Egy csipetnyi nő fűszerezve anyasággal, könyvekkel, interjúkkal, programajánlóval...

ReAd-blog


Jó tanács, kell vagy sem?

2019. augusztus 03. - Mayerné Répási Adrienn

michelangelo-71282_640.jpg

Neked van olyan nevelést segítő könyv, praktika, ami bevált? Követsz olyan blogot, embert, akinek a tanácsai mindig alkalmazhatók? Szoktál kérdezni kisbabás ismerősöket, közeli anyukákat a mikéntről, hogyanokról?

Nagyot változott a világ az elmúlt évek alatt. Korábban egy kismamának, frissen szült anyukának korelődei az édesanyja, az anyósa, a nagymamák segítettek eligazodni a kisbabás időszakban. Az orvos, védőnő szava szent és megvétózhatatlan volt. Ma már kis túlzással a vízcsapból is ezek a segítő ötletek folynak boldog-boldogtalantól. Mindenki (is) ért a gyerekneveléshez, még az is, akik sosem tanulta és még nem volt gyereke, azt sem tudja, mi fán terem egy kisbaba. Az internet bugyraiban pedig "jobbnál-jobb" tanács megtalálható két kattintással. Hogy azok sokszor egymásnak ellentmondó dolgok? Az bizony előfordul. Az fb és más közösségi oldalak csoportjaiban, a játszótéren, a védőnőnél, de még egy bevásárlás alkalmával is. Sok oldalon, a blogokon is számtalan segítő és kevésbé segítő szándékú tanácsot kaphatunk. Valahol jó ez, hiszen ha valamiben egy apró kétségünk támad, nem hívjuk rögtön az orvost, védőnőt, papot, nem hordunk ki lábon nyolc szívrohamot. Viszont néha rettentő nagy butaságokat reklámoznak, tanácsolnak az emberek. 

Arról nem is beszélve, mikor a jó pár évet tanuló orvos tanácsát megvétózva egy fél éve anyuka segítő ötletét hallgatjuk meg inkább. Vagy már alapból el sem jut a bizonytalan anyuka az orvoshoz, hanem közösségi oldalakon, fórumokon tájékozódik inkább, hozzá nem értők körében, azok tanácsát készpénznek véve. Óriási baj is lehet belőle! Az orvos sem tévedhetetlen, viszont nem keveset tanul azért.

"A vélemény olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de senki se kíváncsi a másikéra." -mondta Geszti

A jó tanács is hasonló. Mindenkinek van, de nem mindenkiét kell elfogadnod, használatba venned!

toy-ducks-535335_640.jpg

A nevelés az a dolog amihez mindenki ért, az is, aki gyereket sem látott még. A világ ontja magából a nevelést segítő könyveket, blogokat, magukat kinevező"szakértőket" Hogyan altassunk, etessünk, fegyelmezzünk vagy sem...  Hogyan lesz csemeténk tökéletesen jól nevelt, boldog. Csak azt felejti el az olvasó, hogy minden gyerek, élethelyzet, a család dinamikája más. Nem lehet a sablon dolgokat minden gyerekre ráhúzni. Jó, ha van egy irányvonal, ha lehet próbálgatni, melyik baba hogyan alszik el legkönnyebben, egy csapás, amin elindulhatunk. De mikor valaki kijelenti, hogy ez az egy lehetőség, az ő általa kitalált a jó, és minden gyerekre ezt kéne alkalmazni, attól sikító frászt kapok. Arról nem is beszélve, mikor kimondja valaki magáról, hogy szakértő, mert fél éve anyuka és neki beváltak ezek a praktikák. Nem, nem. A szakértő is tanul, képzi magát évekig. 

Sokszor kérdeznek engem is kismamák, még első gyerekes anyukák (akik még bizonytalanok), csak azért, mert nekem már három manóm van. Azt szoktam mondani, hogy szívesen elmesélem, miket próbáltunk ki, mi jött be nálunk és mi nem, de ugyan ez az ő gyerekére nem biztos hogy megfelelő lesz. A saját képére, a családjukra, gyerek vehemenciájára kell szabni. Annyi mindentől függ, neki megfelelő lesz-e. Millió dolgot kipróbáltam már magam is. ami az egyik gyerekemnél bejött, a másiknál nem. Nem kívánok gyereknevelési tanácsadó lenni sosem. Örülök, ha mi is elevickélünk a zavaroson úgy, hogy mindenki él, boldog. 

