Egy csipetnyi nő fűszerezve anyasággal, könyvekkel, interjúkkal, programajánlóval...

A gazdagság nem elég a szerelemhez!

Tomor Anita: Helló ​újra, kedves exem!

2020. február 27. - Mayerné Répási Adrienn

jeans-2324069_640.jpg

Tomor Anita könyve szintén azokhoz a kötetek közé tartozik, amik már nagyon régóta a polcomon várakoznak szép csendben. Most úgy nem döntöttem, kell nekem egy könnyed, romantikus olvasmány és leemeltem a polcról. Nem olvastam még az írónőtől, de tudom, sokan rajonganak az írásaiért. A célcsoport, a korosztály is én vagyok, akinek készült, így nem hezitáltam. Igazán jó kis olvasmány volt hétvégére. Kikapcsolt és magával sodort. Viszont nem vagyok elégedett a kötettel teljesen. A könyv egyrészt tetszett, egyrészt nem. Olyan felemás érzéseim vannak vele kapcsolatban.

covers_432866.jpg

Tovább

Mindenkinek friss terményeket! MyFarm Harta

Értéket teremtenek, friss személetmóddal gazdálkodnak a régi, hagyományos módon

 

myfarm_harta_elso_retekszedes_20190428_4.jpg
Harta a szívem csücske. Édesanyám ott élt. A rokonaim ma is ott laknak. Mindig ott töltöttem a nyaraim nagy részét gyermekként nagymamámnál és keresztapáméknál. Ismerem minden utcáját, minden zeg-zugát. Figyelemmel kísérek mindent, ami vele kapcsolatos. Így fedeztem fel egy nagyon kedves kis csapatot a MyFarm Hartát. Kíváncsi lettem rájuk, bevallom. Nagyon klassz családi, baráti összefogásból született egy gazdaság, ahol megveheted a friss zöldségeket, gyümölcsöket, húsárut csomagolva.
 
 Kemény munka a termesztés, de kifizetődő. Nincs jobb annál, mikor a saját fádról szeded le a cseresznyét és azt eheted, adhatod a gyermekednek. Tudod, mivel lett kezelve, milyen úton-módon cseperedett az a fácska és közvetlenül, frissen szedheted le róla a gyümölcsét. Viszont nem mindenki engedheti meg ezt a luxust, hogy ellenőrzött, saját terményt termesszen, hely vagy idő hiányában. A MyFarm Harta ötletével ezen segít pont. Ma interjúm alanyai ők lesznek. Fogadjátok sok szeretettel őket. Egy kicsit bepillantást engednek a kedves kis közösségükbe és abba, miért is csinálják ők
csapat.jpg

Tovább

Veszélyes is lehet az olvasás?

romantic-1934223_640.jpg

Tőlem úton, útfélen azt hallhatjátok, hogy az olvasás milyen jó. Nem csak ízlést formál, stílust, szókincset, hanem az olvasó embert is magát. Egy jól megválasztott könyv rá tud döbbenteni dolgokra, álmokat tűz ki célként elénk, elindít az önismeret útján, azaz ténylegesen alakít minket mondanivalójával, etikai, morális kérdéseivel. Ennek megvan a veszélye is, amit sosem gondoltam volna és szerintem mások sem. Viszont...

"Ez csak egy könyv. Elolvasom, aztán továbblépek, jön a következő kötet." De nem csak ennyi! Ennél jóval többről van szó. A könyvek tartalma ott motoszkál a fejünkbe később is, beeszi magát a bőrünk alá, alakít a hangulatunkon, rajtunk. Hogy ez baj-e? Nem! Ha megfelelő olvasmányokat vesszük kézbe. Itt nem arról van szó, hogy a Romana és a szépirodalmi műveket szembeállítanám, melyik a megfelelő. Ki dönti el, melyik könyv jó és melyik nem? Erre nem vállalkoznék. Mindkettő olvasmány, mindkettő olvasásra készteti azokat, akik azt szeretik. Olvasson az ember, az a jó. Ha örömet okoz, miért ne? 

Viszont a fiatal olvasó generáció, aki még fogékony a tanulásra, a könyvek nyújtotta élményekre, készpénznek, véleményformálónak veszi egy-egy könyv végkifejletét, a karakterek stílusát, az élethelyzetet, amit a könyv írója felvázolt. Itt jön a gond. Egyre több kötetben van szó romboló kapcsolatokról, úgy beállítva, mintha az lenne a szerelem. A szürke ötven árnyalata könyv óta nagyon átbillent a mérleg. Már nem a hagyományos férfi-női kapcsolatokról szólnak a regények. Már nem az a normális, ha a férfi meglátja, megtetszik neki, udvarol, elnyeri a kiválasztottja szívét és élnek, míg meg nem halnak. Az ingerküszöbünk túlcsordult. Már a férfi elrabolja, kényszeríti a hölgyet mondvacsinált okokra hivatkozva, néha kvázi megveszi pénzért ahhoz, hogy az övé lehessen. Egyre több kötetnél fogom a fejem, hogy ezeket a sémákat állítják be szerelemnek. Idén a negyedik ilyen könyvnél tartok, igaz a havi kvótám 10-15 könyv. De akkor is. Miért? Nem lehet olyan magas az ingerküszöbünk, hogy csak az ilyen történetekre figyelünk fel. 

Tovább

7 ékszer, mely igazán izgalmas ajándék lehet

R.M ékszer kínálatából szemezgettem

75046314_2696643233714193_4942401549646168064_n.jpg

Tartja a mondás, hogy a nő legjobb barátja az ékszer. Ha nem is a legjobb barátja, de ékesíti az ember lányát, feldíszíti, megszépíti, jobb kedvre deríti, az biztos. Épp ezért kiváló ajándék, bármilyen alkalomra. Nehéz vele mellényúlni, hiszen mindenki szeret szép és még szebb lenni. Márpedig a jól megválasztott ékszer szépít. Egy teljesen egyszerű ruhát is feldobnak a minőségi kiegészítők. A megszokott kis fekete is más képet mutat más ékszerekkel hordva és bizony egy egyszerű póló nadrág szettet is feldob a kiegészítő.

Nőnap közeledtével épp ezért 7 különböző ékszert mutatok be az R.M ékszer kínálatából, melyeket jó szívvel ajándékozhatsz kedvesednek, édesanyádnak, testvérednek, ha nem a könnyel elhervadó virág vagy a hizlaló csokoládé mellett tennéd le a voksod. Illetve ha magad lepnéd meg vele. Íme.

Nyaklánc

Levendula és tenger műgyanta nyaklánc

Két oldalas medál. Gyanta mögé rejtett préselt virág kompozíciója ölt testet a medálban. Szerintem egyedi és különleges. Úgy ajándékozol virágot, hogy az sosem hervad el. 

Tovább

Egy könyvmoly szívéhez vezető út

Egy jó könyv és megfelelő nasi hozzá. Booksy Box

86430884_175451270428346_198841365008744448_n.jpg

Egy újabb könyves doboz csupán? Aligha! Egy jó könyv és egy kis nasi. Ennyi kell egy hétvégi nagyszerű kikapcsolódáshoz! A Booksy Box megálmodója nagyon okosan kitalálta, egy könyvmoly szívéhez miként vezet az út.

Az utóbbi években elszaporodtak a könyves csomagok különböző tematika alapján összekészítve. Majd szép lassan el is tűntek a süllyesztőben. Talán a kiszámíthatatlanság miatt. Az aktuális könyv és a hozzá tartozó apróságok nem tetszése miatt egyre többen lettek elégedetlenek a választott csomag tartalmával. Nehéz tartalmas dobozt létrehozni és olyan könyvet választani, ami mindenkinek megfelelő, annyi biztos.

A Booksy Box kiküszöbölte ezeket a nehézségeket, hiányosságokat a könyves előfizetésével. Előre megadja a választható könyvek listáját, az édességek pedig mindig jól jönnek, minden könyvszerető embernek. Szerintem nagyon jól felmérte az igényeket, meglátta az előző csomagok hibáit.  Megmarad a bontogatás izgalma, hiszen nem tudjuk, milyen édességek lapulnak a dobozban, csak aközött választhatunk, hogy egészségtudatos vagy normál finomságokat szeretnénk, a többi meglepetés lesz. Ugyanakkor a könyvet pontosan tudjuk, hiszen magunk dönthetjük el, mit olvasnánk. Így nincs duplikáció, "ezt már olvastam" csalódás vagy egy olyan könyv, amit soha az életben nem szerettünk volna birtokolni. Minden hónapban új könyvek kerülnek a választhatók listájára, minden szegmensből válogatva. Szépirodalom, szórakoztató egyaránt. Fantasy, romantikus, dráma, krimi...Minden korosztály számára biztosítva van, hogy valami olyan kötetet sikerül rendelnie, ami érdekli is. 

