A legtöbb könyv új világba kalauzol el, vagy gondolkodóba ejt, elénk tár egy problémát vagy ellenkezőleg, világszíntű rosszat, azaz társadalomkritika. Gyöngyvér könyve pedig olyan hatással volt rám, mint egy pihe-puha, meleg plédbe burkolózni. Bebugyoltált a kinti hidegtől, sötétségtől, megvédett minden rossztól. Jó volt beleburkolózni vele, beletemetkezni. De nem csak ennyit adott. Megmelengette a testem, lelkem egyaránt. 

Az írónő önéletrajzi ihletésű története, így vele együtt nevethettem, együtt sírhattam. Lelkesen izgulhattam, ha olyan dolog történt, de helyeslően bólogattam is, mikor a saját életemből is ismerős történések voltak. Annyira életszagú az egész, mégis felkavaró, megrendítő és mulatságos is egyben. Kellemesen szórakoztam az olvasása közben és még kapni szerettem volna belőle.

Idézet:

A testemet és a lelkemet is hanyagolni kezdtem, mégsem tudtam rávenni magam a törődésre. Könnyebb volt azonnali kielégülést nyújtani – egy kis nasival, a folyton sülő süteményekkel, műpihenéssel, amiről tudtam, hogy becsapom magam, hosszú távon inkább ártok magamnak, mint használok.

Már három gyermek sem piskóta, van teendő velük bőven. Na de Gyömbi úgy gondolja, jó lenne még egy kislány a családba. Ám rögtön két kisfiút kap az égtől. Szóval sejthető, hogy lesznek itt bonyodalmak, mélypont és tetőpont is. Az írónő nem kertel, nem csomagolja rózsaszín vattacukorfelhőbe az anyaságot. Könyvében észrevétlenül, szórakoztató módon mesél arról, egy nagy család mivel jár, egy édesanya milyen nehézségekkel találja szembe magát. Milyen gondolatai, érzései lehetnek olykor, amik nem feltétlenül pozitívak. Mert nem minden csak szép és jó. Persze a boldog, emlékezetes dolgokról is említést tesz, hogy objektíven lássuk az ő világát. Azt mondom, hogy aki nagy családot tervez, feltétlenül olvassa el a Család a dombon című könyvet. Hitels, hihető, életszagú és emberközpontú. Az írónő nagyon mélyen beenged az életébe, a gondolatvilágába. 

Idézet:

...nincs fontosabb a gyerekeink számára, mint szeretni és bízni bennük, feltétel nélkül. És mindent megbocsátani...

Változatlanul szeretem Gyöngyvér stílusát, írásmódját. Annyira finom, érzékletes, szórakoztató. Nem beszélve arról, hogy a legegyszerűbb dolgot is úgy le tudja a papírra vetni, hogy élvezetes lesz. Jól játszik a szavakkal. A könyv maga hullámzó, hol könnyed, vidám oldalak köszönnek vissza ránk, hol fontos dolgokról olvashatunk, máskor az élet nyújtotta drámákról, sötétségről. Majd ismét visszavezet a vidámságba. 

Minden nőnek, anyának kötelezővé tenném ezt a könyvet, hogy tudják, nincsenek egyedül! Normális, ha elfáradnak, ha mindennek a sötét oldalát látják, ahogy az is, hogy az anyaság nehéz. Ám szórakoztató, szívet melengető is, amiért érdemes élni!

A könyvet köszönöm az Álomgyár kiadónak és Gyöngyvérnek, az írónőnek!

És igen, a borítón az én ajánlásom látjátok! Köszönöm a lehetőséget!

Fülszöveg:

Ami ​sok, az sok! Úgy látszik, minden sínen van. Három csodás kisfiú, szerető férj, családi ház, barátok, kellemes munka és elegendő énidő. Már-már túl nagy a nyugalom! Mi kellhet még a boldogsághoz? Talán egy kislány… – ábrándozik Gyömbi, ám a sors tréfás kedvében van: a vágyott lányka helyett újra fiúbaba érkezik a családba. Ráadásul nem is egy, hanem egyszerre kettő! Mert, valljuk be, ami sok, az sok(k)! Öt gyerek kifejezetten az. A menetközben befogadott kölyökkutyáról és a megszaporodott cicákról nem is beszélve. Ha eddig hullámvasút volt az élet, most trambulin lett – minden előzetes terv felborul, az élet a dombon a feje tetejére áll. Fel-le pattogni, bármily mókás, sokszor ijesztő, néha veszélyes, és nagyon fárasztó. Olykor sosem tapasztalt helyzetekbe, rémisztő magasságokba vagy mélységekbe kerülünk, forog velünk a világ, hogy azt sem tudjuk, hol áll a fejünk. Csak reménykedünk, hogy jó helyre érkezünk, és nem szakad át a védőháló, ha túl gyorsan zuhanunk.