Felfigyeltem egy nagyon szép borítójú, ígéretes fülszövegű kötetre a minap. Ez "A kristály szava" című kötet volt. Ekkor még nem tudtam, hogy az írónője szemtelenül fiatal, ráadásul nem is oly messze lakik tőlem. De rögtön kíváncsi lettem rá. Így készítettem vele egy interjút nektek. Fogadjátok sok szeretettel Polyák Brigittát.
- Honnan jött az ötlet, hogy könyvet írj?
-Nálam a könyvírás ötlete nem kisgyerekkoromban ütötte fel a fejét, mint a legtöbb író esetében. Sosem gondoltam arra, hogy könyveket írjak, míg a 2022-es tanév végén jött egy olyan ötletem, hogy mi lenne, ha csak hobbiból nekikezdenék egy könyv megírásának, annak érdekében, hogy elüssem a nyári szünet unalmas perceit, mikor éppen nincsen programom.
- Mit inspirált az első könyved témájában, a történetvezetésben, a szereplők kialakításában?
Az udvaron ücsörögtem, amikor hirtelen beugrott egy kósza jelenet, ami felkeltette az érdeklődésemet, ezért úgy döntöttem, hogy ezzel kezdek valamit. Kitaláltam a szereplőket, kitaláltam néhány állatot,melyek abba a világba illenének, majd berendeztem a világot. Végül jött a történet, melynek az első vázlata sokkal rövidebb volt, mint végül maga a könyv lett. Akkor még nem tudtam, hogy a karaktereim egy sokkal izgalmasabb, és hosszabb regényt terveznek számomra. Arra a kérdésre, hogy mi inspirált, lehet nem is tudnék pontosan választ adni. Talán egyedül a környezetük kitalálásában játszott szerepet az őskor, mint inspiráló tényező.
- Mit szóltak a körülötted lévők, hogy ilyen fiatalon belekezdtél egy saját regénybe, ami végül meg is jelent?
Mindenki eléggé meglepődött, pozitív értelemben.. Sokan csodálkoztak, hogy ilyen komoly dologba kezdek bele a korom ellenére.
- Miért pont a fantasyt választottad zsánerül?
Pontos választ erre is nehéz adni. A kristály szavának ötlete igazából magától értetődő volt számomra, hogy fantasy lesz, pedig ebben a zsánerben is pont ugyanannyit olvastam, mint másban. Amihez, én kötném a vonzódásomat ehhez a műfajhoz az az, hogy mindig is volt bennem egy olyan kalandvágy, melyet a fantasy szereplői élnek át. Azzal, hogy ezeket én írom meg, magam is részesei lehetek ezeknek a kalandoknak, és világoknak.
- Hogyan írsz? Szereted előre kitalálni a fejezeteket, a cselekményszálat, vagy érzésből, amit az ihlet diktál?
Szerencsésnek tartom magam, mert nekem könnyen jönnek a jelenetek, és a történet. Általában egy egyszerű vázlatot írok, hogy tudjam honnan hová akarok eljutni a sztori során és milyen úton, aztán többnyire hagyom, hogy a szereplők megírják. Többször is megpróbáltam részletesen eltervezni mi fog történni, és általában mindig egy másik, jobb irányba kanyarodik a történet.
- Mit szeretsz különösen az írásban? Mit ad hozzád? Milyen pluszt?
Mindenképpen kikapcsol, és feldobja a napjaimat.
- Hogyan találtál rá Írómentor programra, mely segítségével végül elkészült a köteted?
Először kiadók között nézelődtem, majd a Facebookon találkoztam először a Program hirdetésével. Utánanéztem, majd jelentkeztem a konzultációra, ahol Emese sok új információval látott el. Hamar eldöntöttem, hogy ezt az utat szeretném választani a könyvem kiadásához.
- Mik voltak a legnagyobb nehézségeid a könyveddel kapcsolatban?
A szerkesztést mondanám, mivel első könyvesként még sokat kellett tanulnom az írásról, a hibákat olykor nehéz feladat volt kijavítani. Ennek ellenére nagyon élveztem a folyamatot, miközben rengeteget fejlődtem.
- Mi volt a legjobb része az első könyved megjelenésének?
Természetesen nagyon jó volt a kezemben fogni az első példányokat, mégis azt a pillanatot emelném ki a legboldogabb résznek, amikor befejeződött a szerkesztés. Annál a pontnál úgy éreztem készen van a könyvem, az pedig váratlanul nagy örömmel járt.
- Mit csinálsz, amikor nem írsz?
Hétköznapokon suliba járok, így délután tanulok, de emelett is marad sok időm olvasásra, pihenésre, és más programokra.
- Mik a terveid a jövőre nézve? Készül következő könyv? Megvan az alapötlet, téma?
Érettségi után a filmszakmában szeretnék elhelyezkedni. Forgatókönyvírást tervezek tanulni elsősörban, emellett pedig még gondolkodok, hogy milyen szakirányt válasszak. A következő könyv természetesen készül, szintén fantasy műfajban, hasonlóan egyedi történettel. Ezúttal könyvsorozat lesz, az első részének ajánlója pedig már olvasható A kristály szava utolsó lapjain.: A kitaszítottak alvilága címet viseli majd az első rész.
Brigitta elérhetőségei:
Facebook:
Instagram:
Tik tok:
Weblap:
Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.
ReAd-blog Adrija
#szövegírás #blog #Readblog #interjú #book #könyv