Szabó Tamásnak nemrégiben jelent meg könyve Holdvíz címmel a Maxim kiadónál. Hogyan került kapcsolatba az írással, mi inspirálja és mivel készül következő regényében? Mindre választ kaptok, ha elolvassátok a vele készült interjút.

"Az erdei kirándulásokon, a tábortűznél én voltam az önjelölt mesélő, aki rémtörténetekkel szórakoztatta a barátait. "

- Mit tudhatnak rólad az olvasók? Hol születtél, milyen életutat jártál be eddig? Mivel foglalkozol, ha épp nem írsz?

Budapesten születtem. Versenyszerűen úsztam, a szüleimmel és a bátyámmal minden évben külföldön nyaraltunk. Mire gimnazista lettem, már bejártuk Európa jórészét. Jogi egyetemre jártam. Pár évvel ezelőtt New Yorkban és Londonban dolgoztam. Felmérhetetlen hatást gyakorolt rám a sport és a sok utazás. Imádom a zenét, az irodalmat és a mozit! Boldog lennék, ha az összes regényemet megfilmesítenék! Statisztaként jópár hollywoodi szuperprodukciót láttam belülről. Volt szerencsém együtt dolgozni olyan világsztárokkal, mint az Oscar-díjas, és elmondhatatlanul aranyos Jennifer Lawrence (a Vörös verébben), Antonio Banderas (a Picassóban), és Danny DeVito (a Harry Haftben). Munka közben mindig beindult a fantáziám: bárcsak a Holdvíz című romantikus akcióthriller forgatásán lennék jelen íróként! Néha szinte hallom, amint a rendező asszisztense elkiáltja a jól ismert vezényszavakat: “Első találkozás jelenet, B kamera indít, csapó… forog a hang… felvétel… ééés TESSÉK!” Erre belép a díszletbe, vagyis a lepusztult, hetedik kerületi lakásba a Noémit alakító gyönyörű, fiatal színésznő, ráemeli azúrkék lézereit Zoltánra, a szél lobogtatja mézbarna haját, felcsendül a fülbemászó Dream Theater betétdal… Ó, régi álmom válna valóra, ha a moziban látnám-hallanám mindezt!

 -Hogy kerültél kapcsolatba az írással? Valami hatására kezdtél el írni? Tudtad már fiatal korodban is, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

Már gyerekkoromban is izgalmas ötletekkel volt tele a fejem; tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni! A bátyámmal sokat játszottunk a G. I. Joe katonáinkkal; lehet, hogy hülyén hangzik, de ezek is fontos részét képezték az íróvá válásomnak, hiszen éveken át annyi sztorit, helyzetet, karaktert gyártottunk a tesómmal, ahogy ott mókáztunk a műanyag emberkékkel! Neveket adtunk nekik, és már kiskorunkban is egészen filmszerű cselekményeket játszottunk el velük. Rengeteget improvizáltunk, nevettünk, egyszóval sokat gyakoroltam. Aztán az erdei kirándulásokon, a tábortűznél én voltam az önjelölt mesélő, aki rémtörténetekkel szórakoztatta a barátait. Mindig az én fogalmazásaimat, verselemzéseimet olvasták fel a tanárok. Kriszti, akivel ma is rendszeresen tartom a kapcsolatot az általánosból, már akkor kis Stephen Kingnek nevezett. 15 éves lehettem, amikor egy este elkezdtem a matekfüzetemben az első regényemet. Lenyűgözött az a varázslatos fantáziavilág, amelybe belecsöppentem! Mennyi lehetőség várt rám! Káprázatos érzés volt tudni, hogy a meséimben az történik, amit én akarok! Szerintem ebben a mesterségben az boldogul, akinek elég élénk a fantáziája. A költséges írói kurzusok nem sokat érnek, mert nem tanítanak meg arra, hogyan találj ki történeteket! Csak a külsőségekre koncentrálnak: stílus, technikai részletek, írói eszközök, stb. “Helló, osztály! Ma írjunk bele a jelenetbe két darab metaforát, húsz deka romantikát, jöjjön be sejtelmesen a komornyik, és szerepeljen az utolsó sorban az a szó, hogy vécépumpa…” Na nem. Az embernek vagy van tehetsége, vagy nincs! Ha ehhez valakinek tanfolyamra van szüksége, az már régen rossz. Hiába jó a stílusod, hiába tanítják meg, hogyan írjál, ha egyszer nincs jó alapanyagod, vagyis izgalmas sztorid! Én sosem jártam ilyen kurzusra! Szerintem semmi újat nem tudna nyújtani nekem.

-Kiknek szól az első megjelent regényed?