Tovább

Tárd ki az ablakod és olvass az autizmus szép oldaláról is

Z. Kiss Adrienn: A szeretethez nem kellenek szavak

dsc_1410_vagott.jpg 

Ma egy kicsit rendhagyó bemutatkozást hoztam nektek. Egy családot, egy könyvet és egy nagyszerű kezdeményezést is mutatok egyszerre.

Adrienn egy kétgyermekes édesanya. Könyvet írt családjukról, melyet mindenki kezébe adnék legszívesebben. Szerencsés vagyok, van három egészséges gyermekem. De nem mindenkinek jutott ilyen sors. Ám lehet pozitívan, annak az életnek a szépségeit kihangsúlyozva, megélve élni. A történet ezt mutatja meg minden olvasónak. 

Tovább

Érdekes utazás LaVelle világába

Victor LaValle: Bölcsőrablók

wood-3072434_640.jpg

Nem olvastam még az írótól, viszont a Fumax kiadó neve szinte mindig garantálja a lehető legjobb olvasmányokat, így bátran vetettem bele magam az olvasmányba. A könyv borítója és a cím rögtön megcsillogtatja a beltartalmat. Nem túl diszkréten és rejtetten, nagy feszültséget és izgalmakat ígér, ami nekem tetszik. Tudtam, mit fogok kapni, de így is megrázott. Egy olyan régi mítoszt ágyazott a könyvbe, mely berántott a mélységekig, elborzasztott, meglepett, összetörte a szívem és megragasztotta...

covers_542104.jpg

Tovább

Kipróbáltuk a természetes praktikákat megfázásra!

Nátha, köhögés, kaparó torok? Nem téma!

 

86665835_2851832981543364_3954189128853094400_o.jpg

"Fotó: Picikék fotó   Tea: Teaprogramok virágzó teája"

Nátha, köhögés, kaparó torok, fejfájás? Bizony minket is utolért a rettegett kór.  Jó lenne, ha nem kellene megint a fél fizetésünk a patikában hagyni. Így arra gondoltam kipróbáljuk a nagyanyáink által használt és úton, útfélen reklámozott természetes praktikákat első körben, hátha használnak. Persze csodát nem vártam. Két nap alatt nem lehet  meggyógyulni. Ellenben jó kis tapasztalatszerzés volt. Most megosztom veletek, melyik szer milyen és mennyire hatásos.

Tovább

A boldogság tanulható!

Hidasi Judit: 99 ​gondolat a szeretetről

people-2562102_640.jpg

Van az az időpont, mikor kell valami, ami segít, támasztékot nyújt, megerősít, átbillent a rossz napokon, a rossz közérzeten, a depresszión, az életuntságon, a feszültségen, a döntéseink súlya okozta nehézségeken, a fájdalmon. Ilyenkor nem ciki segítséget kérni valakitől vagy legalább egy olyan könyvet a kézbe venni, ami kimondja helyettünk is a nyilvánvalót.

Engem a téli hónapok, a szomorú időjárás, a szürkeség megvisel. Hajlamos vagyok teljesen bedepizni, fáradttá válni, életunttá. Ilyenkor néha elég egy jó szó, egy kis kedvesség, egy finom csoki, egy jó kis baráti csevej, egy nagy adag, megerőltető sport vagy tánc teljes összeesésig,egy vidám könyv, egy jó nagy buli és helyre zökkenek. De van, amikor egyik sem segít. Az élet olyan szürkévé válik, nagy baj, gond hiánya ellenére is. 

Tovább

Világmegváltó női energiák

Stílusműhely, önismeret és stílus a kisvárosban

6l6c3151.JPG

A nők a leghatalmasabb teremtők. A semmiből valami jelentőségteljeset, valami pompázatosat, valami szépségeset, nagyot teremtenek.

Baján a Stílusműhely is pont egy ilyen teremtő, női közösség. Korábban Beával, az ötlet kivitelezőjével készítettem már interjút, amit itt olvashattok. Most még közelebbről meg szerettem volna ismerni a munkáját, az álmát, ami létrehozásán fáradozik és társait, akik ebben segítségére vannak. Nagy vonalakban, ha le kéne írnom a munkáját, akkor úgy ismertetném, hogy igyekszik a stílusos, vidéki nőket megszólítani, segíteni útjukon őket, továbbá egy vonzó, izgalmas közösséget építeni. Persze nincs egyedül a missziójával, segítségére van húga, Lévai Réka fotós, Beck Laura grafoterapeuta, Molnár Csilla szintén fotós és Pálfia Petra, újságíró. Vidéken az ekkora erejű összefogás, a stílust követő és úgy általában bármilyen női témákat átfogó kezdeményezés elég elenyésző, így üde színfoltja Bács megyének a lányok munkája.

Tovább

Könnyed romantika

Papp Csilla: A ​másik oldalról

people-2557411_640.jpg

Már nagyon rég került hozzám a könyv, így épp ideje volt kézbe vennem. Nem vonzott, csalogatott eléggé a cím és a borító is olyan semleges volt, nem tűnt ki az itthoni könyvrengetegből, pedig a fülszöveg elég sokat ígért. Na de most elkapott a hév és a romantikus könyv után is romantikus könyvet veszek le a polcról, szóval ő került sorra.  Szánom-bánom, hogy eddig hagytam parlagon a könyvet, mert befaltam két nap alatt, most hogy elővettem. Könnyed romantikus történet, mely érdekes témákat feszeget mégis. Első körben például azt, hogy mennyire másként látjuk mi nők és másként a férfiak a dolgokat. Aztán női bántalmazás, fenyegetés is helyet kapott az épülő románc mellett. A szövevényes emberi kapcsolatokra szintén nagy súlyt fektetett az írónő. És még nagyon sok dolog belefért a könyvbe. Volt benne izgalom, romantika, egy kis pszicho, dráma, és természetfeletti is némileg, bár utóbbit nem értettem annyira, simán elhagyható lett volna. 

covers_363691.jpg

Tovább

Az öt szeretetnyelv és hozzá tartozó könyvek

woman-570883_640_1.jpg

Ismered? Hallottál már a szeretetnyelv kifejezésről?  Gary Chapman amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó, lelkész alkotta meg a kifejezést 1992-ben. Ekkor írta a hasonló címen futó könyvét is. Bevallom, még nem olvastam, de roppant érdekel a könyv és a téma is. Borzasztóan fontos beszélni róla. De nem csak beszélni, hanem megélni, érezni, átélni, adni, kifejezni is.  Ezek mindegyikére szüksége van az embernek ahhoz, hogy kifejezze szeretetét, szerelmét, ragaszkodását, örömét. Szüksége van nem csak a túléléshez, hanem ahhoz is, hogy minden egyes napja kellemesen teljen, a rosszabb időkben legyen mihez visszanyúlnia támaszként...

Mindegyik nagyon fontos. De egy kicsit csavarok a dolgon és nem kifejezetten a szeretetnyelvekről akarok írni nektek, nem a nálam betöltő szerepükről, hanem ajánlani szeretnék hozzá öt különböző könyvet. 

Tovább

Le a tökéletességgel!

Senki sem tökéletes!

amazed-19214_640.jpg

Nem irigylem a mai nőket. Mindenhonnan az ömlik ránk, hogy a nő akkor kívánatos, akkor igazi nő, ha az élet összes területén toppon van. Vigyen el a hátán mindent, akár segítség nélkül is, de jó képet is vágjon ám hozzá. Panaszkodni nem ér! Elvárások elvárások hátán. Közben a média mutatja a tökéletes nők tömkelegét, az insta okádja ki magából a beállított, makulátlan, sosem hibázó nők képeit, a facebookon mutogatjuk a legszebb pillanatainkat, de csakis a legjobbakat, legszebbeket. Mindenhonnan az folyik, hogy a csinos, tökéletes, tökéletes élettel rendelkező nők az etalonok. Azt persze nem mutatja, hogy milyen áron érik el ők. Milyen munka van vele. Milyen segítők állanak a háttérben. Vagy az bizony az egy beállított pillanat, egy elkapott mozzanata a tökéletes nőnek, aki lehet két perc múlva a smink nélkül már nem is annyira tökéletes. Hatalmas elvárásokat támaszt az egyszerű nők felé ez, amit nagyon nehéz megugorni. Aztán persze csodálkozunk, hogy annyi az önbizalomhiányos ember. 

Vigyázat irónia következik magas fokon! Csak erős idegzetűeknek!

