Kellett egy fajsúlyos könyv a mostani olvasmányaim után. Ez minden tekintetben az volt. Nem csak elrettentő méretével tűnik ki (igen, 544 oldal), hanem kemény mondanivalójával, erős történetével, izgalmas karaktereivel is. Második rész, így ha kedvet kaptok hozzá, kezdjétek az elsővel, aminek a címe Oculus.

Féltem, hogy az író játszani fog a tűzzel és megégeti magát. Ám valami elképesztőt, meglepőt tudott kihozni a második részből. Bevallom nehéz volt újra felvenni a fonalat, hiába szerettem az első részt annyira. Az elején nehézkes volt, rémlettek csak a részletek, történések. Ködös volt és életlen. De a történet vitt magával, nem volt idő gondolkodni, visszaemlékezni. Most már bánom, hogy nem újraolvasással kezdtem első körben. A saját hibám. Emlékeznem kellett volna, mennyire szerettem az Oculust, mi lett a vége. Ráadásul mégis rosszkor kezdtem bele, mert zsongott a fejem mindenfélétől. Párhuzamosan két másik kevésbé karakteres könyvvel olvastam együtt. Szóval szegény könyv mindenféle hátrányból indult. Azért is vártam ennyit a recenzióval. Emésztettem, ízlelgettem. Nem szerettem volna elhamarkodottan ítélni.

Na meg húztam kicsit az író idegeit is. Bocsi! 

Nagy átlagban egy izgalmas, ütős olvasmány, amivel elégedett voltam. Akadt pár apróság, amivel nem. De mégis tele gondolatokkal tettem le a kiolvasása után.

Na de teljesen önálló kötetként is megállná a helyét, jelentem. Végig pörgős, izgalmas, figyelmet fenntartó a cselekmény. Olyannyira, hogy elrepült az első 500 oldal és észre sem vettem. Hozzáteszem, mindezt úgy, hogy e műfaj nem a kedvencem. Sőt! De mégis végigizgultam minden egyes sorát. Hogy mi a frászkarikáért? Gőzöm sincs. Az írói zsenialitás, a nagyszerű szereplők és a világfelépítés okolható talán. Főleg a főszereplők. Szerettem élőségük, esendőségük, hibáikat, összetartásukat, beszólásaikat, egymás iránti nem tiszteletüket. Itt senki sem királylány, senki sem fedhetetlen, nincsenek megvédésre játszó női főszereplők, macsó pasik(dehogynem, azok mégis akadtak talán). 

Truth Dunn felnőni látszik a feladathoz és megtörni. Motiválatlan. Végig érezhető, hogy bárcsak máshol lehetne. Bárcsak ne az ő vállát nyomná egy egész bolygó nyűgje, baja. Talán még a rabszolgasorshoz hasonlítható oculusságot is visszakívánná. Talán ez teszi sebezhetővé és szerethetővé. 23 éves és egy világ nyugszik a vállán a bajával. Ám ő legbelül egy riadt kislány, egy szerelmes lány, aki szívesen visszacsavarná az idő kerekét. Nyavajog, bazsajog, hol erős, hol kevésbé az. Ám a dumája, az irónia megmaradt a legfőbb muníciójaként a repertoárban. És az, hogy sokan segítik a célja felé, van egy jó közössége, akik viszik előrébb. Ám fogyatkoznak az oldalak során. Sok dolog balul sül el, sokszor rossz választ ad, rosszul dönt. Hibáztatható? 23 éves csak. Más sem csinálná jobban talán. Kétségek gyötrik, épp ezért alkalmas erre a pozícióra és a kardja, az erős karaktere, megingathatatlansága miatt, amit mutat kifelé. De belül egy riadt nyúl, aki követeli vissza a normális világot, azt, hogy ne kelljen döntenie sorsokról, életekről, csak a sajátjáról. Most mégis másokról dönt, csak saját sorsát nem választhatja meg. Sokszor alaposan megráztam volna. Ne nyavajogjon annyit. ne foglalkozzon mással, csak önmagával. De hát ez a sorsa, nem tehet ellene. Szerettem őt vagánysága miatt. Néha egy-egy beszólásán könnyesre nevettem magam. 

Aoibheann Kane-t ahogy szerettem az első részben, most egyre kevésbé. Ő tartja életben, a földön két lábbal hősnőnket, mégsem szerettem annyira, mint vártam volna. Kapcsolatuk hálójába alaposan belegabalyodtam. Most mi is volt? De bevállalós volt azért beletenni ezeket a részeket, így lett több dimenziós. Hiába az élet nevű játék nem könnyű és elég ingoványos ráadásul.

A mellékszereplők zseniálisak. Nem egyet megkedveltem alaposan. Másokat pedig helyben megfolytottam volna. 

A történet sötétebb, erősebb, ám mégis fogyaszthatóbb. A leírások veszettül jók és jó sok van belőlük. Egy-egy csata, harc leírása filmre kívánkozik. Bár ahogy leírom, az egész könyvet el tudnám képzelni filmként. A csatajelentekben volt bőven dinamika, izgalom, vér, fájdalom, bajtársiasság.  Hiába férfi műfaj elsősorban. Nem lehet benne rózsaszín naplemente és csillámpor, csillogó estélyi ruhák dögivel. Vagy mégis? Valaki bizony készült! Igyekezett odafigyelni a megfelelő egyensúlyra. Egy harc mellé dukált egy sminkelős, ruhaleírásos rész is. Voltak benne ruhaleírások, tetoválások, kiöltözés, buli, romantika, színek, női csacsogás is. A segítőnek jár egy nagy like! Könnyű volt elképzelni a ruhákat, a környezetet ezekkel a leírásokkal, így a női olvasók is kaptak egy kicsi pluszt. Néhol még kicsit sok is volt meglepetésemre. Nem vártam benne ilyen részeket. Ez volt az első meglepetés, ami a könyvvel kapcsolatban ért.

