2019. nov 04.

Túl sok betekintés az életembe

írta: Mayerné Répási Adrienn
Túl sok betekintés az életembe

Segítség! Zaklatnak!

stop-youth-suicide-3414467_640.jpg

Bloggerként nagyon nehéz jól meghúzni a megfelelő határokat. Nem egyszerű feladat kitalálni, mennyire folyjon bele a saját magánéletem és honnan sok már. Nem csak tolakodó lehet az olvasó számára, ha teljesen kitárulkozom, a csapból is én folyok, hanem taszító is. Eltalálni a határt, meddig van jóízlés határain belül a dolog...roppant mód nehéz.

Rám és családomra pedig roppant veszélyes  is lehet. Sosem tenném ki a ruhátlan valómat, de sokaknak egy ízlésesebb szoknyás kép is sok lehet. A lelkem lemezteleníteni még nehezebb, hiszen támadó felületet adok ezáltal. Ha viszont semennyire sem írom bele magam és családom a témáimba, akkor halottak, unalmasak, hiteltelenek. 

Ezzel foglalkoztam már egy cikkemben korábban, csak a minap egy instás incidens és egy majdnem feltört facebook oldal kapcsán jutott eszembe, hogy az emberek nem csak jó szándékúak lehetnek, hanem gonoszak és ijesztőek is, főleg interneten keresztül. Nem tudom, meséltem-e már, hogy egy zárt, kis anyukás csoportba kiderült, hogy akivel hónapok óta beszélgettünk, meséltünk neki az életünkről, gondunkról, bajunkról, nem az, akinek kiadja magát. Hamis adatok, személyazonosság, képek. Ez volt az első figyelmeztető jel, hogy ne bízzak meg az internet adta dolgokban teljesen. Akkor átértékeltem dolgokat. A második pofon pont a blogom kapcsán ért. Egy ismeretlen nő emailben kezdett szidni, zaklatni, a blogom lehordani mindennek, hogy én ezt a felületet koldulásnak használom, szar vagyok és húzzam le a rolót és magam is, menjek el dolgozni. Semmit sem tudott rólam, de ismeretlenül ítélkezett, bántott. Megtehettem volna, hogy letiltom és nem foglalkozok vele, de nem tettem. Próbáltam újra és újra beszélni vele, végül letettem róla. Aztán a hét elején ismét történt egy incidens, ami kicsit kijózanított. Insta felületem kis olvasottságú, nem is teszek ki túl sok dolgot oda, nem azon élem az életem, mégis megtalált egy férfi. Dicsért, hogy szép vagyok, kedves a mosolyom. Ezzel nincs is baj. De a végén már tolakodóvá vált, a hordott szoknyáim hosszát tudakolta. What? Nézi a családi képeim, az olvasós képeim és ezt szűri le belőlem? Bizony elgondolkodtam, hogy bezárom az összes közösségi felületem és a blogom is. Túl sok támadási felület. A világ pedig egyre sötétebb, ijesztőbb már. Pedig esküszöm nem akarok pasit fogni. Nem teszem magam ki a kirakatba a szükségesnél többször. A családomról is jelzés értékű képeket teszek csak ki, ahol nem látszik ki semmi olyan testrészük, aminek nem kellene. Nem teszek ki fürdőruhás vagy cicis képet, mint manapság divat. És mégis ez sok lenne? Ha az én egyszerű, nyakig felöltözött képeim ilyen dolgokat váltanak ki egy ismeretlenben, akkor az itt leírt történeteim, nézeteim vajon mit? Húzzam le a rolót? Bevallom betojtam. Szépíthetem, körülírhatom, megmagyarázhatom, ideológiákat gyárthatok, de így van. Ha viszont semmit sem teszek bele magamból a blogpostokba, akkor az halott lesz. Értelmét veszti.

Ez normális, hogy ilyen dolgok történnek, lépjek túl rajtuk és ne agyaljam tovább? Vagy vegyem intő jelnek és kétszer gondoljam meg az itt lerótt soraim is, mert egyszer valaki ellenem fordítja? Kétélű fegyvert gyártok épp? Interneten mindent szabad? Töröljem magam? De akkor belőlem veszik el egy részem, egy fontos részem. 

Az internetes zaklatás valami olyasmi, amit úgy képzelünk el, hogy valaki mással történhet csak meg, a szomszédunk fiának a lányával vagy egy messzi rokonnal, esetleg műsorokban hallhatunk. róla, velünk sosem fog előfordulni. És mikor mégis megtörténik, teljesen elképedve, megzavarodva állunk a tények előtt. Első körben nem is ismerjük fel a veszélyeit. Eszünkbe jut, hogy ez nem is igaz, nem úgy gondolhatta, nem akar ő rosszat. Aztán mikor egyre durvul a helyzet, akkor konstatáljuk csak, hogy ez nem mehet így. Ne hagyjuk annyiban. Dokumentáljunk, mentsünk, kérjünk segítséget, beszéljünk másoknak róla, mert lehet az ügy még meredekebb lesz. Ignoráljuk, ne válaszoljunk, mert még jobban feljogosítva érzi majd magát, hisz reagálunk. És igyekezzünk ne abba a csapdába esni, hogy önmagunk hibáztatjuk. Én is körbejártam a témát, megnéztem a képeim, írtam az illetőknek és mégis folytatták. Nehéz volt tudatosítanom magamban, hogy ebben a történetben nem én vagyok a rossz, nem csináltam semmit, amivel kiérdemeltem volna!

Senkit sem jogosít fel arra semmi, hogy zaklasson, kellemetlen helyzetbe hozzon, sértegessen másokat!

Veletek történt már zaklatás vagy valami hasonló negatív élmény, ami miatt elgondolkodtatok a törlés gombon? 

Ha úgy érzed, zaklatnak vagy tudomásod van arról, hogy mást zaklatnak, kérj segítséget a körülötted élőktől vagy a Kék Vonal Lelkisegély Vonalát hívd, ami a 116 111 –es számon éjjel- nappal ingyenesen elérhető. 

#ijesztővilág #zaklatás #törlés #túlsok #betojtam #bloggerélet #bloggerlife #ilyenazélet 

ReAd-blog

Szólj hozzá

Kitekintő Anya vagyok