A könyv pillanatnyi reklámját meglátva, tudtam, nekem ez a kell a polcomra. Az Éhezők Viadalát a korábbi nagy hype miatt nem akartam sokáig elolvasni. Egyszerűen úgy gondoltam, túl van reklámozva, a vízcsapból is az folyik és inkább elrettentett. Aztán szép lassan csak kedvet kaptam, elolvastam és meggyőzött. Sőt, az egyik kedvenc sorozatom lett, apróbb hibái ellenére. Most egy percet sem akartam elvesztegetni az időből, rohantam a könyvesboltba megjutalmazni magam, amint megérkezett a könyv.

Igyekszem bejegyzésemben nem spoilerezni. De akkor nagyon nem szeretne meglepetéseket, fenntartással kezelje bejegyzésem és úgy olvassa!

Szorosan illeszkedik a sorozatba, ám az előzményeket mutatja be, kicsit más szereplőkkel, nem a legelejét, a háborút, az Éhezők Viada kitalálását írta meg az írónő, ahogy vártam volna. És nem is ott folytatja, ahol a sorozat abbamaradt. Ám érinti, említi a múltat is kicsit. Valahol a kettő között, a közepén járunk a dolgoknak. A stílus maradt a borongós, önmarcangolós, a kegyetlen világot rendkívül jól leíró. Ám mégis szokatlan, nagyban eltérő a másik három részhez képest. Ebben több a lelki vívódás, több a gondolatvilágokba való bepillantás. Annyira más lett, mint amit vártam. Ez nem baj, nem is hátrányként jegyztem meg. Kellemesen meglepett a kötet. Jó volt újra egy ilyen izgalmas világba elmerülni. És bizony a vége akkorát szólt, hogy ihaj! Már azért megéri elolvasni! A cím és a borító magáért beszél!

A szereplők izgalmasak és sokrétűek, nehezen kiismerhetőek. Nem tudjuk, hányadán is álljunk velük. Ki a jó és ki a rossz. Bár ebben a különös és kegyetlen világban ez aligha meglepő. Mindenki a saját életéért küzd és boldogulásáért. Vagy mégsem?

Coriolanus Snow az első három rész főgonosza. Most egy fiatal, még útját kereső fiú csupán, akinek az élet nem osztott jó lapokat. Talán most kap egy nagy lehetőséget, tud változtatni a sorsán, a családjának alakulásán és eléri, amit akar. Vagy mégsem? A könyv végig ad egy kicsit a számára, majd elvesz, ismét ad és ismét elvesz. Alakul, formálódik a történések, az őt ért tapasztalatok alatt. Rengeteget vívódik, helyesen cselekszik-e. Én is ugyan ennyit vívódtam azon, kedvelem őt vagy sem. Együtt tudok érezni vele, ám sokszor máshogy döntenék, mint ő. Vagy csak a jókislány énem beszél belőlem, nem cselekednék én sem másként, ha megkívánná az élet? ez egy nagyon jó kérdés. Az írónő végig meglepett a főszereplő alakítgatásával. Igyekezett rá fektetni a hangsúlyt a történet kerete, vezetése helyett. Nem tudom, ez levon-e a könyv pontozásából másoknál, nekem személy szerint tetszett, hogy karakterközpontú lett leginkább a könyv. Fura volt úgy olvasni, egy helyes, kedves, még alakítható srác életútját, hogy a másik végén tudjuk, mi lett belőle, milyen ember lett és nagyon figyelni arra, hogy ne legyenek előítéleteim,. Ettől mondjuk én kellemesen el tudtam vonatkoztatni szerencsére, Snow szűz hó tisztaságú lapot kapott tőlem e könyv erejéig. Nagyon érthető, hogyan vált olyanná, mint amilyen végül lett. Sajnálom? Nem. Ő döntött így. Az ő döntései alakították az életét ilyenné. Máshogy is dönthetett volna. Egy pillanatra se higyjétek, hogy nem fizette meg az árát döntéseinek. Ám megértem őt tökéletesen. Hogy szeretem-e vagy utálom ezek után? Nem tudom.

A mellékszereplők is kellemes csalódással töltöttek el. Lucy Gray Baird a női főhős szintén olyan sötét ló. Egyszerűségével, emberségével, az élethez való hozzáállásával kivívta a tiszteletem. El tudtam képzelni, sőt bele tudtam képzelni magam a helyébe. Mégis kiismerhetetlen maradt. Egy igazán üde színfolt volt a könyvben megkapó kedvességével, kitartásával. Sok jó dalt, percet okozott olvasás közben. Ám mégsem tudtam, vele hányadán állok. Jól manipulált, az élet tette ilyenné őt is, csak életben akart maradni? Nagyon jó kérdések. Sajns az ő gondolataiba nem láttunk bele, amit szívből sajnáltam.

Van még egy szereplő, aki a jót testesíti meg a könyvben, a két világ közötti kapocs. Róla többet nem beszélnék most, mert nagyon spileres lenne.

A kép csak illusztráció, Pixabay, Róma, Colosseum

A könyv nagyon sokat hozzáadott, megmagyarázott az előzőekhez. Jó kis keretet adott az egésznek. Szerintem önállóan is megállná a helyét, és elsőként olvasva, a sorozatot nem ismerve is. 

A könyv ráhúzott egy plusz réteget a Kapitóliumi emberekre is. Eddig ők voltak a szememben a nemtörődöm, szívtelen, felszínesség megtestesítői mind egy szálig. Ám a könyv bemutatta, hogy azért ez nem teljesen van így. Ők is bábúk a sakkjátszmában. Köztük is akad jó és rossz ember. Ők is szenvedtek és mások meg élvezték az előjogokat. Nekik is le kellett mondani rengeteg mindenről a túlélésért. Így bizony a szép, színes, boldog, gazdag felszín alatt még van mélység...

A stílus, a könnyed, mozgalmas történetvezetés, az izgalmas leírások és a jó kis párbeszédek tökéletes egyensúlyban voltak. Ennyi év után sem esett ki a szerepköréből, a felépített világából  az írónő, csak gyarapodott, tökéletesedett. Váratlan fordulatokban, jól felépített karakterekben nem volt hiány. Jó volt a már ismert világban újra elmerülni. Szerettem különösen a dalokat, a dalszövegeket. Viszont a végére csak annyit tudok mondani, hogy:  NE MÁR! Ekkora felütést. És így lógva hagyni a szegény olvasót. Még több kérdés, még több gondolat merült csak fel bennem és még olvasnám a további köteteket is. 

Hogy kinek ajánlom a könyvet? Mindenkinek! Viszont ha az előző könyvek stílusát, folytatását szeretnéd olvasni, akkor bizony csalódni fogsz. Ha Snow elnök a legnagyobb ellenséged volt, akkor szintén nem fog örömmel eltölteni a kötet. Bár még ekkor is ajánlom, mert sok érdekes adalékanyag van benne. 

Örülök, hogy megleptem magam a könyvvel. Kellemesen kikapcsolt. Iszonyat gyorsan a végére értem, amit sajnálok. Viszont megmozgatott, új perspektívákat mutatott be. Végig azon gondolkodtam, mindegyik szereplő helyében én mit tettem volna.

Erdeti cím: Suzanne Collins: The Ballad of Songbirds And Snakes

Fülszöveg:

A ​becsvágy hajtja.
A küzdelem élteti.
De a hatalomnak megvan az ára.

Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.

Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.

Idézet:

Szerintem az emberek természetüknél fogva jók. Tudják, mikor lépik át a határt a gonoszba. Az a nagy feladat az életben, hogy a jó oldalon maradjanak.