Tovább

Egy éves a ReAd blog hamarosan!

Szülinapozzunk!

71230815_2553484801378185_7934628664027643904_n_1.jpg

Hamarosan első szülinapját ünnepli a blogom. Pontosan március 4-én került fel az első bejegyzésem ide, a Minden babának jár kampányról, amiben idén is részt szeretnék venni és hamarosan indul újra. aztán nagy utat járt be a blog. megtaláltam a hangom, az engem érdeklő témákat, embereket. Igen jelentős mérföldkő számomra ez az egy év. Örülök,hogy ilyen jól sikerült elérni. Gyorsan eltelt, az biztos. Írhatnék most statisztikát nektek, hogy ennyi idő alatt hányan olvastatok és az Index, Index2 mennyi alkalommal emelte ki egy-egy bejegyzésem, mennyi a feliratkozó, állandó olvasóim száma, de nem teszem. (Ha érdekel, szívesen megsúgom, csak neked.) Ma ünnepelni szeretnék inkább.

Már közel 8 éve vezetek blogot, szám szerint ez a harmadik verzió. Mindig kerestem a megfelelő helyet, blog kinézetet, a stílusomat, a témákat. Azt hiszem, most megtaláltam a megfelelőt mindegyikből, a keveredési arányt is, ahogy váltakoznak a könyvajánlók, a magamról írt bejegyzések és ahol külsősöket is megszólítok... Csupa olyan dolog kap helyet, ami engem nagyon foglalkoztat, érdekel. Remélem ti is érdekesnek találjátok a blogon megjelenő cikkeket. Igyekszem értékes, szórakoztató tartalmakat gyártani nektek, amiért érdemes minden nap ellátogatni hozzám.

Azt is elmondhatom, hogy kinőtte magát a blog. Egyszerű hobbynak indult, de már jóval több annál. Már nem csak magamnak pötyögöm be a dolgokat, hogy ne fedje a feledés homálya, hanem másoknak is írok. Érdekel, mi foglalkoztatja a nagy többséget. Segíteni vágyok vagy csak be szeretnék mutatni egy-egy embert, érdekes dolgot, beszélgetésre érdemes témát, az érzéseimet, a véleményemet. 

Na de ennyi rólam. Ha már szülinap, akkor illik ajándékot hozni, ugye? Most én hozok nektek egy kis meglepetést az Olvashop jóvoltából. Mivel azért nagyrészt könyves blog, így adott volt, hogy könyves apróságot kaphat a nyertes. Van kedvetek játszani?

Tovább

5 fontos dolog, amit vegyél figyelembe báli ruha választásnál

Hogyan válasszunk báli ruhát?

fodros-maxi-ruha.jpg

Januárral megkezdődött a báliszezon és hamarosan az esküvői is kezdetét veszi. Ilyenkor talán a legtöbb fejtörést nekünk nőknek az okozza, mit vegyünk fel. 

Egy báli ruhát nem hordunk a mindennapokban, csak meglehetősen ritkán, így nagyon fontos a kiválasztásánál, hogy az a lehető legjobb legyen. Öt fontos tényezőt kell figyelembe venned, mielőtt ténylegesen megveszed azt a ruhát, amit múltkoriban kinéztél a kirakatban vagy egy újságban.

egyvallas-alkalmi-ruha.jpg

Az első és egyik legfontosabb, hogy ahhoz az alkalomhoz megfelelő legyen, amire kinézted. Mást kell viselni egy esküvőn és megint mást egy bálon. Általában van egy Dress Code, ahol megadják, pontosan mit hordhatsz az adott eseményen, milyen formában. Ezt az öltözködési tanácsot nem csak illik, hanem mindig be kell tartani. Fehér, csipkés ruhát ne esküvőre vásárolj például, ugyanakkor báli ruhának épp az a megfelelő. Az a csinos rövid koktélruha viszont a nívós Operabálba nem lesz elegendő viselhető, mert ott más az öltözködési szabály. Gondold végig, mire szeretnéd a ruhát felvenni, ahhoz az alkalomhoz hogyan kell öltözni, mit viselnél szívesen és ezek alapján essen a választásod a legmegfelelőbb ruhadarabra.

viragmintas-ruha.jpg

A másik nagyon fontos dolog, hogy az adott ruha a te alkatodhoz illő legyen. Hiába tetszik neked a sellő fazonú szoknya, ha nagyon alacsony vagy és még kisebbnek fogsz mutatni benne. Egy, az alkatra megfelelő ruha kiemeli az erősségeidet, eltünteti a gyengeségeidet. Néztél már olyan válogatásokat, ahol egy adott öltözet két másik hírességen teljesen máshogy állt? Az egyik nagyon csinos volt benne, mintha rászabták volna, a másikon pedig bődületesen furán hatott. Egyszerű, nem a saját alkatának, stílusának megfelelő ruhadarabot viselt, azért nem állt jól neki. Egy jó ruha nemcsak öltöztet, hanem kiemel téged, izgalmasabbá tesz.

alkalmi-ruha.jpg

A harmadik ponthoz szintén egy nagyon fontos alapszabályt lehet írni. Kényelem. Csak olyan ruhát viselj, amiben jól érzed magad. Nem tudod méltósággal viselni azt a ruhadarabot, mert szúr, nyom, rövid, túl hosszú, szoros, bő, elcsúszkál? Ez meglátszódik rajtad és a viselkedéseden. Nem csak hogy nem fogod jól érezni magad azon napon, hanem mások is észre fogják venni, hogy feszengsz. Az nem a te ruhád, amiben nem érzed jól magad, hiába csinos és alkalomhoz illő. Érezd jól benne magad, az fontos! Legyen kényelmes az a ruha!

dzsorze-ruha-pliszirozassal.jpg

A minőség a negyedik fontos tényező. Nem azt mondom, hogy a drága ruhadarabot válassz, hanem azt, hogy a minőségit. A ruhán látszik, hogy milyen minőséget képvisel. Egy alacsonyabb árkategóriájú ruha is lehet kényelmes, csinos és bizony minőségi is, mint ahogy a legdrágább ruha is vállalhatatlanul rossz. Fontos, hogy ne legyen elszabott, ne lógjanak ki belőle cérnák, az anyagai is megfelelő legyen, ne gyűrődjön, ne szakadjon könnyen. Rengeteg ruhabaki okozója a rossz minőség.  Ha már egy ilyen ritkán viselt ruhadarabot veszel, törekedj arra, hogy az a lehető legjobb minőségű legyen. Meghálálja a ruha, hidd el. Neked sem mindegy, hogy első alkalom után ki kell dobnod, vagy máskor még hordhatod esetleg a gyönyörű ruhád.Az elsőrangú ruha előkelőséget sugároz, magabiztosságot és időtállóbb is.

alkalmi-ruha-kivagasokkal.jpg

Stílus. Mindenkinek van egy adott stílusa, amin belül választja az mindenkori ruhadarabjait. Ne egy bál alkalmával akarj Hamupipőkévé válni, ha korábban nem azt a stílust képviselted és később sem azt szeretnéd. Néha tényleg jó egy teljesen más megjelenést felvenni, mint a megszokott, de inkább maradj hű a megszokott arculatodnál. A kiválasztott ruha passzoljon az egyéniségedhez!

 

alkalmi-ruha_1.jpg

Tudom, öt szempontot fogok írni, de ide kívánkozik még a kihasználhatóság is. Vásárolj úgy báli ruhát, hogy több alkalommal is tudd hordani!

Jó vásárlást, szépséges ruhát és kellemes bált kívánok!

A cikkhez a képi anyagot a @Bonprix szolgáltatta. Ha megtetszett némelyik ruha vagy úgy döntenél, szükséged van egy báli ruhára, ezen a linken nézelődj.

ReAd-blog

#bonprix #itsme #blog #blogger #divat #ruha #bál #báliszezon #csinos #estélyi #báli #koktél #esküvői

csipkes-ruha.jpg

alkalmi-ruha_2.jpg

 

 

Egy mese, mely eléggé meghökkent

Dér Adrienn: A ​kaszabmanó

covers_554185.jpg

Mindig keresem és kutatom a nem szokványos meséket. Valahogy olyan jó, ha nem a megszokott, sablonos történetek kerülnek a kezünk ügyébe. Jó kicsit renitensnek lenni. És persze nem mindig a gyereknek választok mesét olvasnivalóul. Ez a kötet is elég szövevényes úton került hozzám és nem kifejezetten a gyerekeknek érkezett. De nem is ez a lényeg. Örülök, hogy sort kerítettem rá, mert megérte.

