Kevés tartalomgyártót követek, hogy ne befolyásoljanak a saját írásaimban. Viszont a mai interjúm alanyának munkásságát régóta figyelemmel kísérem. Zubor Rozi egy csupaszív, mondanivalóval teli nőci, aki sokat tesz a nők helyzetének jobbá tételéért! Nem mellesleg hamarosan saját könyve jelenik meg!

- Három gyermekes anyuka vagy, újságíró, podcaster, digitális tartalomgyártó, a Micsoda történetek könyvsorozat társszerzője és most saját könyved is jelenik meg. Ez külön-külön is rengeteg munkával, idővel jár, hát még együtt. Hogyan tudod beosztani az időd jól?

Sehogy. :) Határidőkből határidőkbe esek én is pont ugyanúgy, mint általában az emberek többsége. Bár hozzá kell tennem, hogy az elmúlt két évben nagyon sokat változtam ezen a téren (is). Nagy önismereti munkában vagyok, aminek (és a zseniális pszichológusomnak) hála, szerintem most már elmondhatom, hogy végre „csak” egy embernyi munkát végzek. Ez régen nem így volt. Kreatív embernek tartom magam, állandóan új és új ötletek jutottak eszembe és mindent azonnal meg is akartam csinálni. És meg is csináltam. Rá kellett viszont jönnöm, hogy ez a médiában szükséges állandó versenyhelyzet okozta stressz teljesen kicsinál, plusz lemaradok nem csak a saját, de a gyerekeim életéről is, és ez egyáltalán nem éri meg. Úgyhogy tavaly májustól vállalkozó vagyok, amely létet szintén tanulom. De nagyon élvezem ezt a szabadságot, hogy szabadon szárnyalhatok, hogy mondhatok nemet, hogy nincs főnököm, hogy nem vagyok semmiben korlátozva, ráadásul tényleg beoszthatom úgy a munkáimat, hogy akár a nagyobb iskolai szünetek alatt, például majd nyáron sem kell egyáltalán dolgoznom, ezáltal azon görcsölni, hogy segítség híján hogyan oldjuk meg a közel három hónapos nyári szünetet.

- Mi alapján alakult így, hogy ennyi mindennel foglalkozz? Mi vitt előre ezen az úton?

Az írás mindig is központi eleme volt az életemnek, így tudtam és mai napig tudom a legjobban kifejezni magam. És mivel szerettem volna azzal is foglalkozni, amit szeretek, így evidens volt az újságírás. De nem volt elég. Magamat is legjobban írásban tudom kifejezni. Kiírni magamból a dolgokat majdhogynem felér számomra egy terápiával. Aztán amikor elkezdtem blog és insta posztok formájában megtenni, kiderült, hogy ez másoknak is segít, akkor szép lassan átformálódott ez a dolog. 

Aztán bejöttek a podcastok, én is elkezdtem hallgatni őket, anyukás podcast viszont magyarul nem volt még, így álmodtam meg a Mesélj, Anyukámot Ruttner Katával, majd végül Kata más irányba folytatta, de a Mesélj, Anyukám!-ot az Éva magazin színeiben Endrész Timivel és Lugosi Dórival (és pár hónapig Wéner-Kovács Fannival) tavaly őszig csináltuk. 210 rész után viszont kellett a változás, és a szabadság, úgyhogy most február elején hárman elindítottuk a Hello Anyukám podcastunkat.

Emellett a nőtörténeti vonal is mindig fontos volt nekem. Mindig is imádtam életrajzi és önéletrajzi könyveket olvasni, különösen nőkről. És az jutott eszembe, például Mária Terézia vagy Coco Chanel életét olvasva, hogy basszus milyen jó lenne ezekből podcastot csinálni, hogy ha például valakinek nincs ideje annyit olvasni, akkor is megismerjék ezeknek a csodás nőknek az életét. Budai Lottival pont akkor ismerkedtem meg, akkor jelent meg a Rizsporos hétköznapok sorozatának 2. kötete, amely a női életutakról szól, szóval Lotti is épp nagyon benne volt ebben. Emlékszem, a bölcsi udvaráról hívtam fel az ötletemmel, már a pocakomban volt a harmadik babám, ott járkáltam az udvaron és mondtam Lottinak, hogy ezt meg kéne csinálni, ő pedig azonnal azt mondta, hogy ezt meg is csináljuk. És megcsináltuk! Mire megszületett a harmadik gyerekem, 5 részt felvettünk és 2021 májusában elindult a Micsoda nők voltak, ami hihetetlen siker volt, őszintén, nem gondoltam, hogy ennyien fogják hallgatni.

