2023. feb 25.

Önvédelmi praktikák

írta: Mayerné Répási Adrienn
Önvédelmi praktikák

woman-gfbaf41fe1_640.jpg

Nőként, három kisgyermek édesanyjaként kiemelten fontosnak tartom az önvédelmi oktatást és az önvédelem megtanulását. Sajnos egyre jobban abba az irányba megy hazánk közbiztonsága is, hogy bizony feltétlenül KELL!. Természetesen a megelőzés, minden óvintézkedés megtevése a bűnesetek elkerülés ellen, az elsődleges feladat. Ha pár dologra odafigyel az ember, akkor sokszor az önvédelem sem kell, tökéletesen megelőzhetőek a necces helyzetek. 

Természetesen sokan azt gondolhatják, hogy őket nem érheti semmi baj, mert például nem feltűnőek, nem öltözködnek kihívóan, nem elég vonzóak, nem hangosak, harsányak és nem rendelkeznek drága telefonnal, sok pénzzel. De ez sem elegendő sokszor a bajok bekövetkezésének elkerülésére. El kell fogadni, hogy az ilyesmi bárkivel, így velünk is előfordulhat! Jobb felkészülni rá előre! Sokszor az ijedtség és az adrenalin segít és a testünk úgy van kalibrálva eleve, hogy kövesse a "fuss vagy üss" elvet! Hallgatni kell rá!

Pár dolog, amit tarts be a saját védelmed érdekében!

Ilyen fontos alapszabály, hogy mindig tudja valaki, merre jársz, ha egyedül mész haza sötétedés után. Ha bulizni indulsz, lehetőség szerint soha ne indulj neki az éjszakának egyedül, ez is fontos a megelőzésben. Többen, barátok, barátnők fogjatok össze és vigyázzatok egymásra! 

Kerülni kell azokat a helyeket, helszíneket, melyek fokozottan veszélyesek. Sötét park, keskeny utcák, árkádok, világítás nélküli helyek, az emberektől elzártan. Inkább hívj egy taxit, minsem baj legyen. Válaszd a jól kivilágított, emberekkel teli helyeket. Ha mégis muszály arra menni, legyél készenlétben. Ne húzz a fejedre kapucnit, ne kapcsold be a füllhallgatót. Fontos, hogy jól láss, hallj minden apró neszt. Legyen a telefonod a kezed ügyében vagy valami eszköz, mellyel meg tudod védeni magad. 

Jó, ha van nálad valami önvédelmi eszköz, mely használata után el tudsz menekülni. Itt elegendő lehet egy nagyobb táska, egy bot, egy könyv, egy paprika spray, gáz spray, hangriasztó is. De egy kis hangoskodással is sokszor elrettented a támadót a szándékától. 

Vannak kifejezetten arra készült telefonos appok, telefonszámok, amiket fel kell csak hívnod, ha mégis egyedül kell hazaindulnod, és úgy érzed követnek, félsz. De ha veszélyben érzed magad, hívd fel a szüleidet vagy bárki ismerőst akár. Folyamatosan tudósíts merre jársz, jelezd, ha baj van.

Soha ne hagyd őrizetlenül az italod. Ne fogadj el idegenektől, ismeretlenektől italt. De van már olyan kütyü, tabletta is, ami kimutatja, ha a poharadba valamit becsempésztek. Sajnos erre is egyre jobban érdemes odafigyelni. 

bar-gc1eb52fd5_640.jpg

személyes biztonságod megőrzése a legfontosabb teendő! Jóval előrébb való, mint a mobilod, tárcád megőrzése, ha el akarják elvenni tőled. Inkább add oda őket a hősködés helyett!

Ha úgy érzed, kezd rosszra fordulni egy-egy szituáció, akkor inkább ne hősködj, ne állj bele a konfliktusba, hanem próbálj segítséget kérni, vagy elhagyni a helyszínt minél gyorsabban. Fontos a határozott kiállás, sokszor az is elriasztja a támadót, de nem szégyen a futás. Viszont hasznos, ha ezzel megelőzhető a baj!

Nem mindig kifizetődő, ha megpróbálod megvédeni magad, mert Lindának képzeled magad. A támadó nem fer küzdelemmel támad, így sokszor a különböző támadó sportok, önvédelmi praktikák nem elegendőek. Mérlegelj! Inkább fuss el, ha megoldható. Vagy kérj segítséget bárkitől, aki arra jár!

Tegyél meg minden óvintézkedést a bajok elkerülésére! Figyelj a környezetedre és mindig hallgass a megérzéseidre! 

És természetesen tényleg sokkal előrébb leszel, ha tanulsz valami önvédelmet!

 

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#önvédelem #harc #megérzések #támadás

Szólj hozzá

Kitekintő