Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza (Felföldi rejtélyek 1.)
Vágytam már egy jó, izgalmas krimire, mely kellően szórakoztat és ad némi agyalnivalót. Szerencsésen meg is leltem az írónő könyvében mindezeket.
Elég rossz időszakban kapott el pont a könyv, így azt hittem, nem is fog tetszeni annyira. mekkorát tévedtem! Segített tartani bennem a lelket, és nagyszerűen kikapcsolt. Az elején nehéz volt belehelyezkednem a stílusba, mert ritkán olvasok mostanában krimit, de a könyv pár oldala meggyőzött.
A szereplők klisések is lehetnének, hiszen elég sok krimiben jelen van egy kotnyeles újságírónő és egy kemény nyomozó, akik valahogy egymásba gabalyodnak. De az írónő rendkívül jól feloldotta ezt azzal, hogy a szereplők mégis izgalmasak, nem az unalomig ismételt, megszokott élettörténetük van. A mellékszereplők szintén kellemesen kidolgozottak és egyediek. A szerelmi szál nehezen indul és néha a falat tudtam volna kaparni, annyira felbosszantott. Ám végül megbarátkoztam vele, megértettem mindkettő karakter dilemmájának forrását és elfogadtam. Az erotikus részek, a fogd meg-ereszd el részek, a civódások, a szerelmes évődéssek megfelelő arányban voltak, hogy ne menjenek a nyomozás kárára. Lotti és Tristan izgalmas perceket okozott a számomra, ahogy küzdöttek egymással, a múltjukkal, az előítéleteikkel, önmagukkal és végül a gyilkossal is.
Hogy negatív dolgot is mondjak, egyedül az egyébként néha indokolt káromkodások voltak azok, amik nekem nem jöttek be. És néha a főszereplők hisztijei.
A történet eleinte több szálon fut, bár érezni lehet, hogy összetartoznak. Mégis egy zseniális, érdekfeszítő nyomozást kapunk, ahol csak kapkodhatjuk a fejünk és agyalhatunk, ki a hunyó a történetben. Bevallom, nekem első körben nem sikerült eltalálni. Másodjára is kilógott egy kicsit a lóláb, nem nyertem. Van itt minden egyébként, szeánszok, lopott műkincsek,..Szóval izgalmakból van bőven a kötetben.
A helyszín Skócia, amiből túl keveset kaptunk. kevés a leíró rész. Bár ha valaki azt kedveli, hogy a sok leírás nem vonja el a figyelmét a történetről, szereplőkről, akkor neki kifejezetten ajánlom.
A történet stílusa magával ragadó, könnyed, a nyelvezet igényes, és az is elmondható róla, hogy sodró lendületű a történetvezetése is és bőven ad okot a meglepődésre a számos benne található váratlan fordulat, csavar.
Fülszöveg:
Egy kotnyeles újságírónő
Egy kemény nyomozó
És egy kaméleonként rejtőzködő gyilkos
Amikor Lottie Kelsey szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, a kíváncsi újságíró azonnal szimatolni kezd. Eddig kultúráról írt az Edinburghi Krónikákba, ám főnöke nem engedi komolyabb témák közelébe. Lottie elhatározza, hogy bármi áron összehoz egy ütős címlapsztorit, és megmutatja, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Nem számol azonban a nyomozást vezető zsaruval, aki egy kanál vízben meg tudná fojtani, és folyton keresztbe tesz neki.
Tristan Huntert egy tragikusan végződő akció után helyezik át Edinburghbe. Gyötri a bűntudat, amiért magára kell hagynia sérült barátnőjét Londonban, de nincs más választása. Amikor egy eltűnés véres gyilkosságba torkollik, Tristan rájön, hogy erre a lehetőségre várt. Ha elkapja a gyilkost, visszatérhet korábbi életéhez. Nem számol azonban a minden lében kanál újságírónővel, aki állandóan beleüti az orrát a nyomozásba, és a feje tetejére állít mindent, amiben eddig hitt.
Lottie és Tristan eszeveszett hajszába kezd az arctalan gyilkos után, aki olyan könnyedén csúszik ki a markukból, mintha szellem lenne, miközben egymással és zavaros érzéseikkel is meg kell küzdeniük.
Mennyire kell elcseszettnek lenned ahhoz, hogy arra vágyj, aki gyűlöl?
Mi fog végül győzni: az elvek vagy a szenvedély?
Vagy a gyilkos, aki senkit sem kímél?
Idézet:
– Nem, nagyokos – vigyorgott rá szemtelenül Kelsey –, csak azt, hogy addigra tuti éhes leszek. Meg azt, hogy kajálás közben talán könnyebben kihúzom belőled az infókat.
– Szex közben még könnyebben.
– A francba! Hogy erre nem gondoltam eddig! – fintorgott Kelsey, és Tristan képtelen volt megállni, elnevette magát.
Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.
ReAd-blog Adrija