És hogy hogy fért bele ennyi minden? Hmmm... Őszintén, sokszor gondolok vissza az elmúlt évekre én is, hogy ezt mégis hogy a fenébe csináltam? Tudod hogy? Nagyon kevés alvással és sok segítséggel. A férjem, a bébiszitterek, családtagok mind kellettek, de legfőképpen azok az emberek, akikkel dolgoztam és azok, akik hallgattak minket és írták, hogy szeretik, amit csinálunk. Ez vitt mindig előre, ez a rengeteg szeretet és pozitív energia. Amellett, hogy az anyaság és a női történetek vonal is olyan, ahol rengeteg a tabu téma, amiről a mai napig nem mernek a nők/anyák beszélni. Hát mi beszélünk!

- Kiemelten fontosnak tartod a nők helyzetét javítani, a dolgozó anyákat segíteni, elismerni az ő érdemeiket. Mennyire van szerinted megérve erre a világ?

Ha az a sok-sok nő, akikről beszélget(t)ünk podcastban és ír(t)unk könyvekben arra vártak volna, hogy a világ megért-e rájuk, nem itt tartanánk most. Szóval úgy gondolom, hogy ha megérett a világ, ha nem, igenis beszélni kell róla, róluk, a nők helyzetéről és elindulni a változás útján, együtt, összefogva. Két kislány anyukájaként úgy gondolom, hogy felelősségem is mindent megtenni annak érdekében, hogy a nők ugyanolyan egyenrangúan legyenek kezelve az élet minden területén, mint a férfiak. És egy fiú édesanyjaként mindent meg is teszek, hogy eggyel több olyan férfi legyen, aki ebben segíti a nőket. Mert csak így lesz kerek a világ, ha egyenlőek leszünk, hogy ha mire felnőnek a gyerekeim, akkor pont ugyanannyi lehetősége lesz a lányaimnak, mint a fiamnak, ugyanazért a munkáért ugyanazt a fizetést ajánlják nekik, ugyanannyi bánásmódban és támogatásban részesülnek majd.

- Igazán formabontó, és kemény témákat boncolgat a Micsoda anyák voltak! és a Micsoda „szajhák” voltak című kötetek, amelyekben társszerző voltál. Mennyi kutatómunkátok van benne? Hogyan leltetek ezekre a témákra egyébként? Hogyan álltak össze végül a könyvek? Mik voltak a visszajelzések, hiszen nem egy könnyed, elcsépelt témát dolgoznak fel, hanem igazán szokatlant?

Igazából egyik ötletből lett a másik. A Micsoda nők voltak podcastnak nem tudom hányadik részét forgattuk már, amikor egy adásra készülve talán Mária Terézia kapcsán arról ventilláltam Budai Lottinak egy FB messenger beszélgetésben, hogy az egy dolog, hogy ez a nő mi mindent ért el. De egyébként abba belegondol bárki is, hogy mindeközben ő 16 alkalommal volt várandós és adott életet? És közben hét gyermekét eltemette, ugyanis 9 gyermeke élte csak meg a felnőttkort. És ő rendületlenül csinálta tovább, talán ha pár hétig volt a szülések után ágynyugalomra ítélve, de a munka számára akkor sem állt meg. Mária Terézia a 40 éves uralkodása alatt 20 évig volt terhes, átlag másfél évente szült. Én 6 év alatt szültem 3 gyereket és dolgoztam mellette és ahh... maradjunk annyiban, hogy kemény volt. :) Ő meg országokat vezetett, miközben tizenhatszor volt terhes és tizenhatszor szült. Na és akkor mondtam Lottinak, hogy ha egyszer írna egy könyvet arról, hogy btw micsoda anyák voltak ezek a nők, akkor szívesen betársulok mellé. Mire az volt a válasz: De Rozim, miért nem írunk egy ilyen könyvet? 

A Micsoda „szajhák” voltakot pedig szintén a podcastnak köszönhetjük, illetve egészen pontosan egy vendégünknek, a Testsuli alapítójának, Jámbor Eszternek, aki a Nők a női szexualitásért adás vendége volt. Eszter a felvétel végén azt mondta: Lányok, miért nem írtok egy Micsoda kurvák voltak könyvet és beszéltek benne például ezekről a nőkről is? Ha ugyanis egy nő szeret szexelni, sokat is szexel, és beszél vagy foglalkozik nyíltan ezzel a témával, akkor rögtön mindenki lekurvázza. Mi meg összenéztünk és azt mondtuk, igen, ezt tényleg meg kell csinálnunk! A kiadónk szerencsére eléggé modern gondolkodású, így ők rögtön igent mondtak, a címet kérték csak, hogy gondoljuk újra. Így lettek a kurvákból szajhák. De még azon is sokat dilemmáztunk, az előjegyzési időszak megkezdése után is. Sok kritika érte ugyanis a címet. Volt, aki megírta, hogy érti a könyvünk üzenetét, de akkor is gáz ez a cím. Végül úgy döntöttünk, nem tágítunk, bár idézőjelbe raktuk a szajhák szót, hogy tényleg elsőre is beszédes legyen, hogy nem mi szajházzuk le ezeket a nőket, hanem pont szeretnénk tisztázni a nevüket. De nem tetszhet minden mindenkinek, ezt el kell nekünk is fogadni és hittünk benne, hogy akihez el kell jutnia, ahhoz el fog jutni a könyv, bármi is a címe.

