Két könyvét olvastam a soron következő interjúalanyomnak és rögtön beleszerettem az írásmódjába, az érzékenységébe, amivel közelít a karakterek életre keltéséhez. Imádom, ahogy egy-egy szereplőt felépít és a körülötte lévő világot, atmoszférát, a társas kapcsolatait is különlegessé teszi. Biztos vagyok benne, hogy valamennyi könyvét sorra fogom venni. Na de ki lakozik a könyvek mögött? Ma Róbert Katalin írónő került sorra. Mit lehet tudni róla?

2014-ben jelent meg az első köteted, de előtte is rendszeresen írtál, publikáltál. Mesélnél róla, hogyan csöppentél bele ebbe a világba, az írásba? Mi indított el a pályádon? Kinek a hatására kezdtél el írni?

Gyerekkoromban azt láttam, hogy mindenki ír körülöttem: a szüleim szociológusok, tudományos műveken dolgoztak, a nővérem szintén írt novellákat – mára dramaturg –, szóval számomra is szinte természetes volt a meseírás majd novellaírás otthon. Anyukám nagyon támogatott is ebben, megmutathattam neki mindent, később olyan barátaim is voltak, akikkel közösen írtunk. Középiskolás koromban többször jártam Sárváron a Diákírók, Diákköltők Országos Találkozóján.

Az egyetemi évek második felében pedig rátaláltam a fanfiction műfajára. Ezzel párhuzamosan „nyílt ki” igazán az internet számomra. Számos fórumos beszélgetés, online barátság kapcsolódott az íráshoz és az első, netes publikálásokhoz. Én a fanfictionökön keresztül tanultam karaktert ábrázolni, történetet végigvezetni, majd indultam el a saját történetek felé.

Változatos stílusokban jelent már meg könyved, mint mese, romantikus. Van olyan, amiben sosem publikálnál? Mit tervezel még kipróbálni? Melyik stílusú könyvet volt nehezebb megírni? Más felkészültséget kíván a mese, mint egy romantikus regény vagy egy fantasy?

Valószínűleg nem írok soha történelmi művet, mert nem vagyok történész, és úgy gondolom, ahhoz, hogy egy valós történelmi kor – tehát nem alternatív, fantasy történelem – ábrázolása hiteles legyen, nagyon mély és alapos tudásanyag kell minden téren. Márpedig nem biztos, hogy én bele tudom-akarom tenni azt az energiát, ami egy kor kutatásával járna. Inkább az alatt az idő alatt írok több kortárs realista történetet…

Most fog először megjelenni fantasy regényem. Mindig is tudtam, hogy a világteremtésben sok nehézség van, mert amíg a kortárs realista regényeknél az lehet az elvárás önmagam felé, hogy annak nézzek utána, amiről írok, addig egy fantasyben úgy kell kitalálni dolgokat, hogy működjön és hiteles legyen minden. Végig kell gondolni a technikai szintet, a mezőgazdaságot, a vallást, az emberek reakcióinak és tudásának hiteles hátterét, és így tovább. Ez tényleg nagyon melós, ugyanakkor most nagyon élvezetes is volt.

Biztosan másképp kell megírni egy mesét és egy nagykamaszoknak, felnőtteknek szánt történetet. Én elsőre általában a sztoriban gondolkozom, nem a célcsoportban, de írás közben már látnom kell tisztán, hogy kiket szeretnék megszólítani a szöveggel. Ugyanígy a műfajok tekintetében sem  tervezek most olyasmit, hogy mindenképpen akarnék írni egy krimit vagy sci-fit, de lehet olyan ötletem, amiben megjelenik ez a zsáner is. A Nalávia titkán kívül minden regényemre igaz, hogy meghatározó benne a romantika – azt hiszem, ez még ki fog tartani azért egy darabig.

Mik hatnak rád írás közben? Színek, szavak, egy mondat, egy helyszín, név…? Mit csinálsz akkor, ha menet közben elkap a hév, egy jó ötlet? És ha nagyon nem jön az a várva várt ihlet? Mihez nyúlsz akkor? Pihenés, kikapcsolódás, zenehallgatás?

