2022. ápr 11.

Írás nélkül már nem tudja elképzelni az életét!

írta: Mayerné Répási Adrienn
Írás nélkül már nem tudja elképzelni az életét!

szekely_nagy_gyorgy_foto.jpg

Aki egyszer belecsöppen az írás kreatív, izgalmas világába és tollat ragad, az örökre író marad, bármi is történjék. A következő interjúm alanya, Székely Nagy György is pont ezt nyilatkozta:

Írás nélkül már nem tudom elképzelni az életem!

- Az életében mindig nagy szerepet játszottak a könyvek, az írás. Mesélne róla, honnan jött a könyves szerelem?

Amikor gyerek voltam, nekem nem mesélt senki. Apámék mindig dolgoztak. Így aztán magamnak találtam ki történeteket, volt egy mackóm, Tesó, neki meséltem el. Amikor már tudtam olvasni, akkor könnyebb volt, mert jártam könyvtárba és Apám mindig hozott könyvet nekem. Újságot is olvastam Ludas Matyi, Esti Hirlap. Nem mindig értettem, de olvastam. Aztán rendes vonalas vagy kockás füzetekbe írtam történeteket, mindig éppen olyan stílusban, amit olvastam vagy láttam a tévében. Az első siker egy átírt Búvár Kund mese volt. Aztán a Magyar Rádió Diákhumor pályázata 11 évesen, ahol nem nyertem, de az írásom elhangzott. Nagy élmény volt. 21 évesen olvastam először mesét. Nem lett a kedvencem. A zsebpénzemet, meg amit nyári munkával kerestem, könyvekre költöttem. Rengeteget jártam könyvtárba, gyorsan olvastam. Amikor nem vettek fel az egyetemre egy könyvesboltban kezdtem el dolgozni, aztán 38 éven keresztül az volt az életem. Csak lábjegyzet nem voltam még a könyvszakmában, azon kívül mindent csináltam. Könyvesbolti eladó, könyvkiadó, szerkesztő.

- Mikor érezte és mi hatására úgy, hogy az írás, a könyvek az útja?

Könyvesbolti eladói szakmunkás bizonyítványom is van a diplomáim mellé. Nagyon szerettem könyvesboltban dolgozni. Ahogy Horvát János az első főnököm mondta: - Fiam, mi nem könyveket adunk el, hanem élményt az embereknek. Mikor belépnek, mosolyogsz, és ha keresnek egy könyvet, kettőt adsz el nekik. Rengeteget tanultam tőle irodalomról, kereskedelemről, pszichológiáról. Bár tanárként végeztem a főiskolán, hamar kiderült, az nem az én utam. Vissza a könyvekhez. Mindig újra tanultam a szakmát. A Galaktika könyvesbolt az bitang jó volt! Teljesen más. Aztán saját kiadónk volt egy haverral, bele is buktunk, ahogy kell, mert a kiadás egy szakma. Amit nem tudtunk. Mi eladni tudtunk, az meg kevés volt. A saját kiadónál, King Kiadó, jelent meg az első könyvem, egy STAR WARS paródia, A.B.Cee: STAR WHY címen. Huszonnyolc éve. Több, mint 100 ezer példányban fogyott el, három utánnyomása volt. Ez akkoriban nem volt akkora dolog. Ekkor azt hittem, majd írom a könyveket és a kiadó virágozni fog. Nem így lett, mert a következő könyvem, szintén paródia, A RÖPPENCS, az borzalmas lett, meg is bukott. Aztán a kiadó is. Az írás maradt, csak ritkán. Aztán jött egy lehetőség, egy regénypályázat 2019-ben, amit megnyertem A JÓEMBER című regényemmel. Azóta rendszeresen írok, az ötödik könyvem most jelent meg, amolyan STAR WHY stílusban, Bakker Gyuri néven, A SLAG a címe és egy teljesen normális őrület. A következő könyvem A VESZETT ÜGY a Marysol Kiadónál jelenik meg novemberben. Ez egy „hagyományos” Székely Nagy György könyv lesz, sírással, nevetéssel, izgalommal. Erős és fantasztikus nők a főszereplők benne.

- Mit jelent az írás önnek? 

Most már az életem része. Minden reggel, amíg el nem indulok a munkába, Házi Pálesz /HP laptop/ előtt ülök és írok valamit. Nagyon sok novellám olvasható a honlapomon, bárki által elérhető. Húsvétra jön az Olvasóimnak a MIT TOJT A NYUSZI? című írásom. Nyárra egy kisregényt olvashat bárki, bárhol, aki rákattint az oldalamra vagy kimásolja onnan. AZ ESKÜVŐ a címe. Minden kedden jön a KÖNYVISMERTETŐ, ahol a véleményemet mondom el az általam olvasott könyvekről. Nem kritikát, mert az egy szakma. Gondolatok, érzések, vélemények. Két hetente egy novella vagy kisebb írás jelenik meg csütörtökönként. Egy hónapban két szombat pedig a hét évvel ezelőtt elkezdett BRISTOLT LÁTNI ÉS… című blogomé, amiben elmesélem az angliai életünket, mi történt velünk, mit tervezünk, merre tartunk. Írás nélkül már nem tudom elképzelni az életemet.

20190708_161518.jpg

- Az első sikerek, könyv megjelenés milyen volt? Fel tudná idézni nekem az akkori érzéseit, gondolatait?

Ketté kell vennem a dolgot. Amikor a STAR WHY megjelent 1994-ben, Mikulás napon, az nagy élmény volt. Hirtelen jött, nem is gondoltam rá. Egy nap alatt eladtuk az összes példányt, én is úgy vettem magamnak egyet a Nyugati téri aluljáróban. Aztán amikor metróval mentem és két srác röhögött a könyvemen, többen megkérdezték mi az a könyv? Akkor az bitang jó érzés volt. Azt gondoltam, innentől írni fogok, kiadjuk és irány a csillagos ég. Nem így lett. Januárban dedikáltam életemben először egy barátom boltjában, az különleges dolog. Mindig. A második megjelenés volt az igazi, A JÓEMBER. A kiadóm nagyon készült rá, aztán jött a pandémia és mindent borított. A visszajelzések nagyon jók voltak, sokan szerették meg Megyeri Norbit, a Jóembert. Nagyon boldog voltam és úgy gondoltam, innen már csak felfelé. Az élet másképpen hozta, ám most megint úgy érzem, van egy lehetőség, amit kaptam, élni kell vele.

- Vannak olyan művek, írók, akik hatással vannak az írásmódjára, életszemléletére?

Először mindenki másol. Olyan stílusban próbál írni, ami nem az övé, de éppen olyat olvasott, azt látja, az sikeres. Aztán olvas, sokat olvas, még többet olvas, minden könyvet. És persze ír. A stílusa előbb utóbb kialakul. HA van tehetsége. Mert anélkül nem megy. Aztán tanulni kell, folyamatosan. Én is most járok egy Íróakadémiára. Sokat tanulok, sok hibám derül ki és közben nagyon klassz novellákat lehet írni. Az olvasás és a tehetség a kulcs. Eldönteni: milyen író akarsz lenni? Irodalmi vagy szórakoztató. Egyik sem könnyű, ám a stílusod meghatározza, hogy mi leszel, ha írsz? Én egyértelműen szórakoztató író vagyok. Egyrészt nem vagyok százas, áfával együtt sem. Másrészt szeretem, ha az emberek nevetnek. Izgulnak. Néha kicsit szipognak, érzik, hogy van szívük, lelkük. Az kell.