A párbeszédek is pörgősek, izgalmasak, hihetők, viccesek. Feldobták, tompították a sok drámát, vért.

Néhol sok plusz rész volt, esetek, apró történések, melyek nem adtak hozzá a történethez. Egy-egy buli, szobaleírás, kikacsintás a történetből. Ezek kizökkentettek néhol. Bár úgy sejtem, pihenésképpen kerültek bele, hogy a történet ne gyaluljon le, mint egy gyorsvonat. Szükségesek voltak, én mégis csak időhúzásként éltem meg. De elfértek.

A világfelépítés még mindig zseniális, bár néha elvesztem az újdonságokban. Sci-fi elemek vannak benne bőven. Kevésbé szerettem a különböző hajók leírását vagy a harcos drónok, robotok támadását, fura helyeket. Ezért nem a zsánerem a műfaj. Túl sok az ellenség, a robot úrak, a gépezetek, másik emberek rosszakarók, az ellentábor. Eléggé megosztott volt a figyelem ezzel a sok ellenséggel. 

Nagyon sok társadalomkritika kapott helyet a történetben, utalások, áthallások. Jót tettek a történetnek, mint ahogy az olyan témák is, melyek a nemi erőszakra, környezetszennyezés vagy más égető problémára hívták fel a figyelmet. Ettől lett fajsúlyosabb a kötet. 

Sötét kellően. Ha ilyen lesz a világ, köszönöm, nem kérek belőle! Túl szigorú az író a világával. Olyan nincs, hogy nincs remény, hogy mindig csak a rossz oldalon állunk. Az ember eredendően rossz, de képes a változásra és nem mindenki rossz. Nem lehet egy világ ilyen. A remény kell!

Talán ezt a sötéten látást ellensúlyozta a vidám viccelődés, csajoskodás. Így valakiknek az egyik, másoknak a másik nem fog tetszeni a könyvben. Megosztó. Talán ez is volt a cél, hogy nagyon távol álljon a klisés könyvektől és mindenkinek legyen benne valami, ami tetszik, valami, ami nem. Beszéljenek róla, olvassák. Jó helyen tapogatózom vajon? 

Talán ha a "kevesebb néha több" elvet követve íródik vagy nem egy kötetbe sülyesztve mindent, mindenbe belekapva egy kicsit, kevésbé erős lett volna, kevésbé vitaindító. Igaz így jól ki lehet beszélni egy korsó sör felett.

Én megosztó volta ellenére mégis szerettem és apró hibáit is. Mondom én, talán a szereplők és a humor vettek meg kilóra. Az eldugott, barátoknak szóló kis utalásokat, kortárs szerzőknek szóló sorokat nagyon bírtam.:)

SPOILER!

Csak Bobby ne ébredne fel a végén.

SPOILER Vége!

Azzal a húzással megleptél alaposan. Azt hittem, engem már nem fog meglepetés érni. És mégis! Nem volt rossz a vége, de alaposan letaglózott, fejbevágott.

A borító most is zseniális és pontosan eltalált!

Hogy kinek ajánlanám a kötetet? Hát egész egyszerűen mindenkinek! Tetszeni fog! Vagy nem! De el kell olvasnod!

Köszönöm az írónak az élményt és a Fumax kiadónak is, hogy teret enged ilyen agymenéseknek is könyv formájában! Kellenek a friss nézetek, a még nem írt történések, a klisémentesség, az ilyen friss hangok!

Fülszöveg: 

Rabszolgánál ​is kevesebb voltam. A saját apám adott el gyerekkoromban. A szabadságot hírből se ismertem. De az a lény, amelynek hatalmába kerültem, más sorsot szánt nekem. A kezembe adta az igazságot. S kezembe adta magát az Avalont.
Öt év telt el. Egyesek harcosként tekintenek rám, mások a leendő elnököt látják bennem, és neveztek sok mindennek: voltam már ellenség, hazug, ribanc és áruló.
Én magam már azt se tudom, ki vagyok. Számomra a szabadság szolgálat.

Évek teltek el az oculus-rendszer bukása óta, ám a változás a remélt béke és harmónia helyett pusztán további romlást hozott magával. Az Avalon egymásra acsarkodó országokra esett szét, a fagyos északon egy hatalomra éhes császár emelkedett fel, keleten egy primitív parancsokat követő, fenyegető gépi tudat hadai gyülekeznek, az egykori rabszolgák pedig régi uraik torkának estek. A káosz útjába egyedül a bolygó leghíresebb embere, Truth Dunn állhat, akinek nemcsak az ellenség hordáival, de a saját maga állította törvényekkel és önnön lelkiismeretével is meg kell küzdenie. Ám még vár rá a harc, amelyik mind közül a legkeményebbnek bizonyulhat…

Idézet: 

Meditálj. A megvilágosodás idővel eljön.