2024. feb 27.

Mosonyi Marának még rengeteg könyv ötlete van!

írta: Mayerné Répási Adrienn
Mosonyi Marának még rengeteg könyv ötlete van!

277757740_398595095603514_7053838441122542017_n_1.jpg

Mosonyi Mara elsőként saját szórakoztatására agyalt ki történeteket, majd később ebből született az írói hivatás.

- Foglalkozásodat tekintve tanítónő vagy. Hogyan jött mellé az írás szerelemként, hivatásként? Mióta írsz, és mi inspirál, segít az utadon?

Amióta az eszemet tudom, imádtam az izgalmas történeteket. Anyukám sokat olvasott nekem, aztán később már én olvastam. Rengeteg könyvünk volt otthon, és a nagyszüleimnél is, a világirodalom remekeitől, a ponyvákig minden. Aztán azon kaptam magam, hogy saját szórakoztatásomra agyalok ki történeteket. Az első „regényemet” általános iskola alsó tagozatában kezdtem el írni, grafitceruzával, egy harmadikas vonalazású füzetbe. Már ez is abba a műfajba tartozott, mint a két megjelent kötetem, az Olmec és A szirt, vagyis romantikus krimi, thriller. Sok
történetbe belekezdtem kamaszként is, de soha nem fejeztem be őket. Aztán túl a harmincon, most vagy soha alapon megszületett az első regényem.

- Mi alapján választottál írói álnevet? Tudatosan nem saját neveden publikálsz? 


Tudatosan álnéven publikálok. Így jobban elkülönül az írói létem a privát életemtől. Mindenképpen magyar nevet szerettem volna, olyat, amihez van kötődésem. Édesanyám leánykori neve: Mosonyi. Mivel tetszenek az alliteráló nevek, ezért egy M betűvel kezdődő, rövid, de frappáns keresztnevet kerestem. És megszületett: Mosonyi Mara.


- Mit szóltak a közvetlen környezetedben, mikor megjelent az első köteted?


A közvetlen környezetem tudott róla, hogy mindig kacérkodtam az írással, de a legtöbb ismerősöm nagyon meglepődött. Kicsit tartottam attól, mit fognak szólni, több okból is. Egyrészt, nőktől főleg tisztán erotikus, romantikus könyveket várnak, az én regényeim pedig nem ebben a műfajban íródnak. Szeretem, ha az emberi érzelmek boncolgatásán túl, más izgalmakat is tartogat a könyv. Természetesen szerelem, szenvedély, rivalizálás, barátság, ellenségeskedés, gyűlölet és szenvedély nélkül nincs könyv, de számomra fontos, hogy eggyel emeljük a tétet, és az olvasó félthesse a kedvenc karaktere életét, vagy speklulálhasson, ki az, aki a háttérből a szálakat mozgatja.

A Mosonyi Mara regényekben a romantikus vonal mellett erősen hangsúlyos a krimi/thriller vonal is, ezek együtt vannak jelen, egybefonódnak. Az első könyvem hátterét a mexikói drogháború adja, mivel egy egzotikus, veszélyes helyre szerettem volna pottyantani a szereplőimet. Nagyon komoly kutatómunkát végeztem,
mert nem szerettem volna, ha rám sütik, hogy úgy írok erről a témáról, hogy csak halvány fogalmaim vannak róla. Hogy a kérdésedre válaszoljak, ezért tartottam némileg a környezetem véleményétől, az előítéletek miatt. Nőként thrillert… Szerencsére nagyon pozitívan fogadták a könyvet, férfiak nők egyaránt. Úgy gondolom, az Olmec az, ami mindkét nem számára izgalmas lehet.

393425198_832374402225579_7560173150019495906_n.jpg


- Az Olmec című kötet Latin-Amerika nyomornegyedeibe, fényűző szórakozóhelyeire, árvaházaibam drogbáróinak otthonaiba kalauzolja el az embert, megmutatva a szegénység és gazdagság között feszülő ellentéteket. Mennyi benne a társadalomkritika, noha krimi, műfaját tekintve?


Íróként igyekszek bemutatni egy adott problémát a lehető legtöbb oldalról, méghozzá
tárgyilagosan, úgy, hogy ne mondjak értékítéletet. Ezt az olvasóra bíznám. Fogalmazhatunk úgy, hogy feldobom a labdát. A könyveimben felvetek olyan témákat, melyek engem foglalkoztatnak, de lehet, hogy a legtöbb emberben nem merülne fel ezekről egy átlagos kedd délután elmélkedni… A könyveim olvasása közben azonban bennük is elindulhat a saját gondolatmenetük, és alkothatnak egy saját véleményt. Társadalomkritikának ezért nem mondanám, mert nem foglalok állást, nem mondok értékítéletet.

feszultseg_3.png


- A szirt inkább már az emberi gyarlóságra, az emberi tulajdonságokra, kapcsolatokra koncentrál. Mennyire készültél rá másként, mint az első kötetedre?