Ötlet bármiből születhet. Valaki mesél egy sztorit, és annak egy töredéke, egy sorozatban látott, regényben olvasott félmondat is beindíthatja a fantáziámat. Zenét szoktam hallgatni írás közben, sőt, most már a történetekhez keresek is passzoló zenéket, de igazából ez csak aláfestés, nem ez ihlet. Ha elkap a gépszíj, akkor írok, mint az őrült. Legjobb, ha teljes napokat lehet ilyenkor szánni az alkotásra. Nagyon felemelő érzés ennyire hosszan és mélyen kalandozni egy kitalált világban.

Ha viszont nagyon nem találom a szöveget éppen, nem szoktam erőltetni. Ha ez átmeneti elakadás, jöhet egy séta, egy sorozat, bármi, ami eltereli a figyelmemet. Ha viszont komolyabb a dolog, mondjuk a regény elején nem találom még a hangot, megpróbálkozom mással. E/3 helyett E/1, más nyitóhelyzet, bármi. Ez segíthet megtalálni a hibát.

Hogyan képzeljünk el alkotás közben? Ülsz a megszokott kis sarkodban, felírod a kis vázlatokat, megtervezed mi hová fog kerülni? Vagy ellenkezőleg és ha ihlet jön, bármikor nekiesel, nincs megszokott napszakod, helyed és nincsenek előre megírt tervek?

Nincs megszokott napszak és helyszín sem. Van egy laptop, bárhol jó, csak legyen hozzá áram, nehogy lemerüljön nekem. Írtam már kávézóban, vonaton, teraszon, kertben és persze az íróasztalomnál is. Ha meg akar valami születni, nem számít a környezet, a történet jön és kész. Ezzel együtt tervezni azért szoktam. Vannak vázlatfájlok minden könyvhöz, illetve pont a hamarosan megjelenő regénynél a kézzel jegyzetelés jött be. Van egy füzetem, amiben mindenféle szerepel térképtöredéktől kezdve gyógynövényekről szóló infókig, meg egy csomó lapom is vázlattervekkel. Amikhez persze nem ragaszkodom…

Melyik könyved szereplői kerültek hozzád a legközelebb? Tervezed valamelyik folytatását megírni vagy új történetek vannak benned inkább?

Több olyan regényem is van, aminél úgy éreztem, lehetne folytatni a történetet a mellékszereplőkkel: a 6 hét a világ Dittája szerintem simán érdemelhetne egy saját színházas könyvet. De igazából én a Szelídíts meg! Kittijéről (sőt, még Roziról is) szívesen írtam volna. Ha úgy látnám, hogy az olvasók nagyon várnának egy ilyen történetet, nem zárkóznék el tőle.

Most először szándékosan sorozatot kezdtem írni – mert ezt a történetet nem lehetett egy kötetben megfelelően lezárni. Nagyon szeretem a Lélekfény szereplőit, szóval jó lesz folytatni a történetüket.

Igazából mindig azok a karakterek állnak a legközelebb hozzám, akikkel dolgozom. De azt hiszem, az eddig megjelent könyveim közül a legkedvencebb pasim Máté a 6 hét a világból…

Mi a legjobb és mi a legnehezebb az írásban, abban, hogy életre keljen egy-egy mű?

A legjobb az, amikor nagyon bennem van a történet, időt is tudok teremteni rá és írok, írok és élvezem. Ugyanakkor annak, ha kiadásra ír az ember, sokszor van nyomasztó oldala is. Az olvasók másképp állnak ahhoz, amiért több ezer forintot adtak ki, mint ahhoz, amit a neten ingyen elolvastak. Fontos nekem, hogy ne okozzak csalódást, és bizony ilyenkor az ember önkéntelenül is érzi a nyomást. Elég jó? Elég érdekes? Fogják annyira szeretni, élvezni az olvasók, amennyire szeretném? Minden megjelenésben van rizikó. És utána meg a visszajelzéseknél megint jön a jó oldal: látni, hogy szeretik. Megható és felemelő.

