2020. máj 04.

Üzenet a világból 2

írta: Mayerné Répási Adrienn

Már a számát sem tudom a karanténban eltöltött hetek számának, sem azt, milyen nap van épp ma. De kitartunk, mert kell!

Nem is oly rég hoztam nektek egy bejegyzést, ahol külföldön élő magyarok írnak nektek a helyzetről, ők hogyan élik meg máshol a vírus alakulását, terjedését. Ma folytatódik a bejegyzés.

Gurmai Beáta mesekönyvíró, a Borka könyve című mesekönyv készítője Franciaországból üzent nektek. Egy kedves kis kezdeményezést, fotósorozatot indított Karantén öröm képekben címmel itt.

Azt hiszem, hogy sokatoknak nem kell mondanom: háborús helyzet van. Háború nélkül. Itt Párizsban március 16-a óta kijárási tilalom van.

Szeretném, ha tudnátok, hogy nem maradtok le semmiről, ha otthon maradtok! Maradjatok otthon!
Úgy érzem muszáj megosztanom, hogy hogyan alakult át villámgyorsan az életünk és a prioritásaink. Először minden távolinak tűnt, rádióhír, a messzi Kína, azután közeledett, már le kellett, hogy mondják a látogatásukat az olasz barátaink. De hát az Olaszország, ott karantén van. Mi akkor még simán jöttünk-mentünk, vidáman metróztunk, moziba jártunk, buliztunk. Kaptunk néhány e-mailt a kézmosásról, de nem vettük a szívünkre. Kicsit azt is gondoltuk, hogy aki lemondja az utazását, az talán túlontúl elővigyázatos. Kicsit elgondolkodtunk azon is, hogy hogyan fog alakulni az áprilisi hazautunk, de aztán legyintettünk, az még messze van. A lányok közben arról álmodoztak, hogy talán bezár a suli, de csak nem zárt be. Voltak szülőik, felvételi tájékoztatók, előérettségik. Elég sokáig húzták az időt a franciák, mi meg csak hallgattuk a híreket, de nem vettük komolyan.

Mint Ivan Iljics meg az ő halála: nem, ez nem velünk történik, csak körülöttünk, nem velünk, csak másokkal.

A maszkos kínaiakkal, meg az olaszokkal, meg az idősekkel, meg... Azután végre lépett Macron elnök, mi meg két napig sajnáltuk az elmaradt balettelőadást, meg azért úgy gondoltuk, hogy a játszótér még belefér, és az a zsúr is itt van a szomszédban. A franciák még megtartották a választásokat, saját tollal lehetett ikszelni..., de igazából villámgyorsan, óráról-órára átalakult az élet. Már csak az élelmiszerboltok és patikák nyitottak ki, elkezdődött az élelmiszer-tartalékok képzése, kihaltak az utcák, minden megváltozott. Nem csak kívül, de bennünk is. Most már egyáltalán nem fontos a mozi, meg a balettelőadás és a zsúr sem, és még kevésbé, hogy mi lesz a sulival, az sem, hogy mi lesz a felvételikkel (pedig idén nálunk kettő is lesz belőle). Most sokkal fontosabb, hogy életben maradjunk és ne fertőzzünk másokat, ha esetleg már hordozók vagyunk. Ha Ti, akik már tudjátok ezt, és elengeditek a nem életbevágó dolgokat, ha betartjátok az egészségügyi szabályokat, lépéselőnyben maradtok.

Ma a statisztikák szerint Magyarországon 1291 halott van, Franciaországban több mint 20ezer!

Maradjatok otthon! Én nagyon hálás lennék, ha a vírus szempontjából akár pár nappal "előrehaladottabb" országban lévő barátaim szóltak volna, hogy hé, ébredj, ne szállj metróra, ne mászkálj, ne sajnáld a sulit vagy a szülinapot, ne pörögj, minden megvár. Nyugodtabb lennék. Mert az elején ez még nem volt (számomra) világos. Most viszont már az. Háborús helyzet van, bezáródtak a határok. Ez nagyon fájó, de nincs más lehetőség. Lassítani kell, hogy ne egyszerre tetőződjön mindenütt, illetve megelőzni, ahol esetleg még lehet. Most már csak az a fontos, hogy ne fertőzzünk és ne fertőződjünk. A vírus gyorsan terjed, a kórházakban kevés a hely. Fontos, hogy felelőtlenül ne rontsuk a már kialakult helyzetet. Fontos, hogy konstruktívak legyünk, ne marakodjunk, hogy kedvesen beszéljünk egymással.