Néha ezek a praktikák, könyvek, tanácsadók csak elbizonytalanítják az édesanyákat. Úgy érzik, egy rakás szerencsétlenségek, mert ez sem megy, az sem megy. Nem értik, nekik miért nem jó? Mert minden gyerek, anya, helyzet, család más, így más fog bejönni neki. Attól, mert a szomszédnak sikeres választás volt, nekem nem biztos, hogy az lesz. Próbálgatni kell, olvasgatni, aztán saját magunkra szabni. Nem szabad készpénznek venni minden jó tanácsot. Szűrni, átszabni, mint egy túl nagy ruhát. Előbb-utóbb megtalálod a nektek megfelelőbbet!

Addig is, nézd meg, kitől fogadod el a tanácsot, hol! Mitől szakértő? Mit tanult? Van gyereke? Ő a tanácsai által nevel, él? Beválnak az ötletei vagy rosszul érzed magad tőle? Szűrd meg, kire hallgatsz. Te vagy az édesanyja, édesapja, te tudod a legjobban, hogy csemetédnek az jó vagy sem! 

ReAd-blog

people-1636304_640.jpg

 

Az élet írta

adult-1869001_640.jpg

Van, amikor úgy érzed, minden szép és jó, a helyeden vagy. Amikor elérendő céljaid vannak és boldognak érzed magad. Majd valami történik, ami az eddig fontosnak vélt álmokat, célokat megvétózza. Ami korábban fontosnak tűnt, már nem az. Amikor kétségek között vergődsz. Amikor se éjjeled, se nappalod…

Napok óta ülök e cikk fölött, újra és újra belekezdve. Kikívánkozik. Hiszen nem tartozik másra, csak az én érzéseim tükrözi, így bezárom. Magánügy. Vagy mégsem? Nem bírok csendben maradni. Talán ezek a szavak másokra is hatással lehetnek. Talán másnak jókor jön pont e pár sor, az érzéseim, a történetem. Valaki lehet hasonló előtt áll vagy ugyan így járt, mint én és rosszul érzi magát. Más e irományom hatására elindul végre az orvoshoz. Ki tudja? 

Női sors. Az élet írta.

Újra megnyitom az oldalt és írni kezdek…

Fáj. Már nem napok óta, hanem hetek óta. Első körben csak néha és kicsit, majd egyre jobban, többet, hosszan. Nincs benne csomó, sem gödör, semmi rendellenes, csak a fájdalom. Erőt veszek magamon és kérek egy ultrahang időpontot magánban, mert máshogy heteket kell várni. Valamitől csak fáj. Férj is győzköd, menjek. Jól van.

Első körben a doki is nyeglén kezel. Fiatal vagyok, mit akarok én itt? Mintha a kor kizáró ok lenne. Valaki csak akkor lehetne beteg, ha túl van élete delén...Mintha válogatna a nagy betűs RÁK. Mondom fáj. Jól van, megvizsgál. Ott lát valamit. A másik fáj. Nézi azt is. Ott is van valami, meg ott is. De az nem fáj. Hát akkor is ott van még valami. Megnyugtatásképen menjek el mammográfiára. Biztos semmiség, de jobb félni, mint megijedni. Nagy nehezen találok egy helyet többszöri telefonálgatás után, ahol nem hajtanak el fiatal koromra hivatkozva és fizetni sem kell csillagászati összegeket. Mert ha fizetsz, rögtön van hely. Talán ilyenkor ez sem számít, csak túl legyél rajta minél hamarabb és bizonyságot szerezz a rosszról vagy a jóról. Fizetnél bármennyit, hogy tudd, jól vagy. Végül mégsem a fizetősre jutok be hamarabb, egy másik helyen előrébb kerülök a sorban. 3 hét várakozás. Nem olyan sok az.Vagy mégis? Nem lehetek ideges. Biztos semmiség. De mi van, ha mégsem? Mi lesz velem? Velünk? A gyerekekkel? Csiga lassúsággal telik az idő, nehezen rágom magad át ezen a három héten. Sosem volt még valami ilyen hosszú. Már nem tudok enni. Sem más dolgokkal foglalkozni. Már semmi sem fontos, csak ez. Beleeszi magát a gondolataimba. Az alvás is nehezen megy. Éjjel órákon át tépem magam, majd elalszom, öntudatlan mélységbe zuhanok végre. Nem számít semmi, csak legyek túl rajta végül. Tudjam. Elmondhatom valakinek? Talán egy marék embernek elmondom ijedségem okát. Nem sokaknak. Az ember nem veti csak úgy oda, hogy lehet, nagy baj van. Vagy igen? Nem érzem ildomosnak. Sem mosolyogni. De ijedt sem lehetek. Nem érezhetik rajtam, nem láthatják idegenek, sem a túl közeliek. Tartanom kell magam. Hiszek benne, hogy nincs baj. De mi lesz, ha mégis? Csak befészkeli az agyamba magát. Végül eljön a nap. Elindulok. Mammográfia letudva. Gyors volt és kedves, aki csinálta. Fájt a vizsgálat, de ez semmi ahhoz képest, ami az után jön, ha baj van. Kibírok ennyit. Újabb ultrahang egy doktornővel. Rám sem néz, már csinálja is. Nincs részvét, megértés, kedvesség, elfogadás. Neki csak a sokadik vagyok. Nem folyhat bele, nem érezhet együtt mindenkivel. Futószalag. Jut eszembe a szó.

