2019. aug 21.

Elveszítette, majd megtalálta önmagát

írta: Mayerné Répási Adrienn
Elveszítette, majd megtalálta önmagát

Massimo Gramellini: Álmodj ​szépeket

covers_515919.jpg

Ismét egy útkeresős könyv. Valahogy mostanában ezeket vonzom be, pedig nem vagyok fiatal és az utam sem keresem. Nem igazán tudtam, mit adhat nekem a könyv, de érdekes volt a fülszövege, vonzott magához. Egy kis lélek mindig jól jön az olvasmányaim között, így nekiveselkedtem. Tudtam, hogy nem lesz vidám olvasmány, inkább depressziós, így is készültem rá, erre vérteztem föl magam. Nem volt rossz, de elég tömény volt és valóban bebizonyosodott a depressziós, sötét gondolatvilág. Ám könnyen olvasható, olvastatja magát.

Adott egy kilenc éves kisfiú, aki problémás kamasszá majd nehéz útkeresővé válik. Elveszíti a talajt a lába alól és nem tudja pontosan miért. Semmi sem olyan, mint amit megálmodott, elvárt, szeretett volna. Hánykolódik az élet tengerén, mely hol ide dobálja, hol oda, neki pedig nincs rá hatása. Vagy mégis? Duzzogó kisgyerek marad, aki a saját életének megrontója. Okolhatunk mindig mást, a körülményeket is, de egy idő után be kell látnunk, csak magunk tehetjük az életünk olyanná, amilyet szerettünk volna mindig is. Néha úgy megráztam volna a főhőst, aki cseppet sem volt szimpatikus számomra sirámai sorozatossága miatt.

Bepillantást nyerhetünk egy olyan életbe, ami nincs sínen, hanem ellenkezőleg, bukdácsol, tagad, szenved. Ritka az ilyen történet, amiben semmi boldogság, vidámság nincs. Az élet, amit leéltünk, nem helyrehozható, nem újraélhető. Hiányzik a történetből minden sziruposság. Inkább visszaemlékezés, sajnálkozás, hibáztatás az egész. Önsajnálat.

close-up-1835598_640.jpg

Végül rájön a főhős a miértre. Mindent egy szálhoz vezet vissza, kilenc éves önmagához, ahhoz az életében jelentős eseményhez, mikor az édesanyja eltűnik. Elanyátlanodik és attól kezdve semmi sem jó, minden elromlik. Jelentős esemény és borzalmasan rossz dolog, az egyik legrosszabb, ami történhet velünk, hisz ő az élet tartópillére gyermekkorban, de szabad mindent erre visszavezetni? Szerintem nem feltétlenül. A gyász után legyűrhette volna a rosszat, ember lehetett volna belőle, de talán nem is akart. Akkor jön rá mindenre, mikor kiderült az édesanyja eltűnésének tényleges története, de akkor már a fél életét leélte hiábavalóan, elpazarolva azt. Én így látom. Ettől függetlenül érdekes olvasmány volt. Érdekfeszítő volt egy kisiklott élet történetét végigolvasni. Az író meglehetősen jól veti papírra a gondolatait, jól ábrázolja a szereplőket, a főhős szenvedéseit, sötét gondolatait, így figyelemre méltó volt olvasni mégis a történetet.

A könyvet köszönöm a Park kiadónak!

Fülszöveg:

Az ​intuíciónk folyamatosan tudatja velünk, kik vagyunk. De nem halljuk meg az istenek hangját, mert gondolataink kattogása, érzelmeink dübörgése elnyomja. Inkább nem veszünk tudomást az igazságról. Hogy ne szenvedjünk. Hogy ne gyógyuljunk meg. Mert különben olyanná válnánk, amilyenek félünk lenni. Minden porcikánkban elevenné.

Az Álmodj szépeket megindító történet egy kilencéves kisfiúról, akinek szilveszter éjjelén váratlanul eltűnik az édesanyja. Jó ideig nem merik neki megmondani, hogy meghalt, amikor pedig kiderül az igazság, nem tudja elfogadni. Először önmagát vádolja, aztán számtalan formában visszavárja, újraalkotja magában, végül beletörődik, de feldolgozni felnőtt fejjel sem tudja. Egész élete a hiány jegyében telik, meghatározza fiatal-, majd érett felnőtt korát, félresiklott kapcsolatait, megvalósulatlan terveit, szűnni nem akaró erőfeszítéseit, hogy felfedezze önmagát, hogy megfejtse, mi állhatott édesanyja szeretetlenségének hátterében. Miért vagyunk itt, kik vagyunk, mit jelent az, hogy szeretni, és lehet-e hazugságban élni? – kérdezi egy életen át.

Gramellini önéletrajzi regényében minden szó igaz, mer becsületesen őszinte lenni, meri vállalni az érzéseit. Nem csinál a történetéből hollywoodi filmet, mégis olyan izgalmas, mint egy krimi.

Eredeti mű: Massimo Gramellini: Fai bei sogni

224 oldal
ISBN: 9789633550885 
FordítottaMatolcsi Balázs
ReAd-blog
sad-2635043_640.jpg
Szólj hozzá

Könyv Recenzió Olvastuk