2024. júl 04.

Interjú Kocsis Gergellyel!

írta: Mayerné Répási Adrienn
Interjú Kocsis Gergellyel!

448309338_991751196285751_1544423986016663110_n.jpg
Kocsis Gergely nevére A varjúszellem című kötet kapcsán figyeltem fel, ami a Prae kiadó gondozásában jelent meg. Később a könyvről is olvashattok tőlem egy kis kedvcsinálót.
- 2020-tól publikálsz. Honnan jött az írás szeretete? 
Olvasni mindig is nagyon szerettem, kisgyermek korom óta, de negyvenéves korom előtt nem írtam. Az általános iskolai osztályfőnököm, aki egyben a magyar tanárom is volt, ki nem állhatott. Utólag tudtam meg, hogy igazából az édesapámmal volt baja, akit a rendszer ellenségének tekintett, miközben besúgóként jelentett rólunk a háttérben. Módszeresen belém plántálta, hogy nem vagyok jó magyarból, és úgy alapvetően semmiből, ezért is kellett átmennem pánikszerűen egy másik iskolába nyolcadikban. Akkoriban az osztályfőnök véleményt formálhatott a továbbtanulásról, és szakmunkásképzőbe javasolt. Végül egy nagyon rossz gimnáziumi osztályba vettek fel, ahol viszonylag gyorsan kiderült, hogy van érzékem az íráshoz. De addigra már kialakult bennem az a tudat, hogy a humán tantárgyak nem nekem valók.Később, 2013-ban, amikor Prágába költöztem, hirtelen ötlettől vezérelve, elkezdtem egy blogot vezetni a volt feleségemmel. Itt már hamar visszaigazolódott, hogy nemcsak, hogy szeretek írni, de talán érzékem is van hozzá, mert ezrek olvasták hetente az írásaimat.
- Milyen műfajban tevékenykedsz aktívan? 
Az első kötetem műfaja nehezen behatárolható, mert sok minden keveredik benne. A történet egy történelmi krimiként indul, de igényesen próbáltam megírni, majd átfordul egy misztikus történetbe. A kisprózáim is igen sokfélék, talán a mágikus realizmushoz áll legközelebb sok írási módom.
- Írásaidat többek között a Kalligram online, a Szófa, és a Nyitott Mondat is közölte. Mesélnél róluk bővebben? 
Az első publikált novellámat, a Borsodi 250-t egyszerre hozta le a Kalligram online és az akkor induló Felhő Café. A Nyitott Mondat több rövidebb írásomat is közölte, amelyek inkább a jelen problémáival foglalkoztak, mint például a nők bántalmazása és a családon belüli erőszak. Két novellám, a Vágyak és a Gestetner angolul is megjelent a New York-i Liszt Ferenc Intézet gondozásában.
448684266_993500909444113_277304559816378407_n.jpg
- Nemrégiben jelent meg első regényed, A varjúszellem. Mi inspirálta a születését? Milyen volt a munkafolyamat? Voltak nehézségei az írásnak? 
A regény születését egyértelműen Szájer József híre inspirálta, amikor meztelenül lecsúszott azon a bizonyos ereszen. Úgy éreztem, ha ezt is eltusolják, akkor bármit meg lehet tenni ebben az országban. Ez adta a kötet alapötletét. Az alapvégzettségem mérnöki, szóval folyamatosan jegyzetek, vázlatok, táblázatok vesznek körül írás közben. Minden karakternek és helyszínnek részletes leírása van. Az írás folyamatát is projektnek képzelem el, ahol a mű születése egy tervet követ, tehát nagyon tudatos vagyok ebből a szempontból. Leginkább a kutatómunka és a korhűség fenntartása volt számomra a legnehezebb. Rengeteget olvastam utána és kutattam, de biztos vagyok benne, hogy hiába nézte át sok ember, biztosan maradt benne hiba.
- Egy nagyszerű krimi lett belőle. Miért éppen a krimi műfaját választottad? 
Inkább a krimi választott engem. Ahogy kibomlott a fejemben a történet, egyre inkább egy bűnügyi történet körvonalazódott, annak dacára, hogy nem gondoltam volna előre, hogy az első regényem a krimi műfajban fog megjelenni.
- A történet során jelentős teret kap a misztikum és a fantázia világa is. Tudatos döntés volt? 
Igen, ez egy tudatos döntés volt, amit még a regény egy korai vázlata felett hoztunk meg a mentorommal, Péterfy Gergellyel. Szerettünk volna, ha kiemelkedik a tucatkrimik közül, és ezt, véleményem szerint, sikerült is elérni.
436442741_945369854257219_2538051594919607570_n.jpg
- A varjúszellem miért pont abban a korban játszódik? Mennyi kutatómunka volt szükséges hozzá? 
Az 1920-as évek eleje nagyon sokban hasonlít ahhoz az évhez, amikor írtam (2022). Egyrészt érdekesnek gondoltam, hogy pont 100 évvel korábbra tegyem a történetet, másrészt a közállapotokban nagyon sok hasonlóság mutatkozott a mához. Akkor is egy nagy trauma után volt az ország, hatalmas inflációval. Bár a trauma természete teljesen más volt, nem lehet összehasonlítani a Trianon által elcsatolt területeket a coviddal, de mindkettő egy egész nemzetet rázott meg, és komoly gazdasági következményei voltak. Sok kutatómunka van ebben a regényben. Végig tanulmányoztam három hónapnyi napilapot 1921 novembere és 1922 februárja között, és konzultáltam Ablonczy Balázzsal, aki ennek a kornak az egyik legnagyobb ismerője.
- Mit szeretsz az írásban? Mit ad hozzá?
Nekem az írás az önkifejezésen túl egyfajta mentális megtisztulás. Az agyam olyan területeit mozgatja meg, amelyek a hétköznapi munkám során sosem kapnak feladatot. Nagyon kora reggel szoktam írni, ami után kifejezetten felfrissülök, és jó kedvvel kezdem el a napot.
- Min dolgozol jelenleg? Újabb krimit kapunk mi, olvasók majd? 
Jelenleg A varjúszellem folytatásán dolgozom, amely egy évvel játszódik majd az előző regényem után, és a két főszereplő útját folytatja a kor díszletei mögött. A misztikum továbbra is jelen lesz a regényben, de talán kevésbé lesz hangsúlyos, mint az előző kötetben.
Elolvasnátok ti is szívesen A varjúszellemet? Ezen a linken eléritek: Varjúszellem

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#könyv #varjúszellem #szépirodalom #praekiadó

Szólj hozzá