2020. sze 07.

A nő 50 felett is lehet sikeres!

írta: Mayerné Répási Adrienn
A nő 50 felett is lehet sikeres!

kochmaria_hu3.JPG

Koch Mária egy fáradhatatlan üzletasszony, akivel bármikor egy nagyon jót lehet beszélgetni, bármiről. Én így ismertem meg, mikor jelentkeztem a magazinja felhívására. Egy csupaszív nő, aki hihetetlen érzékenységgel tud bárki felé fordulni. Na de milyen is ő valójában? Beszélgetünk munkáról, életútról és jövőbeli tervekről is. Fogadjátok sok szeretettel Koch Máriát, a 40plusz.hu energiabomba tulajdonosát!

- Milyen Koch Mária? Hogyan fogalmaznád meg önmagad?

Egy szinte folyamatosan pörgő üzemmódban létező, állandóan valamit kitaláló és éppen valamit megvalósító vagyok. Egyébként pedig nő, marketinges, újságíró és 50 év feletti.

- A külvilág hogy ismerhet? Milyen ember vagy?

Első látásra azt mondják rólam, komoly, mélyen figyelő és keretek között mozgó vagyok. Elég helytálló, ám nem túl hízelgő jellemzés, mindig „kockának” érzem magam tőle.  Akik jobban megismernek, szinte kivétel nélkül megjegyzik: „jé… és akkor itt általában a következők hangzanak el: -van humorod, milyen nagy szíved van, ennyire érzékeny vagy, mekkora segíteni vágyás van benned.

Ezt a kettős értékelést egy darabig nem értettem, aztán kitisztult a kép. Már 30 éve mozgok a munka világában, ebből 20 éve vállalkozom is. A kezdeti években férfiak között edződtem, illetve jogi területen dolgoztam és túl fiatalon kaptam olyan kihívásokat, amelyeknek férfiak által irányított közegben kellett megfelelnem. Csak utólag értettem meg, hogy mennyire hatott a habitusomra ez a férfias és túlszabályozott világ. Ráadásul minden célt, amit kitűztem magam elé, egyedül értem el és a saját sikereimből és ballépéseimből építkeztem újra. Ezek keményítenek, ez az a máz, ami rakódik, ha akarod, ha nem. Aztán felismered és megtanulsz bánni vele.

 kochmaria_hu2.JPG

- Mit tartasz fontosnak az életben? Milyen célok hajtanak előre?

Az évek alatt letisztultak a céljaim, tudom, mire vagyok képes, ismerem a saját kereteimet, tudom, milyen terepen mozgok biztonsággal. Több mint 15 éve működik a MEDIA NEXUS Kft, reklám és marketing megoldásokat szállítunk a partnereink számára. Bátran állítom, hogy szerelembe estem a marketinggel és „úgy maradtam”. Sosem bántam meg egyetlen pillanatra sem, hogy feladtam a családvédelmis pályafutásomat. Amit viszont onnan hoztam - a precizitást, a komplex gondolkodás személetét, a kitartást és az etikus magatartást-, azoknak nagy hasznát veszem a marketinges munkámban. 

Néhány éve célul tűztem ki, hogy függetlenné szeretnék válni azoktól a piaci mechanizmusoktól, amelyeknek a vállalkozók többsége, így én is ki vagyok szolgáltatva, amelyekre egyáltalán nincs ráhatásom. Ezért saját márkákat kezdtem építeni. Ezt egyfajta kísérletnek is szántam, kíváncsi voltam, ha az ügyfeleim márkáját sikeresen menedzselem, akkor vajon saját magamnak is megtalálom azokat a hozzám illő megoldásokat, amelyek szakmailag is kihívást jelentenek, de egyfajta függetlenséget is biztosítanak?

Úgy vélem, az elmúlt néhány év visszaigazolta az elképzeléseimet, ma már tényleg csak azokat a projekteket vállalom el, amelyek mögött olyan emberek állnak, akikkel szívesen dolgozom együtt és ők is megbíznak bennem. Fontos, hogy minden egyes feladatban kihívást találjak, ezért a másoknak talán nehéznek tűnő problémák megoldása hoz lázba. Szeretek ezeken gondolkodni, mindig újabb és újabb ötletekkel egyediséget csempészni a projektekbe. Nagyon telített és egyre globalizáltabb piacon vannak jelen a vállalkozások. A marketingjük, a kommunikációjuk egyedisége, minősége és annak fenntarthatósága létkérdés. Ezért minden tapasztalatomat és kapcsolatrendszeremet bevetem, hogy az ügyfeleim kiemelkedjenek a versenytársaik közül és a saját piacuk meghatározó és népszerű szereplőivé váljanak.