Mindkét könyv esetében úgy alakult ki a névsor, hogy Lottival leültünk és elkezdtük bedobálni a neveket, hogy kik lehetnének jók, ki miért érdekes, releváns az adott témákban. Aztán amikor megvoltak a nők, akkor elkezdtük leosztani, hogy ki melyik nő történetét írja. Ez abszolút érzelmi alapon ment, én például Szendrey Júliához, vagy Erdős Renée-hez nagyon ragaszkodtam. Szerintem klasszik kutatómunkát végeztünk, kismillió könyvet olvastunk el külföldi és magyar nyelven is, az interneten is amit lehetett és találtunk, elolvastuk. És hát minél jobban megy bele az ember, annál több dolgot tud meg, nyílik ki a világ, jönnek az új ötletek, szóval már jó pár évre előre megvan, hogy mivel folytatjuk a Micsoda történetek sorozatot, mert bőven van miről írni.

A visszajelzések pedig nagyon pozitívak, a Micsoda anyák voltak könyv első nyomása elfogyott, és a Micsoda „szajhák” voltak is vészesen fogy, nagy meglepetésemre az gyorsabb ütemben is, mint az első könyv. És írjuk a folytatást, idén ősszel a Micsoda szinglik voltakkal folytatjuk a sorozatot. Már megvannak a nők, és elkezdtük a kutatómunkát is. 

- Hamarosan saját könyved is érkezik. Mi volt hatással rád az írása közben? Mi volt az a dolog, ami miatt megszületett benned az elhatározás a megírásához, maga a történet? Kiknek íródott leginkább? Mit szeretnél közvetíteni vele az olvasóknak?

Régóta ki akartam próbálni magam regényíróként és amikor erről az álmomról beszéltem a kiadómnak, azt mondták, hogy ha megírtam, szóljak, ők szívesen kiadnák. Én pedig erre azt feleltem, hogy ha adnak egy határidőt, akkor addigra megírom. :) Én így működöm. És ahogy megkaptam a dátumot, elkezdett megérkezni a történet is a fejembe. 

Az első regényem, az április 25-én megjelenő A kulcs történetét édesanyám 4 évvel ezelőtti hirtelen halála ihlette. De fontosnak tartom mindig elmondani, hogy a könyv nem róla és nem is rólam szól, bár a gyász folyamatáról sokat írok benne, mert magam is megtapasztaltam, mennyire tabusítva van ez is. Szilvi és Beáta történetével azonban legfőkébb arra szeretnék rávilágítani, hogy egy életünk van, és senki sem tudja, meddig tart. Ezért igenis merjünk bátran igent mondani magunkra és az álmainkra, merjük a boldogságot választani. Azt a boldogságot, amit mi annak érzünk és ne azt, amiről a társadalmi azt mondja, hogy majd az boldoggá tesz minket. Sose felejtsük el: a saját boldogságunk kulcsa a mi kezünkben van.

- Számos díjat bezsebeltél az idők folyamán. Melyikre, miért vagy különösen büszke? Melyik az, amelyik a szívednek a legbecsesebb?

Először leírtam, hogy melyik díjakra vagyok büszke, végül kitöröltem. Persze, büszke vagyok minden szakmai elismerésre, ki ne lenne az. De én nem ezekre hajtok. Szeretném, ha a gyerekeim felnőnek és visszanézik, hogy mit csináltam, mivel foglalkoztam, azt tudják mondani, hogy büszkék rám és arra, hogy tettem valamit azért, hogy jobb és elfogadóbb hely legyen a világ. Mert a nők helyzete nem csak a nők ügye, az mindenkinek az ügye, hiszen ugye minden férfinak van anyukája és/vagy nővére, felesége, barátnője, lánya, unokatestvére, stb.
A Micsoda „szajhák” voltak bemutatóján másfél órán keresztül dedikáltunk, sírtunk és nevettünk együtt az olvasóinkkal, hallgatóinkkal. A játszótéren, az utcán, a drogériában sokan állítanak meg, hogy milyen jó, hogy írtam erről és erről, hogy foglalkozom ezzel és ezzel, hogy kimondok ezt és azt. Hogy ez nekik is segít. Hogy ők is bátrabban beszélnek és ha kell, cselekszenek és változtatnak. Na erre vagyok büszke és ezért fogom csinálni mindezt addig, ameddig csak lehet.

Rozi könyveit az Álomgyár kiadó honlapján tudod megrendelni itt: Álomgyár kiadó

De ha még többet szeretnél tudni róla, pár elérhetősége:

https://www.evamagazin.hu/szerzo/zubor-rozi-igenanya-54

https://www.instagram.com/igenanya/?hl=hu

#blog #interjú #nők