2020. júl 29.

Gyöngyös mesék

írta: Mayerné Répási Adrienn
Gyöngyös mesék

Hollenczerné Balogh Ilona: Gyöngycsibék ​és barátaik

1_-kotet.jpg

 Egy kis gyöngy, kártyák és mesék egyszerre? Naná!  Mi még úgy kaptuk a mesekönyvet az írójától, hogy egy kedves kis kártyajáték is tartozott hozzá, amivel gyerekek szívesen játszanak a mai napig. A könyvről valamiért akkor nem készült feljegyzést, de mindenképpen szerettem volna ajánlani a kis olvasóknak. 

A mese kedves kis ház körüli állatseregletről szól. Az állatok gyönygyfűzésel készülnek, így jelennek meg a képeken, illusztrációkban a mesekönyvben. Ez a megszokottól eltérő és talán még jobban felkelti a csemeték kíváncsiságát. Nekem kifejezetten tetszik ez, hogy gyöngyből vannak a főszereplők. A történetekből a kisebbek sokat tanulhatnak az állatokról. A nagyobbak, az olvasni tanulók pedig könnyen gyakorolhatják az olvasást vele. Nincsenek benne nehéz szavak, túl hosszú, bonyolult mondatok, sem ismeretlen, régies szavak és a most kifejezetten kedvelt szleng is kimaradt szerencsére belőle. A fejezetek rövidek, gyorsan elolvashatóak, így azoknak a csemetéknek is kiváló, akik nem szívesen maradnak hosszú ideig egyhelyben. Első éves nyári olvasmánynak is kítűnő. Csupa olyan élethelyzetet dolgoz fel a könyv, ami érdekelhet egy apróságot.

A kutya, a tyúk, a kakas, a kismalac, a macska, mind közelebb kerülhet a kis olvasójához a mesekönyv által. A történetek róluk szólnak, a ház körül élő állatokról, a napjukról, mit esznek, mivel töltik az idejüket, mi jellemző rájuk. Még titok is van benne. Az állatsereglet neve mind vicces, kissé irónikus, könnyen megjegyezhető. Kotyi Kata vagy Taréj Lali egy kis derüt csempész a gyerekek olvasmányába és könnyen megjegyezhető is. Kifejezetten tetszik, hogy magyar nevek és nem a most trendik ráadásul.

Régen ez az élet, a háziállatok otthon, maguktól értetődőek voltak, hiszen majdnem minden háztartásban akadt kutya, macska, csirke, nagy udvarral. Ma már sokan a nagyszülőknél találkoznak csak velük, vagy ott sem.  Ezért talán hiánypótlónak is nevezhetném. Kell a gyerekeknek az ilyen jellegű ismeret, hogy megismerjék ezeket a háziállatokat is. 

Én felnőttként szívesen olvastam fel a kisebbeknek, mert számtalan gyerekkori élményt hozott elő, amit a nagymamánál éltem meg. Kedves kis történetek vannak benne. Semmi horror sztori, semmi dráma, semmi mély tanulság. Egy egyszerű, kedvelhető, könnyed kis olvasmány, melyben az állatoké és a gyöngyöké a főszerep. A gyöngycsibék és barátaik egy kellemes olvasmányt tárnak elénk, kellemes nyelvezettel, stílussal, kicsit nagymama stílusban, amit jó volt olvasni.

A gyerekeim szerint az állatok nevei a legvicesebbek, legjobbak az egészben. És olyan cukik a kis kotnyeles csirkék. Azt hiszem idén nem csak a kislibáink lesznek népszerűek, hanem a kiscsirkék is. 

A mese szereplői kicsit "átalakultak" idő közben. Őket is elérte a változások hatása, így az új kiadásban már így láthatók.

116343012_1156355828063732_6121474177346189936_n.jpg

 Ha kedvet kaptatok az elolvasásához, a könyvet ezen a linken találjátok meg, a hozzávaló gyöngyökkel együtt:

A könyvet köszönjük az írónőnek!

Magánkiadás

100 oldal 
puhatáblás
 ISBN: 9789631297997

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#mese #mesekönyv #ajánló #recenzió #gyöngycsibék #mesésgyöngyök #gyöngy 

42920498_172194137027312_8323149060571660288_n.jpg

Szólj hozzá

Könyv Olvastuk