A saját projektjeim közül az egyik legkedvesebb a 40plusz.hu magazin, amely mostanában ünnepli az 5. születésnapját. Egy társadalmi felelősségvállalási ötletből nőtte ki magát a korosztály meghatározó magazinjává. 8-10 kiváló kollégám segítségével dolgozzuk fel a magazin fő gerincét alkotó témákat a munka világa, az öngondoskodás, az egészség és a párkapcsolatok témájában. Mára már több mint 20 vendégszerzőnk is van. Év végén tervezzük, hogy a 40 év felettieket érintő legfontosabb témákban képzéseket, workshopokat indítunk, titokban már 2 éve dédelgetjük ezt a tervet.

 Nagyon érdekel a női változókor témája, kb. egy éve kezdtem el blogolni róla, mert azt tapasztaltam, hogy a sok információ ellenére kevés a jól összeszedett, valóban segítő anyag. A nőket sokszor megbélyegzik, ha klimaxolnak, sőt, a nők is simán képesek egymást is hülye klimaxos tyúknak nevezni. A prevencióval pedig egyáltalán nem foglalkoznak, pedig a változókori tünetek elhanyagolása nagyon súlyos betegségek előszobája lehet. Interjúkat készítek orvosokkal és érintettekkel, együttműködöm szervezetekkel, megosztom a saját megéléseimet -hiszen életkoromból adódóan jómagam is az érintettek közé tartozom- és igyekszem hiteles információkkal segíteni nőtársaimat ebben a könnyűnek nem mondható életkori szakaszban. Komolyabb terveim is vannak, ezekről egyelőre még nem oszthatok meg többet, de hamarosan a nagyközönség is megismerheti őket.

kochmaria_hu.JPG

- Van egy szuper magazinod, mentorálással is foglalkozol. Hogy bírod szellemileg, testileg mindezt, plusz még összeegyeztetni a családoddal?

Aki olyan fiatalon lett anyuka, mint én, annak mára már felnőtt gyermekei vannak. Sokkal könnyebb úgy bármit is tervezni, hogy a fiamról és a lányomról már nem kell napi szinten gondoskodni, abszolút én osztom be a napjaimat.

A mentorálás a legújabb projektem, mert azt látom, hogy a korosztályomnak abszolút szüksége van egy olyan segítőre, aki megérti a helyzetüket, ismeri és azonosul a nehézségeikkel és hathatós segítséget tud adni abban, hogy mégis sikeresen tudják menedzselni a vállalkozásukat.

40 év körül rengetegen lesznek vállalkozók, mert már vannak olyan tapasztaltak, hogy belevágjanak egy saját ötlet magvalósításába, már megvan hozzá az anyagi hátterük is akár, mindenhez azonban senki sem ért, így a piacra lépési nehézségek, vagy a menet közbeni elakadások teljesen természetesen jelentkeznek. Itt tudok belépni, és segíteni átlendülni a vállalkozás marketing részét érintő nehézségeken. A márkaépítés -legyen az énmárka, vállalati vagy munkáltatói márka- nem könnyű folyamat, sosincs vége, mindig van egy következő lépés, ezért is lett a program neve #NextStep.

Ha kell, rapid módszerekkel online magazint építünk, ha kell, kitaláljuk, vagy újra gondoljuk a márkát, árazunk, és kommunikációs stratégiát készítünk. Aki nyitott a szemléletem befogadására, annak kialakítjuk a fenntartható és etikus piaci jelenléte kereteit, talán ezt szeretem a legjobban csinálni, mert szabadon szárnyalhat a fantáziánk és ez az a pont, ahol tényleg igazán költséghatékonyan és innovatív eszközökkel meg lehet alapozni egy személyes vagy céges márka jóhírnevét.

- Honnan jött, hogy a 40 felettiekkel foglalkozz kiemelten? Miért pont ez a korosztály?

Mert bőven elmúltam 40, de az alkotó kedvem semmit sem csökkent, sőt, észrevettem, hogy a tapasztalatok és a sok tanulás milyen komplex látásmódot és szintetizálási képességet hozott.

Ismerem és megértem a korosztályom problémáit és úgy vélem értékes segítséget tudok nyújtani a számukra is.

