2019. jún 19.

Bakancslistám

írta: Mayerné Répási Adrienn
Bakancslistám

Amit feltétlenül meg szeretnék valósítani a nyáron

pretty-woman-1509956_640.jpg

A gyerekek bakancslistáját elkészítettük a minap, itt olvashattok róla. Ez a nyári feladatuk, munkájuk, hogy legyenek célok, elvégezendő feladatok,álmok, csintalanság, móka.

Úgy gondoltam, itt nem állok meg, hanem magamnak is kitalálok feladatokat, kitűzök megvalósítandó célokat, így hát felállítottam a saját listám is. Az ötletet a bloggerképzőn kapott feladat adta.

Jó ideig ültem a listámon, hiszen túl sok kívánságom nincs. Nem vágyom toronyórára lánccal, de lánc nélkül sem. Mit is kívánhatnék magamnak, amim nincs meg? Végképp megállt a tudomány. Azért nem adtam fel. Bizony egy anyának is jár néha szabadság és kell neki is a motiváció, célok. Nem szerettem volna nehezen megvalósítható, elérhetetlen dolgokat írni a listámra, csak olyanokat, amik jó érzéssel töltenek el, igazi élményt adnak és megvalósulhatnak. Írhatom én listámra Velencét vagy Párizst, ha tudom, hogy idén bizonyára nem jutok el oda. Leginkább élmény alapú dolgokban gondolkodtam. Aztán egy érzést szerettem volna elcsípni, ami nehezen körülírható, meghatározható. Az elégedettség és a szabadság között van valahol. Végül azon kaptam magam, hogy nagyon egyszerű dolgok kerültek a felírandó dolgok közé, ezekre vágyom csak. 

Íme az én megvalósításra vágyó bakancslistám:

- Bele biciklizni a naplementébe csak úgy, nem tartva a szúnyogoktól, nem nézve az időt.

bike-1517763_640.jpg

- Éjszakai csillagokat tanulmányozni egy pléden fekve.

- Nyugodt, csendes délutánt tartani egy jó könyvvel a kezemben, bármilyen vízparton, a lábam a vízbe lógatva.

- Málnát enni közvetlenül a bokorról.

- Átvirrasztani egy éjszakát egy jó könyv társaságában.

- Egy jó nagyot táncolni, bulizni, nem tartva a reggeli keléstől.

- Lányokkal szépségnapot tartani, amibe belefér manikűr, lábáztatás, fodrászkodás, kozmetikus, smink...

- Aperol spitzet kóstolni.

cocktail-1542495_640.jpg

- Filmmaratont tartani pattogatott kukoricával, az összes részt lenyomva Harry Potterből vagy a Gyűrűk urából, esetleg valami sorozatból.

- Valamilyen izgalmas programon részt venni, ami nőknek szól, nőkről szól.

- Venni egy hosszú tüllszoknyát.

- Interjút készíteni egy olyan íróval, színésszel, énekessel, közéleti személlyel, akit régóta el szeretnék elcsípni már.

- Videót forgatni valami nagyszerű dologról.

- Moziba beülni kettecskén férjemmel és egy nagy tál finomsággal.

- A nyári éjszaka balzsamos, illatos levegőjében nagyot sétálni.

- Megtanulni angolul és olaszul.

- Szerepelni egy újságban, tv-ben egy műsorban.

- Előadást tartani, beszélni sokak előtt. Hogy miről? Arról gőzöm sincs.

- Estélyiben, csodásan kifestve, magassarkúban libegve egy eseményre elmenni.

- Kipróbálni valami olyat, amit még sosem csináltam. Például repülni vagy festeni egy festményt.

- Befalni egy egész doboz fagylaltot.

- Nyomtatásban látni egy cikkemet.

- Addig edzeni, táncolni egyhuzamban, megszakítás nélkül, míg össze nem esek.

- Mezítláb sétálni a fűben.

path-832031_640.jpg

- Egész nap nem csinálni semmit. Értsd ez alatt azt, hogy sem mosogatni, sem főzni, sem takarítani, sem mosni, sem pakolászni. Semmit sem az ég adta világon!

- Fél napig bömböltetni az összes régi és új kedvenc dalomat teljes hangerőn!

- Elmenni egy Margaret Island koncertre.

- Torkom szakadtából üvölteni egy dalt a kocsiban ülve, miközben valamerre kószálunk, utazunk.

- Egy nagyot barangolni hatalmas fák között, erdőt kerülni.

forest-3119826_640.jpg

- Kiállni az esőben. 

- Kifogni egy 10 kilós halat és visszadobni. Még lehet kívánnék is egyet, ha aranyhal lenne.

Neked van bakancslistád? Mit kívánnál magadnak, ha lehet?

ReAd-blog

 

 

 

Szólj hozzá

Kitekintő