Te mit meg nem tennél azért, hogy egy rég elhunyt szeretteddel beszélhess egy kicsit? Ugye, hogy szinte bármit?

Szokatlan téma, szokatlan körítés. Ez a kötet nem csak a szépségével keltette fel a figyelmem, hanem a fülszövegével is. Egy igazán érdekes párosításról van szó.

Szellemek és ételek. Roppant kíváncsi voltam, hogyan tudja az író ezt a két dolgot jól összehozni és izgalmasan feldolgozni, klisémentesen.

Kosztya hirtelen veszíti el édesapját és egy különleges képességre tesz szert. Utóízekben, különböző ételekben érzi a szellemeket. Egy íz képes visszahozni azokat, akiket már elveszítettek, és így megkaphatják az utolsó perceket, egy utolsó beszélgetés és lezárást.

Csakhogy nem tud főzni. Ezért úgy dönt, megtanul jól főzni és az érzett ízeket megpróbálja rekonstruálni, hogy elérje a szellemeket, egyúttal édesapját is. Miközben halad az élete, pechesebbnél pechesebb dolgok történnek vele, próbálja feldolgozni, hogy az édesapja nincs már vele. Mikor tűrhetően megtanul főzni, rájön, hogyha a tökéletes utóízt eltalálja, amit összeköti a halottat, az az a szellemet és az életben lévő embert, akkor vissza tud szökni és találkozni, beszélni tudnak egymással, elköszönni. De ugye nem ennyire egyszerű a dolog. Nem tudja, milyen szellemeket enged ki a palackból ezáltal... 

"cselekedetei mind a túlvilágon, mind az élők világában katasztrofális következményekkel fenyegetnek. "

Az író nagyon érzékletesen, izgalmasan ír. Nagyon színes, szagos, ízes a történet, miközben rengeteg érzelem van benne. A szereplők rokonszenvesek. A történet nagyon jól meg van komponálva, mint egy finom étel. lassan adagolja az ízeket, de végül beérik és egy hatalmas ízrobbanás történik.

Ahogy megérezte az ízeket, megállt körülötte a levegő, a környező világ határai elmosódtak, a Holtak ízei valóságosabbak és elevenebbek voltak, mint bármi más a szobában.

Bevallom, nekem az ételek, a leírásuk, a főzés iránti szenvedély volt az, ami izgalmas volt. Azért szerettem leginkább a könyvet. A második dolog pedig a két főszereplő, a kapcsolatuk, a múltjuk. A szellemek, a velük való interakciók, a természet feletti részek kicsit túl sok volt számomra. Hihetetlen, követhetetlen, kicsit talán túlzás is.

Ám a vége döbbenetes volt. Még sokáig velem maradt.

A könyvet köszönöm a Moobius csapatának!

Daria Lavelle debütáló regénye az éhség rengeteg formájáról mesél - és arról, meddig mennénk el, hogy végre betöltsük a bennünk tátongó űrt.

Fülszöveg:

Konstantin Duhovny kísértetek árnyékában él. Tízéves volt apja halálakor, és azóta egész élete kísértetjárás. Nem látja a szellemeket, hanem ízleli őket – pontosabban kedvenc ételüket. Ízek törnek rá, olyan ételeké, amelyeket sosem kóstolt, és ez csak egyet jelenthet: a szellemek vele vannak.
Kosztya évtizedeken át titokban tartotta az utóízeket, ám egy éjjel úgy dönt, kezdenie kell valamit különleges képességével. Felfedezi, hogy képes visszaadni a gyászolóknak egy kis időre azt, amire leginkább vágynak: elveszített szeretteiket. Elég, ha megfőzi az ételt, amit a túlvilágról „megízlel”, és a múlt újra testet ölt. Kosztya elhatározza, hogy életét ennek a küldetésnek szenteli, és belép a New York-i éttermek pokolian kemény világába. Különös képességének hála, hamarosan sztárséffé válik, ám közben képtelen észrevenni, hogy cselekedetei mind a túlvilágon, mind az élők világában katasztrofális következményekkel fenyegetnek. Egyetlen ember sejti, hogy Kosztyát meg kell állítani – de ő épp beleszeretett.
Az Utóíz egyszerre ínycsiklandó gasztronómiai kaland, szívszorító szerelmi történet és hátborzongató kísértetregény. Daria Lavelle debütáló regénye az éhség rengeteg formájáról mesél – és arról, meddig mennénk el, hogy végre betöltsük a bennünk tátongó űrt.

Idézet:

Mit tenne meg érte, hogy még egyszer újra láthasson valakit, akit nagyon szeretett? Valakit, aki meghalt, akiről azt hitte, hogy örökké elveszítette? Hogy találkozzanak egy utolsó beszélgetésre?