Kik szokták véleményezni, segíteni az írás során az utad, a megszületett mondatokat? Mit szólnak a szüleid, a család, barátok, a közeli hozzátartozók? Hogy viselik el, mikor magadon kívül, a könyvben létezel?

Aki hozzám közel áll, annak meg kell birkóznia azzal, hogy az írás mennyire az életem része. Néha biztosan érdekes, ha mesélek ötletekről, néha nyilván nehéz, fárasztó (akár unalmas is lehet), ráadásul az írás meg egy magányos tevékenység, amibe nem lehet bekapcsolódni, csak békén lehet hagyni az embert. Ez nehéz. Ennek ellenére szerencsém van, mert nagyon erős támogató közeg van körülöttem.

Vannak olyan közeli barátaim, akik már az első ötleteléseket is meghallgathatják, akikkel szeretem átbeszélni a készülő művet, akár megmutatni, ha elakadok. És vannak olyan előolvasók, akik csak a kész verziót kapják meg konkrét kérdésekkel, hogy leadás előtt javítani tudjam a szöveget.

Szoktak olyan beszólások érkezni, hogy „ezt beleírhatnád a könyvedbe, ezt megírhatnád" vagy épp ellenkezőleg, "ugye, engem nem írsz bele”?

Igen, olyan volt már, hogy erről vagy arról írhatnék egy regényt. Persze nem szoktam egy az egyben regényt írni senkiről, és biztos éppen olyan történettöredékek ihletnek meg, amiknek az elbeszélője sose gondolna arra, hogy ezzel majd ad egy ötletet…

Hogy bírod a kritikákat, a könyvedről szóló bejegyzéseket? Meg lehet szokni, hogy mit írnak egy-egy könyvedről? És a pozitív visszajelzésekkel hogy vagy?

Meg lehet szokni a negatív kritikát, de tanulni kell. Sok író elkerüli ezeket a bejegyzéseket, cikkeket, én nem kerülöm tudatosan, de nem is keresgélem megszállottan a visszajelzéseket. Mindig a friss könyv első kritikái a legnehezebbek, mert idővel beáll egy arány, lehet látni, mennyi pozitív és mennyi negatív értékelés született, azt is le lehet mérni, mi az, ami sokakat zavart, mire érdemes máskor odafigyelni. De ha mondjuk a megjelenés után zsinórban érkezik több nem annyira pozitív visszajelzés, az a mai napig nehéz – de már sokkal könnyebb, mint amennyire nehéz volt az elején a visszajelzéseket kezelni.

A pozitív visszajelzés mindig feldob, nagyon örülök, ha tetszik az olvasóknak, amit írtam. Ha valaki személyesen megkeres, az is nagyon jólesik, de ha csak belefutok egy értékelésbe, az is mindig öröm.

Meg lehet élni szerinted az írásból? Milyen szerinted a magyar kortárs írók élete?

Ma Magyarországon regényírásból nagyon kevesek tudnak megélni. Általában az írás egy plusz időtöltés valamilyen munka mellett – és az a munka lehet akár könyvelés, de újságírás vagy szerkesztés is –, ami azért nagyon nehéz, mert egy regényt megírni kutatásokkal, javításokkal, gép előtt töltött valós, írásra szánt idővel nem kevés. Simán elvihetne több havi munkaidőt. És mivel a munkaidőnkben dolgozunk, ezért ehelyett a szabadidőből, családra, barátokra szánt időből visz el. Ez nehéz és áldozatos dolog még annak is, aki olyan szerencsés, hogy nagyon gyorsan tud írni.

Vannak persze írói ösztöndíjak, amik éppen ezt segítenék, hogy maximum félállás mellett kelljen írni, de ezek alapvetően szépíróknak szólnak, szórakoztató irodalmi íróként nem sok esélye volt/van az embernek arra, hogy megkapja. Marad tehát a zsonglőrködés az idővel, ami sokszor nagyon nehéz.

Milyen írók hatottak az írói stílusodra?

