2024. máj 24.

Interjú Alba Ferroval!

írta: Mayerné Répási Adrienn
Interjú Alba Ferroval!

Már tíz éve elhatározta, hogy író lesz

alba_ferro.png

Alba Ferro egyik bejegyzésére figyeltem fel egy Facebookos csoportban. Kíváncsivá tett a könyveire, így arra gondoltam megismertetem veletek is a munkásságát. Mai interjúm alanya ő lesz.

- Hogyan került az írás az életedbe? Mi inspirált rá?


Huszonöt évesen félig megírtam egy regényt, és úgy gondoltam – persze tévesen –,hogy kell még tíz év élettapasztalat ahhoz, hogy valóban jól írhassak. Talán beprogramoztam magamnak a dolgot, mert épp harmincöt voltam, épp hazaköltöztem külföldről, mikor lapozgattam a Nők lapját a konyhaasztalnál, és elolvastam egy magyar író regényrészletét benne, amikor azonnal felmerült bennem, hogy hát ilyet én is tudok. Hozzá is láttam, és megírtam az első romantikus regényem, ami erősen önéletrajzi ihletésűre sikerült. Azóta megtudtam, hogy a legtöbb író így van ezzel, vagyis az első regényének főhőse erősen hasonlítani fog rá.

isteni_1.png


- Mennyire rögös ez az út?


Tíz éve határoztam el, hogy író leszek, idén júniusban fog megjelenni nyomtatásban az első regényem, habár van két megjelent e-könyv kisregényem, valamint két KMK- antológiában is jelent meg novellám. Többször jelentkeztem pályázatokra, néhányszor bekerültem döntőkbe, felfedeztem az írós világot, megtudtam, hogy létezik olyan, hogy írástechnika, és mivel, ha csinálok valamit, mindig teljes erőbedobással csinálom, és törekszem arra, hogy a lehető legjobb legyek benne, belevetettem magam a tanulásba. Angolul sokkal szélesebb választékban található anyag az írás szakmai oldaláról, vagy épp profi elemzések filmek és könyvek szerkezeti felépítéséről, esetleges hibáiról, és mindebből rengeteget lehet okulni. Ezzel odáig jutottam, hogy két éve munkát ajánlott a FairBooks Kiadó és Írói Műhely, náluk dolgozom szerkesztőként, és az idén kis létszámú workshopot is tartottunk írók számára. Hogy válaszoljak is a kérdésedre, úgy gondolom, ha valaki az álmaiért küzd, nem bánja a nehézségeket (különösen utólag.)

isteni_2.png


- Mit csinálsz szívesen, ha épp nem írsz?


Alapvetően kreatív személy vagyok, az írás mellett nagy szenvedélyem az ásványékszer-készítés. Újabban ezeket könyves témákhoz igazítva készítem. Rengeteget olvasok, ami nyilván senkit se lep meg. Szeretek mély eszmecserét folytatni a barátaimmal, családtagjaimmal. Egyéb kézimunka is élvezetes számomra, mint például a hímzés, vagy szívesen festek üvegre, karácsony előtt meg mindig enyém a mézeskalács díszítés, és házikót is szoktam csinálni, magam készítem a koszorúkat, egyéb apró dísztárgyakat.

tiktok_boszi.png


- Mesélnél az eddig megjelent könyveidről? Kiknek íródtak? Kiknek szólnak elsősorban?


Kezdjük a végén. Elsősorban felnőtteknek írok. A Gyémánt szívhúr egy írós promptnak köszönhetően született, és ez a kisregényem, akárcsak a folytatása, A szerelem igazsága, e-könyvben jelent meg a FairBooks kiadónál. A sorozat címe Isteni játszmák, misztikus-romantikus, a görög mitológiából merítettem hozzá ihletet, de a szerelmi szál erős benne, nem szégyenlős erotikus jelenetekkel.

A június 10-én, a Könyvhétre megjelenő TikTok boszorkány egy romantasy, vagyis romantikus urban fantasy. A címe árulkodó, vannak benne boszik, mágia és bőrforgatók is – olyan emberek, akik állati formát tudnak ölteni. A főszereplője Jenna, aki inkább csak játszadozik az erejével, aztán a körülmények rákényszerítik arra, hogy ezt átértékelje (besegít ebbe egy Kyran nevű párduc bőrforgató is… khm, mindenki tudja, mire gondolok…

tiktok_boszorkany_elolap_romantikus_fantasy.jpg


- Szerelemről írsz és szenvedélyről. Mennyire nehéz ebben a zsánerben alkotni? Mik a visszajelzések az olvasóktól?


Szerintem egyik zsáner sem nehezebb a másiknál. A jó történetért minden írónak meg kell dolgoznia, ki kell lépnie kicsit abból, ami számára kényelmes. Szerencsére én nagyon is szeretem a kihívást, amit mondjuk egy kevert zsáner ad, amiben az izgalmas események mellett élvezhető és kielégítő romantikus szál is kerül a könyvembe. És az is szerencsés, hogy ezt az olvasók is szeretik. A romantika mindig is népszerű volt, a fantasy pedig egyre felkapottabb.


- Milyen pluszt kapsz az írással? Hogyan hatnak a történeteid rád?


Nálam okosabb mondta, hogy az írás olyan, mint az olvasás, csak te alkotod meg a történetet. Ez számomra hatalmas plusz. Imádom kitalálni egy adott világ szabályait, benépesíteni lényekkel, megismerni a szereplőimet, és ugyanekkora élmény mindezt továbbadni az olvasóimnak. Úgy érzem, magamról is sokat tanulok az írás által és a kapott visszajelzésekből is.


- Mit tervezel a közeljövőben írni?


Már hozzákezdtem a következő történetemhez, ami szintén urban fantasy lesz, talán sötétebb románccal és erősebb rejtéllyel, de még kiderül, csupán tizenegy oldal van meg belőle.

Addig is, ha kedvet kaptatok Alba bármelyik könyvét elolvasni, itt találjátok:

A FairBooks Kiadó webshopjában található könyveim: https://webshop.fairbookskiado.hu/termekek/alba-ferro
Instagram: alba.ferro.szerzo
TikTok: albaferroszerzo

Ha tetszett a cikk, nyomj egy like-ot a Követem gombra jobb felső sarokban laptopról, számítógépről és balra lent tabletról, mobilról. Ha szívesen megvitatnád bővebben, mert teljesen más az álláspontod, akkor normális hangnemben a blogbejegyzés alatt, kommentben megteheted. Továbbá a ReAd-blog Fb oldalán vagy a ReAd-blog csevegő csoportban is megy a témázás a cikkről, ott is megtalálsz.

ReAd-blog Adrija

#könyv #interjú #írás #olvasás #fantasy #fairbookskiadó

Szólj hozzá

Interjú