Festészet és coaching szorosan megférnek egymás mellett
Festészet és coaching? Nagyszerűen segítik, kiegészítik egymást olykor. Alkotó Anyu, azaz Takács Timi mesél mindkét hivatásáról és arról, hogyan kapcsolódnak össze.
- Mesélnél róla, mivel foglalkozol tulajdonképpen és mióta? Hogyan talált rád ez a hivatás?
Bő 3 évvel ezelőtt felmondtam a bankban, ahol 18 évig dolgoztam könyvelőként, mert mindig is tudtam, hogy az nem az én utam.... Gyerekkorom óta az életem része az alkotás, mindig is kreatívnak számítottam a társaim körében. Kiskoromban rajzoltam vagy papírból készítettem mindenfélét ajándékba, a szüleim, nagyszüleim és egyéb rokonaim részére. Később jött az agyagozás, a szalvéta technika, a mozaik, stb. Amikor a legnagyobb fiammal, aki most 17 éves, várandós voltam, akkor épp az üvegfestés volt a kedvenc időtöltésem, így adott volt, hogy a készülő gyerekszoba falára is került jó néhány. Most már több, mint 8 éve, miután elváltam és lett több időm, belevetettem magam az olajfestésbe.... Gyerekkoromban otthon, Halásztelken a Tutti-Frutti Cukrászdában volt kint egy Van Gogh repró, ami a szobáját Arles-ben ábrázolta. Akkor megfogadtam, hogy egyszer én is ilyen csodálatos olajfestményeket fogok festeni és olyan híres leszek, mint ő.
Eleinte a festés egy terápia is volt számomra, segítve az új életem felépítését. Majd, mivel sok visszaigazolást kaptam, hogy jó vagyok ebben, jöttek megrendelések is, így egyre többet foglalkoztam vele.
-Hol tanultad? Milyen technikákat érdemes elsajátítani?
Számtalan tanfolyamot végeztem, és végzek azóta is, most is negyedéves vagyok egy festőiskolában. Az évek során sok-sok technikát kitanultam, mindenféle anyaggal és eszközzel kipróbáltam magam. Viszont több, mint két éve szinte már csak akvarellel festem a festményeimet, illetve végre rátaláltam a saját stílusomra is, ami az op-art és a realisztikus akvarell kombinációja.
-Elég szerteágazó dolgok érdekelnek. Szeretsz tanulni?
Engem rengeteg dolog érdekel, a főiskola elvégzése óta számos végzettséget szereztem, pl. grafológus is vagyok, bár ezt nem gyakorlom, de az írás kreativitása és szépsége is művészeti értékkel bír számomra. Emellett a pszichológia is foglalkoztat középiskolás korom óta, és mindig is szerettem volna emberekkel foglalkozni. A középiskola után Munkavállalási tanácsadó szakra jelentkeztem, de sajnos egy történelem 3-as miatt nem kerültem be az Egyetemre, pedig kiváló írásbeli felvételit írtam....
A pszichológia része az önfejlesztés, az önmagamon történő munka, amit nagyon régóta végzek. Ennek kapcsán találkoztam sok-sok éve a coachinggal is, ami sokat segített nekem pl. a munkahelyemen történő felmondás és a saját lábra állás kapcsán. Folyamatosan hívást éreztem, arra gondoltam, hogy ez is lehetne az én utam, itt végre nem a számok és a táblázatokkal, hanem élő, hús-vér emberekkel dolgozhatnék, és ami a legfontosabb számomra, hogy a segítségükre lehetnék, felhasználva a sok éves tapasztalatomat, a saját bőrömön megélt traumákat és azok feldolgozását. Így lettem először life coach, majd később art coach, ahol a kreatív, alkotói feladatok bevitele a coaching folyamatba nagyon közel áll hozzám. És innen már egyenes út vezetett ahhoz is, hogy a saját festményeimből készüljön egy kreatív kép- és coaching kártyacsomag, amivel dolgozom az ülések során és most már örömmel mondhatom, hogy egyre több coach és más segítő szakmában dolgozó kollégám is használ.