Minek jöttem? Mert küldtek és fáj. Nincs baj. Nincs rák. Kérdeznék még, mi a teendő a fájdalommal, de arra már nincs idő, kiterelnek. Túl vagyok rajta legalább. Szerencsére nem rák. Leteszem a mázsás súlyt magamról. Bár a fájdalom és a kérdéseim maradtak…

Mire vártam, piros szőnyegre? Dehogy. Csak egy kis emberségre. Neki a sokadik voltam. de magamnak az első. Lett volna még kérdésem. Megnyugodtam, de nem teljesen. Ez van. De legalább nem RÁK!

Mindenhol azt hallani, hogy megelőzés, szűrővizsgálatok, menj az orvoshoz, ha baj van, ne halogasd. A másik részről meg nem értik mit akarsz, nincs időpont, fizess, ha akarsz valamit, fiatal vagy... Nem értem!

Tudom, hallgassak. Szerencsés vagyok. Nem Rák! Legalább újra tudok mosolyogni a sok rossz után. Megmaradok a családomnak és titeket is fárasztalak még a soraimmal...De akkor is! Valami bennem ragadt. Egy rossz érzés. Kételyek. Az idegesség. De már tudok újra előre nézni. Már újra van íze az ételnek. Tudok ismét mosolyogva a jövőre gondolni. Megláttam, megértettem, mi a fontos az életben.

ReAd-blog

woman-570883_640.jpg

 

 

Tetovált anyukák

Önbizalomhiánnyal küszködünk mi anyák, nők. Ha egy picit, minimálisan is eltérünk a nagy átlagtól, akkor támadási felületet adunk mások számára. De miért kellene mindenkinek ugyan olyannak lennie, kérdem én? Öljük egymást számtalan kérdésben, amiben másként gondolkodunk. Miért? Nem lesz jobb, csak rosszabb!

A Fényzugoly fotóstúdió tulajdonosa arra próbál rávilágítani fotós kampányával, hogy minden ember ugyan olyan, ugyan annyit ér vagy ha eltér is valamiben, semmivel sem kevesebb attól, mert más, mint az elvárt! Teljesen egyet értek a mondanivalójával, így szívesen jelentetem meg fotósorozatát a blogomon. 

Legyünk toleránsabbak, fogadjuk el, ha valaki máshogy néz ki, máshogy gondolkodik, mint a nagy átlag! Ne bántsuk egymást feleslegesen! Merjünk önmagunk lenni, önazonosak!