A színe, a mintája, a kemény borító csak úgy kínáltatja magát. Kiugrik a sok megszokott, gyerekeknek szánt mesefigurás borító közül. Egyszerűen imádom. Szemet gyönyörködtető. Sokáig lehet csodálni, mindig mutat egy új részletet az eldugott lényekből. Viszont a betűtípus nehezen olvasható, azt átgondoltam volna még. Végül maga a belső, a belbecs is azt adta, amit kínált külsőleg, érdekességet, izgalmat, nagyban mást a megszokottól. Mesében a mese. Zseniális húzás, de nekem kicsit emlékeztetett a Tintaszív című könyvre. Kalandos, színes, sok fura szereplőt, humort, iróniát, rejtett dolgokat is felvonultató könyv. Korosztályilag talán 10 körülieknek ajánlanám. A nyelvezete egyszerű, a fejezetek rövidek, könnyű olvasni, viszont az irónia, a néha inkább sötét szereplők, fura történések miatt a kicsik nem élveznék, értenék annyira. Fiús, ugyanakkor lányos is egyúttal. Igazán uniszex kötet, melyet mindkét nem élvezettel olvashat. Az elején fura volt olvasni, idegen volt számomra, majd szép fokozatosan hozzászoktam különlegességéhez. A nyelvezete változatos, érzékletes, könnyen érthető, közérthető. Unni, az nem untam egy másodpercet sem. Szép lassan adagolja a történteket, így ne várjatok száguldást azért. Vannak apróbb hibái, de semmi vészes, kiugró. Néhol egy kicsit bővebb kifejtés, máshol kevésbé bő, egy kis igazítás, pár szál jobb elvarrása és fel sem tűnnének ezek a pici bakik. Tipikus első könyves szerzői hibák, melyek a következő kötetre elsimulnak majd. 

composing-2391033_640.jpg

Az szereplők, az ábrázolás, a lények eltérnek a megszokottól. Egy folyton csokit eszegető, másra nem gondoló kisfiú a főszereplő segédjeként, tündérkatonák, lávatündérek, kaszabmanók, griff fiókák és hasonló, ismeretlen lények, furábbnál furább helyszínek, szokások. Kicsit talán bizarrnak is mondanám legtöbbjét. A fejezetek és a könyv rövidsége miatt hiányérzetem támadt. Bővebb bevezetőt, nem csak egy-egy odavetett mondatot érdemeltek volna. Értem én, hogy ezzel a kisebb korosztályt célozta meg az írónő, én mégis a nagyobb korosztálynak ajánlanám leginkább, és miattuk elfért volna bővebb kifejtés, hosszabb fejezetek. Megérdemelt volna egy-egy helyszín a kalandozás során jóval többet, mint ahogy a karakterek is. Nagyon jól megalkotott világokat kapunk, izgalmas lényeket, melyek teljesen új keletűek, nem a megszokott sima tündérek vagy cuki manók. Azt kell mondjam, ötlet dús, színes fantáziával megálmodott írónő készítette a könyvet. Élveztem az eltérőtől megszokottat. Imádtam, hogy bátran nyúlt az iróniához, a kikarikírozáshoz. Görbe tükör is lehetne a mai meséknek. Legalábbis én éreztem benne egy cseppnyit ezekből. 

fantasy-2750995_640.jpg

A történet és a szereplők szerethetők. Ede, a hősünk cseppet sem idealizált szereplő. Egy egyszerű kisfiú, aki megkaparintja édesanyja féltve őrzött kéziratát, ami talán épp büntetésből is kicsit, de magába szippantja. Nagyon cuki, bátor kis hős, amiért könnyű megkedvelni. Hibázik és nehezen találja föl magát a különös világban, fél, ám mégis bátor lesz. Jó kis jellemfejlődésen megy keresztül. Segítségére lesz útján számtalan barát és barátnak sem hitt egyén. Igazi világmegmentős kóborlás következik különös tájakon, amit rettenetesen élveztem személy szerint. Persze itt is vannak rosszak és jók, de tanuld meg, semmi sem az, aminek elsőre látszik!

Meghökkentő mese a javából. Szórakoztató? Na ná! Kikapcsol? Persze! Vidámságot varázsol és egy világot, mely meghökkent majd mindenkit. 

Buzási Viktória mesés rajzait különösen imádtam. Annyira illenek a történethez és az általam is elképzelt figurákhoz.

Már csak egy kérdésem van. Miért nem lett még népszerűbb ez a kötet? Apró hibái vannak, mégis annyira egyedi látásmódon keresztül szórakoztatja a gyerekeket! Elfogadás, barátság, szeretet is helyet kap benne és bátorság, kitartás is. 

Fülszöveg: 

Ede egy éjszaka megkaparintja édesanyja kéziratát, ami a lávatündérek legújabb kalandjairól szól. Nem sejti azonban, hogy ő maga is a történet részesévé válik: a mese ugyanis magába szippantja. Odaát segítenie kell visszaszerezni az ellopott lávagömböt, máskülönben a lávatündérek népe elpusztul. Így hát felkerekedik egy kis csapattal, és a keresésére indul.
Vajon sikerül időben megtalálniuk a rejtélyes tolvajt és visszaszerezniük a lávagömböt? Ki követi őket árnyékként mindenhova? És mit keres egy rozmár a sivatag homokjában?
Ede útja során különös és furcsa lényekkel találkozik, rejtélyes, rémisztő és valószerűtlen helyeken fordul meg, miközben új barátokra lel, és rájön: a segítség néha a legváratlanabb formában érkezik. 

112 oldal
ISBN: 9789632638447
llusztráltaBuzási Viktória
ReAd-blog
#könyv #mese #izgalmas #más #kaszabmanó #lények #fantasymese

Álomgyáros kedvcsináló

Körülnéztem az Álomgyár kiadó most megjelent vagy hamarosan érkező könyvei között. Ebből készítettem nektek egy kedvcsináló válogatást. Szeretek nézelődni, mik várhatók a közeljövőben, listát készíteni, mit szeretnék még beszerezni. Nem tudom hogy vagytok vele, de én sosem szeretnék kifogyni az olvasmányokból. Íme az én válogatásom:

A január pont jó időpont arra, hogy elgondolkodj egy kicsit magadról, hogy rendbe tegyél mindent, boldog legyél. Ez a könyv a legmegfelelőbb segítség hozzá.

Hidasi Judit: 99 gondolat a szeretetről

covers_558420.jpg

Az önszeretet sokkal több, mint elmerülni egy kád illatos vízben, miközben csokit eszegetünk.
A szeretet néha bonyolult, kemény munka, és nem is mutatja meg magát mindennap.
Az elfogadást, az önazonosságot, a szeretetet és a boldogságot azonban meg lehet tanulni és lehet fejleszteni.
Hidasi Judit, a nagy sikerű Gondolatmappa című könyv szerzőjének vadonatúj, gondolatébresztő könyve egy 99 napos program, amely közelebb viszi az olvasót a teljesebb élethez.
Egy különleges kötet, melynek segítségével mindennap tanulhatunk valamit önmagunkról, a gondolatainkról, az érzéseinkről.
99 gondolat, 99 írás rólunk és a szeretetről.
Indulj el egy új úton ennek a könyvnek a segítségével, és mire az utazás végére érsz, sokkal jobban megismerheted önmagad!

 

Ha könnyed, romantikára vágysz és utazásra.

covers_588343.jpg

Nyár, ​szerelem, Róma…

Caroline Wood, a népszerű londoni női magazin szerkesztője egyre sikeresebb a munkájában, magánélete azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Párja, Tom, aki Barcelona egyik felkapott szállodáját vezeti, sokkal ritkábban látogat el hozzá Londonba, mint azt Caro szeretné, és a lányt is köti a munkája a hazájához.

Megjelenésének várható időpontja: 2020. június 15.

 

Ha valami fajsúlyos, nehéz olvasmányra vágynál.

Alan Gratz: A ​végső megoldás: a remény 
covers_583489.jpg

Mindent elvehettek tőle. Csak a reményt nem!
Tíz koncentrációs tábor.
Tíz hely, ahol éheztették, kínozták, rabszolgamunkára hajtották.
Ahol halomra gyilkolták a zsidókat.
Nem volt esélye, tudta jól…
Janek Grüner mégis életben akart maradni.
Tizenegy éves volt, amikor a nácik bevonultak szülővárosába, Krakkóba.
Mindent és mindenkit elvettek tőle, akit szeretett, táborból táborba hurcolták.
Már nem volt neve, csak száma: ő volt a B-3087-es fogoly, ahogy azt a karjára tetoválták.
A pokol hétköznapi valósággá vált. A zsúfolt marhavagonok, a barakkok, a kegyetlen őrök, a mindennap bőséggel arató halál. Felvonultak előtte a holokauszt azóta elhíresült…

 

Ha valami szenvedélyesre vágynál olvasmányul.

