2019. aug 19.

Gyerekbarát lázcsillapítás

írta: Mayerné Répási Adrienn
Gyerekbarát lázcsillapítás

fever-3063126_640.jpg

Nem vagyok az a klasszikus megmondó anyuka, a blogom sem erről szól. Viszont most az egyszer kivételt teszek, arról írok, én hogyan csillapítok lázat. Csak egy apró trükk, ami jól jöhet néha napján, beválhat talán nálatok is. Nem mondom, hogy feltaláltam az évszázad ötletét, de hátha neked még nem jutott eszedbe eddig.

Sajnos nagyon is aktuális a téma. A hosszú hétvégét itthon töltjük, a hétvégi nyaralás is lemondásra került. Három gyerkőcből egy magas lázzal fekszik, egy valamitől kiütéses, a harmadiknak pedig a torka fáj és az orra van bedugulva. Gondolom nem kell sokat várni rá és a két kevésbé beteg is belázasodik. Nagyszerű elfoglaltság állatkert, pancsolás, kirándulás helyett. De ez van, ezt kell szeretni. Mindhárom manóm máshogy reagál a lázra. Az egyik gyerek hisztis, sírós, matrica gyerek lesz, akinek semmi sem jó. A másik fekszik és aluszékony egész nap. A harmadiknak pedig ha felmegy a láza, rögtön fájnak az izületei, izmai.

Most az a nézet van, hogy nem csillapítunk lázat, csak ha nagyon muszáj. Bevallom én sem szeretek rögtön gyógyszert adni nekik, csak ha elkerülhetetlen. Nagyon jó, hogy e felé megy el a mai orvoslás. A gyógyszert csak akkor, ha tényleg kell, addig ne!

Legtöbbször átalusszák, kifekszik, kapnak sok teát, folyadékot, pihennek. Ha már nagyon tarthatatlan az állapot, akkor egy kis cselhez folyamodok. Régen nagyanyáink hideg vizes borogatást készítettek a lázas betegnek, priznicet. Még én is borogatva lettem gyerekkoromban, ha lázas voltam. Milyen jó is volt a meleg takaró alatt, hideg borogatással és anyukám kezével a homlokomon lábadozni. Egy kis tea, mesenézés és hamar rendbe jött minden. Ezt a módszert egy kicsit továbbfejlesztettem és összekötöttem egy kicsit kellemesebb időtöltéssel. Melyik gyerek nem szeret pancsolni? Az enyémek elmennének vízicsibének is. Így teletöltöm a kádat nekik normál hőmérsékletű vízzel, rengeteg habbal és jó sok vízi játékkal. Jól elpancsolnak, élvezik, nevetgélnek és észre sem veszik, hogy hűl a víz, ami húzza le a lázukat is. Persze nem hagyom jéghidegig hűlni azért, csak langyosig. Ha ez után sem megy le a lázuk és még mindig rosszul érzik magukat, na akkor jöhet a gyógyszer, ami nem ördögtől való persze, de első körben érdemesebb más dolgokkal próbálkozni.

bath-1517726_640.jpg

Nektek vannak ilyen jó kis praktikáitok, amik beválnak és rendszeresen használjátok őket? Szívesen meghallgatnám. Gyűjtöm a házi praktikákat.

Nem is olyan rossz dolog visszanyúlni a múltba és az akkor bevált technikákat alkalmazni, ugye?

ReAd-blog

cold-1972619_640.jpg

Szólj hozzá

Kitekintő