Ma van a Szoptatás Világnapja.

Éljen minden édesanya aki szoptat vagy cumisüvegből etet! Mert nem ezen múlik, ki milyen anya!

A három gyermekem összesen 4 évig szoptattam. Szerencsés vagyok, mert megtehettem. Nem ment könnyen, hazudnék, ha azt mondanám igen. Mindegyik gyerkőcnél meg kellett szokni, megtanulni az alapokat, küzdeni kellett érte. Megdolgoztunk azért az anyatejes életért. Mindenhol ideális, eszményi dolognak állítják be a szoptatást, ami mindenkinek megy. De ez nem igaz! Senki sem beszél a bedurrant cicikről, a kiszívott cicikről és a fájdalomról, arról, hogy legyen elég tej, küzdeni kell vagy épp ellenkezőleg, folyik a tej akkor is, mikor nem kellene. Az át nem aludt éjszakákról, arról, hogy a gyerkőc órákig csüng a cicin és csak az nyugtatja meg. A fájós hátról, derékról...

Pedig ezek is a velejárói a szoptatásnak. Küzdeni kell együtt a gyermekeddel. A korababák és a lustább picik még szopizni sem tudnak, nincs elég erejük hozzá. A túl nagy babák viszont az életet is kiszívnák belőled, ha hagynák nekik. Nem könnyű. Ám mégis annyira meghitt, szép dolog. A csend, az éjszakai hangok, mikor jólakottan szuszog a kiságyában, a hatalmas kortyok, mikor húzz az esti italát. Nincs semmi fogható ahhoz, mikor összebújva táplálhatod a csecsemőt, a karodban tartva. Néha még most is hallom a hangjukat, ahogy kortyról kortyra isszák a tejet. Beszélgetünk róla, mesélek nekik erről a mai napig, hogy ne felejtsék el. 

A szoptatás szép dolog. Intim dolog. Fontos dolog, melyről beszélni kell! Az Anyatejes Világnap ezért is fontos! Két dologra különösen felhívnám a figyelmet!

Az egyik, amit fontos kihangsúlyozni, az az, hogyha a babád sehogy sem tudod így táplálni, azzal sincs az ég adta világon semmi baj! A mástól hozott anyatej, a tápszer sem ördögtől való. Azt is ugyan olyan szeretettel lehet csinálni. A kötődő nevelés akkor is létrejön, hiszen a karodban tartva eteted a picit ugyan úgy. 

A másik pedig a szoptatással járó előítéletek, megszólások, beszólások. Korábban teljesen természetes dolognak tartották, hogy a kisbabájukat ott etették meg, ahol az megéhezett. Ha a krumpliföldön, akkor ott. Ha otthon, akkor ott. Aztán jött a szoptatós dajka, az elvonulás. Most pedig két részre szakadt a világ. Az őket támogatók tábora és az ellentábor, akik szerint ez gusztustalan, csak a négy fal közé való intim dolog.  Aki ki mer állni és megeteti a babáját bárhol, bármikor, az magamutogató. Miért teszi közszemlére mindenét? Ki se mozduljon a lakásból, míg a gyerek el nem hagyja ezt a szokását.

Kérdezem én, miért kettős a mérce? Mennyivel rosszabb egy megéhezett, síró csecsemőt megnyugtató anyuka mint mondjuk a következő soraim emberei? Az a tinilány miért húzhat köldökik kivágott ruhát fel? Az a fiatal pár miért csókolózik az utcán teljesen összesimulva? Az a nő a strandon miért lehet cicitartó nélkül? Az emberek miért esznek nyilvánosan? Az a pasi miért is nem megy el egy mosdóba, ha kisdolga van? Az a hölgy miért teszi közszemlére a mellbimbóit cicifix nélkül? Ezek dolgok nem zavarnak senkit, míg egy babáját megetető anyuka igen?

Én valahol a kettő mezsgyéjén állok egyébként. Egyik tábort sem erősítem. Intim, a babára és anyára tartozó dolog. Épp ezért a szoptatást lehet diszkréten is csinálni, elvonulva kevésbé forgalmas helyre, letakarva, eltakarva a lényeget. De a baba éhes, meg kell etetni. Nem hagyom ordítani. Az pedig nem opció, hogy akkor 2 évig ki sem mozdulok a lakásból, mert megéhezhet a baba bármikor. Akinél pedig több gyerek van, az akkor 2-4-6-8-10 évig ki se mozduljon?

Viszont kicsapva a cicit, mindenki előtt megetetni a babát a legforgalmasabb, zajosabb helyen, felhavva a figyelmet erre a tényre, sem túl jó opció. Elveszti az intimitását, a nyugodságot. Sokakkat zavarba hozhat, kényelmetlen helyzetbe sodorhat. 

Bevallom én első gyerkőcnél elbújva a szobám sötétjében szoptattam. Senki előtt sem tudtam és csak otthoni körülmények között. Féltem a megszólástól, hogy valaki meglát, beszól. Inkább nem mentem sehová, nehogy nyilvánosan kelljen megetetnem a babámat. Sírni nem hagytam volna sokáig. Aztán úgy döntöttem, hogy márpedig nem zárom el magam a világ elől teljesen. Második gyerkőc születésekor nem is tudtam volna megtenni, hogy a nagyobbat nem viszem sehová a kicsi miatt. De megtanultam diszkréten megetetni a babát kendő alatt, bekérve magam a pelenkázós helyiségbe, a védőnőhöz, a mosdóba, a külön szobába. De szoptattam Wc-ben is. Te ennél Wc-ben? Csak úgy kérdezem. Vagy a kocsi legsarkába elbújva. Harmadik gyereknél még bátrabb lettem. Volt, hogy letakarva a pléden etettem meg, míg a két nagy apukájával pancsolt az uszoda medenécéjében. Senki sem vette észre, hogy a babám etetem, így senkit sem zavart. Eljutottam arra a szintre, hogy csak a kisbabám és a gyerekeim szükségleteit néztem, nem zavartak volna a beszólások. Bár szerencsére sosem kaptam egyet sem, csak pozitívakat. De nagyon nem szerettem volna bűntudatot érezni azért, mert nem hagyom éhezni, sírni a babámat. 

Szóval visszakanyarodva az elejére. Ma van a Szoptatás Világnapja! Éljen minden szoptató édesanya és csemetéje! Ez az egyik legszebb, legszorosabb, meghittebb dolog a világon, egy szoptató édesanya és babája. Legyünk velük elnézőek, türelmesek! De azokkal is, akiknek nem adatott meg a szoptatás különlegessége vagy csak nagyon rövid ideig!

#szoptatás #anyatej #baba #csalás #világnap #szoptatásvilágnapja #szopizás