Kendall Ryan: Fagyos ​szenvedély
covers_583006.jpg
Amikor a józan ész mit sem ér…
A pszichológiát hallgató Ashlyn Drake szép, rendezett élete az őrületbe fordul, amikor megtalálja az amnéziatézisének tökéletes alanyát. A kórházban fekvő fiatal férfinak semmiféle emléke nincs a korábbi életéről, beleértve a gyilkosságot is, melynek elkövetéséért éppen megvádolták.
Józan esze ellenére Ashlynt úgy vonzza ez a férfi, mint a lepkét a fény. Talán mert annyira hihetetlenül férfias, és még a kórházi ágyhoz bilincselve is úgy fest, mint valami kölnireklám – az Őrület Illata. Vagy talán csak túl sok magányos éjszakát töltött tanulással. Bárhogy legyen is, Ashlyn eltökéli, hogy segít a férfinak megoldani a múltja rejtélyét. Elkezdi kibogozni, ki is volt azelőtt, felhasználva a titokzatos tetoválásait és a festményeit mint egyetlen lehetséges kiindulópontot.
Amikor végül rájön a titkára, képtelen megmondani, melyik a valódi személyisége: a gyengéd szerető, akibe beleszeretett, vagy a zűrös fickó a sötét múlttal.
Megjelenésének várható időpontja: 2020. február 19.
Ha valami családosat, emberi kapcsolatosat olvasnál
Palotás Petra: Kötéltánc
covers_578525.jpg
Palotás Petra legújabb történetével, a Circus Monte-Carlóval egy igazi, érzelmektől fűtött kétrészes családregényt kapunk. Egy több országon átívelő históriát, amely a nyolcvanas évek semmihez sem hasonlítható hangulatával különleges világba kalauzol bennünket. Egy könyvet, amelyben a cirkusz porondján éppúgy főszerepet kap a rettegés, a szenvedély és a szemfényvesztés, mint a politikában.
Megjelenésének várható időpontja: 2020. március 20.
Ha szereted a lélektani pszicho-trillert
Ludányi Bettina: Kettőnk ​titka
covers_563768.jpg
Niki Varela alkoholista. Lassan egy éve nem iszik, mégis különös dolgokat tapasztal maga körül. Időről időre üres borosüvegek tűnnek fel a lakásában. Hiába állítja, hogy nincs köze hozzájuk, még a legjobb barátnője sem hisz neki. Nem is csoda, hiszen egyetlen betörésre utaló jel sincs.
Alexios Hallas pszichológust valaki felkérik egy nyomozáshoz,így hozza össze a sors Nikivel. Hiába foglalkozik évek óta függőkkel, még így sem ismeri fel időben, mi folyik a lány körül.
Egy alkoholfüggő képzelgéseiről lenne szó csupán, vagy valaki az őrületbe akarja kergetni a lányt? Mi a különbség a valódi tettes és az áldozat között? Meddig képes egy függő uralkodni a sóvárgáson, ha mindent elveszít, ami fontos volt számára?
Ludányi Bettina írónő új regénye, a Kettőnk titka ezúttal a függőség lélektanát járja körül. A pszichológiai thriller és a pszichológiai dráma jegyei keverednek össze egy történetben, amelynek nem fogod kitalálni a végét.
Ha kedvet kaptál az egyikhez, az Álomgyár kiadónál tudod megrendelni, itt.
Ha szeretitek az ilyen ajánlókat, szívesen szétnézek más kiadók oldalán is. mit szóltok?
ReAd-blog
#ajánló #olvasmány #könyv #könyvek #Álomgyár #kiadó #válogatás #nézelődtem #megkénevenni

Fontos számára a külső és a belső harmónia megteremtése

Magazint vezet, ruhamárkája van és önismereti workshopokat is tart nőknek

84262751_2816604498399546_6676183193097338880_o.jpg
Baján, az ország szívében lakik, egy kisvárosban. Egyszerre ezer dolgot csinál és hihetetlen energia árad belőle. Ő Kretter Bea, a Beango ruhamárka tulajdonosa, a Műhelymagazin írója és számos önismereti workshop szervezője.  Missziója a vidéki nők külső és belső harmóniájának megteremtése, ebben a térségben lakó nők erősítése.
- Nagy világutazó vagy. Mesélnél honnan indultál, hova tartasz, milyen utat jártál be?
Világutazó vagyok, de csak idézőjelben. Nagyon sok helyre szeretnék eljutni még, ami a korábbii utazásaimhoz képest még semmi. Marosvásárhelyi kis álmodozó voltam, nagymamám varrógépe mellett, ahonnan egyenes ág vezetett a textil szakos középiskolai tanulmányokig. Ha rajtam múlik, akkor grafikus vagy valamilyen rádiós, tévés munkám lenne most, sok irányító kezecske segített, hogy elinduljak ezen az úton. Első sorban anyukámé, aki engedett egész pici korunktól mindenbe belelátni, megismerni a táncot, a művészeteket, aztán később a textil tanárnőmé, aki kvázi nem hagyta, hogy más irányt kezdjek el járni. Így 2008-ban azon vettem észre magam, hogy ülök anyuval a Kolozsvárra tartó buszon, a felvételi papírokkal a táskámban. Ott tanultam három évet, aztán felvételiztem Budapestre. Az azt követő majd két évet ott töltöttem. Itt ismertem meg a mostani férjem, aki már a kapcsolatunk elején visszaköltözött Bajára, mert családi vállalkozást indítottak. A nyüzsgő budapesti élet után, én is leköltöztem a kisvárosba.
- Milyen érvényesülni nőként egy kisebb városban, vidéken?
Nekem hat évembe telt beilleszkedni. No nem csak nőként, hanem mint ember, mint vállalkozó szemléletű fiatal. Úgy látszik mostanra értem meg annyira, hogy egy tudatos, évekig épített vállalkozást végre elindítsak.
83989763_2816604298399566_3700159856452304896_o_1.jpg
- Mertél nagyot álmodni és önmegvalósítani. Nehéz dolog? Milyen tényezők segítettek és milyenek hátráltattak?
Nekem viszonylag természetesnek tűnik. Mintha ez lenne az utam. Persze rengeteg bizonytalanság, kételkedés, újrakezdés és imposztor szindróma követi folyton egymást, de amikor kijön egy ötlet, az olyan egyértelmű és könnyed érzés. Egyik segítő tényező az önmegvalósításban az idő volt, amit magammal tölthettem, persze mindezt terhességi hányingerek, később pedig a gyereknevelés első két éve mellett, ami legalább ugyanannyira volt segítség esetemben, hiszen friss anyaként egy teljesen más világ nyílt meg (ezt szerintem sok anya tapasztalja). Életemben elöszőr elmentem egy fejlesztői tréningre, és ott indult el az igazi lavina. Hatalmas felismerésekben volt részem önmagammal és az üzleti ötletemmel kapcsolatban. Elkezdtem új oldalról vizsgálni magam és a vállalkozást. Szóval óriási segítő tényezők voltak trénerek, coachok, különböző szakmai workshopok, és sok könyv. 
- Úgy érzed, most a helyeden vagy? Megtaláltad az utad?
Többé-kevésbé. Azzal, hogy elindultam egy mélyebb önismereti úton, sok olyan tényező került felszínre, sok kényes dolog lett megfogalmazva, amit lelkileg nehéz megemészteni, de úgy gondolom ez egy holtig tartó gyakorlat. Ennek ellenére úgy érzem igen, megtaláltam az utam, ami velem együtt fog változni, életszakaszaimtól függően hozzám fog idomulni éppen azért, hogy soha ne érezzem tehernek a munkámat, és maximálisan tudjak a vendégeimre összpontosítani. 
83112287_2816605465066116_8874271374139457536_o.jpg
- Nem kis feladatot tűztél ki magad előtt. Nőket, női vállalkozókat, anyákat segítesz fejlődni, önkifejezni, vállalkozni, tapasztalni, kikapcsolódni. Miért pont ezt választottad munkádul?
Nőknek segítünk megtalálni az összhangot a személyiségük és a ruhatáruk között, A harmónia megteremtésének útján vezetjük végig stílusterápia és a divat, mint pszichológia alkalmazásával őket.
Ebben segítségemre van Beck Laura grafoterapeuta, aki az önértékelési, önbizalmi problémákkal küzdő ügyfeleknek segít. Motiváló és inspiráló programsorozatainkon így az önismeret és a stílus témáit dolgozzuk fel, a gondolati és testi átalakulás érdekében, kreatív eszközökkel. 2018-ban kismamaként, fáradtan, egy újszülöttel a kezemben jöttem rá arra, mennyire fontos a támogatás, a közösségbe tartozás és így jött létre a gondolat, miszerint ha nem találok ilyet, akkor megcsinálom a magamét. Így most már egy támogató közösségben, együtt tudunk énidőt szakítani magunknak, hogy az életszakaszbeli változások után, mélyrehatóbban megismerjük és az újdonságokhoz igazítsuk a külső és belső énünket. A hab a tortán pedig, hogy a stílusműhelyben olyan teljesen egyedi ruhákat szabunk az ügyfeleink személyiségére, melyek visszatükrözik a valódi énjüket és melyek sikeresebbek lesznek munkában és magánéletben is. Akik eddig velem dolgoztak felismerték, hogy az öltözködés egy eszköz, mely hozzásegít, hogy megmutassuk kik vagyunk valójában. Stílusunk tudatos építésével, a személyiségünk összetettségét fejezzük ki, melynek része a szellemiség, szeszély, attitűd, kreativitás, függ a vágyainktól, az aktuális hangulatunktól és életszakaszunktól. A ruha valódi vizuális benyomást kelt, egy emlékezetes azonosító jel egy olyan világban,  amely egyébként elriasztja az identitást.  
83265513_2816604451732884_6616355114707845120_o.jpg
- Ez mellett egy magazint is vezetsz és saját ruhamárkád is van? Mesélni róluk?
A hozzánk látogatók a helyszínen válogathatnak a saját tervezésű szezonális Beango ruhakollekcióból, továbbá tervezzük az országos elérhetőséget, addig is Szegeden a Hype Design Store-ban elérhetőek, a bajai műhelyen kívül. A márka 2014-ben indult, azzal egyidőben, ahogy ide költöztem. És igen, van egy tavaly indított online női magazinunk is, mely a stílust kedvelő, vidéki közösségeket hivatott összekapcsolni. A színes és egyedi, önmagukat felvállaló fővárosi szféra példája által inspirálva, szeretnénk népszerűsíteni Magyarország kisebb városaiban is azt, hogy a belsőnk megismerésével vállaljuk fel igazi személyiségünket az öltözködésünkben is, hiszen egyediségünket élvezni kell és megjeleníteni. Missziónk a külső és belső harmóniánk megteremtése, az önismeret, a kreativitás, a divat és az öltözködés eszközeivel. 
- Hogyan tudsz ennyi mindent összeegyeztetni? Hiszen egy gyönyörű családod is van.
Lehetetlen. Ha egyik megy, a másik kevésbé. Azért is van, hogy a magazin most egy picit lelassult, de folyamatosan nyitott szemmel és szívvel járok, hogy olyan partnereket, segítőket vonzzak be, akik tudnak azonosulni velünk. Emellett nagyon igyekszem és különös figyelmet fordítok arra, hogy a családdal töltött idő, kielégítő legyen és senki ne érezze mellőzve magát, és azt tapasztalom, hogy ha az időmenedzsmenttel jól bánok, akkor nyugodt vagyok, kiegyensúlyozott és ezáltal az otthon töltött idő is sokkal kellemesebb. Most azon dolgozom, hogy a hétköznap délutánok mellett a hétvégék is nagyrészt a családé legyen, egyelőre lehetetlen küldetésnek bizonyul. 
- Mik a terveid a jövőre nézve?
Letisztulás. Nem szeretnék a 'sokat akar a szarka' csapdájába esni, így most az elsődleges cél az, hogy a környezetem, a vevőim visszajelzései és az érdeklődések alapján azokat a szolgáltatásokat erősíteni, amire szükség van, a többit pedig kiosztani vagy megszüntetni. Álmok vannak továbbra is, sőt 5-10 éves tervek is vannak, de egyelőre megtartom magamnak, hátha nem sikerül összehozni (nem babonából). :) 
https://www.facebook.com/stilusmuhely
ReAd-blog
#interjú #cikk #önismeret #női #vállalkozás #műhelymagazin #beango #stílusműhely #kretterbea 
84177795_2816605321732797_6590457445460475904_o.jpg

Ha nem tudod, mivel lepd meg szerelmed

Valentin-napi válogatás

gift-4669449_640.jpg

Már csak két hetünk van és itt a Valentin nap! Lehet szeretni és elutasítani is ezt a szokást, vérmérséklettől, gondolkodásmódtól függően. Viszont az is biztos, hogy a szeretteinket jó dolog meglepni (nem csak ilyenkor) valamivel. Az öt szeretetnyelv egyik pontja éppen az ajándékozás. Viszont nem könnyű még az általunk jól ismert embernek sem megfelelő szuvenírt választani. Ebben nyújtok ma segítséget neked, kedves olvasóm. Olvasd el a cikket, mert érdemes. Hazai vállalkozók gyönyörű, igényes, olykor meglepő termékeit, szolgáltatásait hoztam el neked, válogass kedvedre!

Nőknek:

A nők mindig örülnek egy finom csokinak, egy szép csokornak, de van élet ezeken is túl. Ajándékozz könyvet! Na jó, azért ajánlok mást is.

 Beauty InTheBox

custom900x1200_829518.jpg

Egy szép fehérnemű, ami a nőt öltözteti, a férfit gyönyörködteti. Minden Axami luxus fehérneműt elegáns díszdobozban küldenek, ami kiváló ajándék Valentin napra. Ráadásul a második termék féláron, vagy a harmadik termék ingyen elérhető.

https://www.beautyinthebox.hu/luxus-fehernemu-561/luxusfehernemu-termekek-560h/?p_id=38893  

RencsyDecor

81167047_979312169115067_3052760310436855808_o.jpg

Valentin napra ajánlom saját készítésű szívecske mintás textil tulipánjaimat, szálas vagy cserepes változatban is. Nem kell locsolni, sosem hervad el, örök emlék.
www.facebook.com/RencsyDecor

Harisnyavirág

84939737_1038850136492731_4021847649882734592_n.jpg

Egyedi, izgalmas megoldás élő vagy vágott virág helyett.

https://www.facebook.com/pg/angyaltarajandek/photos/?tab=album&album_id=559994031255298

Lalunda

81570461_2719078208138428_9114091455911034880_o.jpg

Természetes gyertya egy romantikus estéhez? Valentin napra különleges illattal készültünk neked. 

www.lalunda.hu

Halmai Gyöngyi Fotós

blonde-629726_640.jpg
Ha maradandó, emlékezetes ajándékot szeretnének a hölgyeknek, akkor a portré fotózás egy jó választás. Mindenki profitál belőle, hiszen a hölgyeknek lesz egy csodás élményük, mely által magabiztosabbak lehetnek és megnő az önbizalmuk, az urak pedig élvezhetik a végeredményt! 

 www.halmaigyongyifoto.hu

 

 Ritadigidesign

81016903_2603209813062162_523972493849919488_n.jpg

Adj digitális fotót. Csak a képzelet szab határt. Szuperhős bőrbe is bújhat a nő akár, hiszen minden hölgy kicsit az! 
Ritadigidesign

 

RÍMfluenza

write-1957302_640.jpg

Minden hölgyet levesz a lábáról egy saját, róla szóló vers, egy romantikus vallomás rímekben...
https://www.facebook.com/RÍMfluenza-127678757936068/

Digidekor

tortenet_bemutato.jpg

Kulcstartókat, ékszereket, képeslapokat készítek, egyedi, névre szóló, akár fényképes formában, hogy igazán személyes legyen. Ez a választékom Valentin-napra.

 https://digidekor.hu/term.../ajandek-otletek-szerelmeseknek/

Zümiméhészet

honey-1958464_640.jpg

Epres és Ír krémlikőrös mézkülönlegességünket ajánljuk az ajándékot keresők figyelmébe. Adj finomságot!

www.zumimeheszet.hu

Silona Design

80989758_10221008877311348_2140421699563159552_n.jpg

Nemesacél szerelékekkel készített kötél ékszereit ajánlja a romantikus napra.

Silona Design

Herbatherapy

bath-2863269_640.jpg

 SZERELEM fürdőbomba - a romantikus este ígéretével

https://www.herbatherapy.hu/termek/szerelem-furdobomba/

Carneol Glass

81789886_10216395633145365_514157192203468800_n.jpg
Üvegvirágok pirosban, több méretben. Garantáltan nem kap senki ilyen eredeti virágcsokrot a környezetedben!