Nekünk itt ma Párizsban már csak az a fontos, hogy együtt vagyunk, hogy egyelőre van élelmünk, hogy nagyon fegyelmezetten strukturáljuk a napunkat és a gyerekekét (négy gyerekünk van), hogy mindenkinek van valódi feladata, a lecke mellett rendes házimunkája, van felváltva főzés, mozgás, tornaóra, a férjem által tartott napi történelemóra, ezért külön hálás vagyok, és valami napi öröm. Fontos, hogy többé-kevésbé működik az internet, hogy legalább virtuálisan tudjuk tartani a kapcsolatot a szeretteinkkel, ez most még sokkal fontosabb, mint korábban. Fontos, hogy nagyon odafigyeljünk arra, hogy segítsük az időseket, de úgy, hogy nem érintkezük velük, fontos, hogy éberen figyeljük, hogy a gyerekek ne töltsenek túl sok időt a képernyő előtt. Fontos, hogy korosztályuknak megfelelően, de komolyan beszéljünk velük az új helyzetről, és az ő felelősségükről. Kapjanak igazi feladatokat, valódi kereteket. Ez nehéz, de most az egyik legfontosabb szülői feladat.

A poszttal annyit szeretnék jelezni, hogy ne éljétek meg a szabadságotok korlátozásának, ha valamiről le kell mondanotok, illetve, hogy ha tehetitek kerüljétek a személyes találkozásokat akkor is, ha ez "központilag" nincs még tiltva, vagyis bölcsen önkorlátozzátok magatokat mindenben. Tudom, hogy egzisztenciálisan rettentő nehéz. Kitartást és a napi örömök megtalálását kívánom mindannyiótoknak e nehéz helyzetben!
A sors fintora, hogy két hete vettem egy rajzfilmet, Les grandes grandes vacances (A nagy-nagy vakáció) címmel. Két gyerekről szól, akik Normandiába mennek a nagyszüleikhez 1940-ben egy hétvégére és öt évig maradnak. Mától kijárási tilalom van. Este itthon mozizunk!

Nektek szeretettel ajánlom a rajzfilmem, a Borka és a varázsruha új részét, amely épp az értelmes, egyszerű offline időtöltéshez ad tippeket: https://www.youtube.com/watch?v=UGNp2owYqF8 , valamint a bárányhimlős epizódot, amely a kényszerű otthonlét játékos könnyítéséhez az tippeket: https://www.youtube.com/watch?v=nod6hefYIUk&t=6s

Dóczi Ilona, a Magyarra hangolva oldal tulajdonosa nehezen, de megírta, ő most hogy érez, a helyzettel kapcsolatban milyen állásponton van.

Tíz napja tologatom az „Adrinak írni” feliratú világossárga post it-et az íróasztalomon. Pár napja megfogtam, és egy határozott mozdulattal felragasztottam a To do listám tetejére, hogy véletlenül se tudjam kikerülni. Nem segített. Áttettem a laptopom képernyőjének felső szélére. Tény, hogy ez borzasztóan zavart a munkában, mégis csak most, a hosszú hétvége alatt lettem kész ezzel az írással.

Egészségesek vagyunk, voltak egyszerűbb és terheltebb napok, a szabályokat folyamatosan betartjuk, csak akkor megyünk ki a lakásból, ha ennivalót kell venni, szóval menni fog ez az írás – gondoltam én.

Hát nem így van. Újraélem az elmúlt 50 napot, a híreket megfertőződött és nehezen gyógyuló barátainkról, kórházi kezelésben részesülő ismerőseinkről, a szemünk előtt villódzó számokról még akkor is, ha nem igazán olvastam híreket erről. Az íróasztalszékem pedig a testemen is nyomot hagyott, sajgó combjaim, fáradtságtól égő szemeim most is emlékeztetnek a helyzetre, amiben még sosem volt részem. Eddig.

Mondhatnám, hogy az életem teljesen már irányba ment, mint a vírus okozta helyzet előtti időben. Még többet vagyok számítógép előtt, napi 10-12 órát vagyok online, és, hogy ez fenekestől felforgatta az életemet. De ha ezt írnám, nem lenne igaz, hisz március 13-a előtt is tanítottam távolból több gyereket, több csoportot is. Ez az otthontanulás – távtanulás mégis átírta a napjainkat. Igen, az elsős egyetemista lányomét is. Február végén költöztünk új lakásba, a bútorok épphogy bekerültek végleges helyükre, a dobozok egy része türelmesen várakozott a pince és az előszoba padlóján, hogy megszabadítsuk súlyos terheiktől, amikor szembesültünk a #maradjotthon helyzettel.

