2022. ápr 24.

Rodé Klára: Az ​arcnélküli férfi

írta: Mayerné Répási Adrienn
Rodé Klára: Az ​arcnélküli férfi

covers_668727.jpg

A könyv fülszövege realista családregényt ígért. Végül kaptam egy izgalmas, kissé szövevényes regényt, több évet átszövő történéseket, mondhatni egy mozaikot, melyet szép lassan összeraktam és érdekes, ám nem túl kibontott karaktereket és jó kis korrajzot.

A könyv olvasása után azon gondolkodtam, hogy vajon mi alapján kapnak fel egy könyvet jobban, míg a másik nem lesz sikeres, hiába jó. Ti mit gondoltok erről?

Jót szórakoztam a kötet olvasásakor, szívesen ajánlom másoknak, mégsem hozta az átütő sikert meg az írójának. Pedig nem rossz kalandregény. Az írónő stílusa jó, mondanivalója átjött. Akadtak benne hibák, de több könyvet megélt íróknál is, csak ott nagyobb volumenű a marketing, a mögötte lévő stáb is. 

Anna, a főhős életét kísérhetjük végig, bár ugrálva az időben. Soorsa meglepő, nem szokványos. Azt is mondhatnám, hogy az élet írja a legmeghökkentőbb dolgokat. Itt ez erősen igaz. Még szívesen olvastam volna a történések mellett a főszereplő, a többi karakter gondolatait, érzéseit bővebben. A mellékszerplők sem kaptak elég hangsúlyt, hiába volt szerepük a történetben. Keveset kaptam belőlük, azt éreztem.

Az írónő nagyszerűen hozza azt a korszakot, az akkori mentalitást, mely a könyvben szerepel. Majd váltva az időben, a mostanit is. Jók a leírások, a párbeszédek, a nyelvezet. Talán azért nem lett akkora siker, mert nincs benne száguldás, viszonylag lassan kibontakozó történet. Nincs benne túl sok tragédia, vér, konfligtus. Nem az a nagyívű, klasszikus történet. Vagy a szereplők nem lettek elég jól kifejtve, nem lehetett annyira azonosulni velük. De tippem szerint csak a megfelelő marketing kellett volna ahhoz, hogy sikeresebb legyen és egy figyelemfelkeltőbb, színesebb borító. Sajnálom, mert jó könyv volt, a maga nemében. Az írónő meg egy elbűvölő, csupaszív, igazi hölgy!

Aki kedveli a reális, régebbi korban játszódó, vagy nagyobb időszakokat átívelő családregényeket, annak ajánlom a könyvet. Mondhatni, a hazai valóságot, némi izgalmas, véletlenszerűséggel, a sorssal. 

A könyvet itt tudod megrendelni :rode.klara@gmail.com

Fülszöveg:

A realista családregény története korunkban játszódik. Az első rész fordulatos fejezeteiben meghatározó szerepet játszik az anya internetes társkeresése. Érdemes odafigyelni az olyan apró részletekre, mint az ikertestvérek aranyláncai, melyek a történet megoldásának segítői lesznek,

A családfőt elveszítő Anna és ikerlányai érettségi előtti, kalandos élményei a kisregény második részében 18 év múlva folytatódnak.

A harmadik rész visszaemlékezés . Anna megismerkedésének és szerelmének története, ikerlányai édesapjával, Berkes Györggyel.

Életünket a sors alakítja, alakulásának csak a részesei vagyunk…

212 oldal
puhatáblás
ISBN: 9786150083476

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#könyv #családregény #regény 

Szólj hozzá

Recenzió Olvastuk