Katadesignhun

81475395_2751313924924670_3275435557072666624_n.jpg

Egyedi, kézműves ékszerek készítésével foglalkozom. Különlegességük, hogy mindenből csak egyetlen darab készül, így igazán rendkívülinek érezheti magát a hölgy, aki viseli őket. 

https://www.facebook.com/katedesignhun/


Lakásékszer

82084046_3124191204277293_7031117117185327104_o.jpg
A virágokat készítek egy levegőn száradó agyagból és olajfestékekkel festem őket, amik így nem lesznek törékenyek, ellenben maradandók igen.
www.lakasekszer.hu

 

Csipkelengye

great-4102769_640.jpg

Romantikus madeira hálóingünk ebben a témában tuti befutó lehet: https://www.csipkelengye.hu/ajanla.../romantikus-haloruhazat

Futureshop

 img_1904.jpeg

Lovelines vonalrajz póló a Futureshopban.

Férfiaknak

A férfiakat egy jófajta itallal megnyertük magunknak. Kissé közhely. Van ezer dolog, amivel őket is meg lehet lepni ( a bor mellett).

Marina Miracle

ferfiaknak-kezdocsomag.jpg

Férfi kozmetikai csomagot ajánl Valentin napra a Marina Miracle.

https://marinamiracle.hu/collections/all/products/kezdocsomag-ferfiaknak 

R.M ékszer

rmekszer_kulcstarto_f0024307.jpg

Egy kulcstartó, mely szívhez szóló. 

https://www.rmekszer.hu/

 

Olvashop

kepmutat_vizjeles_4.jpg

Ex libris pecsét, fém könyvjelző, olvasólámpa? Bármi, ami jól jön munka vagy olvasás közben.

https://www.olvashop.hu/

OdorsHome

83146454_635668460307926_8164506179976822784_n.jpg

Szívhez szóló, szöveges párnák, melyek nem csak a lakás díszei lehetnek itt.

LenKa Leather

79441511_594973277972509_7190341377438253056_n.jpg

Bőr kulcstartót gravírozva, pénztárcát, övet, táskát lehet rendelni. A bőr mindig divat, tartós, egyedi igényeket is kielégítő. 

LenKa Leather

Rebellebeton Design

81690550_10215727757042618_8527341568284164096_o.jpg

Betonbiztos szerelemért, betonból készült termékek. 
Facebook.com/rebellebetondesign

Arvay Családi Pincészet

arvay-csaladi-pinceszet-01.jpg

A finomabbnál finomabb borokkal nem lehet mellényúlni. Az Édesem nevű nedű különösen alkalmas ajándékozásra!

www.arvay.eu

Gyantaékszer

pitypang_papirnehezek_01_orokszep_gyantaekszer-458x458.png

Mandzsettagombot, papírnehezéket, ékszert készítünk a gyerkőc hajacskáját is belerejtve. www.gyantaekszer.hu

Gourmet and Delicious

selectionkordoboz.jpg

Küldj egy végzet asszonyát párodnak! A finom, csípős, pikáns szószok garantálják a meglepetés erejét.

Chloé Creations

81172373_3120126798015409_2358613996774359040_o_1.jpg

 Diffúzor ékszerek. férfiaknak és nőknek is

Kámea kézmű és ajándéktárgy

81253220_2992808700737965_8206623131792572416_o.jpg

Apró üzenők fából, papírtekercsekre lehet írni is.

 

Közös ajándék

Mely egyforma, hasonló vagy összetartozást mutató. Bármi lehet, amit mindkét fél értékel, visel.

Szántóbútor

floor-1256804_640.jpg

Barkácsworkshop? Izgalmas és egyedi ajándék lehet. Egyre több pár érkezik hozzánk egyéni oktatásra, workshopra. 

www.szantobutor.hu

Teaprogramok

70844242_2553483471378318_6117786115463184384_n_1.jpg

Virágzó tea, mely gyönyörű, finom és kiválóan alkalmas egy szuper romantikus vacsora befejezéséhez. 
https://bolt.teaprogramok.hu/.../viragzo-teacsomag...

FunBox – Móka dobozolva

83024286_10216344127295834_1469064825970622464_n.jpg

Örök emlék és oltári jó móka  egy közös fotózás.

FUN BOX - Móka dobozolva

Christadesign

80891605_2607081382744717_2030384091978792960_o.jpg

Páros bögre vagy póló, esetleg egymás nevével hímzett törölköző? Klassz ajándék!

 www.facebook.com/christaldesign

Pomanders

81887496_2856375454414486_7417189833342189568_n.jpg

Illatos ékszerek, páros karkötők is akár cédrusból a fa természetes illatával. Drágakövek, ezüst, abszolút kézműves és egyedi.

www.pomanders.hu

Írástól lélekig

writing-1149962_640.jpg

Íráselemzéssel foglalkozom. Valentin napra párkapcsolati összeillőségi tesztet ajánlok készíteni, a két fél írása alapján

https://irastollelekig.cafeblog.hu/mit-tartalmaz-az-elemzes/

Anyuska

tarot-991041_640.jpg

Szerelmes kártyacsomagjaimat tudom ajánlani jó szívvel.

www.anyuska.hu/parkapcsolat

Saltysurfsoul

81237901_10206949436172357_8252000290203500544_n.jpg

Páros zsineg, jó kívánsággal.

“Párosan fogyunk, mert párosan könnyebb”

sport-2264825_640.jpg

A közös mozgás összehoz, szebbé tesz, erősebbé a kapcsolatot, de titeket is. Karcsúsodjatok, ügyeljetek egészségetekre együtt.

https://www.facebook.com/groups/544807082994755/

Festett egyedi póló

81418907_10215844975507336_3276853235582763008_n.jpg

Páros póló, mely kézzel festenek, egyedi megrendelésre? Kitűnő ajándék.

www.festettpolo.hu vagy www.facebook.com/egyedigyerek

Timi Gyöngyzsinór ékszerek

81222999_2749240745124664_1027485674762141696_n.jpg

Páros karkötők egyedi nevekkel, ásványokkal.
https://www.facebook.com/TiMi-Gyöngyzsinór-ékszerek-434082237131278/

Értsünk szót

cards-416960_640.jpg

Párkapcsolati kártyák, az izgalmas estékhez!

 https://ertsunkszot.hu/parkapcsolati-kartyak

Supportcoach

tattoo-2894318_640.jpg

Páros szeretetnyelv tréning/ Esküvő utáni párkapcsolati szerviz.


https://supportcoach.hu/index.php/parkapcsolat_coaching/

Hancúrpárbaj

love-3061483_640.jpg

 

Hangolódjatok egymásra stílusosan egy huncut társassal a Hancúr Párbajjal.
www.hancurparbaj.hu

 

Élmény

Az élményt, azt hiszem, nem kell magyaráznom. 

Darsmidesign

81539092_2887121484685208_9025159236014833664_o_1.jpg

Páros karkötő és egy workshop, ahol elkészíthetik saját Valentin napi karkötőiket.

www.darsmidesign.hu

Mahasti 

tattoo-1205137_640.jpg

Ennél meglehetősen bajban voltam, melyik kategóriába soroljam be. Erotikus tánc-hastánc fúziós workshop. Lepd meg Apát Valentin napra!

https://everydaylifeofabellydancer.blogspot.com/.../lepd...

Dorogma Vendégház

2018nov_dorogma_030-o48rlra9p4n0kkkihzwse7vn2o5msrneqhc5q33hcw.jpg

A Tisza-tónál, falusi környezetben febr. 14. péntektől febr. 16. vasárnapig falusi romantika (szálláslehetőség és falusi programok) szerelmeseknek.

https://dorogmavendeghaz.hu/

sensitivestyle

print-1850481_640.jpg

Egyéni és páros színtanácsadást, stílustanácsadást ajánlok ajándékba vagy akár közös élményként is.
www.facebook.com/sensitivestyle
www.sensitivestyle.hu

Zelencsuk Tímea

tango-108483_640.jpg

Én az egész évben Valentin-nap mozgalom lelkes hirdetője vagyok. Komolyabbra fordítva.

 #táncaszerelemért
mottómmal párkapcsolat gazdagító, házasságápoló párostánc órákon segítek begyakorolni az egymásra figyelés, összekapcsolódás hétköznapi művészetét.

www.zelencsuktimea.hu

 

Soulcoaching - önismeret lovakkal

girl-4455005_640.jpg

Páros lóasszisztált önismereti tréning - a kapcsolatért, a fejlődésért, a megértésért, kommunikációért, a fejlődésért, az “együttért”  www.csodaazeleted.hu

Stílműhely

girl-2696947_640_1.jpg

Páros színtanácsadás, melynek rengeteg előnye van.

