Egy mese legyen szórakoztató, színes, izgalmas, a nyelvezete meg annak a korosztálynak szóló, akinek szánták. Az sem baj, ha tanít valamit az apróságoknak, megnevetteti és gondolkodásra bírja őket. Érzelemeket váltson ki, vagy dolgozzon fel egy-egy élethelyzetet, fontos történést. Egy jó mesekönyvbe pedig színes, érdekes rajzok, illusztrációk, apró dolgok kellenek, hogy még közelebb kerülj a csemete szívéhez. Ez a könyv mindezeket egyben tartalmazza. Nincs lebutítva a nyelvezete, de túl hosszúra, bő lére sem ereszti, nem dagályos és nem elcsépelt.

Egy olyan könyv, mely lekötheti az olvasni alig tudókat, de a nagyobb 10- 12 éves korosztály számára is tud valamit nyújtani. Szülői szemmel az sem baj, ha felolvasása közben nem kaparom az arcom a butaságtól, vagy az unalomtól. Szerencsére ezeken a történeteken én is jól szórakoztam. Igazán értékes olvasmányra bukkantunk, mely mindhárom csemetém számára tudott valami fontosat, szórakoztatót nyújtani. Külön köszönöm az írónőnek, hogy az illusztrációk ennyire bájosak, humorosak, élők. Ha egy sor sem lett volna a kötetben, akkor a képek maguk is elmesélték volna a fontos részeket. Azt hiszem, minden mesekönyv megérdemel egy Horváth Ildit!

Daniella véleménye (11éves nagylányomé)

Nekem tetszett a könyv. A szép színes képek tetszettek leginkább, de az is meglepően jó volt, hogy az olvasmányban sok volt a feladat. Péládul kvíz, amit ki lehetett találni, ki, hova jut el. A könyvben voltak labirintusok is, melyek szintén nagyon izgalmasak voltak. Ezeket külön kiemelném, mivel nem sok könyvben vannak ilyen feladatok pluszban, amiket el lehet végezni, ha csak szóban is. Klassz volt a szereposztás, a karakterek. Szerettem, hogy mindenkinek a családban volt nagyobb szerepe, jelenete egyformán és másfajta tulajdonsággal bírt. Például Tata mindig aludt, vagy Menyus mindig evett, és mikor nem, akkor is csak az evésen járt az esze. A nevük volt még az, ami ebben a könyvben nekem kiemelkedő volt. Ötletes volt, és jól kifejezete, mi jellemezi őket. A kedvenc részem nekem az volt, mint a húgomnak is, amikor a sellőnek vissza kellett vinni a zokniát. A betűk elég nagyok voltak, jól olvashatóak, így könnyen, gyorsan el tudtam olvasni.

Maga az olvasmány izgalmas volt, és mindig vártam, hogy vajon mi lesz a következő lapon, vagy mi lesz a következő részben.  A stílusa, az írásmódja kifejezetten szimpatikus volt a könyvnek. És a borító is kiemelkedően szép, könnyen észrevehető. Egy lapon nagyon kevés szöveg van, azt is szépen keretezték, kiemelték a rajzok. Így alaposabban szemügyre lehetett venni őket.

Ellene szóló konkrét kiritikát nem tudok mondani, azon kívül, hogy nekem egy kicsit rövid volt a könyv és a benne lévő szöveg.

Ez a mesekönyv nekem már személy szerint egy kicsit rövid volt, mert én hosszabb könyveket szoktam olvasni.  Ezért inkább olyan 7-10 éveseknek ajánlom az olvasásat. Viszont élvezhető nagyobb gyerekeknek is, aki szeretik a mesebeli lényeket és tündérmesébe illő olvasmányokat, esetleg a kalandos, játékos könyveket, és a szép rajzokat. Akik kezdő olvasók, nekik is bátran ajánlom, mert nincs kifejezetten sok szöveg benne, kíválóan alkalmas a számukra is.   

Viktória véleménye: (8 éves)

Nekem nagyon tetszett a mesekönyv. Piros volt a kedvenc szereplőm, aki nagyon szerethető figura. Jó volt olvasni az életéről. De tetszett nagyon a könyvben szereplő család is. Azt kifejezetten élveztem, hogy az első fejezetben be voltak osztva, hogy ki, mit csinál.Tata alszik, Nana főz, Apus bányászik, Anyus ének tanárnak tanul, Menyus csak az evésre gondol, Piros korcsolyázás közben súlyzózik. A könyvben egyébként a kedvenc részem az volt, mikor a sellőnek vissza kellett adni a zokniát.

Ami még nagyon jó volt a kötetben, hogy szép szinesek voltak a képek, az illusztrációk, figyelemfelkeltőek és érdekesek is egyszerre, na meg viccesek.  Leginkább 7,8,9, éveseknek ajánlom a könyv elolvasását. Nekik a legmegfelelőbb a szöveg hossza, az írónő stílusa, a könyv nyelvezete.

András (6 éves):

Nagyon tetszettek benne a rajzok, a képek, és az, hogy igazán viccesek voltak a szereplők, ahogy a mesék is. Kedvencem a Tata volt. Jó volt hallgatni ahogy anya meséli az egyes részeket. Egyszerre kettőt, hármat is egymás után. Utána elfáradtam, így később olvastuk a többit el. Na de majd ha tudok én is olvasni már, na meg írni...