A népszerű Dream válogatás sorozatban jelent meg, mely a fiatal olvasóknak szól, de én igazából mindenkinek ajánlom ezt a könyvet.   

-Miért ajánlanád az olvasóknak? Mitől másabb, több, jobb, izgalmasabb a rengeteg, naponta megjelenő könyvnél?

Mert lélegzetelállítóan izgalmas. Amikor megalkottam, az volt a cél, hogy először is én jól szórakozzak rajta! A legtöbb olvasómtól azt hallom, hogy nem tudta letenni, mert a regény világa szinte magába szippantotta! Utálom, amikor egy könyvben előre láthatjuk a fordulatokat. A Holdvízre ez nem jellemző, már csak azért sem, mert amikor írtam, én magam sem tudtam, mi fog történni a következő oldalon. Rögtönzések sorozata volt az egész óceáni jelenetsor. Ezért kiszámíthatatlan a cselekmény. 

Úgy gondolom, rendkívül unikális, színes, varázslatos, újszerű, tabudöntögető, polgárpukkasztó, fordulatos, romantikus, szomorú, felkavaró és férfiasan bevállalós a Holdvíz! Ahogy visszaolvasom, minden egyes soráról eszembe jut valami. Megannyi élményt, örömöt és energiát rejt magában ez a könyv, amiben ott van a fél életem. Az biztos, hogy beleadtam a szívemet-lelkemet! És hát ott van a nem mindennapi témaválasztás; nem sok regény foglalkozik az incestus-szal. Meg aztán ez egy felnőttkorba lépett, érett alkotás. Ez alatt azt értem, hogy irtó sokáig készült. Csaknem húsz (!) év telt el az ötlet megszületésétől a kiadásig! Nem csaptam össze, haha. Szemben tehát más, felszínes alkotásokkal, a Holdvízre jellemző a MÉLYSÉG és a KOMOLYSÁG. Nem vettem félvállról, és ez meg is látszik rajta. Rengeteg időt, energiát fektettem bele ebbe a projektbe, amely mellesleg az ötödik megkezdett kéziratom volt. És hogy még mitől jobb a többinél? Nos, a Holdvíz őszinte. Én nem kamuzok, megmutatom, milyen az élet valójában! Azt akartam elérni Zoli és Noémi ábrázolásával, hogy az olvasó úgy érezze, szinte ismeri őket, hisz annyira életszagúak. A legtöbb könyv (főleg az a sok bárgyú női regény) idealizált karakterekkel dolgozik; ezek egyáltalán nem hús-vér szereplők! Például a férfi alakjaik annyira lányosak! Nem olyanok, mint a valódi pasasok, hanem olyanok, amilyennek az írónő szeretné látni őket. Na, nálam nincs ilyen! Hadd illusztráljam: az én főhősöm kimondottan gyarló, el-eltévelyedik, és furán vonzódik az új családtaghoz; Noémi dühítően önző; a brazil maffiafőnök egy pedofil, pszichopata állat; Judit, a nevelőanya pedig évtizedeken keresztül hazudik a Szentpál családnak és gigantikus titokjátszmát folytat. Az emberek ilyenek és kész. Nem fekete és fehér szereplőket mutatok az olvasóimnak, hanem életszerűeket. Pont azért hihető ez az egész, mert egyikük sem tökéletes figura.  

-Ki olvashatta elsőnek a kéziratát ennek a történetnek?

Egy Roland nevű haverom, akivel együtt laktam Észak-London patkányoktól hemzsegő külvárosában. Tetszett neki, főleg a vizes táncjelenet, ami egy látomás. Mindig elmesélem az ismerősöknek vagy az aktuális barátnőmnek az új ötleteimet (párkeresésnél ez is fontos szempont nálam, hogy a lány rajongjon a regényeimért, haha). Ezek a mesedélutánok azért hasznosak, mert ilyenkor számtalan új ötletem támad, és sokszor elbeszélés közben tömködöm be a cselekményben tátongó lyukakat.  

-A borító mit ábrázol? Mennyire szimbolizálja a történetet? 

Egy csinos táncosnő látható a tenger alatt, aki hátradől, miközben az áramlatok gyengéden fellibbentik a ruháját. Jól megy a vérvörös a víz kékjéhez, egyből odavonzza a vásárló tekintetét. Látszólag egy romantikus, szürreális képről van szó… de a főhősnő nem igazán tud úszni; az apja heccből lenyomta a kis Noncsit a kád alá, és aztán felnőttként is bajba kerül a brazil partoknál. Szóval a lány és a víz találkozása sosem volt jó. Ezt kiküszöbölendő írtam egy új első fejezetet, hogy passzoljon a szöveg a borítóhoz; Zoli álmában találkozik a víz alatt táncoló balerinával, ami előrevetíti a későbbi sorsukat, főleg a cápatámadást. Spoiler lenne, ha elárulnám, hogy mit jelent a cím, és mi, illetve ki az a Holdvíz... 

