Babyhavior, válasz a legkisebbek félelmeire
„A mesék világa az a hely, ahol felelősség nélkül tanulhatják meg a gyermekek mindazt, amit hasznosítani tudnak majd felnőttként.”
Ami tíz éve elképzelhetetlen volt, az ma már természetes. Mindig újabb és újabb dolgok kerülnek előtérbe és erőteljesen alkalmazkodni kell hozzájuk. És egy pici gyereknek nem kis kihívás ebben a gyors, rohanó, változó világban eligazodni. Rengeteg inger, élmény, vélemény éri, nap, mint nap. Ezért tartom fontosnak a lenyugvást segítő meséket, melyek számtalan dologban segítenek a csemetének, feldolgozásban, tanulásban, megértésben…
Babyhavior pont azért jött létre, hogy egy olyan kapaszkodót adjon a gyerekeknek az új modern kori kihívásokkal szemben, ami igazodik a mai kor 2-9 éves korú csemetéinek világához. Emellett az általános és örök érvényű problémákra is megoldást kínál számukra.
Balajti Mariann, az EQ fejlesztő meseíró mesél erről a komplett rendszerről, a mesékről ma nekem.
Meseíró vagyok, de komplex mesediagnosztikával és terápiás módszerekkel is foglalkozom. Fontosabbnak tartom, hogy az olvasott mese valóságos eseményen alapul. Gyerekkorom óta írok meséket, történeteket, majd fiatal lányként a pszichológia is foglalkoztatni kezdett. Az első gyermekünk születése után tértem vissza a mesék világába, immáron tudatosan. A mesepszichológia, mint irányzat 10 évvel ezelőtt magával ragadott, és azóta sem enged el. Megértettem, hogy gyermekként azért találtam ki meséket, történeteket, mert ezek gyógyírt jelentettek minden búra, bánatra és problémára. Ma, e tapasztalataim alapján, igyekszem mindenben segítséget nyújtani a gyerekeknek.
Azzal a nem titkolt szándékkal írom a meséim, hogy kellemes, kalandos történeteket hallgathassanak, nézzenek meg, olvassanak el a szülők, nagyszülők és nevelők a gyerekeknek. De ennél jóval többről szólnak a meséim. Értéket is adnak át nekik. Erőt és bátorságot, hitet a világban, az emberben és önmagukban.
„A mesék világában minden lehetséges! Legyőzhetik a sárkányt, megmenthetik a királylányt, lehetnek furfangos hercegnők, vagy okos legények, hercegek. Megtanulnak harcolni az igazságért és magukért, különbséget tenni jó és rossz között. A mesékben mindig a jó győzedelmeskedik, és ez éppen így van jól. A mese az életre tanít meg bennünket, még akkor is, ha ott nem minden esetben érvényesül az igazság.”
A Babyhavior Komplett rendszerünk segíti a szülőket, minél kevesebb konfliktus alakuljon ki. Támogatja a békés családi életet és harmóniát! Vágyunk, hogy a gyerekeknek minél szebb gyermekkorban lehessen részük!
Rendszerünk minden eleme több éves kutatómunka eredménye, és nagy körültekintéssel állítottuk össze, több szakemberrel. Név szerint: Uzsalyné Dr. Pécsi Rita-PhD neveléskutató, Juhász László-mesepszichológus, Posztós Réka-pszichológus Integratív gyermekterapeuta, Varga Szilvia Edit-erőszakmentes kommunikációs szakértő, család terapeuta
Milyen indíttatásból készült?
Éreztük, hogy nincs komplett rendszer arra, amit szeretnénk. A mese pszichológia ötvözve a feszültség oldó feladatokkal, a kötődő nevelési elvekkel, az organikus pedagógia irányzattal, az EQ fejlesztéssel, a szeretet nyelvekkel. Szerettünk volna egy tudományosan alátámasztott, és mérhető eredményességgel működő rendszert. Ennek a rendszernek kellenek mese elemek, kellenek szülőket támogató információk. Tehát nem csak mesékről van szó és mesekönyvekről, hanem komplett gyereknevelést segítő rendszerről. A rendszeren és mesekönyveken, meséken kívül különböző fejlesztők, foglalkoztatók is vannak, de készül egy applikáció is hozzá, illetve youtube mesevideók, is megtalálhatók a rendszerhez kötve. Weboldalunkon, a Babyhavior oldalon pedig megtalálható a szülői tudástár, mely szakértő videók sorozata. Érdemes ellátogatni a webünkre, rengeteg tudást, anyagot halmoztunk fel és sok az ingyenes tartalom is.
