Ma egy nagyon kemény témát hoztam nektek, ami régóta foglalkoztat és egyre jobban szúrja a szemem. Voltam, vagyok dolgozó és munkaadó is, így látom, hallom, tapasztalom.

Mindenki irodai dolgozó, modell vagy influencer, youtuber akar lenni, esetleg főnök, vállalkozó. Nem mindig a könnyebb kereseti lehetőség és biztosnak sem mondanám, de mégis ebben akar tevékenykedni mindenki, közben a szakmák képviselői kihalnak. Évről évre egyre több szakma tűnik el a süllyesztőben. Már nem lehet hallani suszterról, kádárról, bőrdíszművesről.

Egyre jobban afelé hajlunk, hogy a kétkezi munkát, a szakmunkákat sincs, aki megcsinálja. Lasszóval kell fogni megbízható, jó szakmunkást. Ma már hatalmas öröm, ha találunk egy kedves bolti eladót, pincért vagy végre hozzánk érkezik a festő, hogy rendbe szedje otthonunk a megbeszéltek szerint, cirka fél év után vagy később.

Régen megbecsülték a mezőgazdaságban dolgozó kétkezi munkást, mert tudták, hogy azt eszik ők is, amit termel, ráadásul nagy nehézségek árán, nem könnyű munkával. A régmúltban az állattenyésztés sem volt „túl szagos” munka. Ma már a pincér vagy bolti eladóság is ciki. A takarítónő is igyekszik más elnevezést találni munkájának vagy elhallgatja azt, amivel foglalkozik, nehogy lenézzék, kinevessék. Nem beszélve egy pincérről, nővérről.

Fotó: MFCNC Kft.

Mikor lett ciki dolgozni?

Persze mindenki szívesebben végez olyan munkát, ami könnyebb, nem igényel túl sok munkát, nem piszkolódik be a keze, nem megerőltető… Érthető valahol.

De a nehezebb, kétkezi munkát is el kell végeznie valakinek. Mert hiába ülsz a jól hűtött légkondis irodádban, ha később nem tudsz hol ebédelni pincér, szakács hiányában. Vagy egy sima boltban sem fogsz tudni vásárolni, ha nincs, ki megtermelje a bent lévő dolgokat, pék hiányában péksüteményeket sem lesz és eladó sem, aki kiszolgáljon. És ez igaz az élet rengeteg területén. Nincs, aki esztergáljon, aki bútort készítsem, sem ápolónő. Mindenki tanul és tanul. Magasságokba vágyik.

Ritkán hallani, hogy a szülő örül és a gyermek szívesen ejti ki a száján azt a szót, hogy választott egy jó szakmát továbbtanulás címen. Félve ejti ki az ember a száján, ha az életcélja nem egy iroda, hanem kenyeret sütni. De miért?

Pedig ma már a jó szakmunkást megfizetik! Sokszor jobban, mint a diplomást.

Fotó: Pixabay

Nem tagadom, kellenek a gondolkodó szakmák is, mert a bankban is kell valakinek dolgozni, tanárhiány is van a pályán és a mérnököket is nehezen lelni, de még hosszan sorolhatnám.

Viszont pék, cukrász, pincér, eladó, takarítónő, nővér, asztalos, esztergályos, mezőgazdász, állattenyésztő is kell a világnak, mert nélkülük összedől az! Ne legyen ciki szakmát választani álmaid munkájának!

Ha élvezed, szereted, nem számít, hogy koszos lesz a kezed, csak az, hogy olyan munkád van, ami hasznos, azt jó szívvel végzed, örömöd származik belőle. Szerintem csak az a jó munka, munkahely, amihez minden reggel szívesen kelsz fel, indulsz útnak. Ami örömet okoz. Máshogy hosszabb távon nem lehet!

Fotó: Pixabay

Vajon hol fogyott el a lelkesedés? Mikor lett ciki? Miért? Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? Elsőnek a bérezés maradt alul, aztán ettől a kedv és végül a megbecsülése? Vagy a megbecsülés, amitől a kedv is lelohadt és utána a bér is? Vajon megfordítható ez a folyamat?

Lesznek még csillogó szemű esztergályos tanulok, a fát illatával együtt imádó asztalosok vagy az embereket szerető, empatikus nővértanulók?

Vagy csak akkor lesz megint divat a kétkezi munka, ha a világon a legtöbbet, a legmagasabb fizetést kapják? Csak akkor választják ezeket a pályákat a fiatalok örömmel, ha magas bérezést kapnak? Függ ez a fizetéstől egyáltalán? Nem szabadna! Ha szeretem a munkám, akkor nem csak a fizetés összege számít.

Vagy akkor lesznek szakmunkások, ha nem kell sunnyogva, halkan ejteni azt a tényt, hogy bizony takarítónő vagyok?

Ha nem kinevetik, hanem előre köszönnek neki és hálásak lesznek az emberek a munkájáért?

Ó, ha valaki válaszolni tudna ezekre a kérdésekre…

Hogy saját dolgot is említsek. Apukám halála után, 11 évesen anyuval már jártam napszámba. Kukoricacímerezés, paprikaszedés, szüretelés, mákszedés, kapálás...Próbáltam én mindent.

Fotó: Pixabay

Az így keresett kis pénzecske az enyém maradt, arra költhettem, amire akartam. Többet ért akkor az a 2000 Ft nekem, mint egy pénzzel teli pénztárca, amit találtam vagy kaptam csak úgy. Azért, mert én kerestem, fáradságos munkával. Nem volt ciki és titkolnivaló. Sőt! Büszkén virítottam a pénzen vásárolt pólómban másnap. Ezt szoktam meg, természetes volt.

Gyerekmunkát büntetik? Akkor is, ha azt az ember jó szívvel végzi el? Megtanított dolgozni, megbecsülni a pénz értékét, nem herdálni. Remélem ezt tovább tudom adni a gyermekeimnek majd. Nem lesz ciki a kétkezi munka számukra! Előre köszönnek a takarítónőnek és tisztelettel beszélnek az utat készítő munkásemberrel is. És ha azt mondják, hogy cukrászok akarnak lenni, arról sem beszélem le őket, ha szívesen csinálják majd! Kell a szakmunka, a szakmunkás, ezt meg kell érteni és értetni a világgal!

ReAd-blog.blog.hu

Valaki engem is etessen meg!

Fotók: Pixabay

Fotó: Pixabay