- Mit jelent számodra az alkotás? És az Alkotó anyu, maga?
Az alkotás számomra, maga a szerelem, a tökéletes kikapcsolódás, az a tevékenység, aminek végzése közben teljesen ki tudok kapcsolni a hétköznapok forgatagából. A festés elrepít egy másik világba, ahol minden szép és harmonikus, ahol teljesen MAGAM lehetek. Az Alkotó Anyu a saját brandem, ez alatt végzem a tevékenységeimet, amik szorosan összefonódnak velem és az Anyasággal, hiszen három fiús anyaként és alkotóként elsősorban az Anyák és Nők világát képviselem a szolgáltatásaim és a festményeim által is.
- Festészet és coaching? Hogy illik egymáshoz-e két dolog? Hogyan tudják jól kiegészíteni egymást?
Nagyon jó kiegészítés, hiszen mindkettő a lélekre hat, formálja a személyiséget. Az alkotás révén olyan mélységekbe is el tudok jutni az ügyféllel, ami egyébként nem vagy sokkal nehezebben menne. Ha ránézel egy festményre, biztos, hogy előjön belőled egy érzés, hangulat, egy emlék. És ezek sokat tudnak segíteni a coaching folyamat során, mert általában a kliens az adott témájával kapcsolatban kap újabb információt, hogy hogy van most abban a helyzetben és ötletet arra vonatkozóan, hogy merre induljon tovább, mi lehet a következő lépés, amit megtehet. Ezek a kreatív eszközök nagy segítséget tudnak nyújtani azoknak is, akik introvertáltak, nehezebben nyílnak meg vagy nehezebb szavakba önteni a problémájukat, megfogalmazni az elakadásukat.
- Miben tudsz segíteni a hozzád fordulóknak?
Az elmúlt évek során sok olyan Nővel és Anyukával találkoztam, akiknek szükségük volt a támogató beszélgetésekre, mert elakadtak életük egy-egy területén.
Legszembetűnőbb az ÖNBIZALOM HIÁNYA, amit a körükben tapasztaltam, emellett a munkába visszatérés, az időgazdálkodás is nehézséget okoz számukra, hogy hogyan tegyék egyensúlyba a munkát és a családot úgy, hogy saját magukra, a feltöltődésre, a fejlesztésre is kellő idő jusson. Sajnos a párkapcsolati probléma sem ritka a gyermek (ek) születése után.
De a jó hír az, hogy ezeken lehet javítani és megszüntetni a coaching eszközével. Képzeld el, hogy van valaki, …
– akinek ugyanolyan fontos a SIKERED, mint Neked,
– aki jó kérdéseket tesz fel, melyekkel rátalálsz az erőforrásaidra
– aki segít olyan megoldásokat találnod magadban, amelyekről nem is tudtál
– aki segít neked kiszélesíteni a horizontodat,
– aki olyan nézőpontokat ad, amiket eddig nem használtál,
– aki kreatív eszközökkel segít megtalálni a számodra legjobb megoldást.
A coaching velem erről szól!
- A lélek egészségére és a test egészségére is, miért ugyanolyan fontos egyforma időt szakítani, szerinted?
Mert ezek szorosan összefüggnek. Ha nem vagy jóban magaddal a lelked mélyén, akkor ez kihat a kapcsolataidra, a munkádra, nem tudsz jó társ, nő, anya, munkatárs lenni, és ez előbb-utóbb betegséget generál. Fordítottan is igaz, ha van valamilyen testi tüneted, fájdalmad, az kihat a közérzetedre, nem tudod élvezni az életed, nem tudsz teljes mértékben figyelni azokra, akik, és amik fontosak számodra, ez lehangol, elkeserít, stb. ami lelkileg rombol és ez egy ördögi kör.