Most beszéljünk a fő vonalról, a mesekönyvekről. Mit tudnak a mesekönyvek? Bella és Bello miben segít a gyerekeknek?
Fejlesztik a gyerek logikai gondolkodását, empatikus képességét, kommunikációs képességét, érzelmi intelligenciáját, memóriáját, együttműködésre készteti őket, oldja a feszültséget, ezáltal javítja a hiszti mértékét és mennyiségét, türelemre tanít, az agresszivitást viszont csökkenti, a testvér szeretetére tanít.
Azt hiszem, igazán hiánypótló rendszert sikerült létrehoznotok, nagyon szerteágazó dolgokkal. Sajnos sok gyermek érzelmi bizonytalanságban, szeretetlenségben, meg nem értettségben éli mindennapjait. De egy kiegyensúlyozott gyermeknél is lehetnek félelmek, gondok, melyet a szülő nem tud legyőzni. Ezekben nagyszerű segítség lehet a mesék ereje és ez a rendszer. Bevallom, kedvet kaptam az olvasásukhoz!
Illetve még egy dolgot megemlítenék, mert fontosnak tartom. Mariann nagyon gyorsan reagált a Covid és a karantén helyzetre, így ebben a témában meséket írt a gyerekeknek, hogy feloldja a félelmeik, kérdéseikre választ kapjanak. Érdemes azokat is megnézni mindenképp. Mariannt erről is kifaggattam kicsit. Miért jöttek létra a Karantén mesék és a gyerekek milyen félelmeire adnak választ?
2019 őszétől több óvodai csoporttal dolgoztam együtt. Teszteltük a meséinket gyerekek körében, beszélgettünk róluk és a feladatokat is sorra vettük. Viszont a koronavírus, ahogy elérte kis hazánkat, a gyerekek feszülté váltak. Érezhető volt a feszültségük, így ezt a problémát akartam orvosolni a karantén mesékkel. Nagyon gyorsan kiderült, hogy a fél információk, az innen-onnan hallott számok és a szülők, családtagok, ismerősök feszültsége, beléjük költözött.
Nagyon rossz volt azt látni, hogy a gyerekek mekkora feldolgozhatatlan témával találták magukat szembe. A szülők félelmét maximálisan megértettem, a bizonytalanságuk érthető volt, de azonnal elhatároztam a mesék erejével legalább a legkisebb szívekbe megpróbálom visszacsempészni a békét. A gyerekeket leginkább foglalkoztató kérdések alapján íródott meg az első 5 majd a következő 3 mese. Ezek a mesék képi anyagot nem tartalmaznak (nem is lett volna rá időm). De sok-sok gyermeknek hoztak megnyugvást, ugyanakkor a szülőknek is segített, hiszen könnyebb volt meghallgatni ezeket a meséket és így elindítani a beszélgetést. Sok esetben a mese választ is adott a gyerek kérdésére. Nagyon fontosnak tartom, hogy az Ő kis szintjükön megfelelő tájékoztatást kapjanak!
A Mikulás közeledtével és a kijárási korlátozások miatt, már a szülők kerestek meg.
„Félnek a gyerekek, hogy nem jöhet a Mikulás, mert kijárási tilalom van!”
„A Télapót is megbüntetik, Ő sem jöhet?”
„Karácsonykor a Mama azt fogja hinni, hogy nem szeretjük, ha nem megyünk, mert ez a szeretet ünnepe!”
Ezekhez hasonlatos kéréseket tolmácsoltak a szülők felém emailban és a facebookon is, hogy úgy döntöttem, újra életre hívom Tevit, a kis nyuszit és családját. A most megjelenő Tevi és a Télapó mese a napokban indult útnak az ingyenes YouTube csatornánkon!
Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.
ReAd-blog Adrija
#reklám #prcikk #szponzorált #szponzorálttartalom #mesekönyv #mese #fejlesztő #EQ #Babyhavior #babyhavior