Az első és legfontosabb, amit mindenképp betartottunk, hogy ugyanabban az időben keltünk fel, mintha semmi nem változott volna az életünkben. Azok az ismerőseim, akiknek iskolás gyermeke van, ugyanígy tettek, mert itt Belgiumban is a különböző online platformok valamelyikét használják a tanárok a napi tananyagok átadásához és a számonkéréshez is. És ez nem csak az iskolákban, de az óvodákban is így van. Bár távolságbeli korlátozás nincs, mégis erősen javasolták mindenkinek, hogy a legközelebbi boltba és gyógyszertárba menjen vásárolni. Aki autóba ül, annak pecsétes papírt kell magával vinni igazolásként, hogy dolgozni megy épp. A tömegközlekedési eszközökön példamutatóan fegyelmezetten viselkednek az emberek: maszkot és kesztyűt visel a többség – ahogy én is – és csak azokra az ülőhelyekre ülnek, amin nincs tiltó matrica. A parkokban, játszótereken viszont nem lehet egy percre sem megállni, mert többszáz eurós büntetés vár azokra, akik ezt megszegik.

Hogyan vonjam ki magam ez alól? Mit tegyek? Nincs is energiám arra, hogy még a magyartanulást is beszorítsuk valahová. Ezek voltak a legtöbbet hallott mondatok. Megindult az újratervezés minden szinten: a munkahelyeken és a családoknál is. A különböző online közösségek segítő, támogató szándékkal hírt adtak a legújabb intézkedésekről, segítve ezzel azokat a honfitársaikat, akik kevésbé beszélik a belgiumi hivatalos nyelveket. A stressz és a félelem, a szorongás, a bizonytalanság, az aggódás a Magyarországon élő idős családtagokért sok-sok rokon lakótársa volt az elmúlt 6 hétben itt Belgiumban.

Amit mindenkinek javaslok, hogy találjanak módot a félelmek oldására.

Jó, jó, de honnan gyűjtsünk bátorságot? Milyen pozitív példák vannak előttünk, ami másolható? Erre a választ én most is a mesékben találtam meg.

Meseterapeutaként magam is sok erőt gyűjtöttem a karantén első napjaiban az állatokról szóló történetekből. Azóta is minden héten élőszavas mesemondással segítek a magyarul tudó felnőtteknek és gyerekeknek, hisz a mesék és a képzeletünk hozzásegít bennünket, hogy elrepüljünk olyan csodás tájakra, ahová csak szeretnénk. Erőgyűjtésre, félelmeink legyőzésére, saját erőforrásaink megkeresése, a bezártságból adódó stressz oldására szeretettel ajánlom a meséket, akár olvassuk, akár hallgatjuk azokat. Tegyük ezt most magyarul, hogy ezzel is kapcsolódhassunk távol lévő szerzetteinkhez. Bárhol éljünk is a világban.

magyarrahangolva.com

www.facebook.com/magyarrahangolva

Mert az anyanyelvedet nem felejtheted el külföldön sem!

Jeso Ildikó, az Ezerarcom blog szerzőjének üzenete így hangzik.

Nálunk, Szlovákiában március közepétől a magyarországinál erősebb korlátozásokat vezettek be. Kötelezővé tették a maszk viselését nemcsak a boltokban, hanem a nyílt utcán is, így csak ritkán lehet egy-egy maszk nélküli embert látni az utcán. Az üzletek és szolgáltatások széles körét bezáratták, ezek nagyrésze a napokban nyithat újra. Az érettségit lefújták, helyette a korábbi évek bizonyítványaiból határozzák meg az érettségi érdemjegyét. Eközben a fertőzöttek száma körülbelül a fele a magyarországinak, és szerencsére kevés halálesetről tudni.

Én szerencsés helyzetben vagyok, mert az életkörülményeim és a munkám jellege miatt meglehetősen pozitívan éltem meg az elmúlt heteket. Március közepétől itthon vagyok a vőlegényemmel, itthonról dolgozom, és élvezem ezt a helyzetet. Tudom, hogy sokan nem ilyen szerencsések, de nézzük ezt másképp: kaptunk egy lehetőséget, hogy kiszakadjunk a megszokott mókuskerékből, és átmenetileg kipróbáljunk egy másikat, ami lehet jobb, vagy sajnos rosszabb is. Pont arra jó ez a helyzet, hogy tudatosítsuk: mik azok a dolgok az életünkben, amik nélkül nem érezzük magukat komfortosan, mihez ragaszkodunk leginkább a megszokott életformákban, kik azok az emberek, akik leginkább hiányoznak most a napjainkból. A másik oldalon pedig megláthatjuk, hogy mikből építjük fel az új mókuskerekünket, és talán magunk is meglepődünk, hogy mennyire megnyugtat a kertészkedés, vagy hogy mennyire jó érzéssel tölt el, ahogy éhes szájak percek alatt eltüntetik a főztünket. Kitartást, és kívánom, hogy mindenki találjon valami olyat a jelenlegi helyzetbe, amit szívesen átmenekítene majd a megszokott hétköznapokba!

Ildikó / EzerArcom

https://ezerarcom.cafeblog.hu/

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#külföld #covid #vírus #anya #külföldön