Rozványi Beáta, a fotóstúdió tulajdonosa  így fogalmazta meg a fotósorozata küldetését:
Az "Anyukás társadalom" aktív tagjaként úgy érzem, hogy nagyon könnyen kikezdjük egymást, legyen szó szoptatásról, gyereknevelésről, oltás-nem oltás kérdésről, és még sorolhatnánk hosszasan. Ezzel a sorozattal azt üzenem, hogy fogadjuk el egymást, legyünk toleránsabbak, és vegyük tudomásul, hogy különbözőek vagyunk! 
Íme a gyönyörű képek.
1_web.jpg
2_web.jpg
3_web.jpg
4_web.jpg
5_web.jpg
6_web.jpg
Személy szerint, én mindegyik képen egy gyermekét csillogó szemmel tartó, gyönyörű anyukát látok, ha tetovált, ha nem. ha más, ha nem. Mit gondoltok róla?

Miért hagyd néha unatkozni a csemetédet!

people-1560569_640.jpg

Fotó: Pixabay

Még alig telt el pár hét az iskola, óvoda, bölcsöde évzárója óta és még több hét áll előttünk, de bizony már számtalanszor hallottam csemetéimtől azt a bűvös mondatot, hogy "UNATKOZOM, MIT CSINÁLJAK?" .

Igyekszem nekik legtöbbször elfoglaltságot találni. Sokszor sétálunk egy nagyot, kerékpározunk közösen, sütünk-főzünk valami finomat. Egy egész túlélőkészletet vettem nekik ollókból, festékből, gyurmából, színes papírokból. Szívesen rajzolnak is, feladatlapoznak, festenek, színeznek, egyszóval alkothatnak egyedül, közösen vagy velem. Ám egy idő után mindent megunnak. Sok társasjátékunk van, ami akár jó is lehetne, ha legkisebb nem rontaná el a mókánkat azzal, hogy felborítja a bábukat. A legtöbb játékba hiába vonjuk be, kicsi még hozzá. Kockákkal hatalmas épületeket gyártanak a lányok, amit öcsi előszeretettel rombol tövig nagy kuncogások közepette, amitől persze a csajok szeme szikrákat hány, maximális a felháborodásuk. Próbálom őket bevonni a háztartásba, rendrakásba is, egy-egy koruknak megfelelő feladattal. A Tv nézés sem ördögtől való, ha jó mesét, természetfilmet kérnek és nem egész napos elfoglaltság. Sokat olvasunk, hol én olvasok fel nekik, hol ők nekem. Hiába vesszük sorra ezeket mind, egy idő után elfogy a munícióm. Nem lehetek mindig a sarkukban. Egyszerűen ez nem megoldható, hogy szórakoztassam őket a nap teljes hányadában, míg ébren vannak. Ilyenkor jön a nyafogás, egymás szekálása, mini bunyók, ő kezdte, csúnyán nézett rám, mellém ült és társai. Mégis mikor túllendülnek ezen, tudnak normálisan játszani egymás mellett, egymással. 

Néha egész egyszerűen hagyni kell őket unatkozni, ami rengeteg mindenre jó, szuper dolog. Ha mindig szórakoztatjuk őket, elfoglaltság elfoglaltság hátán érkezik, egy idő után egyedül már nem tudnak mit kezdeni magukkal, megszokják a kész dolgokat. Kell a szabad időtöltés, mikor nincs egy kifejezett irány. Szabadon szárnyalhat a képzeletük, a konfliktusokat megpróbálhatják egyedül lekezelni, építenek, rombolnak, bármit. Néha saraznak, máskor ebédet főznek fűből, bunkit építenek, csúszdáznak vagy szerepjátékokat játszanak, gyűjtögetnek. Kell, mert színesíti a fantáziájuk. Kell, mert meg kell erőltetni a képzeletük hozzá, nem egy adott, vezetett dolgot csinálnak. Nem kell készen kapniuk az egész napot. Dolgozzanak meg érte. Érezzék jól magukat. Rengeteg készségük fejlődik közben. Megtanulnak együttműködni. Unatkozás közben ötleteket találhatnak ki és valósíthatják meg. Tapasztalnak, a mozgás édességét, a társas viselkedés szabályait, a tárgyi dolgok működését, határaikat, kudarcot és sikert. A spontán játék magabiztosságot ad, de a tanulás készségét is fejleszti. 