Dolgozom mindenféle korosztállyal, sőt, szinte mindig van gyakornokom is, a fiatalok frissen tartanak, és sokat tanulok a világról az ő szemüvegükön keresztül látva sok mindent. Mégis, a legtöbbet talán azoknak tudok segíteni a mentorálás alatt, akik hozzám hasonlóan még nem tartoznak a digitális bennszülöttek közé. Én megtanultam, mert érdekelt, és mert kellett a munkámhoz, azonban sok kortársam úgy vállalkozik, hogy tudja, hogy sokkal sikeresebb lehetne, ha a digitális készségek és a globális piaci szemlélet birtokában lenne, de érthető okokból nem tudta elsajátítani ezeket a képességeket. És a piac könyörtelen, a verseny óriási, aki lemarad, kimarad. Közhely, de igaz.

 -A magazin terve a fejedben mikor fogalmazódott meg? Milyen utat járt be, mire olyan lett, mint szeretted volna?

 A kezdeti gondolat az volt, hogy adjunk vissza valamit az embereknek, próbáljunk meg néhány, a napi életüket befolyásoló témában edukáló anyagokat közkinccsé tenni. Munkaügyi szakértővel, szervezetfejlesztővel, orvosokkal és párkapcsolati témákban jártas kollégákkal elkezdtünk írni, majd videós anyagokat, aztán élő közvetítéseket csinálni a 40plusz.hu név alatt. Két év után egyszer csak megérkeztek az olvasók is. Soha nem tudom eléggé megköszönni az önzetlen munkájukat azoknak a társaimnak, akik hozzám hasonlóan soha egyetlen fillért sem kértek azért, hogy a tudásukkal támogatnak másokat.

2020 májusában megújult a magazin dizájnja, új rovatokat indítottunk és tervezzük, hogy közvetlen kapcsolatba lépünk az olvasóinkkal, akik többtízezres nagyságrendben olvassák a magazint. Úgy vélem, mára már nagyon alaposan ismerjük a problémáikat és az elvárásaikat, legyen szó a munka világáról, vagy a magánéletük számos aspektusáról, ezért képesek leszünk olyan szolgáltatásokat kínálni a számukra, amelyek hiánypótlóak lesznek.

- Egy teljesen új terület a mentorálás most kezdődött nálad. Korábban is foglalkoztál ezzel vagy hasonló területen dolgoztál? 

Mindig is foglalkoztam mentorálással, maximum nem így hívtuk még akkor. Ami ebben újdonság, hogy nem a cégemet, hanem magamat pozícionáltam a szolgáltatás fókuszába. Az eltelt majdnem 20 évben mindenki úgy ismert, hogy a Médianexusos Koch Marika, meg a 40pluszos Koch Marika. Itt volt az ideje, hogy én is megújítsam a személyes márkámat, és a #NextStep projektet a nevemmel fémjelezzem.

- Mit tartasz fontosnak a munkáddal kapcsolatban? 

Az alkotás szabadságát, a hitelességet és az állandó megújulás képességét. A bizalmat, amely ahhoz kell, hogy a megbízóim számára teljesen világos legyen, hogy a marketing mely területén számíthatnak rám és pontosan azt kapják, amire szerződünk. Amiből sokszor több is lesz, mert a kreatív munkát nehéz csak keretek közé szorítani, nem is kell. Menet közben a legtöbbször van egy olyan pont, ahol meg lehetne állni, mert nincs a szerződésben, de annyira oda tartozik és ha nem lépjük át csak azért, mert ezért még kéne egy kis pénzt kérni, akkor, az senkinek nem lenne jó.

- Merre tartasz? Mi a jövőképed? Vannak további terveid is?

Persze, tervem mindig van. A 40plusz.hu-t szeretném hatékonyan működő média-felületté növeszteni, a klimax projektet elindítani, a mentorprogramot pedig látni szeretném felnőni. Most ezeken dolgozom és mellette természetesen haladnak az ügyfél projektek is. Azt hiszem, ennél több mindenre nem is lenne energiám, szétaprózni pedig nem szeretném magam. Ha minden a terveim szerint alakul, nyugdíjas koromra lesz három szerelem-projektem, amikkel elbíbelődhetek, minden mást csinálhatnak a fiatal kollégák, én pedig lógatom a lábam valahol… Na jó nem, de majdnem. Azt hiszem, olyan fából faragtak, akinek mindig kell egy minimális nyüzsgés, akinek mindig van néhány megvalósításra váró ötlete. Én magam is kíváncsi vagyok, megváltozom valaha is, vagy már csak maradok ilyen.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#interjú #bemutatkozás #élet #40plusz

 

Szólj hozzá

Interjú Anyák