2020. ápr 11.

Ezt már nem veszed el tőlünk!

írta: Mayerné Répási Adrienn
Ezt már nem veszed el tőlünk!

easter-eggs-2145667_640.jpg

Itt a húsvét a kanyarban. Idén nem tartjuk. Minek? Nincsenek locsolók, nincs kinek kiglancolni az otthonunk, jó, ahogy van. Nem tudunk elmenni a szokásos családlátogatásra nagymamához, keresztszülőkhöz sem. Talán ez fog a legjobban hiányozni. A nyuszi majd bedobja a cuccost a gyerekeknek és kész. Így gondoltam pár napig. De állj! Az utóbbi hetekben a vírus annyi mindent elvett tőlünk. Elvette a kedves szomszédi csevejeket, a reggeli kapokodós iskolába, óvodába menést, elvette sokunk munkáját, elvette a nyugodságot, a szabadságunkat, a baráti beszélgetéseket, a gyerekek kis pajtásait, hogy szabadon kirándulhatunk bármerre, a nyugodt boltba menést. Még az ünnepet is vigye? Azt már nem!

Mélabús letargiámból felébredve, úgy döntöttem, azt nem adom! Ünnepelni fogunk és kész! Majdnem ugyan úgy, mint szoktunk, ha nem jobban. Így hát gyerkőcöstől vágtunk bele a lehetetlenbe, a nagytakarításba. Két nap alatt lezongoráztam a segítségeimmel, akik inkább hátráltattak, mint segítettek, de nagyjából kész. Aztán közösen kiválasztottuk a sütiket és sütöttünk. Némileg csökkentett adagot, de sütöttünk. Gyerekek kapták a dekorálás feladatát. Most tele az ablak vidám, színes gyerekrajzokkal, tojással, szivecskével, szivárvánnyal. A tojásfa még készül. Tojást is fogunk festeni, hiszen itthon van két locsolónk is. Bizonyára szódával leszünk megöntözve, így beszereztem szódát is. A kalács megvan, a sonka szintén. Este nyuszifészket készítünk, holnap reggel viszont csokitojás keresés következik. Online, telefonon, gépen felhívunk majd mindenkit és köszöntjük őket. Társasozni fogunk és színezni, olvasni, pihenni. Sok dologról lemondunk és még le is fogunk a vírus miatt, erről juszt sem fogunk!

eggs-3216877_640.jpg

Kell a léleknek, a gyerekeknek, de még nekünk felnőtteknek is az ünnep, a jó történések, a hagyományok éltetése a helyzethez kalibrálva. Kellenek a megszokott rituálék, Nem lehet egy vagy két hónap múlvára áttenni. Kell a megszokottól eltérő. Mi így húsvétolunk! A húsvétot nem adjunk a vírusnak, gebedjen meg!

Békés, nyugodt, otthon töltött húsvétot kívánunk mindenkinek!

Mayer család

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

25660010_1645395365520471_8928604153009035795_n_1.jpg

Szólj hozzá

Kitekintő Anyukás tartalom