2019. okt 08.

Föld! Mondd, mit tehetek érted?

írta: Mayerné Répási Adrienn
Föld! Mondd, mit tehetek érted?

Ha változtatnál...

environmental-protection-326923_640.jpg

Lecsengett a műanyagmentes hónap, szerencsére az égő erdők is, mely talán sokakat ráébresztett arra, nem jó fele halad a világunk és szép lassan kinyírjuk az általunk kedvelt, egyetlen Földgolyónkat. Bevallom, én nem szálltam be, olvasni sem olvashattatok tőlem hangzatos cikket róla. Hogy miért? Mert nem elég annyit tenni csupán, hogy lecserélek minden műanyagot ripsz-ropsz, ráadásul régóta próbálok úgy élni, hogy a lehető legkevesebb kárt okozzam a környezetnek. Sok apró dolgon változtattunk családilag. Nem elég csak a műanyagokat lecserélni ám. Viszont álszent sem vagyok, nem tudok mindent betartani, amit kellene. Igyekszem. De lehet ezt még jobban. Ezen elmélkedve eszembe jutott, hogy sokan talán azt sem tudják, merre induljanak el. Mivel tesznek jót és mi önbecsapás csak. Tudom, ez a milliomodik környezettudatos cikk. Nem szeretnék papolni, próféta sem vagyok. De valamit nagyon szeretnék tenni a kis golyóbisunkért. Ha egy embert megtérítek az ügynek, már akkor is nagy az örömöm, volt értelme megírni a cikket. 

Erdőtüzek, égő esőerdők, szemétbe fulladó országok, műanyagba akadó, vergődő állatok, benzingőz, favágások, olvadó jégtáblák, mindenütt szeméthegyek, ezer kipusztított állatfaj...Megannyi borzalmas dolog...

firefighters-115800_640.jpg

Évente egyre több állatfaj kerül a kihalandók listájára. Még olvasni is rossz, milyen sok állat tűnik el örökre. 

Egyre kevesebb a zöld terület. Kivágják, kiég. Elpusztítjuk!

moor-1123968_640.jpg

Ezernyi kétely él bennem is, ha eszembe jutnak ezek a dolgok. Mit tehetnék? Elég annyi, hogy igyekszem zölden élni, teszek egy aprót a világért és rendben is vagyunk?  Elég, ha én teszek a földért? Mástól várjam a változást? Ha én teszek érte és ő nem, akkor lesz vajon fordulat? A nagy cégek, vállalatok, az országvezetés nem tesz a környezetért, akkor a sok kisember tud majd tenni a hanyatlás ellen? Min változtathatunk még? Millió kérdést fel tudnék tenni a témában. És ti? A jó kérdés sokszor aranyat ér. De ezzel még nem jutunk előre. Tettekre kell sarkalni magunk, míg lehet.

Személy szerint úgy gondolom, hogy sok apró dologgal tehetünk környezetünkért. Egy kis dolog is változást hozhat, jó példaként járhatunk mások előtt vele. Nem kell az egész életünket gyökeres változásoknak kitenni, hanem apránként, befogadón, nyitott szemmel járva. 

Nem szeretem, mikor rám akarnak erőltetni valami olyat, ami nem esik jól, kívül áll a komfortzónámon, egyenesen viszolygok tőle vagy felesleges terheket ró rám. Ha meg erőszakoskodnak, egyenesen az ellenkező hatást váltják ki belőlem. De felfigyelünk vajon máshogy erre a nagy problémára a rohanó világban? Talán nem. Ezért kell újra és újra leírni ezeket a sorokat, elrettentő képeket kitenni, megbotránkoztatni az embereket, hogy a tudatban maradjon, ez valós, jelen idejű dolog, nem MAJD! Most kell cselekedni.

Ne trendiségből segítsünk a Földön, hanem mert kell! Ésszel, odafigyelve, rendszeresen, ne csak kampányszerűen. 

Pár dolog eszembe jutott rögtön, amivel óvhatjuk a bolygót:

- Ha lecseréled az egyszer használatos zacsikat textiltáskára, éthordó zsákra, saját dobozra, kosárra, üvegre, már egy jó pont jár neked. A régi, megunt zacskókat se dobd ki azonnal, újrahasznosíthatóak számos módon. Lehetőleg újat ne vegyél már egy-egy almához a zöldségesnél járva, a régivel pedig ne tömd tele azonnal a szemetest. 

009.png

Fotó: Évi Design Smart Solutions 

- Majdnem mindenek van már környezettudatosabb alternatívája, mint például a szívószálnak is, csak meg kell keresni.

-A papírszalvéta szintén kiküszöbölhető. Textilszalvéta, papírtörlő, de még a zsebkendő is kihagyható, ha a textilből készült változatát használod.

- Műanyag dobozok, éthordók. Ne vegyél újat, de a régieket se vágd a kukába, próbáld meg szintén felhasználni valamire. Virágtartónak pont jó lesz vagy játéktárolónak akár.

- Ne vegyél minden hónapban új, felesleges ruhadarabot. A ruhaipar az egyik legnagyobb környezetszennyező ipar. Használt ruhák is sokszor ugyan olyan szolgálatot tesznek, mint egy vadi új. Járj turkálóba. Az elhasznált ruhadarabok szintén újrahasznosíthatóak. A kinőtt holmikat add tovább, el vagy le egy rászoruló családnak. Ha venned kell mindenképp, nézd meg, hogy fenntartható módon készült darabokat vegyél vagy olyan anyagból készülteket, amik nem károsak. Kerüld a szőrmét és társait.