Hagyom őket koszolni, szaladgálni, addig én is pihenek kicsit. Macerás után a ruhájukat kimosni, néha őket is alig találom meg a kosz alatt. Nem beszélve a rendetlenségről, amivel jár a nagy szabadságuk. De jó célt szolgál. Önállósodnak. Életrevalóbbak lesznek. Ezek a tapasztalások később kihatnak a felnőtt létükre, személyiségükre is. Feldolgozzák az életet kisebb-nagyobb játékaikban, leutánoznak. Ne féltsük túl őket. Nekik is jár a szabadság. Nem szabad a gyerekek körül keringeni mindig. Arra figyeljünk, hogy kárt ne tehessenek magukban semmivel, se egymásban, a többi nem számít. 

A Felelős szülők Iskolája oldalon nagyon szépen megfogalmazták, miért kell a gyerekeket szabadon játszani hagyni, amivel teljességgel egyet értek. Érdemes beleolvasni a cikkükbe.

A szabad játék a külső céltól független, magáért a tevékenységért van, miközben a gyermek érdeklődése és kíváncsisága kielégítése során tapasztalatokat gyűjt, ismereteket szerez, vagyis a játék egyben sajátos tanulási tevékenysége is. Fejleszti a gondolkodást, segít az alkalmazkodásban, feloldja a szorongásokat és félelmeket. Segít megszemélyesíteni bizonyos élethelyzeteket, segít a konfliktusok kezelésében, a szociális normák megértésében és elsajátításában. Oldja az agressziót, levezeti az indulatokat. Minden perce és mozzanata a gyermek fejlődését szolgálja. Szerepel benne keresés, kutatás, rátalálás, felismerés, felfedezés, kipróbálás, kalandozás, kísérletezés stb. 

A teljes cikket itt elolvashatjátok: https://felelosszulokiskolaja.hu/egyeb/a-szabad-jatek-es-a-szemelyisegfejlodes

Szerintetek mit fejleszt még a szabad játék egy gyereknél? Mire jó még?

Van emlékezetes szabad játékos emléketek?

Én levágtam a frufrumat játékból. Dancim kikente magát és a fél szobát a popsikrémjével, mire észbe kaptunk. Andrisom szintén nagy hóhányó, ő mindig valamit csinál. Tegnap például egy egész doboz cicakaját kiöntött a macskáinknak, szerinte éhesek voltak. Viki művésznőnk pedig freskókat csinált az asztalterítőre. De ettől szép a világ:)

ReAd-blog

#család #gyerek #unatkozik #fejlődés #tanul #tapasztal #ReAdblog #blog #bloggerélet #családom

children-1822704_640.jpg

Soha ne hasonlítsd a gyereked máséhoz!

A barackot és a körtét sem hasonlítjuk össze, pedig mindkettő fán terem és gyümölcs

girls-462072_640.jpg

Három teljesen különböző típusú gyermekem van. Az egyik nagyon korán járt, a másik pedig (néha túl) korán beszélt, a harmadik semmit sem csinált korán. Az egyik csendes, álmodozó, a másik az ellentétje, életvidám, csacsogó, a harmadik pedig megfontolt, koravén. Legnagyobb mindenevő és szívesen kebelez be mindent, másodszülöttem válogatós, leginkább fényevő, a harmadik pedig hol így, hol úgy. Az egyik gyorsan elalszik bárhol, bármikor, bármilyen helyzetben, a másik szenvedősen, sokáig fent maradva, fogcsikorgatósan, a harmadik pedig körbe-körbe jár az ágyban, ráadásul megrögzött rituáléi vannak mindenben. Még kinézetre is teljesen más típusok, csak pár vonásuk van, ami némileg hasonlatos.

Gondolhatod, ha három, egy szülőpártól születő, azonos elvek szerint nevelt gyerek ennyire eltér, miért kellene, hogy különböző gyerekek ugyan akkor, ugyan azt csinálják növekedésben, természetben, ügyességben, mozgásformában, mindenben?

 

Sosem értettem az elvárt normákat, a „mit illene már csinálnia” és a játszótéri összehasonlítgatásokat. Nem egy tárgyról beszélünk, aminek megadott időre kell valamit csinálnia, hanem egy érző kis lényről, aki halad a maga tempójában, fejlődik, nő, ha nem az elvártak szerint, akkor nem az elvártak szerint.

A fán a barackok sem egyszerre érnek be mind. Vagy a kismadarak sem egyszerre kezdenek el megtanulni repülni, hanem szép sorjában, vérmérsékletük szerint. Az alma és a körte is fán terem és gyümölcs, mégsem hasonlítjuk össze.