Www.stilmuhely.hu/szintanacsadas

Villa Florencia Eger

81119395_10212727469542208_5069309574020857856_o.jpg

Romantikus kikapcsolódás Eger belvárosának macskaköves kis utcáin

És végül azoknak, akik egyedül vannak ezen a napon

Könyv Németh Szilviától

gycs_katt_2.jpg

Azoknak szeretnék ajánlani, akik egyedül vannak Valentin-napon, és esetleg még sebzett a szívük a korábbi párkapcsolati csalódás miatt. Ennek feldolgozásában segítenek a regényeim. Az "Aranytükör" megmutatja, hogyan is lehet jól használni azokat - az olykor fájdalmas - tükröket, amelyeket a párunk mutat felénk a kapcsolatban. A "Gyémántcsiszoló"segít megkeresni azokat a tudatalattiban tárolt blokkokat, programokat, amelyek miatt mindig hasonló társat és hasonló lefutású kapcsolatokat vonzunk magunkhoz. A "Gyógyító Szerelem" pedig segít a hűtlenség feldolgozásában, és egy magasabb szintű megértés által a megbocsátásban is. Ők hárman együtt a Gyógyító Szerelem trilógia ( https://nemethszilvia.hu/gyogyito-szerelem-trilogia/ ), és hatalmas változást hozhatnak az arra nyitott olvasók életébe. 

#nemszponzorálttartalom #válogatás #Valentin #valentinnap #cikk #blog &férfi #női #közös #élmény

ReAd-blog

 

 

 

A baba édes álmának záloga

BrunchiKids az álomhozó

k_hgy9769.jpg

Egy újszülött átlagosan 16 órát tölt alvással. A csecsemő már valamivel kevesebbet. A totyogó is még 12 órát biztosan. Kivéve, ha rossz alvó. Tehát az alvás az egyik legfontosabb napirendi pontja a babáknak. Nem mindegy, hogyan töltik azt.

A babaszoba egyik legfontosabb tétele a babaágy után, az ágynemű. A jó alvás legfontosabb feltétele a kényelem és praktikum, na meg a biztonság. Nagyon fontos, hogy megfelelően kipihenje magát a csecsemő és az édesanya is biztonságba tudhassa addig. A baba az első hónapjai nagy részét, ha nem szinte az egészet, édesanyja kezében tölti vagy alvással, a kiságyában. Utóbbinál fontos, hogy a lehető legnagyobb kényelmében tegye, biztonságos formában.

Ezért nem mindegy, milyen minőségű az ágynemű, amiben a legféltettebb kincsünk alszik. Fontos, hogy minőségi anyagból készüljön, megfelelő technológiával. Ha hazai készítőtől rendelünk, szinte biztos, hogy ez megvalósul, tudjuk, hogy jót veszünk, a lehető legnagyobb odafigyelés mellett kivitelezve. Itt fontos az is, hogy ne otthoni barkácsolgató, varrogató, ismeretlen magánszemélytől, csoportból, hanem vállalkozótól vásároljunk, biztonságosabb, leellenőrizhetőbb. Az interneten fellelhető, féláron megtalálható termék nem biztos, hogy olyan minőségű, kivitelezésű, anyagú lesz. Az alkotó a szívét, lelkét, álmait is beleadja a termékeibe és garanciát is ad a minőségre.

Az ágynemű színe, a kialakítása, a formája rengeteget ad a babaszoba dekorációjához is. Legyen színes, igényes kivitelezésű, egyedi, izgalmas. Egy szép ágynemű felöltözteti, szentéllyé teszi azt a bizonyos kiságyat.

k_hgy9965.jpg

Egy babafészek, babatakaró, rácsvédő, párna és majdnem teljes a lista, amire szükségünk lehet az újszülött érkezésekor az alvás körüli teendőkben.

BrunchiKids ezek beszerzésében segít a leendő szülőknek. Családi vállalkozás, melyet egy házaspár közösen hozott életre. Saját termékek, saját ötletekkel, kivitelezéssel a lehető legjobb minőséggel készítve. Egyedi dolgok, kedves minták teszik még kedvelhetőbbé a választékot náluk. Ha ott vásárolsz, biztos lehetsz benne, hogy a legnagyobb gondossággal vannak összeállítva, magas minőségű, prémium, 100 %-os bababarát anyagokból, azonnali kiszállítással. Színekben nagyon sok kombináció készül, hogy mindenki megtalálja a saját és babája stílusának megfelelő darabokat. Jelenleg babafészek, babatakaró, babapárna, rácsvédő és fonott rácsvédők kaphatók a kínálatban. 

 A házaspár kisfia, Brúnó a névadó, innen a kedves BrunchiKids név.

A termékek azért is különlegesek, mert egyedi mintával, itthon nem kapható, ritka anyagokkal dolgoznak, hogy garantáltan ne tucat termék legyen. Ráadásul minden Magyarországon készül. Egy családi varroda varrja meg az általuk megálmodott termékeket. És mivel itthon készülnek, a webáruházban található, feltöltött dolgok azonnal rendelhetők, nem kell heteket várni a kézhez kapásukra. Hamarosan további termékek kerülnek bevezetésre, hogy ne csak a kisbabák varázslatos álmát támogathassa a vállalkozás, hanem egészen ovis korig minden egy helyen beszerezhető legyen.

82696985_185221042878770_2764815936157384704_o.jpg

De ha már babaágynemű és a picik altatása, akkor a babafészek egy igen mutatós, ám fontos dolog, is melyet érdemes beszerezni.

A babafészek biztonságot ad a babának és mamának egyaránt. Az anyaméhben eltöltött időre emlékezteti a picit a kicsi tér, így nyugodtan, biztonságban tud benne elaludni. Egy igazi kis fészek, amit csak ő birtokolhat, a magáénak érezhet, ami biztonságban tartja, meghittségével elandalítja. Rendkívül biztonságos, mert megakadályozza, hogy a nagyágy széléig gurulhasson, majd leessen ott a csecsemő vagy ráfeküdjön esetleg óhatatlanul is valaki. Bárhová magunkkal vihető, utazáskor vagy vendégségben is nagy hasznát venni, hiszen a kisded, a megszokott környezetében tud pihenni, egy óvó kis kuckóban, a megfelelő tisztaságban.

 k_hgy9882.jpg

BrunchiKids tulajdonosát faggattam a kezdetekről, jövőről.

Az ötlet onnan ered a vállalkozáshoz, hogy amikor még a kisfiamat vártam, rengeteget keresgéltem a sok-sok babafészek, babaágynemű között. Végül vagy olyan terméket találtam, ami nem tetszett, vagy olyat, ami tetszett ugyan, de csak hetekkel később lett volna elérhető. Így hosszasan győzködtem a férjemet, aki végül beadta a derekát. Megálmodtuk, véghez vittük, megnyitottuk. Bevallom nem volt egyszerű a kezdet egy picúr mellet, mikor elkezdtem az egészet, akkor még szinte egész nap aludt, ami azóta persze megváltozott és egész nap pörög, de bizton állíthatom, megéri így is.

Bízunk benne, hogy a vásárlóink is annyira fogják szeretni a webáruházunkat, termékeinket, mint amilyen odafigyeléssel és szeretettel mi azokat készítjük. Az anyagokat mi kutatjuk fel, próbálunk olyan mintákat beszerezni, amelyek egyediek, itthon nem találhatóak meg. Nagyon fontos volt számunkra, hogy itthon készüljenek a babaágyneműk, tudjuk folyamatosan ellenőrizni a minőséget. Igazi magyar terméket állítsunk elő és 100%-osan bababarát, antiallergén anyagból készüljenek azok.

Saját kisfiunk is ezeket használja, ő a legfontosabb minőségellenőrünk. 

Érdemes időről időre visszanézni webáruházunkba, mert gyakran kerülnek fel újabb termékek és minták. Folyamatosan gondolkodunk az újabb dolgokon, amelyeket mi magunk fejlesztünk ki textilipari mérnök bevonásával. Egyenként és szettben is meg lehet vásárolni nálunk a babakelengyét. Mivel hatalmas árukészlettel dolgozunk, gyors kiszállítást tudunk biztosítani, mindezt kedvező díjakkal.

Mi annyira hiszünk a minőségben, hogy elégedettségi garanciánk is van. Ha mégsem felel meg a termék az elvártaknak, nem olyan, amit elképzeltek és nem használják, akkor mi 30 napig visszavesszük.  A további feltételeket a honlapunkon találják meg!

www.brunchikids.hu

www.facebook.com/brunchikids

www.instagram.com/brunchikids

#blog #cikk #blogcikk #baba #csecsemő #újszülött #ágy #alvás #álom #ágynemű #bruncikids #reklám #szponzorálttartalom