- Válogasd a szemeted szelektív. Kérj mindent csomagolás nélkül.

- Étel. Bizony rengeteg fel nem használt, meg nem evett ételt dobunk a kukába. Komposztálással vagy a rászorulóknak, háziállatoknak való adásával tehetünk ellene. A krumpli héja és hasonló szintén komposztba mehet. Az ételeknél a vásárlásnál is már tehetünk a Földért. Ne vegyél olyan ételt, ami nagyon messziről érkezik, veszélyezteti a földünk ökoszisztémáját. Idén gyümölcs, helyi termelőtő, közvetlen a piacról a legjobb! Pálmaolaj, külföldről hozatott marhahús és hasonlók sokat ártanak a környezetnek. Ha helyi termelőtől vásárolsz, neki is jót teszel, magadnak is és Földünknek is!

72241497_2320723341590836_4258898504245575680_n.jpg

Fotó: https://www.gourmetanddelicious.hu/

- Sokszor megveszünk olyan dolgokat, amiket a reklámok sugallnak, de végül egyáltalán nem használjuk őket. Ezek a használati tárgyak, nagyobb, ritkán használt dolgokat kölcsönözni is lehet sok helyen. Gondolok itt mondjuk a babamérlegre például.

- Támogasd a helyi kistermelőket, a környékbeli árusokat, hazai kisvállalkozókat, Vásárolj közvetlenül tőlük piacon, oldalukon, személyesen. Megspórolod az utaztatás során keletkező szennyet, csomagolást...

- Amikor csak teheted, kerüld az autót. Járj gyalog, bicajjal, de még a tömegközlekedés is jobb.

- Ne rendelj Kínából és messzebbről, ha itthon is megveheted ugyan azt. Itt ugyan azt érdemes észben tartani, mint korábban említettem. Támogasd a hazait.

- Mosható pelenka, betét, intim kehely és társai. Rengeteget tehetsz azzal, ha nem eldobható változatot választod.

70853850_2665628376781750_8549057640192278528_n.jpg

Fotó: Timo design

- Ültess fát, növényeket, amennyit csak lehet. Ők teszik szebbé, élhetőbbé a bolygónkat és adnak terményt, ételt, levegőt, árnyékot...Ne permetezz káros szerekkel.

-Termeld meg magad az élelmed! Az állattartásra is vonatkozik. Ha csirkéket tartasz, tudod mit esznek, honnan származnak.Ez neked is jobb, Hidd el!

- Játékot se vegyél, főként nem könnyen elhasználódó, törő műanyagból. Ha teheted vegyél fából vagy fenntartható anyagból készült holmikat, amik időállóak. De ne halmozz! Add tovább, ha már nem kell.

djeco_vonalvezeto_1677.jpg

 Fotó: https://www.anyaparadicsom.hu

- Kerüld a környezetszennyező dolgokat, mint a lufi elengedés, tüzijáték és társai.

- Ha szemetet látsz a környezetben, ne legyél rest összeszedni, figyelmeztetni másokat rá, hogy elhagytak valamit, szedjék össze. 

- Ne gyújts tüzet, hogy aztán őrizetlenül magára hagyd. Ne gyújtogass még heccből sem. Rengeteg állat láthatja kárát a növényekkel együtt.

- Használj környezettudatos tisztítószereket, kozmetikumokat, natúr, öko változatban. Ebből is szinte minden kiváltható ma már.

65041965_2771611566245549_8894221956790878208_n.jpg

Fotó: https://www.nestiszappan.hu

- Ne folyasd a vizet feleslegesen. Ha tudnád mennyien szomjaznak, míg mi a wc-t is azzal öblítjük, sokaknál órákig megy a locsoló...

- A fűtés szintén sarkalatos pontja a környezetvédelemnek. Ne égess gumit és társait, figyelj oda, hogy környezetkímélő legyen a fűtésed is.

- Ne menj olyan cirkuszba, ahol állatos számok is vannak. Fogadj örökbe menhelyről és ne szaporítótól. Óvd az állatokat minden lehetséges eszközzel. Törékeny az ökoszisztémánk, ne borítsd föl. Gondolok itt a fecskékre mondjuk és a levert fecskefészkekre.

- Ha tudsz, vegyél részt nyilvános fa ültetéseken, állatok örökbefogadásán, támogasd a civil szervezeteket, akik a Föld megmentésén munkálkodnak!

Mennyi dolgot felsoroltam, de nem az összeset. Még rengeteg dolog van, ami hirtelen nem jut az eszembe. Vajon mit hagytam ki? Bizonyára még rengeteg dolog van, amit a listára lehetne írni. Segítesz? Mit írjak még föl? Te mit és hogyan teszel a környezetedért?

Rengeteg apró és nagyobb dologgal tehetsz a világért, hogy élhető maradjon. Talán a legfontosabb, hogy a gyermekeid neveld ilyen szellemben. Ne pazarolj, óvd az élővilágot, ne vásárolj felesleges dolgokat, ne szemetelj...Ha őket erre neveled, hiszem, hogy van jövője bolygónknak! Harcoljunk, tegyünk érte! Ne tegyük tönkre az egyetlen világunkat, ne hagyjuk haldoklón a gyermekeinkre, ha szépen, zölden, egészségesen is tehetjük. 

 A következő zöld cikkem ajánló lesz, ahol termékeket ajánlok! Hamarosan érkezik...

Ők számítanak rád!

ReAd-blog

frog-540812_640.jpg

sunflower-1127174_640.jpg

 

 

Szólj hozzá

Kitekintő Anya vagyok