2022. feb 08.

Fedina Lídia: Az ​elixír

írta: Mayerné Répási Adrienn
Fedina Lídia: Az ​elixír

 covers_702465_1.jpg

A könyv gyönyörű borítja és nem szokványos megjelenése volt az, ami megfogott, felnőtt létemre is. Pontosan olyan kötet, melyet szívesen adok a gyermekeik kezébe. Izgalmas, nem túl komoly, vidám, irónikus és nem akar mindenáron valami hatalmas igazságot letuszkolni a csemeték torkán, csak szórakoztat. Kedves szereplők, vicces történések és egy nagyon klassz kis világ épült fel a történetben. A stílus laza, mégis szépen megfogalmazott mondatokból áll. Sok a párbeszéd, mely kellemes a fülnek, nem erőltetett. A kiemelések, kis rajzok, figurák, olykor teljesen más betűtípusok pedig feldobják a könyvet, lendületesebbé teszik, melyet jó felfedezni. A világ bemutatása, a környezet leírása nem túl sok, pont elegendő. Kedves szerethető történet, melyet szívesen olvastam volna még. A világ elbűvölt, szívesen beugrottam volna a könyvbe magam is, mint szereplő. Annyira el tudnám képzelni, hogy megflmesítik vagy animációt készítenek belőle. 

Kellemes, szívet melengető, igényes nyelvezettel íródott, ugyanakkor mégis vicces mese, mely szerintem minden apróbb és nagyobb gyereket elbűvöl, akik szeretik a varázslatos világokat, tündéreket, varázslókat, manókat és a csíntalanságot, vidámságot! Egy igazi élmény volt!

261496936_4569423053185139_5298296322674564664_n.jpg

Daniella véleménye (10 éves):

A rajzok szépek a könyvben, csak hiányoltam belőle a színeket, mert nagyon szeretem a szines dolgokat. A borítója gyönyörű, azért kezdtem el olvasni. Tetszett, hogy nem a megszokott az írás stílusa, hanem vidám, vicces. A betűk is habókosak. Az oldalak közben is nagyon szép rajzok vannak. A kedvenc részem az Elcsattan egy pofon volt. Otil személyisége, leírása nagyon tetszett, ő lett a könyvből a kedvencem. 7-12 éveseknek ajánlanám!

Köszönjük a könyvet az írónőnek és a Marysol kiadónak! Ha kedvet kaptatok az elolvasásához, itt találjátok: Marysolbooks

Fülszöveg:

Tudtátok, hogy egy ellopott Elixír akár komoly galibát is okozhat Tündérföldön? Az Elixírnek nyoma vész. Mágikus tulajdonságai miatt Tündérföld lakói mind maguknak szeretnék megkaparintani. A varázsital nyomába ered Keon, az árnyéktündér – aki folyton bajba keveredik –; Otil, a Tavirózsatündér szolgálója; Méhike és Mil, a megmentők; Gugyó és Zsizsi, a minden hájjal megkent vízimanók is. Ne feledkezzünk meg az Elixír jogos tulajdonosáról, Persófusról sem! Mi történik a rendkívül izgalmas kalandok során? Vajon előkerül az elveszett Elixír? Megtudhatod a Bűbájpalota 1. részéből.

200 oldal
puhatáblás
ISBN: 9786156367013

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#könyv #mese #mesekönyv #varázsvilág #tündérek #manók #varázslók #marysol #marysolkiadó #gyerek

 

Szólj hozzá

Könyv Recenzió Olvastuk