2019. dec 10.

Könyves mennyország

írta: Mayerné Répási Adrienn
Könyves mennyország

books-3495133_640.jpg

Egy rendszeresen olvasó embernek maga a Kánaán, ha könyvet vagy könyves apróságot kap ajándék gyanánt. Bizony ezzel én is így vagyok. Imádok mindent, ami olvasással kapcsolatos és gyűjtöm is őket. A minap például a nagy becsben tartott Harry Potteres bögrém tört ripityára, nagy sajnálatomra. Mintha a szívem szakadt volna meg, Pedig nem is használtam hagyományos formájában ivásra, csak dekorációként. De fontos volt számomra, óvtam, védtem, egyszóval nagy becsben tartottam. Hát most nem sikerült vigyáznom rá eléggé.

Nos, ezzel nem azt akarom mondani, hogyha ajándékot szeretnél választani olyan ismerősödnek, rokonodnak, barátodnak, házastársadnak, aki szereti a könyveket, hogy uccu neki, irány a könyvesbolt, lepd meg! Nem ám. 

Elég nehéz valakinek úgy könyvet venni, hogy nem ismerjük az illető olvasási szokásait, kedvenc íróit, olvasói zsánerét. Ha nincs dugiban egy kívánságlistája vagy nem tudod meglesni milyen könyvek találhatóak a polcán, mik vannak már meg neki, akkor felejtős a dolog. Viszont erre remek áthidaló, ha könyves tárgyat veszünk nekik helyette. Könyvjelzőből például sosincs elég olvasást kedvelő társaimnál, mint ahogy nálam sem. De egy bögre, könyvtámasz is hasonlóan nagy örömet tud kiváltani belőlünk. Mai válogatásom az Olvashop.hu jóvoltából történik. Nála nézelődtem és mutatok be nektek pár tételt, ami felkerülhet a karácsonyi megveendők listájára!

Könyvtámaszok

Bárkinél jól mutathatnak a polcon ezek a szellemes, vicces, ötletes vagy szépséges könyvtámaszok. Kiváló ajándéknak. Kitaláljátok melyik a személyes kedvencem? Fogadjunk, hogy nem. Ugye milyen mutatósak?

konyvtamaszok.jpg

A választék itt megtalálható, ha szívesen elmentenéd magadnak. 

Könyvtokok, Könyvkabátok

Sajnos használat során a táskába be, majd kikerülnek a könyvek. Gyűrődik a borítója, a sarka, lekopnak róla a betűk, az aranyozás...Szegények elég nagy törődésnek vannak kitéve. És az ismerős, mikor olvasol a tömött buszon és mindenki feléd tekinget, hogy a borítón milyen cím virít? Ha ez idegesít téged vagy az ismerősöd, akinek ajándékot szeretnél adni, akkor remek választás. Az arcpirító borítók is remekül eltüntethetők, ha épp brutális horrort vagy erotikus regényt forgat az ember...

73523622_768429080237043_3175078032679370752_n.jpg

Nem csak hasznos dolog, hanem szépen fel is öltözteti a könyvet, óvja, védi minden külső hatásról, ráadásul mutatós is. Itt nézhettek szét, ha megnéznétek a választékot. 

Könyvjelzők

Ahogy írtam is az elején, a könyvjelzőkből sosem elég olvasói körökben! Kinek papírfecni, zsebkendő, egy megsárgult levelezőlap, gyerekrajz, kinek hivatalos könyvjelző kerül a könyvébe. Ahogy sikerül épp. Én személy szerint, szeretem a szép könyvjelzőket, legyenek bármilyen anyagból is. Ha tartósak, jól észrevehetőek, viccesek, figyelemfelkeltőek vagy csak simán szépek, akkor nyert ügyük van. Bár gyerekeim szívesen kilopkodják és elinalnak vele rendszerint, így túl tartósnak nem mondanám őket. De ez a személyes problémám csak. Vagy más is így járt mindig?

57267563_644122952667657_1613941537517862912_o.jpg

Ha feltöltenéd a könyvjelzős pakkodat vagy valakinek azt vennél szívesen ajándékba, itt megteheted. 

Személyes kedvencem nem maradhat el, lentebb megtaláljátok a hozzá tartozó képet. Egyszerűen meg kell mutassam nektek. Még egy Könyvfesztiválos dobozban kaptam, rózsaszín kivitelben. Annyira aranyos, ötletes, jópofa. Gyerekeknek pedig kifejezetten ideális, ha menet közben kéne abbahagyniuk az olvasást. Praktikus.

kepmutat_vizjeles.jpg

Ajakbalzsamok

Igen, jól olvastad. Nem írtam el. Itt és most, nem kozmetikai ajánlást olvasol, mégis ajakbalzsam a következő tétel.  Hogy jön képbe? Mert már nem csak illatgyertya, bögre, könyvjelző, hanem illatos, ízes könyves ajakbalzsam is létezik! 

ajakbalzsamok-stift.jpg

ajakbalzsam.jpg

Ha kedvet kaptál a kipróbálásához vagy valakinek szívesen ajándékoznád, itt tudod megnézni milyen könyvesben van. 

Pecsétek

Ki ne szeretne úton, útfélen pecsételni? Annyira jó móka. Feldobni a levélpapírt, egy csomagolást, díszíteni vele mindent, amit csak lehet. Titkos vágyam egy blogom nevével ellátott pecsét. :)

inshot_20191105_135410746.jpg

 

Könyvtea

Finom, izgalmas csomagolásban van és az olvasás gyakori velejárója? Hát a tea (vagy a kávé). Imádom a könyvtea ötletét. Aki kitalálta, hatalmas arc!

kepmutat_vizjeles_1.jpg

Itt tudod megnézni, milyen ízekben rendelhető. 

Könyves táska

Ez szintén megint az a tétel, amiből sosem lehet itthon elegendő. Végre egy olyan könyves dolog, amit mindenki láthat rajtad rögtön. És környezetvédelmi szempontokból is roppant előnyös, hogy nem eldobható, így bármikor magaddal viheted, bevásárolhatsz benne tízszer, százszor, ezerszer, örökre. 

kepmutat_vizjeles_2.jpg

Tetoválás matrica

Ha valami majdnem örök darabot szeretnél. Tökéletes, amikor nem vagy még biztos az igazi tetoválásban vagy amikor valahogy jeleznéd, te is olvasó vagy, szereted a könyveket. Szerintem aranyos ötlet.

kepmutat_vizjeles_3.jpg

Itt rendelhető különböző mintákban.

Köszönöm, hogy velem tartottatok a könyves ámokfutásom alatt. Mondanom sem kell, én bármikor bármelyiket gondolkodás nélkül elfogadnám. És ez nem kicsit célzás! Remélem a családtagjaim is olvassák a bejegyzésem. Roppant ötletes ajándék mindegyik, de magad is lepd meg vele nyugodt szívvel. Köszönöm az Olvashop oldalnak a közreműködést!

ReAd-blog

#szponzorálttartalom #reklám #válogatás #bejegyzés #cikk #blog #könyves #tea #ajándék #meglepetés

 

Szólj hozzá

Kitekintő