- Mit gondolsz, mennyire nehéz berobbanni első könyves szerzőként a köztudatba?

Iszonyú nehéz. Manapság kevesen olvasnak. És ott van az illegális letöltés, amiből se a kiadó, se a szerző nem profitál. Korábban kellett volna születnem; ha pár évtizeddel ezelőtt jön ki a Holdvíz, sokkal jobban fogyna. Régebben több utas olvasott a buszon… most meg mindenki az okostelefonját buzerálja! Bejöttek a kereskedelmi tévék, és azzal a sok gagyizással nagyot zuhant a színvonal. A többség számára sajnos a kultúra a Való Világnál kezdődik és a plázamozinál ér véget. Sok barátom közli velem, hogy büszke rám, de ő sosem olvas regényeket. Ez elszomorító. Úgyhogy az ismerőseimet és az olvasóimat mindig arra kérem, reklámozzák a kötetemet a munkahelyükön, illetve a baráti társaságukban! Ahogy választásnál mondják: mindenki hozzon magával tíz ismerőst a szavazásra. Hát én is ezt kérem tőletek, Kedves Olvasók: hozzatok még legalább tíz könyvmoly ismerőst! Ajánljátok mindenkinek, ha tetszett! Előre is köszönöm.

- Mi volt izgalmasabb, az írás folyamata, vagy amikor kézzelfogható formát kezdett ölteni az egész könyv?

Az összes munkafolyamat érdekes volt! Mint már említettem, a Holdvíz egy jó régi projekt. A kezdetek egészen 2000-ig nyúlnak vissza. Ekkor még kölyök voltam, és egy Fábry show láttán fogalmazódott meg bennem a gondolat: regényt akarok írni egy nem mindennapi, gazdag családról, illetve két testvérről, akiket elválasztottak kiskorukban, ezért nem alakulhatott ki bennük a rokonság tudata. Eleinte csak fantáziálgattam az alaphelyzetről: egy felsőosztálybeli, kissé nyápic fiút láttam magam előtt, aki “örököl” egy helyes, vadóc lánytesót. Folyamatosan gyűjtöttem az ötleteket, majd vázlatot készítettem. 2002-ben kezdtem el az első fejezetet, ekkor még Noémi volt a munkacíme. A balatoni jelenet után elbizonytalanodtam, mert nem tudtam, hogyan folytassam. Innentől gyakran elakadtam. A szöveg lassan kétszáz oldalasra hízott. Már túl sok időm, energiám volt benne, és igazából nagyon tetszett, úgyhogy nem hagyhattam abba. 2009 körül pánikban jöttem rá, hogy sürgősen adnom kell egy frappáns lezárást a cselekménynek, mert ha képtelen leszek befejezni, akkor elveszítem a kéziratot, és kárba vész a sok munka! Ám semmi ihletem nem volt. Ordítani tudtam volna: hogyan jöjjek ki belőle?! Végül megírtam a Brazíliában játszódó, akciódús fejezeteket, de aztán a kórházjelenet után századszor is elakadtam. Legalább két évig egy sort sem tudtam írni. Ez volt a leghosszabb alkotói válságom. Aztán Amerikában megismerkedtem egy cuki, huszonéves török lánnyal. Nem volt a barátnőm, de sokat segített nekem, pusztán a nevével, amivel megihletett! Most nem lőhetem le a poént, hogy hogyan, de legyen elég annyi, hogy az isztambuli kollegina akaratlanul is adott egy szuper ötletet, amelynek köszönhetően végre, 2014 körül lezárhattam a gigászi kéziratot. Hatszáz oldalas lett! Négy évvel később fogadta el a Maxim Kiadó, és 2019 júniusában került a boltokba! Olyan jó érzés látni a Holdacskát csaknem húsz év munka után a Libri kirakataiban! 

-Mesélnél arról, milyen feladatokon mentél keresztül a kézirat leadásától a kész, promótálható könyvig?

