2022. jan 24.

Németh Szilvia: Mosoly Manó Meséi

írta: Mayerné Répási Adrienn
Németh Szilvia: Mosoly Manó Meséi

mosoly_man_mes_i.png

Szilvia másik könyvét már olvastuk, mely megfogott magávalragadó karaktereivel, kedves, tanulságos kis történeteivel. Így nem volt kérdéses, hogy másik könyvét is sorra vesszük.

Most sem csalódtam és nagylánykámnak is tetszett. Élvezetes, tanulságos fejezetek, kedves szereplők és gyönyörű grafika. A stílus, a nyelvezet, a fejezetek hosszúsága már némiképp nagyobbaknak íródott, nem a legkisebbeket célozta meg. Nem alap mondatok, hanem szép, összetett mondatok, izgalmas szókincs található a kötetben. A különleges rajzok, a helyszín teszik még kivételesebbé, kiemelkedőbbé a többi, hasonló könyv közül. A mondanivaló, a tanulság, a tanító jelleg megvan, de nem erőltetett, annak ellenére, hogy hangsúlyos. Szerethetőek a szereplők és a helyszínek is. Ha egy kedves, tündéri könyvet szeretnél a csemetéd kezébe adni, akkor ez legyen az! Semmi durvaság, semmi rossz dolog, csak pozitívak kaptak helyet. Nagyjából 9-12 éves korosztályt lőném be célközönségnek.

Daniella véleménye (10 éves):

Szépek a rajzok a könyvben, ami rögtön megtetszett. És a borítója is, az,hogy ilyen furán van írva, hogy Mosoly Manó Meséi. Kedvenc részem a Három barát lett,  ami ismerős helyzet volt, mert ez a mai barátokkal is így van. Különösen tetszet, hogy a mese egy erdőben játszódott, mert én imádom az erdőt, és a környezetünket. Cserke személyiségét nagyon kedveltem olyan vidám, kedves, és bíztató volt. Miatta olvastam végig a pici betűk ellenére a könyvet mégis. Mert nekem nagyon  nehezemre esett a könyv olvasása. A betűk túl kicsik voltak. 8-9 éveseknek ajánlom leginkább a könyvet olvasásra.. 

A könyvet köszönjük az írónőnek! Ha kedvet kaptatok az olvasásához, akkor  ITT vagy  ITT   tudjátok megrendelni 

Fülszöveg:

Mosoly Manó Meséi egy gyönyörű rajzokkal illusztrált mesekönyv, melyben a gyermekek olyan fontos értékekről tanulhatnak, mint az őszinteség, barátság, gondoskodás, célkitűzés, kitartás, az élet örömeinek felismerése, hála, stb. A könyvben található tíz történetet az országszerte népszerű, és csodálatos eredményeket elérő Boldogságóra Program tíz témája ihlette meg. Az írónő az illusztrációkat saját gyermeke fotóinak manóvá varázsolásával készítette. Mosoly Manó Meséiről így vallanak, akik már olvasták: „Tanítónéniként vadászom az új, modern meséket, ám ritkán találkozom valódi gyöngyszemekkel. Mosoly Manó Meséi azonban igazi csodákat hoztak, tele varázslatos szóképekkel, érzelmekkel, tanulságokkal és szemet gyönyörködtető rajzokkal.” Éberhardt Ilona, tanítónő, Boldogságóra-oktató *** „Mosoly Manó csodálatos mesevilágában magával ragadó, vidám, gyermekien őszinte lények élik mindennapjaikat Manó-megyében. Ajánlom ezt a könyvet kicsiknek és nagyoknak, gyermekeknek és felnőtteknek, fiataloknak és időseknek, hogy aki nem tudja, megtanulhassa, aki tudta felidézhesse, milyen együtt gondolkodva, egymásért, egymásra figyelve élni, és szeretni, hogyan kell a múlt sérelmein túllépni, és a ma békéjéért cselekedni.” Imre Dezső, jobbagyféltekés rajzoktató.

 

62 oldal 
keménytáblás 
ISBN: 9786155917035 
Illusztrálta: Németh Szilvia

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#könyv #mese #tündéri 

Szólj hozzá

Recenzió Olvastuk