2020. feb 04.

Egy éves a ReAd blog hamarosan!

írta: Mayerné Répási Adrienn
Egy éves a ReAd blog hamarosan!

Szülinapozzunk!

71230815_2553484801378185_7934628664027643904_n_1.jpg

Hamarosan első szülinapját ünnepli a blogom. Pontosan március 4-én került fel az első bejegyzésem ide, a Minden babának jár kampányról, amiben idén is részt szeretnék venni és hamarosan indul újra. aztán nagy utat járt be a blog. megtaláltam a hangom, az engem érdeklő témákat, embereket. Igen jelentős mérföldkő számomra ez az egy év. Örülök,hogy ilyen jól sikerült elérni. Gyorsan eltelt, az biztos. Írhatnék most statisztikát nektek, hogy ennyi idő alatt hányan olvastatok és az Index, Index2 mennyi alkalommal emelte ki egy-egy bejegyzésem, mennyi a feliratkozó, állandó olvasóim száma, de nem teszem. (Ha érdekel, szívesen megsúgom, csak neked.) Ma ünnepelni szeretnék inkább.

Már közel 8 éve vezetek blogot, szám szerint ez a harmadik verzió. Mindig kerestem a megfelelő helyet, blog kinézetet, a stílusomat, a témákat. Azt hiszem, most megtaláltam a megfelelőt mindegyikből, a keveredési arányt is, ahogy váltakoznak a könyvajánlók, a magamról írt bejegyzések és ahol külsősöket is megszólítok... Csupa olyan dolog kap helyet, ami engem nagyon foglalkoztat, érdekel. Remélem ti is érdekesnek találjátok a blogon megjelenő cikkeket. Igyekszem értékes, szórakoztató tartalmakat gyártani nektek, amiért érdemes minden nap ellátogatni hozzám.

Azt is elmondhatom, hogy kinőtte magát a blog. Egyszerű hobbynak indult, de már jóval több annál. Már nem csak magamnak pötyögöm be a dolgokat, hogy ne fedje a feledés homálya, hanem másoknak is írok. Érdekel, mi foglalkoztatja a nagy többséget. Segíteni vágyok vagy csak be szeretnék mutatni egy-egy embert, érdekes dolgot, beszélgetésre érdemes témát, az érzéseimet, a véleményemet. 

Na de ennyi rólam. Ha már szülinap, akkor illik ajándékot hozni, ugye? Most én hozok nektek egy kis meglepetést az Olvashop jóvoltából. Mivel azért nagyrészt könyves blog, így adott volt, hogy könyves apróságot kaphat a nyertes. Van kedvetek játszani?

Az olvasás nagyon klassz időtöltés. Elvarázsol, megvigasztal, jó kedvre derít, tanít...és még ezer féle dolgot elmondhatnék róla, én miért szeretem. Olvassatok sokat! Szerencsére sok híresség, celeb, színész, író, blogger, vlogger is jó példával jár előttünk. A cikk alatt mutatok is pár képet érdekességképpen.

57491823_2532921643426121_5835445299115458560_n_1.png

És akkor következzen a nyeremény. Bizonyára arra vagytok a legkíváncsibbak, ha már ennyit végigolvastatok.

Az Olvashop felajánlott a nyertesnek egy ajakbalzsam, könyvjelző és kitűzőt tartalmazó csomagot. Szóval az első helyezett azt a fantasztikus csomagot fogja kapni, ami az alábbi képen van. De tovább is van még...

83377029_1035437583482823_1764950259772948480_n.jpg

Én is felajánlok egy nyereményt, hogy ne csak egy ember örülhessen a játéknak. Az általatok elküldött kívánságlistátokról választok egy könyvet és azt megveszem, elküldöm nektek. Ez a vigaszajándék.

Gondolom azt is szeretnétek tudni,hogy mi a teendő ahhoz, hogy megnyerhessétek. Hivatalosan nem kérhetek megosztást, a Figyelem gomb nyomását, likeot, befigyelést, de megköszönöm, ha bármelyiket megcsináljátok nálam és az Olvashop oldalán itt.

Így a feladat az, hogy tippeljétek meg, hogy szerintetek a KSH adatai szerint 2018-ban mennyi könyv, tankönyv, munkafüzet került nyomtatásba? Meglesni nem ér, tippeljetek! A számhoz legközelebb eső nyeri az Olvashop csomagot. Aranyos gyerekpraclik segítségével a játékban részt vevő, tippelő és könyves kívánságlistáját elküldő személy között sorsolok majd. Írjatok, játszatok sokan! 

Szóval mi a teendőd? 2020.02.04-től 2020.02.19-ig írj itt a bejegyzés alatt vagy ha nem sikerül, akkor a judyadry@gmail.com email címre, hogy szerinted hány könyvet, tankönyvet nyomtattak ki a KSH szerint, továbbá küldj egy általad nagyon vágyott könyveket tartalmazó, legalább tíz könyvből álló listát. A játékban a facebook és más platformok nem vesznek részt. Kizárólag hazai, Magyarországi címre tudunk postázni. Két nyertes lesz. Sorsolni 2020.02.22-én fogok gyerekeim segítségével. A játék támogatója az Olvashop weboldal és a blogom, én. 

Addig is, míg gondolkodtok rajta, mi lehet a pontos szám és milyen könyveket szeretnétek nagyon, nézzétek meg, mennyi hazai és külföldi híresség szeret olvasni. Mert olvasni jó, olvasni szexi. Olvassatok könyveket és a blogomat is!

ReAd-blog

#read #olvasás #blog #nyeremény #játék

83224216_2805919846134678_207330943394906112_o.jpg

1tom.jpg

83253989_2805934566133206_4551577671946993664_o.jpg

83175970_2805945666132096_3273534630317260800_o.jpg

83015291_2805920986134564_937114812620472320_o.jpg

1ben.jpg

 

Szólj hozzá

Kitekintő