Az első kötetemben hatalmas kutatómunka van, nyilván azért is, mert tudtam, hogy ez lesz az utolsó próbálkozásom arra, hogy befejezzek egy könyvet, és egyben az első történet, melyet megismerhetnek tőlem az olvasók. Valós helyszíneken, valós problémákat jár körbe, kitalált karakterekkel, tehát ez evidens volt a részemről.
Őszinte leszek. Másodjára már kicsit „megúszós” voltam, nem véletlen, hogy A szirt egy kitalált kisvárosban St. Chapelben játszódik, egy valós nagyváros közelében. Így a kutatómunka a tizedére csökkent. A migrénnel, és a PTSD-vel (Poszttraumás stressz szindróma) érintett karakterek miatt rendkívül alaposan utánanéztem ezeknek a betegségeknek, illetve kezelési módjainak. Sajnos személyes tapasztalataim is vannak a migrénnel kapcsolatban. Nagyon örültem, mikor egészségügyben dolgozó olvasóimtól kaptam elismerő szavakat, amiért hitelesen
jelenítettem meg ezeket.

A karakterábrázolás minkét könyvben hasonló. Nagyon mélyen megismerhetjük a szereplőket, érzéseiket, motivációjukat, gyarlóságaikat és jó tulajdonágaikat is. Mindenki fejébe belelátunk, többet tudunk a karakterekről olvasóként, mint a többi szereplő.

-nem_mert_bemenni_a_sajat_hazaba_-azt_allitotta_volt_bent_valaki_--es_tenyleg_volt_-nem_zarom_ki.png


- Mi jellemzi az írásmódod, stílusod? Miről Marás egy könyv?


Amiben egyedi vagyok, az a stílusok keverése. Nem csak szirupos romantika, nem csak száraz nyomozás, ezek egyvelege alkot egy marás könyvet, nyakonöntve nagy adag feszültséggel, és némi erotikával. Feszes a tempó, nem hagy nyugodni, legalábbis merem remélni. 


- Hogyan képzeljünk el írás közben? Van bevált írói technikád? 


A karakterek vannak meg először, a köztük lévő kémia. Ebből indul minden. A folyamat legelején leülök egy füzettel, és egy hegyes grafittal, felírom a kulcsszavakat, összerakom a történet vázát. Van, ami fix, és nem változik, például, hogy ki a gyilkos, vagy kicsoda a titokzatos drogbáró, Olmec. Apróbb dolgok alakulhatnak másként, általában szoktak is. Többnyire írás közben jutnak eszembe még plusz csavarok, ilyenkor nagyon mosolygok magamban, mert szeretem összezavarni az olvasókat. Amikor leülök a gép elé, már kész a fejemben a szöveg. Az első két könyvemet bárhol felütöd, és olvasol belőle, szinte szó szerint tudom folytatni. Ezért sem megy az önellenőrzés, nem veszem észre a saját szövegemben a hibákat. A korrektorok dolgoznak. 


- Regényeid főként az emberi kapcsolatokról, azok sokszínűségéről szólnak. Mennyire nehéz számodra egy-egy karaktert felépíteni? Szoktál adott tulajdonságokat, szokásokat lemásolni ismerősökről, a környezetedből? 

Direktben nem szoktam, talán egy karakter kivételével, de maradjon az én titkom, melyik ez a szereplő. Minden karakterben benne vagyok, hiszen én alkottam őket, de egyik sem én vagyok igazán. Bár megkaptam már, főként Madeline-hez, és Norához hasonlítanak, sőt, előfordult, hogy rám akarták húzni, hogy egy konkrét jelenet az én
életemből lett átemelve a könyvbe. Általában ilyenkor egyszer elmondom, hogy nem így van, de ha az illető nagyon köti az ebet a karóhoz, akkor ráhagyom. Nem vitatkozom.


- Mi okoz nehézséget az írással kapcsolatban? És mi az, amiért különösen szereted?


Én nem szeretem, hanem imádom. Szó szerint. Elkezdeni egy új történetet a legnehezebb. Ha már megvannak a karakterek, akkor együtt lélegzem velük, egészen a végéig, úgy gondolom, onnantól már gördülékenyen megy a folyamat. Ahhoz tudnám hasonlítani az érzést, mint amikor valaki beleveti magát egy sorozatmaratonba, és napokig benne van, vagy amikor egy nagyon izgalmas történetet olvas, és egy időre a hatása alá kerül. Annyi a különbség, hogy amikor írok, én alkotom a bonyodalmakat, és alakítok mindent.


- El szabad árulnod, most mivel foglalkozol? Milyen stílusú könyv készül?


Több tervem is van. Nagy szerelmem az Olmec, gondolom az első regény mindig az egy író számára. Szívesen előrukkolnék még történetekkel, melyek kapcsolódnak hozzá. Nagyon szerettem írni A szirtet is, melynek nem terveztem folytatást, bár az olvasók egyre többen kérik. A következő könyvem is egy egykötetes történet lesz, mely műfajilag a krimi, a romantikus regény, és a thriller mezsgyéjén helyezkedik el, némi erotikával fűszerezve. Valós helyszínen játszódik, így a kutatómunkát ezúttal nem úsztam meg, de nem is bánom. Talán ez lesz a „sorminta” nálam. Egy komoly kutatómunkával járó könyv után, egy kitalált helyszínen játszódó, és így tovább…
Rengetem tervem, ötletem van, az olvasókon, és a kiadón múlik, hogy hány történet lát még napvilágot tőlem.

Maráról többet olvasnátok, vagy megrendelnétek a könyveit, itt el tudjátok érni: Mosonyi Mara írói oldala

A szirt itt rendelhető: https://alomgyar.link/a_szirt

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#könyv #interjú #álomgyár

 

Szólj hozzá

Interjú