A nő kiszállt az autójából. Megigazította a szoknyáját, majd magához vette a kulcsát, pénztárcáját, iratait, táskáját. Elindult a megbeszélt randevú helyére kissé bizonytalanul. Nem érezte magát elég csinosnak. Hiányzott a magabiztossága. Talán akkor fogyott el, mikor anya lett. A férfi már várta. Több mint 15 éve a felesége a nő, de még mindig olyan szépnek látja, mint amikor megismerte. Most is elámult, mikor meglátta. Változott az évek alatt, de csak szebb, érettebb lett, mint egy jó bor. Köszönés után rögtön hangot is adott e gondolatának. 

-Szia. Nagyon csinos vagy ma.

- Szia. Á. Ezer éves gönc van rajtam. Nem volt időm kifesteni magam, a körmömön sem a legszebb már. Siettem, hogy ide érjek, nem volt időm magamra.

Mi történt? Egy nő bókot kapott a párjától, de az elhárította, szabadkozott inkább. Ismerős beszélgetés? Napjában ezerszer hangzik el ez a párbeszéd vagy különböző variánsai. Elfelejtettük elfogadni a bókokat. Régen természetes volt, ma már fura, ijesztő. Talán a magabiztosságunkkal távozik a bókok elfogadása? Meglehet. Van, aki olyan könnyedén fogadja, mint a levegővételt, de neki süt minden mozdulatából az önazonosság általában. Másnak nehéz elfogadni a dicséretet. Pironkodva veszi tudomásul, esetleg még hárítva is, hogy" dehogy"! Pedig DE! Egy átlagos nő is szép a maga valójában, nem csak a celeb, a szépséges színésznő, a fiatal lányka, az agyonszépített, a retusált fényképen szereplő nő, az aki szerencsés adottságokkal születik és szép mindenféle tennivaló nélkül, esetleg az a nő, aki igenis sokat dolgozik a szépségéért, úgy gyönyörű... Az átlagos is lehet szép. Az átlagtól eltérő is van, akinek gyönyörű. 

Egy anya, egy idősebb nő, egy fiatal lány. Mindben ugyan az a közös. Szépek a maguk nemében, úgy, ahogy vannak. Csak nem hiszik el magukról. Mikor mások gyönyörűnek tartják őket, akkor sem merik remélni, elhinni azt.. Egy átlagos férfi kissé borostásan, kopaszon is lehet szép, nem csak a kidolgozott izmokkal rendelkező Adonisz. Elhiszi magáról? Nehezen. Egy kialvatlan, karikás szemű anya is csodaszép, a szemében csillogó szeretettől, még ha nem a legjobb passzában is van jelenleg. De mindkettő valakinek igenis szép! 

Bevallom, magam is hiján vagyok az önbizalomnak, nehezen fogadom el a kimondott dicséretet, bármiről legyen szó. Fura érzés bókot kapni, még a férjemtől is. Valahogy rögtön bekapcsol a vészcsengőm. Valamit biztos akar, azért mondja csak vagy úgysem gondolja komolyan. Nem érzem jogosnak semmilyen körülmények között sem. Pedig nem annyira nehéz elfogadni, fogadni és kinyögni egy "köszönömöt". Rögtön mindketten jobban érezzük magunk tőle. Ha többször hallunk dicséretet, akkor az önbecsülésünk is nő általa, egy idő után el merjük hinni. A bókot adó is elbizonytalanodik, ha nem akarják elhinni azt, amit mond. Leszokik róla, ha elhárítjuk a megköszönés helyett. Rossz érzése lesz tőle, pedig jót akar csak.

A szépség amúgy is relatív. Van akinek a vékony, magas, szőke nők tetszenek, míg másnak az ellentéte, a husis, barnák. Valaki az izmos pasikat szereti, mások jobban szeretik a mackós alkattal rendelkezőket. Ami nekem tetszik, másnál nem biztos, hogy ugyan azt a hatást váltja ki. A nagy betűs SZÉPSÉG, múlandó dolog. Valakinél egyszer azt olvastam, hogy a tudásért dicsérjünk, nem a kinézetért. Szerintem meg igenis kell a kinézetet is dicsérni, de nem csak a tökéleteset. Rengeteg dologban, emberben látom a szépséget. Látom egy jól sikerült sminkben, egy fáradt, de üdvözült mosolyban, egy boldogságot tükröző szemben, egy frissen fodrásztól érkezett frizurában, egy jól sikerült ruhaválasztásban, egy nagyszerű fényképben...

Sokszor önmagunk legnagyobb ellenségei vagyunk, hisz ostorozzuk magunk, gyalázzuk a testünk, kinézetünk. A legnagyobb kritikusai vagyunk magunknak. Még ott is hibát találunk, ahol más semmit sem. 

Családi fénykép, melyen ott virít a család apraja-nagyja, csak anya bújuk meg leghátul, esetleg pont ő a fényképező alany. Elbújik a világ elől. Vagy ha ki is merészel tenni olyan képet, ahol a családdal van, akkor is szabadkozik. "Engem ne nézzetek. Milyen fejem van már? Látszik, hogy alig aludtam. Nem a legelőnyösebb ruhát kaptam magamra, kisminkelve sem vagyok..." Ismerős, ugye? 

Pedig mi átlagos emberek, nők, anyák, is szépek vagyunk valakinek, mint ahogy az átlag férfiak, apák, fiúk is azok (bár férfira azt mondani, hogy szép, még mindig furcsa számomra, csinos, elegáns, nett szóhasználatot hamarabb preferálom). El kell hinnünk,ha dicsérnek. Nem a hátsó szándékot látni, hanem értékelni és elfogadni azt. Lehet, hogy tényleg úgy gondolta a bókot adó, lehet hogy nem. De fogadjuk el, töltekezzünk belőle, higgyük el. 

Egyébként fura dolog, ám a férfiaknál talán kevesebb az önbizalomhiányos egyed vagy ők könnyebben veszik ezeket a dolgokat, ott kevéssé látom ezt. Tényleg így van szerintetek? A férfiakba több önbizalom szorult? Megingathatatlanok? Mi nők vagyunk azok, akik nehezebben veszik ezt a dolgot? Könnyebben elbizonytalanodunk önmagunkban, nem tetszünk magunknak, túlgondoljuk? Bár férfiaknak kevesebb az esély bókolni, de lehet nekik is. 

ReAd-blog