húza-vona a két szereplő között, lekötötte minden figyelmem. Nem mondanám egy szirupos szerelmi történetnek. Elég sok romantikusnak szánt eleme sötét volt, eltúlzott, durva, cseppet sem eszményi. De más erőszak is akadt benne, ahogy jelezte is a Könyvmolyképző a besorolással. Azok jól meg lettek jelenítve, megmagyarázva, nem is volt bajom velük.

A nyelvezet több mint rendben volt. Nem a sablon dumákat kapjuk, ami kifejezetten jót tett a regénynek. Feláll a szőr a hátamon (ha van) a megszokott, erotikus írások legtöbbjétől. Itt nem zavart, ahogy a csúnya beszéd sem. Elkélt a könyvbe. Ez az a szövegkörnyezet, ami nélküle nem működött volna. Egy maffiózó pasi szép, míves mondatokkal, semmi káromkodással hiteltelen és hihetetlen. Viszont ez a sok vérpezsdítő rész, az izgalmas olvasmányossága ellenére volt egy hatalmas bibi vele. Sok tépelődtem, leírjam-e vagy sem. Végül úgy döntöttem, ez is  hozzám tartozik és az olvasmányélményemhez. Ha eltitkolnám, én is hiteltelen lennék, mint a maffiózó szépirodalmi nyelvezettel.

Nézzük azt is, ami engem kiborított mégis a könyvvel kapcsolatban. Hallottatok már a Stockholm szindrómáról? (A fogvatartottak, a túszok, mint ahogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek általában, egy idő után szeretetet kezdenek érezni a fogva tartójuk iránt.). Ez nem szerelem és nem igazi szeretet, hanem egy mesterségesen generált valami, ami nem normális, nem magyarázható meg és végképp nem egészséges dolog. Ez a könyv nagyon vékony mezsgyén egyensúlyoz, hogy ne erről legyen szó. Nem normális szerelem, párkapcsolat az, ahol valaki az elején kényszerítve van, akármilyen célból is teszik azt. Az így induló dolgok nem tudom mennyire működőképesek, egészségesek, mert nem vagyok pszichológus. De ezt normális párkapcsolatnak beállítani és eladni fiataloknak ily formán, engem dühít. A szürke ötven árnyalatára hajaz kicsit, de ott legalább nem volt kötelezve a csajszi, csak egy szerződéssel és bármikor elmehetett volna. Mondjuk a könyvben a főhős is leléphetne, ha nagyon akarna szerintem. Nem testi valójában zárják be, hanem lelkileg inkább. Saját magát zárja ezek a korlátok közé, mondvacsinált okokkal.

Másokat nem biztos, hogy ez a tény annyira bosszantani fog, mint engem. Lehet, érzékenyebben érint a téma személy szerint vagy besokalltam belőle, ki tudja. Nekem csípi a szemem és kész. Máshogy is megoldható lett volna, hogy a kis veréb, a hősnő találkozzon a nagy alfahímmel, a veszélyessel. Már más könyvben is olvastam erről, hogy a fogva tartójába beleszeret a túsz, erotikus történések is akadnak utána, dúl a love később...

Egyszerűen ez nem szerelem, nem normális szerelem. Na de ennyit erről. Kiadtam magamból. Fiatalok, ne ezt tekintsétek etalonnak, ha szerelmet választotok, hajkurásztok. Az erőszak, a bezárás, a kényszerítés sosem normális!

Köszönöm a könyvet a Könyvmolyképző kiadónak! Sok agyalásra adott okot. Szeretem azokat az olvasmányokat, amik így vagy úgy, de nyomot hagynak bennem, és ez, azok közé sorolandó.

A borítója nagyon ötletes, imádtam a színeit. A fordítással is elégedett vagyok. Nagyszerű érzékenységgel nyúlt a fordító az eredeti szöveghez, nem a sablonos, megszokott szófordulatokat nyomatta. 

18 pluszos a könyv! Rázós könyvek kategóriába sorolva!

Ha kedvet kaptál a könyv elolvasásához, ezen a linken meg tudod rendelni a kiadótól ITT.

Fülszöveg: