Már az első kötetét, a Pillangólányt, is imádtam Chiarának! Jelentős hatást gyakorolt rám, így tudtam, a következő története is kelleni fog! Így, mikor megjelent a Repülj, szitakötő, megkerestem az írónőt egy interjú erejéig, meséljen nekik róla.

- Második könyved jelent meg a napokban. Mennyiben tér el stílusilag, tartalmilag, írástechnikailag az előző kötettől az új?
Úgy gondolom, az alapvető stílus nem tér el, az, ahogyan írok, ugyanaz maradt, ami más, az maga a történet. A Pillangólány alapvetően egy két emberre, az ő kapcsolatukra fókuszáló erotikus regény, a Repülj, szitakötő! több karaktert mozgat, kevésbé hangsúlyos benne az erotika, bár van az is, és a romantikus szál mellett ugyanolyan fontos a rejtély szála, hiszen a főszereplő végig azon dolgozik, hogy kiderítse, hogyan vesztette életét a húga. A Pillangólányban több nézőpontkarakter van, a Repülj, szitakötő!-ben csak egy, ugyanakkor mindkettőben jelen idejű, E/1-es az elbeszélés. Mindkét történetben nagyon fontosak a versek, de míg a Pillangólányban inkább kiegészítik a cselekményt, addig a Repülj, szitakötő!-ben hatással is vannak rá. A Pillangólányban nagyon erős a misztikus elem, a Repülj, szitakötő!-ben halvány. Szóval azt mondanám, van, amiben eltér egymástól a két regény, de akad olyan is, amiben azért hasonlítanak egymásra.

- Miben érzed, hogy fejlődtél az évek során?
A legfontosabb, vagyis számomra a legfontosabb és talán a leghasznosabb is, hogy megtanultam átírni – és persze most nem az apró javításokról beszélek, hanem amikor teljesen átírok vagy cserélek egy jelenetet, esetleg módosítok az események sorrendjén, vagy épp kihúzok valamit. Ez most sem feltétlenül könnyű, ha valamit már leírtam, az számomra olyan, mintha megtörtént volna, és nehéz átállítani az agyamat arra, hogy új irányt adjak egy jelenetnek, de már sokkal inkább tudom a nagy egészet látni a részletek helyett, és ennek megfelelően módosítani, ha szükséges.

- Hogyan szoktál inspirálódni, anyagot gyűjteni új szereplőkhöz, könyv témákhoz?
Inspiráció bárhonnan érkezhet, bármi lehet, azt számomra nagyon nehéz nyakon csípni. Az anyaggyűjtés más kérdés, ha szükség van kutatásra akár a szereplők, akár a történet hátteréhez, akkor leginkább az internetet használom, ha ez nem bizonyul elégnek, könyveket, de előfordul az is, hogy szakemberekhez fordulok – például a Repülj, szitakötő! kapcsán pszichológussal és bűnügyi nyomozóval is beszéltem.

- Mit szoktál tenni, ha elakadsz írás közben?
Attól függ, mennyire nagy az elakadás. Ha csak pici, segít, ha visszaolvasom, ami addig készen van, kicsit javítgatom, és mire újra ahhoz a részhez érek, ahol megakadtam, már tudom folytatni. Ha picit komolyabb az elakadás, és ez nem segít, akkor olvasok, filmet vagy sorozatot nézek, megpróbálom elterelni a figyelmem, hogy később tiszta fejjel ülhessek neki újra az írásnak, friss gondolatokkal. És van az az eset, amikor semmi nem működik – olyankor félreteszem a történetet, akár úgy, hogy elkezdek valami mást írni. Ilyenkor előfordul, hogy a félretett történetet végül nem veszem elő újra, de olykor a történet folyamatosan ott van a gondolataim között, nem hagy nyugodni, olyankor aztán eljön az a pont, amikor úgy érzem, már készen állok rá, és akkor újra előveszem. Ez utóbbi történt a Repülj, szitakötő!-vel is, több mint fél évre félretettem, és egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy előveszem majd újra, mert úgy éreztem, túl nagy falat nekem, nem tudom úgy megírni, ahogy elképzeltem, ahogyan szeretném. De a történet nem engedett el. :)