Szabó Magda biztosan. Általában ha éppen nagyon erős hangú szerzőt olvasók, kicsit hat rám, olyan is volt már, hogy tudatosan kipróbáltam játékból egy saját magamnak írt novella, történet erejéig azt a stílt, ötletet, hangot, amit másnál láttam – ez a típusú játék és próbálgatás a fanfictionös múltamból maradt. De Szabó Magda nagyon meghatározó.

Íróként gondolom olvasol is. Miket szoktál olvasni?

Íróként és szerkesztőként is sokat olvasok, viszonylag vegyesen. Egyfelől fontos követnem az aktuális megjelenéseket a romantikus, a Young Adult és New Adult kategóriákban. Másfelől nagyon-nagyon élvezem a thrillereket és krimiket, ezért a saját kedvemre válogatott olvasmányok között sok ilyen is felbukkan. Közben persze a kortárs szépirodalmat is igyekszem követni. De az idő véges, könyvekből pedig rengeteg van: állandóan ott tornyosulnak előttem az elmaradások…

Mit csinálsz, mikor épp nem írsz? Mi a munkád, hobbyd? Van egyáltalán olyan, mikor dőt tudsz szakítani magadra?

Ha nem írok, de dolgozom, mások szövegével foglalkozom: szerkesztő vagyok a Könyvmolyképző Kiadónál, magyar szerzőkkel dolgozom azon, hogy a kéziratuk a lehető legjobb legyen, illetve íróiskolában oktatok. Ezek után, ha nem írok és nem dolgozom, időnként remekül rákattanok sorozatokra és azokat darálom le, emellett heti kétszer járok kettlebell edzésre és lehetőség szerint jógázom és futok is, mert a sok gép előtt görnyedés mellett kell valami más is. Szeretek színházba járni, barátokkal találkozni, és… igazából legjobb az lenne, ha 30 órás lenne egy nap, akkor beleférne minden.

Mit tervezel a közeljövőben? Van, ami most készül az olvasóknak? Mesélhetsz róla? Mit várhatnak az olvasóid?

Ősszel jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadónál a Lélekfény-sorozat első része. Ez egy fantasy történet, egy olyan világban játszódik, ahol mindenkinek van egy lelki társa, és egy csuklón felbukkanó jegy segítségével közvetítik ki a társakat. A téma engem régóta foglalkoztat, már egyszer elképzeltem egy ilyen történetet, de nem vágtam bele. Ez most kicsit másik irányból közelíti meg, de ugyanarról szól. Három karakter nézőpontján, történetén keresztül ismerjük meg ezt a világot. Nagyon izgalmas volt velük dolgozni – és, mivel sorozat, még nincs is vége a kalandnak. Kicsit más lesz, mint az eddigi könyveim, hiszen fantasy, de valahol mégsem lesz más, mert az érzelmekre, emberek közötti viszonyokra fókuszálok most is.

Mivel győznéd meg a tőled még nem olvasó embereket? Miért válasszák a könyveidet?

Ha szereti az olyan könyveket, amikben az érzéseken, emberek közötti viszonyokon van a hangsúly, inkább elmélyedő, elgondolkodtató, de nem látványos akciókkal teli történeteket akar éppen olvasni, akkor érdemes tennie egy próbát. Az én célom, hogy hiteles és őszinte legyen az, amit megírok, a mélyére menjek a karaktereknek és elvigyem oda az olvasókat is. 

 10 év múlva hogy látod önmagad? Mit fogsz szerinted csinálni, hol élsz, kikkel?

Nagyon remélem, hogy tíz év múlva is fontos lesz az életemben az írás. Szeretnék a családommal élni és valahogy balanszírozni a gyerekek, házasság, munka, írás között. Nem tűnik könnyűnek, de éljenek a kihívások – és ilyen kihívásért megéri.

 Ha Katalinról még többet tudnátok meg, blogot is vezet, amit itt találtok.

Köszönöm az interjút az írónőnek!

ReAd-blog

#blog #írás #kérdezdazírót #blogger #könyv #book #jókönyv #kérdezzünk #ReAd-blog