Úgy szeretem, „az én gyerekem ekkorra már paprikáskrumplit evett, már rég szobatiszta volt és hat nyelven szavalta el a Himnuszt, És a tiéd? "című mondatokat... Ja, nem!

Gyerek és gyerek között óriási különbségek lehetnek. Sajnos a keretek adottak és behatároltak. Van egy védőnői, orvosi, óvodai, iskolai meghatározás, amit kötelezően előírva ráhúzunk a gyerekekre. Aztán vannak a külső nyomásra keletkező frusztrációk, amik ellen viszont tehetnénk. Kiküszöbölhető lehetne, ha a társadalom nem sorolná állandóan, hogy mikor-mit kéne már időre tennie a babának, totyogónak, kisgyermeknek, nagyobbnak és a kamasznak. Ha nem ismétlődnének újra és újra azok a fránya kérdések.

Magunk is tegyünk ellene. Annyi beszédtéma van ezen kívül, azokat vegyük elő, ha nem tudunk az adott illetővel miről témázgatni. A szomszéd néni is kihagyhatná a „bezzeg az én gyerekem 20 éve ekkor már” mondatokat. Az anyukák se hasonlítsák össze gyerekeiket, hiába születtek majdnem napra pontosan ugyan akkor. Felesleges. Mert bizony előhozza a stresszt. A szülő szorong, hogy most akkor ő rossz anya, apa, mert a gyerek még nem ír, nem énekel szépen, nem tud Picassohoz hasonlatosat rajzolni és nem olvas folyékonyan idő előtt vagy időre, ráadásul felállni sem állt fel időben, mint a többi csemete.

baby-1399332_640.jpg

Gyakorlatilag magunkat és egymást szívatjuk, helyezzük nyomás alá néha az elszólásokkal, rossz szóhasználattal, máskor a direkt, éles bírálatokkal. Ne! Van elég gond e nélkül is. Egy/több gyereket nem könnyű jól felnevelni. Rengeteg buktató, nehézség van a szépsége mellett. Megéri, mert ezerszeresen adják vissza. De nem elég annyi, amennyi gubanc amúgy is akad? Miért kell még tetézni egymás bántásával? A gyereket is nyomás alá helyezzük feleslegesen, hogy megugorja a kellő szintet. Már egész kicsi korban megérzi, hogy a szülei nem elégedettek vele. Ez a későbbiekben fokozódik. Önbizalomhiányos, mindenáron bizonyítani vágyó, megfelelés kényszeres, sosem elégedett, szorongó kamasz lesz belőle.

Pistike nem tud szépen rajzolni. Lehet, hogy soha az életben nem is fog tudni, viszont szépen énekel. Használjuk ki ezt a tudását akkor. Anna magas, vékony szülők gyermeke, így nagy valószínűséggel és a gének szerint magasabb az átlagnál, már kisgyermekként is, ellenben nem hízik eleget. Na bumm! És akkor mi lesz? Összedől a világ? Zoltánka már 10 hónaposan egyedül, kapaszkodás nélkül járt, nem úgy, mint Bori, aki csak 13 hónaposan. Nyert vele valamit? 3 hónapot, ami 5 év múlva senkinek sem fog feltűnni. Lalika hatodikos, kitűnő bizonyítvánnyal rendelkezett minden évben, míg Olivér örült a nagy nehezen összehozott hármas átlagnak. (Ha már bizonyítványokat látok mindenhol). Lehet, hogy nyert vele Lali, lehet, hogy nem. Sosem lehet tudni, mi lesz 10-20 év múlva, kell-e valaha az a bizonyítvány. Adottság, gének, vérmérséklet, tanulási vágy és még rengeteg dolog formálja a gyereket. Hiába siettetjük.

Ne az legyen a téma bevásárlás közben, az oviban várakozva, a játszótéren, hogy az én gyerekem ezt már tudja, a tiéd még nem…?

Mi ez verseny? Aligha. Senki sem nyer semmit, de veszíteni sem fog, ha a gyereke nem hozza mindig az elvártakat. Legalább egymást ne bántsuk! 

ReAd-blog

babies-2008822_640.jpg