2020. már 06.

Páratlan dobozvilág

írta: Mayerné Répási Adrienn
Páratlan dobozvilág

ZarinArt

jaovkaag_11_masolata-crop.JPG

Egy baba születése hatalmas fordulat a család életében. Ilyenkor annyi dolog van, hogy sokszor elfelejtünk megemlékezni róla, emléket állítani neki. ZarinArt dobozvilág ebben segít a szülőknek vagy a rokonoknak, aki szívesen ajándékozzák meg valami különlegessel a családot. Ma Ágnes az interjú vendégem, aki mesél magáról, a vállalkozásáról. Ő a mai anya, aki mert nagyot álmodni!

 - Mesélnél magadról egy kicsit. Mit tudhatunk rólad?

Kalmár-Barcsai Ágnes vagyok, a ZarinArt dobozvilág megálmodója. 2010-ben és 2014-ben születtek meg kislányaim, Nóri és Eszti. A babaköszöntő dobozok ötlete mégis a keresztlányom érkezésével született meg.  A történet 2016-ban kezdődött, mikor megtudtam, hogy a húgom babát vár, az én kis keresztlányomat. Elkezdtem keresgélni az interneten, hogy mivel is tudnám meglepni őket, mikor megszületik a kicsi. Számtalan aranyos dolgot találtam, de valahogy egyikbe sem szerettem bele igazán. Akkor döntöttem úgy, hogy inkább én készítek valamit, ami a “Na ez az!” érzést adja. Hosszas tervezés és alapanyag kutatás után megszületett végre az első ZarinArt babaköszöntő doboz. Volt nagy meglepetés, öröm meg minden. Akkor még félretettem, de tudtam, ez az én utam.

Főállásban óvónő vagyok egyébként. A kézműves dolgok így nem állnak messze tőlem. Még a gyermekeim születése előtt rengeteg technikával ismerkedtem meg, a gyöngyöktől a szövésig mindent kipróbáltam. Kötni és horgolni még nagyon szeretnék megtanulni viszont.

-Mivel foglalkozik a ZarinArtnál?

Fő profil a babaköszöntő dobozok. Mellette fényképkereteket, fotóboxokat, névtáblákat, emléktárakat készítek még.

-Honnan jött a név? Van valami jelentése?

Nincs különös jelentése. Megtetszett egyszerűen. A páratlan dobozvilág viszont az egyedi készítésű dobozokra utal.


lena_koraszulott_babakoszonto.jpg

- Mit ad a munkád számodra?
 
A babaköszöntő dobozok készítése hatalmas öröm számomra. Sokszor teljesen szabad kezet kapok egy-egy elkészítéséhez, minimális instrukcióval, alkothatok. Csodálatos dolog alkotni, teljesen bele tudok feledkezni a munkába, és egy kicsit én is beleszeretek a végeredménybe. 
 
 - Hogyan inspirálódsz?
 
Biztos nem vagyok ezzel egyedül a kézművesek között, de sokkal több ötletem van, mint időm ezeket megvalósítani. Hogy ne vesszenek a feledés homályába, egy tervező füzetben rajzolom és gyűjtögetem az ötleteket, aztán tervezek hozzá elkészítési időt is. Egyébként sok kézművest követek, fantasztikus munkáikkal ők is inspirálnak. Sokat tanultam tőlük akár személyesen, akár online tanfolyam keretében. Az itt tanultak és a sok sok ötlet kerül bele abba a bizonyos nagykönyvbe.
  
- Okoz nehézséget, hogy a családod, munkád mellett még ezt is viszed?  
 
 A lányaim már nem tartanak fel a munkában, mint a dobozvilág születésének idején, mindenféle együtt festéssel meg együtt gyurmázással, esetleg eszköz eltüntetéssel. Sokkal inkább a segítségemre vannak, új ötletekkel, kritikákkal, vagy fizikai munkával. Sokkal komolyabban vesznek egy-egy rájuk bízott kisebb feladatot, Vagy egyszerűen csak hagynak dolgozni.
Mi sem mutatja jobban, hogy a dobozvilág életünk részévé vált, mint az, hogy ha a kisebb lányom előtt beszélgetünk, hogy valakinek kisbabája született, egyből azt kérdezni, hogy készítek e neki is babaköszöntő dobozt. És milyet? 
 
 -Milyen anyagokkal dolgozol szívesen?  
 
Leginkább festeni szeretek. Szeretem látni az ecsetvonások utáni színeket a fán, a színek összhangját vagy kavalkádját. Szeretem a folyamatot, amikor az ötletek kézzel fogható valósággá válnak. Minden apró részletet, amiből megszületik az egész.
szandi.jpg
- Úgy tudom, még egy új dologba is belevágtál!
 
 Az alkotás mellett épp fotózást, honlap szerkesztést és marketinget is tanulok, igyekszem folyamatosan fejlődni. Mindezt egy főállás mellett. Iszonyú nehéz feladat a család, háztartás, munka és vállalkozás sokszögében - viszonylag normálisan - létezni.    
 
- Van valami különösen fontos dolog a számodra, ami a szívügyed, mondhatnánk? 
  
A koraszülött gyerekek és családok a szívügyem. Pont 10 évvel ezelőtt a 33. héten érkezett meg a lányom HELLP-szindróma miatt. 1490 g és 38 cm volt. Órákat lehetne erről mesélni. Az, aki átél egy ilyet, teljesen máshogy értékeli az életet. Nekünk óriási szerencsénk volt: 10 napig szenvedtem ebben a betegségben, valóságos csoda, hogy életben maradtunk és egyikünknek sem lett baja. Nóri lányom 9/10-es Apgar értékkel született, egészségesen, minimális légzéstámogatásra volt csak szüksége. Meg sok - sok szeretetre. Mindez úgy kapcsolódik a vállalkozásomhoz, hogy minden évben a koraszülöttek világnapja alkalmából felajánlok egy babaköszöntő dobozt, amit a nyertes saját elképzelései alapján készítek el. Már 4 koraszülötthöz került így doboz, ráadásul egy nyereményjátékon is koraszülött nyert.
 
- Mit szeretsz csinálni a szabadidődben? Van olyan egyáltalán?
 

Szabadidőmben, – ami egyre inkább szűkös, a családom, a munkám és a vállalkozásom miatt – , szeretek olvasni, bútorokat festeni, mozogni, kirándulni a családdal, és minőségi időt tölteni a barátokkal. Teljesen kikapcsol(t) a puzzle-k rakosgatása, amíg több ezer darabosat volt időm kirakni (eddigi legnagyobb egy 9000 darabos). A gyerekek érkezése óta 15-160 darabnál többre ritkán van lehetőségem.

kis_csikohal.JPG
Kész minivilágokat gyárt Ágnes. Egyszerűen hihetetlen, mennyire édes és élethű babákat, izgalmas kompozíciókat készít. Érdemes megnézni a további dolgokat, amiket létrehoz. Az oldalán megtehetitek itt:  ZarinArt

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#blog #interjú #bemutatkozó #kézműves #zarinart #fotóbox #dekor #ajándék #babaköszöntő #szépséges #maradandó #kép 

kekfesto.JPG

 

Szólj hozzá

Interjú Anyák