- Melyik fajta író vagy? Az, aki évekig gyűjti az ötleteket, eltervez mindent pontról pontra a történetében? Vagy az, aki érzésből ír, ami eszébe jut, a szereplői diktálnak neki?
Azt hiszem, leginkább mindkettő vagyok. Nagyon függ az adott történettől. Előfordult már, hogy egy ötlet nyomán „hirtelen felindulásból” nekiültem írni, és aztán sodortak magukkal a szereplők, és csak nagyjából a történet közepe táján jöttem rá, hova is tartunk – ilyen volt a Pillangólány. Azonban volt olyan is, hogy nagyon hosszan forgattam magamban egy ötletet, és ha nem is pontosan mindent, de az alapvető irányt előre megterveztem, mert ezt igényelte a történet, ugyanakkor írás közben mégis sok minden alakult másként, mint ahogy korábban gondoltam – ez pedig már a Repülj, szitakötő!-re igaz. Szóval végül is ez nálam az adott történettől függ, és még akkor is egy kicsit mindkettő igaz rám.

- A legújabb könyvedben versek is szerepeltek? Azokat is te írtad?
Igen, a versek fontos elemei a történetnek, és én írtam őket, ez volt a regény írása során az egyik legnagyobb kihívás számomra. Nagyon fontos volt, hogy a verseken keresztül megragadjam azt, ahogyan Karina (a főszereplő, Laura húga) a világot látta, hogy általuk is megmutassam őt, arról nem is beszélve, hogy Laura a verseken keresztül igyekszik összerakni, mi történt a húga utolsó napjaiban, így ezekre az eseményekre is utalniuk kellett. Plusz szerettem volna, ha a történettől függetlenül, önállóan is értelmezhetők, és mindezt összehangolni nem volt könnyű feladat, de talán épp ezért nagyon élveztem, és rengeteget jelent nekem, hogy az eddigi visszajelzések alapján az olvasók szeretik a történetben szereplő verseket.

- Mi volt a legnehezebb a Repülj, szitakötő írásakor?
Igazság szerint több nehezebb dolog is volt, nehéz meghatározni, pontosan melyik volt a legnehezebb, mert más-más módon, de mindegyik feladta a leckét.
Az egyik a történetben szereplő versek megírása, erről fentebb meséltem.
A másik a rejtély felépítése. Soha nem írtam még olyan történetet, amelyben ennyire erősen szerepet játszik egy titok, egy múltbéli esemény, és nagyon át kellett gondolni, ki kellett dolgozni, mikor milyen információra derüljön fény, miből mennyit mutassak meg. De a nehézség ellenére nagyon élveztem, izgalmas kihívás volt.
A harmadik nehézséget pedig Karina okozta, de egészen más formában. Nagyon szerettem róla írni, nagyon szerettem a karakterét, de bármilyen furcsán hangozzon is, megviselt, hogy a történet során ő már nem él, és ezért akárhányszor róla írtam, fájt érte a szívem.

- Mit adott hozzád az első könyved? És milyen pozitív dolgokat hozott a második könyved?

Azt hiszem, erre a kérdésre nem igazán tudok felelni. Az biztos, hogy mindkét történetért hálás vagyok, és úgy hiszem, mindkét történetnek sokat köszönhetek – az írás során egy picit mindig mást, többet látok a világból, különböző nézőpontokból vizsgálok olyan eseményeket, amelyek nem velem történtek, és talán nem is történnének soha, így sok olyan érzést élek át, amelyet egyébként talán nem élnék át, és sok olyan gondolat születik bennem, amely egyébként talán nem születne. Túl ezeken, már inkább a megjelenést magát nézve, pedig mindkét könyvnek köszönhetek új ismeretségeket és nagyon jó barátokat.

- Készülőben van új történet? Mit várhatunk tőled a jövőben?
Még nagyon a tervezési fázisban járok, így nagyon zavaros lenne, ha megpróbálnék mesélni róla, de bízom benne, hogy a bennem keringő ötletek, gondolatok szépen összeállnak, összeérnek majd, és lesz belőlük történet.

 https://papirsziv.wordpress.com/

https://www.facebook.com/kia.iro

#interjú #könyvmolyképző #írás #írónő