Most angolozzunk vagy sem a gyerekkel?
Vekerdynek van az a mondása, hogy “Ötévesen nem angolul kell tanulni, hanem rohangálni az udvaron, a friss levegőn, látszólag céltalanul, mert attól fejlődik az agyuk. Gilisztát fogdosni, bodobácsot gyűjteni, sarazni és koszosnak lenni, rettenetesen koszosnak. Csúszni-mászni, bunkert építeni. Világgá menni.”
Ezzel a kijelentésével nem igazán tudok egyetérteni, azonosulni a teljes valójában. Azzal talán igen, hogy nem kell és nem mindenáron, nem mindegyik gyereknek. Ne mini zseniket neveljünk, hanem gyereket. Még azzal is egyet tudok érteni, hogy szabad, foglalkozás mentes órák is kellenek a gyereknek, pihenés, szaladgálás. Ne dobozoljuk be minden egyes percét annak a csemetének! Viszont, amelyik gyerkőc nyitott, érdekli a világ, az idegen nyelvek, játékosan tanulhat, annak jó, ha tanul. Nem kevesebb lesz általa, hanem több. Számtalan előnyét fedeztem föl a leendő ötévesemnél, aki a 2018/2019 évben angolra járt. A régi korban minél később kezdték el az idegen nyelv bevezetését. Mit értek el vele? Rengeteg tanulás után, a biztos (és bizonytalan) alapok után sem mertünk megszólalni. A számát sem tudom, hány éven keresztül tanultam több tanártól is németül az iskoláim során. Megtanították a szavakat, a mondat összetételt, a nyelvtant, csak egyet nem tudtak, a magabiztos megszólalást. Hiába tudom, mit kellene mondanom, értem, amit kérdez, de nem merek válaszolni. Van egy gát bennem, amit még a nyelviskola és a nyelvvizsga sem tudott teljesen átszakítani. Nem merek megszólalni sem helyesen, sem helytelenül. A korai nyelv elsajátítása, a játékos nyelvtanulás ezt a gátat rombolja le első körben. Magabiztosságot ad a gyermeknek. Amikor még nem a kényszer, a tanmenet, a jó jegy utáni hajsza adja az alapot, hanem az öröm, a mondókák, a vidám szó tanulás, a teljes körű idegen nyelven megtartott óra, az sokkal hatásosabb, áldásosabb. A nem kötelező jellege, az elvárások hiánya piszkosul felszabadító érzés. inkább ilyen körülmények között ismerkedjen a csemete egy idegen kultúrával, egy az anyanyelvétől teljesen eltérő nyelvvel, azt vallom. Nem veszít semmit, csak nyerhet! A későbbiekben, mikor már iskolai kötelezővé érik, addigra meglesz az alapja, a mersze, a tudása hozzá és nem nyűgnek, egy plusz megtanulandónak fogja megélni.
A saját gyerekemen látom.
Kinyílt, hallom, hogy dúdolja az angol dalokat, a kezdetben félszegen induló gyermekem, aki inkább az ismerős könyvtáros hölgy ölében ült, boldogan, mosolygósan jött haza az órákról. A különböző helyeken hallott angol szavakra, kifejezésekre reagált, megismerte őket. Néha egy-egy szót elmondott csak úgy angol nyelven is, majd lefordította nekem, hogy anya is értse. Nem iskolai, kötelező feladat jegyekre, elvárásokra, hanem örömünnep volt minden egyes óra. A „tanár” nem elvárt, magyarázott, feladatot adott, leadta a feszes, kötelező tanmenetet, hanem beszélt és beszélt, vidámságot csempészett az órákba, dalokat, idomult a kicsik aktuális kedvéhez, fáradsági szintjéhez. A kislányom minden óráról úgy jött haza, hogy csak játszott. Nem fogta föl úgy, hogy kényszer, hogy órára kell mennie és ő most tanul. Játékosan, izgalmasan töltötte a délutánját több hasonló korosztályú gyerekkel. Ha ez mellett már pár angol szót megtanul, pár kifejezést elsajátít, meg mer majd szólalni nem a saját anyanyelvén, akkor miért lenne ez rossz dolog?
Persze ehhez elengedhetetlen pár dolog.
- Kell egy támogató, elfogadó, kíváncsi közeg, megfelelő anyagiak, egy vagy két szülő, akinek van ideje eljuttatni a csemetét oda.
- Egy olyan kisgyerek, aki nyílt, érdeklődő, szeret játszani, társaságban lenni.
- A legfontosabb, egy olyan tanár, aki szívvel-lélekkel csinálja, nem csak a fizetésért, hanem mert szereti a tanítást, a gyerekeket, az idegen nyelvet. Elhivatottság talán a legjobb szó rá. A gyerekek érzékeny antennái érzik, ki szereti csinálni, ki szereti őket.
- Egy olyan jól kidolgozott rendszer, ami működik, kipróbált, összefogja az egészet.
Mi ezt mind megtaláltuk Szabadi Adriennben és az LCF Kids Clubban. Ezúton is köszönjük a csodás évet!
