Lezsák Levente: Emerson & Tsa., avagy a titokzatos mordiai bűneset
A lányosabb mesékben otthon vagyok már nagyon. Viszont olykor jó a felnőtt könyvek és nagyon lányos mesék fogságából kitörni kicsit. Remélhetőleg kisfiam is szeretni fogja a könyveket, az olvasást, így azt mondhatom, előolvasom neki és azért tettem már jó előre a könyvespolcra a könyvet. Jó alibi, ugye? Pedig csak egész egyszerűen szeretem a jó gyerektörténeteket, mint ahogy ez a kötet is az! Egyébként sem hiszek a kifejezetten lányos és fiús mesékben. Érdemes mindkét nemnek, mindkét olvasmányélménybe belekóstolni.
Lezsák Levente mesterien szövi a mondanivalóját. Érdekes, fordulatos, vicces, ironikus. Minden egyben, amiért szeretni lehet egy könyvet. A stílusa megismételhetetlen és egyedi. A szóhasználat, a mindent átszövő humor, az árnyalt karakterek, a fordulatos történetvezetés említésre méltó. Ettől lett a könyv ízes, lebilincselő, fanyar, ám mégis szerethető. Amolyan népmesei. Azért jutott eszembe ez a hasonlat, mert utoljára a Magyar Népmesék tudott lefoglalni ennyire. De egy kicsit Sherlock Holmest is megidézi gyerekszinten az Emerson &Tsa. Krimi, karikatúra és mese is egyben. Szerintem pont annyira mindegyik, hogy a legtöbb gyerek szívét elrabolja, és kedvenc olvasmánya legyen, akár fiú, akár lány. Felnőttként is szívesen olvastam. Sok felnőtt könyv szintjét megugorja, lefölözi. Egy percig sem gondolkodtam azon, hogy leteszem a könyvet és másik olvasnivaló után nézek. Hiába gyermektörténet, izgultam, nevettem én is rajta, mint a gyerekek. Az írásmód, a stílus, a történetvezetés, a lendületesség, a leírások és a finom humor fenntartotta az érdeklődésem végig. Csak egyet sajnáltam, hogy hamar megoldódott a probléma és vége lett a könyvnek.
A szereplők sem a megszokott, minden mesébe feltűnő tipikus karakterek, hanem igazán újak, szokatlanok, parádésak. Messze vannak a kényes, megmenteni való királylánytól, az igazságos vagy igazságtalan királytól vagy a hős, gáncsmentes lovagtól. Szerethetők, de pont azért, hogy nem a megszokott formájukat hozzák. Bevallom, nekem a kedvencem a világ legeslegrosszabb magánnyomozója volt, Emerson. Fura, de ballépéseit egész egyszerűen imádtam és tehetetlenségét, telhetetlenségét.
A könyv illusztrációja szintén kiemelkedően jó. Kicsit karikatúrás, ám ettől szerethető. Hogy még egy klasszikust idézzek, utoljára Rejtő Jenő könyveinek illusztrációi voltak ennyire nagy hatással rám lendületes kivitelezésükkel.
Épp ezért a könyv és írásmód stílusát és az illusztrációt tudnám a legerősebbnek mondani a kötetben. De nem törpül el a szokatlan történet, történetvezetés sem sokkal.
Adva van két teljesen eltérő világ, királyság. Már ez is izgalmas feltevés és vicces helyzeteket szülhet. De az író fogta és egy ügyes húzással, kissé megkeverte a királyok stílusát, kedvét, hogy még több bonyodalmat okozzanak. Zseniális a két királyság, a Mordia és Vidória! Pont, mint én reggel, mikor ébredek, attól függően jobb vagy ballábbal keltem. Kevés könyvet szoktam újraolvasni, de ez bizony egikük lesz. mert szeretném, ha mindhárom gyermekem olvasná a történetet, amiből én sem maradhatok ki.
A könyvet köszönöm a Cor Leonis kiadónak!
Fülszöveg:
Van egy ország, Mordia, ahol sohasem süt ki a nap, ahol mindig borongós az idő, és ahol az embereknek soha sincsen jókedvük. De még egy árva huncut pillanatra sem. És így megy ez már emberemlékezet óra. Egészen addig, amíg valami szörnyű dolog nem történik: IV. Burgum, Mordia királya egy reggel JOBB LÁBBAL kel fel!
Idézet:
Minden tisztességes krimiben van egy úgynevezett Titokzatos Idegen, aki:
a) titokzatos,
b) idegen.
Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.
ReAd-blog Adrija
#olvasás #krimi #történet #gyermekkönyv #corleoniskiadó #corleonis