Egyre inkább. Rejtő Jenő, az etalon nálam. Egy írótársam azt mondta az egyik könyvemre: bizonyos részeknél azt hitte Rejtőt olvas. Ennél nagyobb dicséretet nem kaphatók. Aztán Ken Follet, Wilbur Smith. A kalandregények mesterei. Lőrincz Laci bácsi. Zsoldos Péter, aki úgy tudott mesélni, hogy senki nem érezte, ez sci-fi, amit ír. És a könyvek, amiket bármikor elolvasok. Kós Károly: Az országépítő. Fekete István: Tüskevár. A kis herceg. Allport: Az előítélet. Tolsztoj: Háború és béke. És a Feltámadás, ami a csúcs. Robert Merle: Mesterségem a halál. Apámtól sok mindent kaptam, pofonokat is, ám két mondása elkísér életem végéig. Az egyik: - Kétféle ember van, JÓ ember és ROSSZ ember, függetlenül vallástól, bőrszíntől, nemtől. A másik: Az élet vagy IGEN vagy NEM, de sohasem TALÁN. Az őseink német nemesek voltak, az egykori címerükben szerepelt: Kötelesség és becsület. Nehéz megtartani. Ám ettől lesz Ember az ember.

 20200807_195842.jpg

- Új könyv érkezik öntöl. Mesélne a történet születésének körülményeiről?

A VESZETT ÜGY című könyvem régebben született. Azóta jelentősen átírtam, jót tett neki. Az eddigi könyveimben szerepelt a Steiner család, az Ő történetüket zárom le a könyvben. Annak idején, amikor a SZERELEM ÉS… című novelláskötet megjelent, az 1962-es fejezetnek az a vége, hogy Julius von Steiner megfogadja, felkutatja a nagybátyját, Steiner Miklóst, aki 1952-ben átszökött a feleségével Ausztriába, majd eltűnt. Akkor az anyja azt mondja: - Veszett ügy az fiam. Julius megmutatja, nem az. A könyv egyik főszereplője Paula, a nővére, aki Vietnámban kerül bajba, mint orvos. Mindig szerettem volna megmutatni azt, hogy mi is az az igazi háború. A JÓEMBER könyvemben Morse főtörzs mesél róla, „Borzalom, tömény borzalom”- mondja. Itt is erről írok, talán kicsit nyersen és megdöbbentően, ám ez a valóság. Paulán kívül igyekeztem más erős, okos nőket is szerepeltetni. Így lép színre Gaby Paledro, aki magánnyomozó és a sütemények pusztítója. A már az előző könyveimben is szereplő Betty Richter, aki a kedvencem és ugyanolyan mosollyal tudja elvágni egy ellensége torkát, mint ahogy megsimogat valakit. Sok kaland, sok váratlan fordulat, nagy meglepetések. Ezeket javarészt munka közben találom ki és egy barna zacskóra írom fel, remélve otthon el tudom olvasni. Szerencsés vagyok, van Első Olvasóm (Anyósom), aki például felhívja a figyelmemet hibákra. Időnként megírja, mint ennél a könyvnél: A nyolcadik fejezet zagyva és vacak, írj másikat. Így aztán van egy 8/a és egy 8/b fejezet, ez utóbbi lesz a könyvben. A másikat majd a honlapomon teszem közzé.

- Marysol kiadóval milyen volt a közös munka?

A közös munka most fog igazán kezdődni. Ami már most pozitívum, az a Csapat. Sok színű, lelkes és tenni akar a Kiadóért. Egymásért. Mert anélkül nincs siker. Minél színesebbek vagyunk, annál több olvasót tudunk bevonzani. Mindenképpen a közös munka visz előre, ezt pedig Vera nagyon jól összefogja. Én biztos vagyok a sikerben, a jövő a Marysolé.

- Olvastam egy idézetet öntöl.  "Megtaláltam két dolgot: azt az élményt, amit az írás nyújt nekem, és azt a stílust, hangot, amit tudok." Bővebben kifejtené?