Én ezért naponta sétálok 10-15000 lépést, és hétköznap minden hajnalban fordítok időt arra, hogy relaxáljak, csak magammal és magamban legyek. Ez segít elindítani a pörgős napokat. A hétvégéken pedig igyekszem több időt tölteni a családommal a hegyekben, az erdőben, mert a fák nyugalmat és szeretetet árasztanak felém.
- A segítő munka számodra milyen plusz, pozitív dolgokat hoz az életedbe?
Egyszerűen csak jó érzés segíteni másoknak, a SZERETET vezérel.
Már fiatal koromban is feltűnt, hogy nagyon sokan fordultak hozzám tanácsért, vigaszért, vagy csak azért, mert jól tudtam hallgatni. Ez a kulcsa a coach szakembernek is, a "jól hallgatás" képessége, természetesen a jó kérdezés mellett. Örömmel tölt el, ha valaki általam jön rá, hogy ott van a válasz magában, a szeme előtt és ezért nagyon hálás nekem. Nagyon jó érzés a sok pozitív visszacsatolás, amit kapok, hogy egy kis szerepem volt abban, hogy a kliensem jobban érzi magát a beszélgetésünk után, hogy megváltozik az élete és ennek én is részese lehetek.
Tulajdonképpen a festményeimmel is ezt szeretném elérni, hogy másoknak is olyan örömet okozzon, mint amit nekem, hogy megszínesítse a napjait, jó emlékeket idézzen fel, amikor ránéz.
A saját coach-om visszajelzése is fontos számomra, ugyanis mint minden segítő foglalkozást végző, így én is folyamatosan supervizióban vagyok más coachok-kal, ez kölcsönösen segíti a személyes fejlődésünket, és ez fontos alapja annak, hogy én is minél eredményesebben tudjak segíteni a hozzám fordulóknak.
- Mit szeretnél elérni a munkáddal? Mik a terveid a jövőre nézve?
Rengeteg tervem van....
Küldetésemnek tartom pl., hogy minél több Nőnek, Anyukának segítsek, akik szép testben szép lelket szeretnének maguknak, és nem csak kívülről várják a segítséget, hanem tenni is akarnak azért, hogy elérjék a céljaikat, megvalósítsák az álmaikat és egy teljesebb életet élhessenek. Ennek érdekében alkottam meg az Életminőség Javító Komplex Mentor Programot, ahol személyre szabottan dolgozom a kliensekkel, és tíz hét alatt kialakítunk közösen egy olyan öngondoskodási rutint, amit utána fenn tud tartani a mindennapokban. A mentor program része a 0-24 órás assistance szolgáltatás, ami annyit takar, hogy bármikor kereshet kérdésekkel a kliens, én pár órán belül válaszolok.
Decemberben végzek gyermek és ifjúsági coachként, és utána szeretnék a fiatalabb korosztálynak is segíteni. A különböző életszerepeim és feladataim során, a sok-sok anyukával történt beszélgetések alkalmával megtapasztaltam, hogy milyen sokat változnak a családokra nehezedő terhek, az élet egyre nagyobb kihívások és feladatok elé állítja a családokat. Ha az anyuka problémája olyan természetű, mely a gyermekneveléssel, a gyermekhez kötődő viszonnyal kapcsolatos, akkor a gyermekkel is érdemes külön, akár más megközelítésben foglalkozni, és feltárni a gondok eredetét. Így komplexen, egységében, globálisan tudok majd segíteni.
Az elmúlt években volt már két önálló és három csoportos kiállításom, terveim között szerepel egy éven belül a következő megrendezése a legújabb festményeimből, ehhez keresem a megfelelő helyszínt Budapesten.
Ezen kívül még van pár dolog a tarsolyomban, de ezeket egyelőre nem árulom el.
Addig is érdemes megnézni Alkotó Anyu mindkét oldalát, amit itt találtok:
Alkotó Anyu fb oldal
Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.
ReAd-blog Adrija
#coach #coaching #festészet #interjú #művészet #alkotóanyu