Rengeteg utómunka volt. Először is lefaragtam kilencven oldalt. De még így is hosszú volt a szöveg. Aztán az első szerkesztési körben a kisebb-nagyobb változtatásokat hajtottam végre (sajnos a kiadó letörölt jópár izgalmas jelenetet). Aztán úgy döntöttem, hogy mégsem in medias res kezdéssel akarok nyitni, tehát átírtam az egész könyvet, hogy ne Zoli római visszaemlékezéseit olvassuk, hanem haladjunk a pécsi hagyatéki tárgyalástól kronológikus sorrendben. És végül nem sokkal azelőtt, hogy a nyomdába került volna a betördelt szöveg, sajnos jött az újabb utasítás: le kell rövidíteni további száz oldallal! Többek között halálra ítélték Zoli ütős úszóverseny jelenetét. Mintha a gyerekemből kellett volna lenyisszantani innen-onnan… Így aztán a végleges szöveg az eredeti terjedelem felére zsugorodott. Végezetül elkészült a borító, megírtam a szinopszist, a rövid életrajzomat, és a bloggerek szuper ajánlást biggyesztettek hozzá.       

-Kinek dedikáltad az első könyvet?

Lillának, az imádnivaló kis unokahúgomnak írtam az ajánlást. Ő tuti, hogy mindig az életem része lesz!

-Milyen érzés bekerülni egy olyan írói közegbe, akiket korábban olvastál csak?

Felemelő érzés volt a befutott írók között dedikálni! Ott volt Bíró Szabolcs, Lőrincz L. László, Kepes András, Csernus Imre. Anno Závada Pál műveit ajánlotta nekem a magyartanárom, és a Könyvhéten ott ült mögöttem a híres szerző! Élveztem a dedikálást. Ha nincs 38 fok, biztos még többen eljönnek. De így is érkeztek szép számmal rokonok, barátok, és jólesett, hogy ismeretlen vásárlók is aláíratták velem a regényemet, amit előrendeltek! Hetekig gyakoroltam az autogramomat, de amikor jött az a rengeteg ember, annyira izgultam, hogy nem ment a kalligrafikus aláírás, amit begyakoroltam, haha!

-Milyen pluszt ad neked az írás?

Az írás szórakoztat, megvigasztal, menedéket nyújt, bátorít, gondolatban óriássá növeszt, elvarázsol, sikerélményt ad, inspirál, megnevettet, meggyógyít, tükröt nyújt felém, és még sorolhatnám. 

-Ha elakadsz, hogyan inspirálódsz?

Sétálni, biciklizni indulok, vagy lemegyek a pincémbe súlyzózni. Ha rágörcsölök a problémára és erőltetem, nem jönnek az ötletek… ám ha ellazulok, szinte magától eszembe ötlik a megoldás.  

-Hogyan kezeled a kritikákat, a recenziókat, a pozitív visszajelzéseket?

Eddig szinte csak pozitív visszajelzést kaptam. Ezekből a dicséretekből merítek erőt. Sokan nem is sejtik, mennyire jól tud esni egy elismerő szó! Boldog voltam, mikor a Blogturné Klub keretében szuper kritikákat kaptam a Holdvízről. 

-Mely stílusban írnál még szívesen?

A mostani regényem, a Megváltó álom egy vérfagyasztó thriller, ami eléggé rám telepszik, néha rémálmaim vannak tőle. 340 oldal kész van belőle. Jó lenne már befejezni, és belekezdeni az új projektbe, ami egy világhírű rockzenekarról szól majd, és sokkal vidámabb lesz. Ha azt hiszitek, Szentpál Noémi a legutálatosabb női karakter, akivel valaha is találkoztatok, akkor csak várjatok, amíg megismeritek az egyik leendő mesealakomat, Mai Lint, az elkényeztetett, finnyás bőgőst Midtown Manhattanből – na ő valósággal gitározik az énekes, Timothy idegein, haha! Tervezek még egy disztópiát és egy horror-fantasyt. Ezek az alműfajok új gúnyák számomra – már alig várom, hogy felpróbálhassam őket! És alig várom, hogy visszatérhessek, ha csak gondolatban is, az Újvilágba. Anno a Keleti Parton jártam, és tíz tagállamba látogattam el, Connecticuttól le egészen délre, a trópusi Floridáig, szóval egy életre feltankoltam frankó élményekből. A Holdvízbe csak egy rövid szeletkéjét gyömöszölhettem be ezeknek az egzotikus emlékeknek, de a következő kötetek már végig az Államokban fognak játszódni! 

.-Hogy látod magad 10 év múlva?

Örülnék, ha a további regényeimet is kiadnák és megfilmesítenék! Ezenkívül szeretnék családot alapítani. És hát szuper lenne visszatérni az USA-ba. Remélem, nem csak egy kis országban aratok sikert a szellemi termékeimmel, hanem az egész világon!

A könyv megrendelhető az alábbi linken, itt.

#interjú #író #maximkiadó #maxim #regény 

ReAd-blog