A matek jó dolog, ha megtaláljuk a hozzá vezető utat és értjük valamennyire. Ellenkező esetben nagy kínszenvedés csak és olyan, mint tyúknak az ABC vagy neked a kínai. Nem vagyok matek zseni, mindig is reál beállítottságú ember voltam. Nekem az irodalom, történelem jobban feküdt. Mondhatjuk úgy is, hogy nem a legjobb barátaim a számok. Összeadni, kivonni, szorozni, osztani tudok, de a sok ismeretlenes egyenleteket és társait nehezen emésztettem meg. A telefonszámok megjegyzésével is hadilábon állok. Ez van. Igen ám, de cseperednek a gyermekeim, velük mindenképp le kell ülni tanulni. Ez volt az én nagy mumusom. Most még az elsős lánykámnak könnyedén segítettem, de a későbbiekben hogy lesz? Már eleve az nehéz dió, hogy leüljünk-e ...

Ismét egy útkeresős könyv. Valahogy mostanában ezeket vonzom be, pedig nem vagyok fiatal és az utam sem keresem. Nem igazán tudtam, mit adhat nekem a könyv, de érdekes volt a fülszövege, vonzott magához. Egy kis lélek mindig jól jön az olvasmányaim között, így nekiveselkedtem. Tudtam, hogy nem lesz vidám olvasmány, inkább depressziós, így is készültem rá, erre vérteztem föl magam. Nem volt rossz, de elég tömény volt és valóban bebizonyosodott a depressziós, sötét gondolatvilág. Ám könnyen olvasható, olvastatja magát.

Adott egy kilenc éves kisfiú, aki problémás kamasszá majd nehéz útkeresővé válik. Elveszíti a talajt a lába alól és nem tudja pontosan miért. Semmi sem olyan, mint amit megálmodott, elvárt, szeretett volna. ...