Miután 30 nap alatt a pályázatra elkészült A JÓEMBER, nem tudtam abbahagyni az írást. Alapvetően lusta vagyok, ám ekkor azt éreztem, ezt nekem csinálnom kell. Hiányzott, amikor nem írtam. Jöttek az ötletek, aztán a feleségemmel, Alizzal munkába menet a megbeszélések, mit tervezek, mi jó belőle, mi nem. Élmény volt írni. Most is az. Sosem éreztem kötelességnek. Nem, mindig van meg a hangulat, ám amikor nekiülök, akkor jön a sodrás, a történet és visz magával. Eleinte írtam jegyzeteket, vázlatot, ám kiderült, teljesen más lesz belőle, Asimovnak igaza volt: - A vázlat azért kell, hogy a végén lássad, abból is lehetett volna egy könyv. A stílus, a hang az már a STAR WHY-nál megvolt, aztán nem sikerült folytatni. A sok párbeszéd, a humor és a magyar szereplő, az az én stílusom. A legjobb példa a SZERELEM ÉS… című könyvem, ahol 140 év telik el a novellákon keresztül és az első rész 1869-ben játszódik, az abban az időben jellemző nyelvezetet használva. A következő 1903, az akkori szavakkal. Egészen 2002-ig. Nagyon szerettem. Ám az igazi stílusom, a romantikus kalandregény humorral, mint amilyen A VESZETT ÜGY is lesz és amilyen A VÉR NEM VÁLIK VÍZZÉ volt, ami Steiner Miklós élettörténete Skóciától a Szovjetunión keresztül az ötvenes évek Magyarországáig. Én úgy érzem, a novelláimban is ezt képviselem, általam Gyuri stílusnak hívva. Emellett létezik a BAKKER stílus, ami valóban egy teljesen normális őrület, ahogy az egyik szakértő segítőm mondta:- Annyira hihetetlen, hogy már hihető.

szekely_nagy_gyorgy_es_a_konyvek.jpg

- Mik a tervei a közeljövőben? 

 Sok van. A legközelebbi, a húsvéti ajándék novella megjelenése MIT TOJT A NYUSZI? címmel. A SLAG most jelent meg, ehhez illeszkedő marketing tevékenység jön, ami sok munka. A Marysol Kiadónak április végére ígértem A VESZETT ÜGY kéziratát. Az én csuda talentum unokaöcsémnek írok meséket, MISI MESÉK címmel, az első a TRABI, A FÉLFÜLŰ NYÚL olvasható a honlapomon, a többi még csak Misié, a mostanival adósa vagyok MIÉRT LETT FEHÉR TROMBI, A PLÜSS ELEFÁNT? a címe, amiben a Polc lakói megtudják egy kék elefánt hogyan lesz fehér. AZ ESKÜVŐ című nyári kisregény borítóját kell összehoznom, mielőbb. Májustól ismét tanulás jön az Íróakadémiám. Júniusban a Könyvhétre hazamegyünk, dedikálom A SLAG című könyvemet és találkozom a Marysol Kiadó íróival, nagyon várom! Betty Richter önálló könyvet kap, öt részre tervezem, az első 1960-61-ben játszódik, GURUL A PIRULA munkacíme van, egy harmada megvan, a többi most fog jönni. Egy elszakadt régi fénykép akadt a kezembe még tavaly karácsonykor, abból szerettem volna egy nagyon szép novellát írni, ami aztán már regénnyé nőtte ki magát ELTÉPETT BOLDOGSÁG a címe, fejben már az egész megvan, „csak le kell írni”. Azt szoktam mondani, kell a cím, az első és az utolsó mondat, aztán közé teszem a könyvet. A SLAG fogadtatásától függ, hogy lesz-e újabb teljesen normális őrület BANÁNPOR címen. Ennek a vázát már tudom, amikor úgy döntök, megírom, akkor jön a poén gyűjtés időszaka, sok barna zacskóval. Mindenki szeretne egy Nagy Regényt írni. Én is. Ha lesz rá időm, egyszer meg is írom, a Sasváhry grófokról fog szólni két kötetben, 1790 és 1868 kötött játszódna. AZ IDEGEN MAGYAR a címe. Az első az utolsó mondat megvan. Egyszer jön a könyv is közéje. A Betty történetek következő része NEM VAGYUNK SZENTEK címen 1950 körül Jeruzsálemben játszódik és persze még sok más helyen, Magyarország nem maradhat ki. És persze a novellák, mint a karácsonyi, ami már készen van A KARÁCSONY ÖT PILLANATA a címe és nagy meglepetés van benne. Ennyi. Egyelőre.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#könyv #interjú #író #írás #marysol

Szólj hozzá

Interjú